Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-14 / 190. szám
1980. augusztus 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Nem hívják...? HA MEGKÉRDEZÜNK száz nyugdíjast, mit tart a legnehezebben elviselhetőnek, többségük azt feleli: a tétlenség kényszerét. így van ez jól, hiszen tevékeny életre, munkára születtünk, mérhető teljesítmény nélkül soha nem áll össze pályánk, éveink mérlege, semmivé válik hasznosságtudatunk, amelynek híjával lehetetlen megkapaszkodni a hétköznapokban. Fokozottan érvényes ez azokra az embertársainkra, akik az átlagosnál többet vállalnak magukra a társadalom közös gondjaiból, s elkötelezettségük tudata nyugdíjas korukban is továtob sarkallja őket, amikor pedig már megérdemelt pihenőidejüket tölthetnék. A párttag nyugdíjasokra gondolunk, akik közül számosán okkal vélekednek úgy, hogy mint párttagok, mint kommunisták nem kívánják nyugdíjaztatni magukat, az eszme elkötelezettjeiként erre amúgy is képtelenek lennének, részt kérnek, kívánnak napjaink küzdelmeiből, feladatokat igényelnek és sokszor a fiatalokat meghazudtoló lendülettel meg is oldják azokat, nem válogatnak a tennivalók között, melyik a testhezállóbb, nem igyekeznek áthárítani másokra a pártmunka nehezét, az aktív részvétel a közéletben, annak alakításában valóságos élételemük. Nagy taps szakította félbe többször is a XII. pártkongresszuson Andrásfi Gyula felszólalását, aki több mint fél évszázada vész részt a munkásmozgalomban. „A párt megbízásából sokféle funkciót töltöttem be az előző évtizedekben — mondotta a többi között. — Voltam főispán, nagykövet is, móSt pedig körzeti párttitkár vagyok és örömmel végzem ezt is, mert egyet nézek: azt, hogy hol és hogyan tudom szolgálni az ügyet. Csupán nosztalgiából és emlékekből sehol sem épült még fel a szocializmus. Azért tenni kell és ott és annyit, amennyire lehetősége és képessége van az embernek. Sokan úgy gondolják, hogy a körzeti párt- szervezet csupán az öregek és a nyugdíjasok találkozó- helye. Ez nem így van. Igen sok emberi érték, mozgalmi és élettapasztalat halmozódik fel itt. Mi nem tudunk elöregedni, nálunk nincs — politikai értelemben — nyugdíjazás, mi aktív harcosai vagyunk pártunknak, amíg élünk ....” Aki falusi pártházakban, városon a körzeti párthelyiségekben megfordul, könnyen talál igazolást a fenti megállapításokra. TALÁLKOZIK OLYAN EMBEREKKEL, akik a legjobb telévízióműsornál is többre becsülnek egy-egy baráti, elvtársi eszmecserét időszerű, közös dolgainkról. Van hozzátenniyalójuk a jelenhez, amit bátran megszívlelhetünk, hiszen nyitott szemmel járnak, azonkívül bölcsen tudják, mire köteleznek bennünket a mában az elmúlt évtizedek során megtett út tanulságai. S van igényük, várakozásuk a jelen iránt. Ilyen például az informáltság igénye. Nem röstellnek kérdezni, körükben alaposan megméretik a mégoly jól felkészült előadó is, akinek na- gyón kell vigyáznia, mer.t ha csalódnak benne, még hónapok múlva is fölemlegetik, milyen rosszul szerepelt. Nem hívják többé. Arra is jogot formálnak — logikus, érthető —, hogy észrevételeiket meghallgassák, az irányítómunkában figyelembe vegyék. Mostanában tanúi vagyunk, mennyire sokféle tennivaló jelentkezik a lakóterületen a társadalmi munkaakciók szervezésétől kezdve a lakóbizottságok tevékenységi körének kiterjesztéséig. A mozgalmi munkának számos, nem mellőzhető területe létezik, ahol előrelépni a pártkörzetek, az idős kommunisták cselekvő segítsége nélkül lehetetlen. Mondják az élő szemtanúk: valamikor egy bányászkolónia, egy külvárosi háztömb, vagy valamely faluvégi utca — ama híres gyepsor — egy- sorsú nincstelenjei milyen eleven közösséget alkottak, ahol gondja volt egyik embernek a másikára. Könnyen elintézik egyesek legyintéssel: ma más a világ, akkor az embereket összetartotta a nyomorúság, a jólét elválaszt, sokakat beképzeltté tesz, zárkózottá, hisz nem szorul senki másokra. A megélhetés biztonságát sikerült a többség számára megteremteni. De azt távolról sem mondhatjuk el, hogy mindenki megtanult volna szocialista módon élni. A kérdés is indokolt: az újonnan épült lakótelepek, falurészek és városnegyedek lakói mikor alkotnak olyan közösségeket, ahol,nem szemlélik tétlen közönnyel családok széthullását, magukra hagyott gyerekek kallódását, vagy a köztulajdon rongálását — mikor és mi módon kerülhet ember- közelibb kapcsolatba egymással az a sok „idegen”, aki annyiszor elfelejt köszönni is a lakótársának? TALÁN NEM JÁRUNK MESSZE AZ IGAZSÁGTÓL megállapítván, hogy a kommunista közösségek szellemiségének ereje a mostaninál jobban is érvényre juthatna, s a lakóterületi pártmunka tervezett fejlesztése, kiteljesítése ezt a célt is szolgálja. Fontos cél! — mely az idős kommunisták nélkül, a körzeti pártszervezetek nélkül szinte elérhetetlen. K. I. Túlteljesítette első féléves tervét a fehérgyarmati Szamos menti Ruhaipari Szövetkezet. Ez idő alatt 18,88 millió forint volt az árbevételük. Ebből 16 és fél millió forint értékű a tőkés bérmunka. Képünkön: Szűcs Jenőné az NSZK Miles-cég megrendelésére gyártott 1500 kötényt meózza szállítás előtt. (M.) A MEZŐGÉP nyírteleki üzemében gyártják a GS—5 takarmánytöltő és -szállító kocsikat. Ebben a hónapban készül el a tervezett 85 darabos széria, Tomasovszki István és Fábián János a végszerelésen dolgozik. (Jávor Ju.t Kombájnok ikerkeréken Törekvés a veszteség pótlására a Nyírlugosi Állami Gazdaságban Egy jó ötlet és egy gyors megvalósítás nyomán az NDK-s kombájnok ikerkerekeken gördülnek a változatos nyírlugosi határban. NeöJ.rt-ifi a „változatos”, inkább a „kedvezőtlen” jelző illik erre a terepre. Szimpla kerekekkel a kombájn sok helyen elakadna, az ikerkerekek kikecmeregnek a kátyúból és a laza homokból egyaránt. A Nyírlugosi Állami Gazdaság szerelői, kombájnosai számos ötlettel rukkoltak ki, hogy jobban menjen a munka, hogy csökkentsék a veszteséget. A minőség javítására, a tetemes veszteség „visszaszorítására” más ágazatban, valamennyi üzemrészben volt jó néhány kezdeményezés, de maradjunk a műhely dolgozóinál, akik néhány kivétellel mostanában napkeltétől harmatszálltáig kombájnnal aratnak. Dupla érdek Jurth Sándor szervizszerelő a jó előkészítésben, az eredményes agitációs munkában látja az eddigi küzdelem sikerét. — Ügy döntöttünk, hogy minden szerelő azt a kombájnt javítja meg, készíti elő, amelyen majd aratni fog. így minden szerelőnek dupla érdeke fűződött a jó munkához. A bevált ikerkerekeket házilag oldottuk meg, de leleményesek vagyunk, több hiányzó alkatrészt mi készítünk el, kisebb műszaki gondot is megoldunk. A műhely brigádja vállalta, hogy az IFA tehergépkocsik és a pótkocsit vontató erőgépek műszaki állapota az egész nyári, őszi szezonban kifogástalan lesz. A műhelyben kettő kivételével mindenki párttag. A pluszmunkát, a nagyobb figyelmet tőlünk különösen elvárják. Pluszmunkára, figyelmesebb, ésszerűbb tevékenységre törekszik Tyetyik István kertész-raktáros is. — Tavasszal a fagy, nyáron a jégeső tizedelt az almáskertekben. Rájöttünk, ha jégverés után gyorsan, szakszerűen permetezünk, az almán a hegek nem mélyülnek tovább, tehát megállítjuk a minőség romlását. Ha nincs jégverés, akkor is a legideálisabb időt próbáljuk kifogni a permetezésre, mert így kevesebb permetszerrel hatékonyabb a munkánk. „Ne rázza azt a fát!'1 — Pártfórumokon is szóbS kerülnek a napi feladatok? — A havonta megtartott alapszervezeti gyűléseken mindig napirendre kerülnek az időszerű gazdasági munkák is. Jónak tartom, hogy a párttagság mindig elmondja javaslatát. Nemegyszer tapasztaltuk, hogy nemcsak a szaktudás, hanem a józan parasztészre épült javaslat is segíthet. Az utóbbi években a tulajdonosi szemlélet is tovább javult. Egyik ember rászól a másikra, hogy például „Ne rázza azt a: fát, 'mert a leliuliott' alma már n@tós«x>i. portképes.” Néhányan csutakkal, ronggyal betömik a pótkocsi réseit, hogy egy szem termés se menjen veszendőbe. Ilyen gondos ember például Ványi Imre. A gondos gazdának számító Ványi Imre a szállítóbrigád tagja. Most éppen zsákokat emelget egy hosszú raktárban. Kora reggeltől villany - fényes estéig birkózik a csaknem vállig érő, búzával telt zsákokkal. — Ezekben a napokban a rozsot is szelektáljuk, zsákoljuk. Vigyázunk, hogy se piszok, se törött szem ne kerüljön a 70 kilós zsákokba, hiszen a rozsunk jövőre vetőmag lesz a fél ország tsz-' eiben, állami gazdaságúiban. Nem szeretnénk, ha csak egy zsákot is visszaküldenének. Pár hét múlva az almaszállításnál kell nagyon vigyázni, A kíméletes, óvatos szállítással nem fokozzuk, hanem csökkentjük a kárt. Télen metszeni fog a brigádunk Ott is a minőség a legfőbb, mert ha az ember levágja a termőrügyet, azon a részen nem terem semmi. A gazdaság kommunistái, vezetői a legutóbbi pártalap- szervezeti gyűlésen fontos feladatot kaptak: készítsenek intézkedési tervet a költségek csökkentésére és a maguk területén mentsék a menthetőt, óvják aZ óvhatót. Greáícó József, á^pártaíap- szervezet titkára: — Gazdaságunk 504 dolgozója közül 45 párttag. Mindenkire nagyobb feladatok várnak mostanában, rájuk különösen. Azt várjuk tőlük, hogy elsősorban a brigádmozgalomban jelentsenek húzóerőt. Hiszen valamennyi brigád a minőségre, a gyors betakarításra tett vállalást. Erdészetünk brigádja például azt vállalta, hogy az értékesebb ipari fából többet állít elő. A növénytermesztők kíméletes, időbeli almasze- dést vállaltak. Szükség is lesz rá, mert a fagy és a jég miatt mintegy 550 vagonnal kevesebb. qlpiára.. számíthatunk. DohánybóPcsaknem 1200 mázsa a felbecsült veszteség. A veszteség okozta gondokon enyhítenek, akik 4 jó értelemben vett tulajdonosi szemlélet jegyében végzik megnövekedett felelősséggel járó munkájukat. Nyírlugo- son a hasznos agitáció után félezren vannak azok, akik ily módon naponta megküz- denek azért, hogy valamivel több és főleg jobb termékek kerüljenek közös asztalunkra. Nábrádi Lajos Heinrich Seidelbast: Szerződés szerint 1 z állatkereskedésbe egy űr lépett be. yj — Mivel szolgálhatok? — fogadta az eladó. — Mondja, kérem — tudakolta az úr —, tartanak poloskát? — Poloskát... — hebegte az eladó —, ugyan, dehogy tartunk! — Kár — mondta a vevő. — De talán csótányt, konyhai svábbogarat? — De az ég szerelmére! — kiáltott föl amaz. — Hová gondol? — Pincebogarak? — Nincs, nincs és nincs — tiltakozott iszonyodva a kereskedő. — Pincebogarakat sem tartunk. — Na, ebből elég — dohogott a vevő. — Akkor nyilván egerekkel sem szolgálhatnak. Egér éppen kapható volt az állatkereskedésben, de csak fehér.-— Fehérek? — a kuncsaft megrázta a fejét. — Nem, nekem teljesen szokványos, közönséges egerekre volna szükségem. Ilyeneket nem árultak az üzletben. — És patkányok vannak-e? Az eladót az ájulás környékezte. — De kérem, ugyan kinek lenne manapság ilyesmire szüksége? — szólt alig hallhatóan. — Sajnálom, hogy ebben sem állhatok a rendelkezésére. A vevő tett még egy utolsó kísérletet: — És mi a helyzet a pókokkal? Az eladó gondterhelten mérte végig a különös vásárlót. Ó, igen, a pókok, ez az: ennek a póknak alighanem hiányzik egy kereke ... — Fájdalom — mondta óvatosan —, de most ezekből az élőlényekből sincs raktáron. S lám, a vevő lemondó mozdulattal megvonta a vállát, és a kijárat felé indult. — Micsoda átkozott história! — dörmögte elmenőben. — Holott a bérleti szerződésemben világosan meg vagyon írva, hogy a bérleti viszony megszűnése után a lakást ugyanolyan állapotban kell átadnom, mint amilyenben annak idején találtam... (Németből fordította: Juhani Nagy János) Nyilas Misi utódai M ég néhány hét és évekkel fiatalodik meg a város. Megtelik tizenéves életekkel. Kis barátom édesanyja kedvtelve mutatta a kollégiumi élethez vásárolt ingeket, ruhát, szappantartót, amelybe szeptember elsején kerül csak az első szappan, mutogatta a felnőtté érés nagy állomásához készített útravalót. Igaz: akik most jönnek, összehasonlíthatatlanul többet hoznak magukkal, mint amennyit Nyilas Misi édesanyja csomagolhatott. Többet tárgyakban, de többet másképpen is. Szabó Lőrinc kisdiákja, aki óriás és ékszerésznek olvasta az órás és ékszerész tábláját, történelmivé szelídült emlék, hiszen a ma kisdiákjai ugyanazokat a könyveket olvasták, ugyanazokat a televízióműsorokat látták, mint városi társaik, akiket a távolságdk a fészekből kirepülni nem kényszerítenek. És igaz: nincs olyan félreeső kisiskolánk, ahonnét a gyerekek ne indulhatnának el országot látni, vagy szüleikkel ne juthatnának el akár az ország határain túlra is. Kitágult a világ, és ebben a kitágult világban, bármenynyire ellentmondásnak tűnik is, az azonos élményvilággal közelebb került egymáshoz gyerek és gyerek. Közelebb került, de azért tizennégy éves maradt. Nem látszik rajta, de ugyanaz az elszánás és ugyanaz a riadt- ság él benne, mint Nyilas Misiben, vagy Szabó Lőrinc Debrecenre feledkező kisdiákjában. Nem tudni (talán jó is, hogy nem tudni), de az idén érkezettek között is lehetnek olyanok, akikről egyszer márványtábla emlékezik az iskolák, kollégiumok falán, de talán nem is ez a legfontosabb. A fontosabb, hogy ezek az itt becsületes felnőtté érő fiatalok magukkal viszik az iskolájuk emlékét, az iskola és ,a város szeretetét. Mérhetetlenül fontosak nekünk ezek az életek. Kedves emlékem a hortobágyi juhász fia, emberkényi horgászbarátom, aki juhász ősök és testvérek árnyékában a vasról álmodott, mert a vas nem fut el az ember elől. Könnyű volt? Nehéz? Esztergályos lett, aztán technikus, ma mérnök. Ismerem, tudom a várostól, az új társaktól való félelmét, kisdiák- riadtságát, és tőle tudom, hogy ugyanúgy nagyot álmodó társai közül hányán vesztek el, mert nem tudtak gyökeret verni az újban. Ha akkor otthont is lelnek, ha nem csak felvételt nyernek az azóta elveszettek, vtilük gazdagabb lenne a vilá í. Augusztus Kcöztjpén vagyunk. Vajon mi töitáane, ha most a kollégiui iáinkba" iskoláinkban nemesi k a festők, takarítók serénykednének, hanem az iskolák és a városi KISZ-bizottságok ösz- szefogásával, városonként: a lehetőségekhez igazodva másként és más programmal, de megszerveznénk az elsősök találkozóját. Több, mint hasznos kísérlet, hogy a főiskolára a „gólyák” korábban érkeznek, kísérletet érő vállalkozás lenne, hogy a tizenévesek, a tizennégy évesek is találkozzanak. Egy-két napra, ha — akár önköltség fs alapon is — vendégül látnánk őket, ha megmutatnánk nekik a várost, ha egy tábortűz körül a barátkozás fórumát teremtenénk meg. Elérnénk így, hogy szeptemberben ezek a gyerekek már egy kicsit haza jöhessenek. Bartha Gábor A LELEMÉNYES NYÍRLUGOSIAK
