Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

1980. augusztus 17. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szövetség, országépítés, demokrácia Beszélgetés S. Hegedűs Lászlóval, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárával A párt szövetségi politikája országépítő tevékenységünknek egyik leglényegesebb alkotóeleme, mozgatója. Mindennapi gya­korlásának országnyi méretű szerepe a szo­cialista építés céljaival egyesítő erőket egy­befogó népfrontmozgalom. Az osztályszö­vetség, a cselekvő nemzeti egység és az ezekhez nélkülözhetetlen demokrácia mai tartalmáról kértünk interjút S. Hegedűs Lászlótól, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárától. — A felszabadulás óta eltelt évtizedek alkotó mun­kájának eredményeként Im­már a fejlett szocialista tár­s-adatom építése a célunk — kezdte S. Hegedűs László. — A fejlett szocializmushoz való közeledés főútvonala nem egyéb, mint mai és hol­napi tennivalóink lelkiisme­retes, magas színvonalú el­végzése. — Gondolok napjainkban arra a szerkezetváltoztatási folyamatra, amely a mind teljesebb egyensúly kiala­kítását szolgálja mind a tár­sadalomban, mind a gazda­ságban. Ami az utóbbit il­leti: közismert, hogy azt és annyit kell termelnünk, amit és amennyit idehaza, illetve külföldön megvesz­nek, felhasználnák. Ezzel mindenki egyetért, ám ugyancsak mindenki tudja, hogy ez a feladat nem ke­vés munikerő-gazdálkodás-i, -átcsoportosítási gonddaí jár. Miként szüntessük meg a kor követelményeinek megfelelően a tegnap még humánusnak látszó foglal­koztatásközpontú szemléle­tet? Társadalmi méretű fel­adat ez, és a megoldáshoz bevált szövetségi politikánk alapján juthatunk el. — Véleménye szerint me­lyek az egyensúlyteremtés legfontosabb tennivalói a gazdaságon kívüli területe­ken? — Az első: tovább dol­gozni azért, hogy egyenlő létfeltételek alakuljanak ki városon és falun. Kívánatos folyamat kezdődött meg például a korábban elma­radt területek — Szabolcs, Zala stb. — differenciált fejlesztésével (egyebek mel­lett a túlzsúfolt iparú fővá­ros egyes üzemeinek a me­gyékbe való telepítésével, hiszen a gazdaság, az ipar kérdései ilyen dolgokban sem kerülhetők meg). Az ügyet mégis hiba volna pusztán Budapest és a vi­dék viszonyára, fejlettségi arányszámaira leegyszerűsí­teni. Az előbbi pozitív pél­dák igazolják ugyan, hogy nem kell teljesen újra gom­bolni a mellényt. Mostani városfejlesztéssel kapcsola­tos felfogásunkat mégis ér­demes lenne mégegyszer végiggondolni. Vajon csak attól város-e egy település, hogy sokan lakják, és hogy anyagi, kulturális alapellá­tása megfelel a feltételül szabott normatíváknak? Aligha hinném. Legalább ennyire fontos, hoigy meny­nyire tud központjává válni a vonzásába tartozó kisebb településeknek. A megye- székhelyek és a járások vá­rosi rangú székhelyei — ki­sugárzó szolgáltatásaikkal,' intézményeikkel és más ter­mészetű lehetőségeik révén — hasonmód számadással tartoznak környezetüknek, mint ahogy Budapest az egész országnak. — Azt jelentené-e ez, hogy az összes fontos szol­gáltatást integráljuk ezekbe a központokba? — Korántsem. Lehet, hogy első hallásra meghök­kentő a kérdés, de vajon törvényszerű-e például, hogy a megyei kórháznak — a megyeszékhelyen kell lennie? Hiszen meglehet, hogy közben a megye egy másik tája a tiszta levegő, vagy a gyógyvíz, a gyógyí­tás olyan lehetőségét kínál­ja, amelyek miatt érdeme­sebb az intézményt, vagy legalábbis megfelelő osztá­lyait oda telepíteni. A mű­velődésügy némely kérdé­seiben hasonló a helyzet. Magam is büszke vagyak száz-kétszázezres lélekszá­mú és sokezres diáklétszá­mú iskolavárosainkra. Ám tény, hogy az oktatási intéz­ményeket több országban ma már nem feltétlenül a legnagyobb népességű tele­püléseken építik. Egy sáros­pataki tanár, vagy eminens diák valószínűleg sokkal in- kaoD erezheti magát egy egész település ismert sze­mélyének, mintha valame­lyik nagyobb városban dol­gozna, illetve tanulna. Ez mindenképpen kötődést, egészséges lokálpatriotiz­must teremt. Hozzáteszem, hogy az ilyesfajta koncepció egyáltalán nem csökkenti a nagyváros szerepét, ellenke­zőleg, több lehetőséget, esz­közt és energiát hagy a va­lóságos város- és infrastruk­túra-fejlesztésre. — A kedvezőbb hitelfel­tételektől kezdve az építési anyagok választékának bő­vítésén át egészen az enge­délyezési eljárás meggyorsí­tásáig sok minden beleér­tendő ebbe. Nyomósán indo­kolja ezt a népgazdaság kor­látozott teherbíróképessége, amely a célcsoportos lakás- építkezést legalábbis beha­tárolja. Esetünkben azonban nemcsak erről, hanem a ba­rátságos arculatú település- szerkezet, városkép formá­lásáról is szó van. A családi házak és a néhány lakásos társasépületek tömeges épí­tése beletartozik egy város arculatába. Elnézést, hogy megint csak külföldi példá­val hozakodom elő, de jár­tam Japánban olyan össz- komfortú családi házakban, ahol az etázsfűtéstől a gyü­mölcsöskertig minden volt, amelyeknek közös bekötő- útjáról röpke perceken belül rá lehetett hajtani, az orszá­gos autópálya-hálózat há­romszintes csomópontjára. Hazai lehetőségeink még kpzel sem ikiaknázottak. Nem mindenki tudja példá­ul, hogy Budapest területé­nek kereken háromnegyede „földszintes”, és a fővárosi lakosság 40 százaléka kertes házban él. Nagyvárosban is van hát még mit tenni á létkörülmények javításáért. — A legfontosabb forrá­sa ennek is a munka. Az egész társadalomé, és ben­ne az egyéné is. — Éppen ezért jelenünk fontos napirendi pontja a szorgalmas, precíz munka megbecsülése. Az emberi alkotó tevékenység fegyel­me, áldozatkészsége, szín­vonala persze soha nem jámbor óhaj kérdése, hanem mindig adott történelmi-tár­sadalmi helyzet terméke. A jó munkának például azelőtt is megvolt a becsü­lete. Aki nem dolgozott tisz­tességesen, az ugyanis nem élt meg. A létbiztonságnak nálunk ma már munkára alapozott alkotmányos ga­ranciái vannak. Mégis köte­lességünk a szocialista köz­morál szüntelen fejlesztése, ez ugyanis visszahat a pro­duktumra. Az emberek többsége szorgalmas és ren­det, fegyelmet szeret maga körüli. Erre építsünk! — Ötvözhető-e ezekhez a követelményekhez a demok­ratizmus? — A demokrácia számára legkedvezőbb táptalaj a rend és a fegyelem. Ahol zűrzavar uralkodik, ott hir­dethetik akár a legteljesebb szólásszabadságot; ,a helyzet nem ad módot az okos ja­vaslatok megvalósítására, • értéket gyarapító alkotó munkára. — A demokrácia önálló­ságot is jelent, hiszen a leg­kisebb szervezetnek is szük­sége van bizonyos autonó­miára. Demokratikusan és érdemben beleszólni vala­mibe csak akkor lehet, ha az adott ügy helyben dől el. Nem kell félni a hatáskörök ésszerű decentralizálásától, hiszen aki jogot „ad”, az egyúttal kötelességeket is megszab. A szövetkezeti ön­állóság például nem csök­kentette, hanem inkább nö­velte e szervezetek felelős­ségét. A tsz-ek minden kül­ső utasítás nélkül, rövid úton bocsátják egymás ren­delkezéseire szárítóberende­zéseiket és egyéb eszközei­ket, az időjárás mesterkedé­seit pedig gyakorta Dunán­túl—Alföld méretű együtt­működéssel védik ki, ami­kor traktorokat, munkagé­peket irányítanak át a má­sik térségbe. Az értelmesen gyakorolt demokratizmus a lakossággal való alkotó pár­beszédre is kiterjed. A na­gyobb ügyekben való tájé­kozódást ugyancsak lehető­vé kell tenni az állampol­gár számára, hogy ha kell és akar, ezekről is véleked­hessek. Napjainkra is érvé­nyes az a lenini norma, amely szerint a szocializmus számára nélkülözhetetlen az állampolgárok tényleges, tö­meges részvétele-a hatalom­ban. — Milyen társadalmi erők­re lehet számítani település- fejlesztési céljaink megvaló­sításában? — A Hazafias Népfront településfejlesztési társadal­mi munkaverseny-felhívása nyomán a lakosság a tava­lyi esztendő végére 4,7 mil­liárd forintnyi új értéket teremtett oly módon, hogy az akcióban vállvetve dol­goztak üzemi szocialista bri­gádok és kisiparosok, tsz-ta- gok és értelmiségiek, hívők és nem hívők, nyugdíjasok és háztartásbeliek. Imponáló eredmény ez akkor is, ha tudjuk, hogy a fejlett szo­cializmus elsősorban ter­mészetesen a napi munka­idő kötelező nyolc órái alatt épül. Erre a cselekvő egy­ségre és aktivitásra számít a Hazafias Népfront a jö­vőben is, amikor a hatodik ötéves tervet társadalmi vi­tára fogja bocsátani. Az „össznépi párbeszéd” szán­dékaink szerint a népfront­kongresszusra való felké­szülésnek is méltó társadal­mi fóruma lesz. Rácz T. János FALUSI RUHAGYÁRAK Biztos munkát adnak A leveleki asszonyok ex­portra dolgoznak. Női ruhá­kat varrnak harmadik hó­napja, s eddig négyezerné: többet küldtek a Szovjetunió ba. — Nehéz kereset ez, mej; kell szoknunk a varrást — említi az egyikük, Törő Ti- borné. — Ami viszont fontos: fog- lalkoztatni tudjuk a tagjain­kat — hangsúlyozza a Dózsa Termelőszövetkezetben a mel- léküzemág vezetője, Székely Sándor. Szerződés öt évre A megyében három terme­lőszövetkezet kötött öt évre szóló szerződést a Debreceni Ruhagyárral, hogy bérmun­kában ruhákat varrnak. Elő­ször Szamossályiban kezdtek májusban 50—60 emberrel, majd Levelek következett jú­niusban hasonló létszámmal, s egy hónapja kezdődött a termelés Turricsén, ahol a csaholci szövetkezet működ­tet egy varrodát. — A termelőszövetkezetek adják az épületet, mi ren­dezzük be gépekkel, s adjuk a varrnivalót — tájékoztat Csibi Pál, a ruhagyár vezér- igazgatója. — Mindkét fél­nek hasznos a megállapodás, mert mi bővíteni tudjuk a termelésünket, míg a szövet­kezetek a szezonmunkán kí­vül is foglalkoztatják a nő­ket. A ruhagyár másfél évvel ezelőtt szánta el magát, hogy kapcsolatot keres a szövetke­zetekkel. A vállalatnál végre­hajtott rekonstrukció után több varrógép felszabadult, ezeket lehetett kihelyezni a tsz-üzemekbe. A gyárban pe­dig a tőkés exporttermelést emelték közel másfélszeresé­nek . — A szerződésben az sze­repel, hogy két hónapig, az almaszüret idején, ott dol­goznak az asszonyok — foly­Maczali Teréz és Tóth Julianna szovjet exportra varr ruhá­kat, Gacsályi Erzsébet ellenőrzi a minőséget. tatja a vezérigazgató. — En­nek ellenére a szabolcsi üze­mek évente 120—130 ezer ru­hát képesek megvarrni. Tanyáról a gyárba A betanulás idején a gyári normához képest kedvez­ményt kaptak a tsz-üzemek- ben. A begyakorlottságtól, ügyességtől függ, hogy utá­na milyen teljesítményt ér el valaki. — Van két szakmunká­sunk, őket minden művelet­nél lehet foglalkoztatni — mondja Henzsel Anna, a le­veleki üzemben. — Később, ha jól megy minden, akkor ők lesznek á munkahelyi ve­zetők. — Ügy érzem, nekem is jobb ez az üzem — teszi hozzá a harmadik szakmun­kás, Gacsályi Erzsébet, aki már mint meós dolgozik. — Magy-Kauzsai tanyá,n lakom, ide könnyű a bejárás. A ruhagyár az indulásnál minden üzemhez adott mű­szaki segítséget. Henzsel An­na is a gyár részéről irányít­ja a leveleki asszonyokat. Később viszont mindenütt a saját irányító gárdát szüksé­ges kinevelni. A szalagszerű termelés itt ugyanúgy meg­követeli a fegyelmet, mint más gyárakban. — Szükségünk lesz a tsz- ben a fiatalokra, ezért ter­vezzük az üzem bővítését — magyarázza a terveket Szé­kely Sándor. Őszi csúcsnál Leveleken egy újabb épü­letet emelnek, amely az év végére készül el. így 100— 150 lánynak és asszonynak adnak munkát. De felvette a kapcsolatot a Debreceni Ru­hagyárral a vállaji és a tyu- kodi termelőszövetkezet is. A melléküzem létesítésével mindenütt az a cél, hogy az almaszüreten kívül is biztos munkát adjanak a helybeli­eknek, ugyanakkor az őszi csúcsnál is legyen elég mun­káskéz. L. B. Kaszások K i hitte volna, hogy lesz még olyan esztendő a mezőgazdaság újkori történetében, amikor szükség lesz aratáskor a kaszákra, kaszásokra. Tizenöt éve történt, hogy találkoztam az én öregjeim­mel. Ott ültek keserű meg- bántottsággal az akácfasor­ban és bizakodtak. Madaiak voltak, jól emlékszem és a két kombájnt kísérték ki a határ­ba. Nem hittek a masinákban. — Láttunk mi már karón varjút — mondta a legidő­sebb, nem lehetett több het­ven évesnél. — A gép nem pótolja az embert, úgy tessék meghinni. Láttam én gözekét is, oszt’ levitézlett. Ez a kom­bájn is olyan kitaláció, semmi nem ér meg sok tavaszt. Az öregek kaszával, kasza­kővel, kaszaüllővel és kala­páccsal azért mentek a gépek után, hogy biztos szükség lesz rájuk. Majd csak elrom­lik, összetörik, árokba dől a benzint zabáló eszköz. Addig is „tojózták” a szalmát és ha szemet találtak, örültek, mert lám; — Az élet fele a tarlón ma­rad. Meg aztán töri is a bú­zát a gép. Kell még itt a ka­sza — jósolták. Akkor nem kellett. A Nap a horizont tetejére hágott, a kombájnok kaptatták a táblát és az én öregjeim savanyúlevesről, meg más kaszásoknak való ételekről beszéltek. Meg is kérdezték: — Aztán tudja-e, miért et­tek savanyúlevest az aratók? Hát a napszúrás ellen, a hő­ség miatt. A savanyúleves hű­ti az embert, nem futkos min­dig a vízért... Elmúlt tizenöt nyár és én azóta sem láttam kúszás em­bert búzatáblában. Mit látok most? Itt is, ott is kereszteket raktak, vagy ha nem keresz­tet, boglyába hordták a rend­re vágott búzát. Tunyogma- tolcson Mórúcz Bertalan, a termelőszövetkezet párttitká­ra mondta: — Három kombájnunk, két rendre vágónk kínlódik. De holnap már munkába állnak az aratópárok, harminc-negy­ven kaszás. — Hát van még olyan ember, aki tud kaszával arat­ni? — De még mennyire! Nem ment még ki a kasza teljesen a divatból és ez nekünk most nagyon jó ... I smét az öregjeimre gon­dolok. Ha élnek még, most eljött az idejük. Bár ez most nem egészen úgy van, ahogyan akkor ők el­képzelték. Nem járt le a gé­pek kora. Jövőre is, azután is kombájnok aratnak majd. Miért van szükség most mégis a kaszákra? Mert az ember nem gép, az ember azért em­ber, hogy állja a sarat is ... Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents