Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. augusztus 3. X. Y. Kar társ! Tulajdonképpen már tavaly aktuálissá vált ez a levél. Akkor kellett volna megírnom önnek, hogy rozoga hídon halad. Olyan hídon akar nagy teherrel átjárni, amely nem bírja el tartósan önt. Hogy mégis csak most teszem, annak a magyarázata kézenfekvő. Akkor úgy gondoltam, hogy az esete egyedi és véletlen. Az viszont, hogy a dolgok sajnos ismétlődnek, hogy semmi sem új a nap alatt, már írásra késztetett. Az olvasó kedvéért részletezem, miről is van szó! Reggel hét óra, nézek ki az ablakon, s látom, megérkezik ön a szemközti kis bolt bejárata elé. Nem ám gyalogosan, hanem gépkocsijával, teherrel megpakolva. Az ön által választott út autó által eddig még járatlan: a kövesút és a járda közötti füvesített rész. Beszalad a boltba, gyorsan megegyezik, rakja a portékát, zöldséget, gyümölcsöt a ládákkal. Negyedórás cipekedés után felveszi a pénzt, behajt a munkahelyére, hogy idejében jelentkezzen a főnökénél: íme itt vagyok frissen, kezdődhet a munka, minden rendben van. Az a háziasszony, aki fél órával később ment a boltba ön után, bizony igényesnek is nevezhető, hiszen semmiképpen nem akarta megvenni huszonnyolc forintért kilóját annak a meggynek, amit az ön fájáról már napok óta a sárba hullajtott le a vihar. Ebből a meggyből ugyanis egyedül bort lehetett volna készíteni, befőzni és megenni lehetetlen. A háziasszony megkérdezte a bolt dolgozóit, miért ilyen silány, étkezésre alkalmatlan meggyet árulnak és miért ilyen rettenetes drágán (hiszen a piacon a legolcsóbb is tízszer különb!) mire az egyik eladó megsúgta neki: „azért, mert ennek a meggynek a termelője a központban dolgozik ... A háziasszony felháborodva mesélte el ismerősének az esetet, aki felhozta az ön tavalyi példáját. Hasonlóan járt a Jó- saváros egy másik boltjában. Annyi különbséggel, hogy ott meg a boltvezető kesergett neki: mit tegyen, ön a központban dolgozik, s ha az ön szépnek és jónak a legjobb indulattal sem nevezhető termékeit nem veszi át, vagy éppen nem a Nyíregyházán is szokatlanul mamas napi áron, akkor ön megsértődve elvonul, s csak a jóisten a megmondhatója, milyen hibát találhat ön ezt követően abban az üzletben. Több példát nem mondok. Nem csupán azért, mert nem jártam az ön hasonló ügyei nyomában (nem is tartottam érdemesnek) hanem mert úgy érzem, hogy a lényeg szempontjából ez a kettő is éppen elég. Ön X. Y. kartárs — nevezzük nevén a gyereket — visszaélt a hatalmával, amikor hivatali beosztását felhasználva sózott rá vállalata boltjaira méregdrágán olyan, a kertjében termett árukat, amelyeknek így, földesen, fél- rohadtan legfeljebb a cefréfc hordóban lenne a helyük. Bizonyosan tudja, hogy tavaly egy.me- megyei szintű vizsgálat kiderítette: a nyíregyházi boltok egy részében silány, szemetes a zöldség- és gyümölcskínálat. Ezt követően kaptak figyelmeztetést a helyzet gyökeres megjavítására. Akik akkor a boltokat járták, nem is gondoltak arra, hogy éppen ön és önt utánozva esetleg mások a ludasak a nem éppen kedvező helyzetkép alakulásában. Nyilvánvalóan azért tudták kihasználni a nagy lehetőséget. Ez után sem mondanám, hogy rossz az a rendelkezés, amely szerint minden — a háztájiban termelt — árut a lehetőség szerint fel kell vásárolni. A rendelkezés kitűnő, a háztájira, kiskertekre, az onnan jövő zöldségre még sokáig szükség van. Éppen azért, hogy a_ bolti készletet friss, szép és jó minőségű áruval töltsék fel. Ám ön és estleges társai nem éppen szégyenlős módon akarják — sajnos tudják is — kihasználni a rendelkezést. Mi több: kijátszani. Most, e közügyben írt levelemben figyelmeztetem arra, hogy önnek még a kitűnő minőségű áruját sem ildomos olyan boltban eladni, amely a vállalatához tartozik. Ezerszeresen így van ez azzal az áruval, amelynek csak nagy ára van, minősége viszont nincs. Meg kellene már végre jegyeznie, hogy a hará- csolás, kupeckedés az a rozoga híd, amelyen sem önnek, sem másnak nem lehet biztonságosan közlekednie. Később már — ha folytatja — nem elégszem meg egy levéllel. Kulcsár Attila tervezőmérnökkel környezetünk esztétikájáról Az építész tervezőmérnök biztosan sajá- tos szemszögből nézi a településeket. Melyik a kedvenc városa? — Mivel az új városok példamutató megoldásai tetszenek, a modern Salgótarjánt tartom a legsikerültebb városnak. Ugyanazok a tízszintes házak, amelyek szerte az országban épülnek, ebben a városban nem egy borotvával lemetszett tetőfelületet képeznek, hanem egymás fölé állva plasztikusan bélelik a hegyoldalt. Nyíregyháza város- központjában ez természetesen elképzelhetetlen volna, nem is akarom összehasonlítani. Inkább a salgótarjáni városi vezetők magatartását tartom követendő példának, ahogyan a terveket az építőművészek szövetségével véleményeztették, ügyelve az esztétikai szempontokra is. Ha azt mondjuk, hogy az építészet a művészetek anyja, akkor ez természetes. De ma még inkább csak kivétel... ^ És hogy tetszik Önnek Nyíregyháza? — Bár nem vagyok nyíregyházi születésű, de szabolcs-szatmári vagyok és nem csak a csúnya és buta gyermekét szerető szülő ragaszkodásával kötődöm a városhoz. Én Nyíregyházát szép városnak tartom. Tudom, hogy sok embernek ez a véleménye, aztán vannak, akik csak homokba fulladt tirpák településnek tartják. Egymásbaömlő terei adják jellegzetességét, szemben például Debrecennel, vagy az alföldi egyutcás városokkal. Nincs ugyan jelentős műemléke, de középületei minden korban a jelentős építészek tervei szerint készültek, jelképyes értékűek. Mindezekkel együtt alkalmas a kötődésre ... A Mi határozza meg egy település esztéti- w káját? — Mint mindennek az esztétikáját, egy adott települését is az határozza meg, hogy a hasznosságán túl milyen pszichológiai és közérzeti hatást gyakorol használóira és szemlélőire. Egy város esetében az utcák és terek kapcsolata, a zárt házsorok szűkületei után a terek tartalma, egy unalmasnak mondott rávezetés egy nagyméretű templomra, azaz a látvány előkészítése, a vertikális és horizontális elemek harmóniája — mindez együtt az épületek esztétikája. Nagyon fontosak az esztétikum meghatározásában az egyéb látványok, melyeket köztéri bútoroknak szoktunk nevezni — ilyenek például a világítótestek, a hirdetőtáblák és oszlopok, a szemétgyűjtő edények, a padok, a kirakatok. Üjabban egyre többet emlegetjük az úgynevezett „ötödik homlokzat” esztétikai szerepét — azaz a nagyvárosok lakótelepein a magasabb szinteken lakókra váró látványt”, a felülről nézett házakat, betonfelületeket. Ez az, amire a legkevesebb pénzünk van, ezért sivárak felülről a lakótelepek. És még egy érdekes összefüggést említenék: az idő szerepét az esztétikum térbeli megjelenésével kapesoletban. Ma már nem elég eiafc a térben gondolkodni, ugVánis a ! f&mégM&lekedéssel, illetve a nagyfokú motorizációval az idő dimenziója is szerepet kapott. Nem csak a sétáló, bámészkodó emberre kell gondolnunk a városkép formálásánál, hanem az autóval száguldó emberre is, akit időnként egy lámpa megállásra késztet. A Vajon a tervezőmérnök mennyire képes ^ formálni a városképet? — Annyira, amennyire megkérdezik a véleményét, amennyire beleszólhat, meghatározó lehet a véleménye. Az épületek megvalósítása közben, amikor műszaki paraméterekkel és anyagi lehetőséginkkel birkózunk, az esztétikai szempontokkal csak a tervező törődik. Mégis amikor kész az épület, már a kortársak számonkérik a megjelenés értékét a tervezőtől, de a későbbi korok embere még inkább. Sovány védekezés erre az anyagi lehetőségek csekély volta. — Vagy egy másik összefüggés: mivel a tervező nem épít, annyira képes formálni a városképet, amennyire a beruházó képes a műszaki fegyelmet megvalósítani. Például: a Sóstói Múzeumfalu kapubejárójának terveit sikerült keresztülvinni: legyen harmonizáló a népi műemlékekkel, de tűnjék ki, hogy ez új épület. Minden rendben volt és akkor betettek egy akármit, egy olyan lámpát, amit éppen lehetett kapni. Sokszor kiszolgáltatott a tervező még az anyagbeszerző ízlésének, vagy a mindenkori raktári készletnek is. Vagy egy másik példa: valóságos harcot folytattunk most a Holló utcai hangulatos fasor megmentéséért, a daruk és a közműépítés kihívásával szemben. — És most nézzünk még egy konkrétumot. Nyíregyháza új épületeinek csak mintegy egynegyedét tervezik Szabolcs-Szatmárban. Ennek is a felét a házgyári lakások teszik ki. Gyakorlatilag középületeink nagy részét másutt tervezik, Budapesten, Szegeden, Miskolcon formálják a város képét. A NYÍRTERV tulajdonképpen a megye „kis szatócsboltja”, amelyben a tervezőmunka kevésbé látványos, sokszor csak tűzoltó-jellegű megbízatásokban merül ki. Azt hiszem, nemcsak én gondolom úgy, hanem többen is, hogy a város tervezőgárdája többre képes. Nagyobb részt kérünk környezetünk formálásából, a patrióták lelkesedésével is... A Egymás után épülnek Nyíregyházán új- ^ szerű, esztétikai szempontból is értékes házak. Vajon ki dönt az új épületek külső-belső megjelenéséről, formájáról és milyen az összhang a tervezők között? — Hadd feleljek előbb a kérdés utóbbi részére. Nálunk, a házon belüli tervbírálatok alkalmával legfeljebb a műszaki hibákat szűrik ki. Azon túl a másik tervezőtől ellen- véleményt mindenki makacssága szerint fogad el. Országos méretekben van ugyan szövetségünk, az építőművészek szövetsége, de ez inkább érdekvédelmi, semmint szakmai jellegű. — És most az első részre: minden alkotó egy szuverén egyéniség. Az építészek tehetségük és a megrendelő anyagi ereje szerint terveznek. Házon belül a jelentősebb megbízatásokat pályázatok döntik el, illetve egy- egy beruházóval való személyes kapcsolat, vagy a városhoz kötődés —- nem megyei tervezőknél. Nagyon érdekes: én például Mátészalkára még semmit sem csináltam... A Végülis a személyes kapcsolatok ennyire ^ döntőek? — Ügy érzem, eddig meghatározó volt a személyes kapcsolatok és tervezői megbízások közötti összefüggés. A Környezetünk esztétikája kihat közér- ^ zetünkre. Nem mindegy, komor, vagy vidám hangulatú-e a lakóház, az utcasor, a városrész. Hogyan vélekednek ma a tervezők a színekről, a hangulatkeltő formákról? — Sokáig a színezőanyag minősége akadályozta azt, hogy a tervezők bátrabban gondolkodjanak a pasztell színeken túl úgynevezett kolor színekben is. Bár már nálunk is „megtört a jég”, még mindig nagyon óvatosak vagyunk. Debrecenben például az Űj- kerti lakótelepre komplett színdinamikai terv is készült. Győrben a házgyári paneleknél színharmonikus mozaikokat alkalmaznak: az északi oldalra meleg, a délire hidegebb színeket. Külföldön aztán rengeteget foglalkoznak ezzel, sokszor károsan is. Például Franciaországban divatosak az úgynevezett zebraházak — amikor a díszítés az éleket is elmossa, felborítja az egyensúlyt. Az NDK-ban a tízemelet magasságú arcsziluettek is „kibillentik” az épületet. Nálunk a paksi tulipános házak körül volt nagy vita. Mindenütt keresik az utat a sivárság megoldására; színekben, formákban is. A Az építész házakat tervez. De ki for- ^ málja, alakítja a tér többi tárgyát, hogy áll össze esztétikussá egy lakótelep, egy város kirakataival, fáival, stb? — A járókelő valóban az együttes benyomások alapján érzékeli esztétikusnak, vagy lehangolónak a környezetet. A mi városunkban az úgynevezett városi bútorokkal — kirakat, reklám, plakátok, padok, világítótestek, hirdetőoszlopok, szemétgyűjtők — még nem sok gondot fordítanak az egész városkép esztétikus megjelenésére. Zalaegerszegen például már ott tartanak, hogy alkotótábort szerveztek ilyen céllal. Tulajdonképpen építészek, parképítők, városrendezők, formatervezők közös feladata volna ez. Nálunk az új tömbös tervezésnél az építésztervező próbálja a környezetet formáló elképzeléseit a tervekbe belelopni. Van még egy gond ezzel kapcsolatban: új lakótelepeink figyelmeztetnek arra, hogy ahol nincs jelentős kereskedelmi hálózat, nincsenek kirakatok, ott csak a nézelődés nem cél, az emberek más céllal közlekednek. Csak az otthonukba tartanak, s ez a kapcsolatok elszegényedéséhez vezet ... A És most lépjünk be egy képzeletbeli la- w kásba, illetve egy munkahelyre. Milyen esztétikai igénynek felelnek meg ezek a belső terek? — Tömeglakásaink az ajtók, ablakok helye, a kapható bútorválaszték miatt egyen- lakások, egyenszobák. A személyes ízlés házilag barkácsolt dolgokban jelentkezik, vagy kacsalábon forgó vikendházakban. Ismert, hogy 250 belsőépítészünk közül 12 foglalkozik lakberendezéssel. Ezt az arányt csak akkor érzékeljük igazán, ha például a szegényes bútorkínálatot összehasonlítjuk egy-egy belsőépítészeti kiállítás remekeivel. Ami pedig középületeink belső kiképzését illeti — az legtöbbször a gondnokok ízlésétől függ, mert az elsődleges beruházás idején nincs pénz bútorokra. Pedig az épületek belső szín- és formaképe, felületei, bútorai, kényelme, a megvilágítás nem kizárólag esztétikai szerepet tölt be. Ez már gazdasági tényező is, amennyiben a munkahelyi közérzet és a termelékenység összefügg. Több ország végez ilyen jellegű kísérleteket, s az eredmények azt igazolták: az esztétikus munkahely a gazdaságos termelésre jó hatással van. Ki vitatná, hogy ez már gazdaságpolitikai kérdés? Sok országban már kisgyermekkortól komoly esztétikai nevelésben részesülnek a gyerekek. Úgy nőnek fel, hogy megtanulják „belakni” környezetünket, modelltervezést tanulnak ... — Igen, sok helyen nagy gondot fordítanak erre. Nálunk is van esztétikai nevelés az iskolákban, de csak más tananyagba ágyazva. Komolyabb formában csak valamelyik felsőoktatási intézményben találkozhatnak a fiatalok esztétikai értékek fogalmával, kategóriáival. Ennek csupán annyi a hátránya, hogy ilyen irányú képzés helyett a szülök és a szomszédok ízlésén nevelkednek fel az újabb nemzedékek. Ezen talán a tévé jelentősen tud változtatni... Engedjen meg néhány személyes kérdést. Ön rendszeresen publikál verseket. Előny-e, vagy hátrány a műszaki pályán a költői fantázia? — Fantázia minden alkotómunkához kell. Nekem talán a verbális készség, a szótértés jelent előnyt; olykor hasznos, ha a műszaki érvek ékesszólással 'párosulnak. De volt olyan tervem is, ami azért nem valósult meg, mert túlságosan is „költőinek” találták. Nem mindig találkozik a megrendelő kívánságával, ha érzelmekre ható, . magyarázó házat tervezek, ha lélekkel akarom felöltöztetni a szürke falakat. Hátrányát érzem a munkámban, ha ez a költői fantázia kissé öltöztetet- tebbé, túlénekeltté teszi a házaimat. Ha Öntől függne, milyen várost építene Nyíregyházából ? — A közelmúltban két munkatársammal együtt bemutattuk a közönségnek egy kiállításon a megálmodott Nyíregyházát. Hogy a meg nem álmodott milyen lenne? Egyedül erre nem tudnék válaszolni. Az építészet kollektív munka eredménye. Amit a 60-as évek végén a VÁTI kollektív erővel megtervezett, azokat a jóváhagyott városrendezési-szervezési elveket nem hiszem, hogy át kellene fogalmazni, legfeljebb azt kívánom, hogy a 20 éve készült tervekkel eleve ne zárják el az utat a későbbi generációk ötletei előtt. A Mi valósult meg az álmaiból, illetve ^ most min dolgozik? — 1966-ban végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, azóta a NYÍRTERV-nél dolgozom. Emlékezetes munkáim: az Arany János utca befejező része, a Jósa András utca két oldala, a városközponti sávház, tervezés szintjén a kiskörút északi szakasza. A megyében sokféle lakások és középületek, például a vásárosnaményi művelődési ház, a záhonyi szolgáltatóház és a fehér iskola. Most az új alagútzsalus házgyári lakások típustervét készítem, amit később adaptálni lehet. Konkrétan: az Öz köz—Öz utca 130 lakásának tervén dolgozom. Pályázatok? Nem szeretem a pályázatokat, pótcselekvésnek tartom. Aki a munkájában örömet talál, annak szerintem ilyesmire nincs szüksége. Mert végülis a megvalósított házak őriznek meg egy építészt... A Mi, akik szeretjük városunkat, azt is szeretnénk tudni, milyen lesz száz, kétszáz év múlva? — Valahol olvastam, hogy a mi korunk, a mai kor az építészet kora. Mégpedig az avantgárd építészeté, ahogy a középkor a felfedező, az ipari forradalmak kora a feltaláló jellegű építészeté volt. A mai magyar építészet élvonala azt az utat kívánja járni, ami á zenében a bartóki út. Sajátosan magyar irányzatot keres az építészet nyelvén. Ennek néha vánnak vadhajtásai itt nálunk, Nyíregyházán is. A jövővel kapcsolatban van néhány izgalmas kérdés. Például: mi lesz a lakótelepekkel, ha ilyen' ütemben folytatódik a kertes családi házak építése? Egyesek attól félnek, hogy a távolabbi jövőben csak azok a lumpen elemek maradnak a lakótelepeken, akik nem képesek változtatni. De ez már jövőkutatási, szociológiai terület. Most, veszélyes jóslás nélkül 2010-ig látjuk a várost. Akkor 140 ezres lesz. Minden irányban terjeszkedni fog, le és fel, s minden oldalra. Bekebelezi a környező településeket. Olyan lesz, mint egy óriásbébi, vagy mint egy nyurga kamasz, aki kinőtte az ingjét, nadrágját és kilóg a keze-lába. De remélem, közben sikerül megőriznie az értékeit és az egyedi hangulatát. Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet Vasárnapi' L INTERJÚ KM 0
