Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-14 / 190. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. augusztus 14. Kommentár A legfontosabb sorompó Tíz esztendeje, a szovjet diplomácia kitartó erőfeszítéseinek eredményeként megszületett századunk egyik legfontosabb egyezménye, az úgynevezett atomsorompó- szerződés. Sajnos, a megállapodást nem minden nagyhatalom írta alá. Az egyezmény fontos pontja volt, hogy ötévenként a konferenciák svájci városában, Genfben összeülnek az érdekeltek és megvitatják, hogyan valósultak meg a megállapodás előírásai és mit kell tenni a jövőben a maradéktalanabb megvalósulásért. Genfben most másodszor került sor ilyen tanácskozásra. Az összkép meglehetősen vegyes. 114 állam aláírta az egyezményt, amelyről megállapítható, hogy lényeges szerepe volt a nemzetközi feszültség enyhítésében. Az aláíró nagyhatalmak közül — mint erre Genfben a perui delegátus most újra rámutatott — csak a Szovjetunió vállalt olyan kötelezettséget, hogy nem alkalmaz atomfegyvert az atomfegyverrel nem rendelkező országokkal szemben. Nincs minden rendben a szerződés elsőrendű célja, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása körül sem. A megállapodás értelmében nukleáris technológiát valamennyi állam csak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen keresztül, tehát e szervezet ellenőrzésével kaphat — természetesen kizárólag békés célra. Bizonyos nyugati cégek, sőt államok ezt a kulcsrendelkezést kerülik meg azzal, hogy támogatják egyes országok atomfegyver-szerzési törekvéseit Izraeltől kezdve, Dél-Afrikán át egészen a pakisztáni katonai diktatúráig, növekszik azoknak az agresszív rezsi- meknek a száma, amelyek nyugati — Pakisztán esetében kínai — segítséggel megkerülik a most 10 éves megállapodást. Márpedig a sorompó azért sorompó, hogy mindenki megálljon előtte. Ez alól nem lehet kivétel semmiféle, önmagában is gyanús politikai indíték. H. E. fl Martinique-i KP főtitkárának látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására augusztus 7—13. között látogatást tett hazánkban Armand Nicolas, a Martinique-i Kom- munista Párt főtitkára. A martinique-i párt vezetőjét fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi „Dánia nem akar bekapcsolódni a fegyverkezési verseny fokozásába és ezáltal növelni a feszültséget Európában és az egész világon. Ebből kiindulva a kormány és a szociáldemokrata párt szeptemberben, a katonai kérdéseket magában foglaló pártközi egyezmény kidolgozásakor a katonai kiadások növelése Bizottság titkára. Megbeszélést folytatott vele Berecz János, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszéléseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről és soron következő feladatairól. ellen foglal majd állást” — idézi Anker Jorgensen dán kormányfő szavait szerdán a Pravda. Jörgensen kormánya ismét elutasította az Egyesült Államoknak és a NATO-nak azt a követelését, hogy az új költségvetési évben is növelje három százalékkal a katonai kiadásokat. *■ TELEX SZADAT LEVELE AZ IZRAELI KORMÁNYFŐHÖZ Nincs értelme folytatni az „autonómiatárgyalásokat”, ha Izrael fenntartja Jeruzsálemre vonatkozó álláspontját. Ugyanakkor Egyiptom arra vár, hogy Begin jelezze: ez az álláspont módosulhat — lényegében így foglalható ösz- sze az a 18 oldalas levél, amelyet Szadat elnök intézett az izraeli kormányfőhöz a tárgyalások újbóli megszakítás- sáról hozott döntését megindokolandó. FELSZÓLÍTÁS HIRDETÉSBEN Több száz neves argentin művész, politikus, egyházi és üzleti személyiség kedden újsághirdetésben felszólította a kormányt: adjon számot több ezer személy hollétéről, akik politikai vagy szakszervezeti tevékenységük miatti tűntek el a kormány terrbristaellenes kampánya idején. Emberi jogi szervezetek 5 és 15 ezer közöttire becsülik azok számát, akik a katonai kormányzat 1976. évi hatalomra jutásai után megindított kampány folyamán eltűntek. AZ USA KÜLÜGYMINISZTERE ÉS A KATONAI DOKTRÍNA Paul Warnke, az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal egykori igazgatója kedden felszólította a demokrata párt elnök jelölő konvencióját, hogy a választási programba foglalják bele az MX-rakétarendszer telepítésének elvetését. New Yorkban megtartott sajtóértekezletén Warnke másrészt „szégyenteljesnek” minősítette azt, hogy az új amerikai nukleáris stratégia kidolgozásába nem vonták be a jelenlegi külügyminisztert, Edmund Muskiet. Edmund Muskie külügyminiszter a minap kifogásolta, hogy az új nukleáris stratégiát szentesítő 59. elnöki direktíváról csak az újságokból értesült. A Fehér Ház azzal igyekezett védeni magát, hogy az atomháború stratégiai célpontjai átértékelésének gondolata és folyamata már évekkel ezelőtt megkezdődött. A Carter-kormány nukleáris stratégiájáról „A Carter-kormány új nukleáris stratégiája máris politikai megrázkódtatásokhoz vezet” — írja szerkesztőségi cikkében a The New York Times című amerikai lap. Kissinger volt amerikai külügyminiszter Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy az új nukleáris doktrínára „igen komolyan reagálnak majd a Szovjetunió, az Egyesült Államok szövetségesei és az .amerikai nép”. „Ha más országok úgy találják, hogy Washington külpolitikája kö- vetkezetlen, hogy a pártok belharcaiból eredő megfontolások határozzák meg és hogy bizonyos személyek nézeteihez kötődik, akkor megszűnünk a világ biztonságának tényezője lenni” — állapította meg Henry Kissinger. Edward Kennedy szenátor, aki visszalépett az elnökjelöltségért folyó küzdelemből, a New York-i konvención egységre szólította föl az amerikai demokrata pártot. (Kelet- Magyarország telefotó) Dánia ellenzi a fegyverkezési versenyt Hírek a Szovjetunióból 750 kilovoltos szupervezeték Megkezdődtek egy 750 kilovoltos szupervezeték építésének előkészületi munkái: ez a vezeték a szovjetunióbeli Hmelnyickij atomerőműből juttat el áramot Lengyelországba. A vezeték építésében hazánk is részt vesz, a Szovjetunióval, Lengyelországgal, Csehszlovákiával és az NDK-val együtt. Az APN hírügynökség jelentése szerint már a harmadik hasonló távvezeték tervezése is folyik: ezen a Szovjetunióból Romániába és Bulgáriába jut majd el az áram. A vinnyica—albertirsai távvezeték tapasztalatai a szakértők szerint rendkívül kedvezőek; 750 kilovoltos távvezeték segítségével naponta mintegy 500 ezer kilowatt áram továbbítása válik lehetségessé a két irányban együttesen, ugyanakkor az energiahálózat feszültségingadozásai lényegesen csökkentek. Katonai enciklopédia nyolc kötetben Megjelent a szovjet katonai enciklopédia 8. és egyben utolsó kötete, és ezzel teljessé vált a hadtudományok művelői és a fegyveres erők egyedülálló vállalkozása. Az enciklopédia nemcsak a katonai fogalmak tisztázását, neves hadvezérek és katonai személyiségek pályafutásának megismerését szolgálja, hanem egyúttal érdekes le- írásokat tartalmaz a világtörténelem sorsdöntő csatáiról, hadjáratairól. A szerkesztés szerteágazó folyamatában az egyes kérdések legelismertebb szakemberei, hadtörténészek, tudósok, hadmérnökök, a fegyveres erők aktív tagjai, a honvédelmi minisztérium munkatársai vettek részt. A szerkesztő bizottság élén Ogarkov marsall állt. Könyv és film az olimpiáról Már rövid néhány hét múlva megjelenik Moszkvában az első színes album a XXII. olimpiai játékokról: a testnevelési és sportkiadó elsőként 320 oldalas „újságot” ad ki az Olimpiai könyvek sorozatában. Az album „menet közben” készült és formája a napi krónika: a 16 nap minden eseményéről, fontosabb versenyéről tartalmaz beszámolót, színes írást, színes, vagy fekete-fehér fényképet, ugyanakkor közli a jelentősebb eredményeket is. Készül az olimpiai filmek sorozata is, sőt az elsőt már be is mutatták. A Szergej Tolkacsov és German Frad- kin rendezők irányításával készült filmet lényegében a televíziós közvetítések rögzített anyagából állították ösz- sze, de tartalmaz számos olyan részletet is, amelyet nem láthattak a tévénézők: riportokat, beszélgetéseket, nyilatkozatokat, természetesen a legszebb és legizgalmasabb események mellett. A filmhez Robert Rozsgyesztvenszkij, az ismert szovjet költő írt néhány verset — ezek szervesen egészítik ki a kísérő szöveget. Az olimpiáról szóló „hivatalos” film anyagának válogatása is megkezdődött már. Jurij Ozerovnak, a világhírű szovjet rendezőnek vezetésével több százezer méter filmanyagból válogatják ki a legjellegzetesebb, a közönséget leginkább megragadó eseményeket, pillanatokat. Áz önállóság próbája 8. A függetlenségtől, az állami önállóságtól Kelet-Közép- Európa népei azt várták, hogy minden korábbi gondjukra, bajukra gyógyírt fog hozni. A háborúból győztesként kikerülő államokban jórészt ennek az illúziónak (meg a területi változásokkal való megelégedésnek) tudható be, hogy nem tört ki, illetve nem győzött a sokak által megjósolt forradalom. A lakosság többsége bizalmat előlegezett az újdonsült nemzeti kormányoknak. Az első békeévek a térség számára igen nehéz időszaknak bizonyultak. A régi gazdasági egységek fölbomlása még a súlyos bel- és külpolitikai feszültségek nélkül is komoly gondot okozott volna az új államoknak. Megnehezültek, vagy megszakadtak a termelés és a felvevőpiac között kialakult kapcsolatok, nyersanyaghiány, munkanélküliség, infláció, sőt egyes területeken éhínség lépett föl. A háborús viszonyok sokfelé 1921—23-ig megmaradtak, hiszen egymást követték a forradalmak, intervenciók, ellen- forradalmak, puccskísérletek. Garázdálkodtak a különítmények, a „szabadcsapatok”, polgárháború dúlt nemcsak Oroszországban, de a balti államokban is, máshol szinte csak egy szikra hiányzott a jobb- és baloldal véres összecsapásához. Nyílt háború folyt a Magyar Tanácsköztársaság és rátört szomszédai között. Lengyelország és Szovjet-Oroszország között, de a román—szovjet konfliktus sem állt ettől messze. Így a világháború befejeztével a gazdasági helyzet a legtöbb országban tovább romlott (amihez hozzájárult az antant által továbbra is fönntartott blokád is), s a háború előtti termelési színvonalat csak az 1920-as évek derekára sikerült újból elérni — a nemzetgazdaságok erőteljes befeléfordulása és nagyarányú külföldi kölcsönök fölvétele mellett. Ezután pár évig tartó föllendülés következett, amikor a nemzetállam gazdasági előnyei meg tudtak mutatkozni, s különösen a korábban elmaradott iparágak és régiók indultak gyors fejlődésnek. 1929-ben mindez véget ért, a gazdasági világválság ismét a csőd szélére juttatta a zömükben még mindig agrárjellegű, a mező- gazdasági exportra épült nemzetgazdaságokat. Tovább csökkent egymás közötti kereskedelmük, erősödött az autarchia, majd — a válságból való lassú kilábolás során — a külállamoktóli gazdasági függés. Az 1918/19-es forradalmi időszak az egész kelet-európai térségben a demokratikus tendenciák előtérbe kerülését hozta, mindenütt polgári demokratikus alkotmányokat fogadtak el, radikálisan kiterjesztették a választójogot, földreformok születtek, az emberek öntudatra ébredtek. Még levert forradalmak után is — mint Magyarországon — formálisan demokratikusabb rendszerek jöttek létre, mint amilyenek a háború előttiek voltak. A meghirdetett új elveket azonban képtelenek voltak betartani az új államok. Az eltérő fejlettségű, kultúrájú és (részben) nyelvű területekből egyesülő országokban erősen centralizált állam épült ki, s ez önmaga is sok belső ellentét, tartományi sérelem forrása lett. Az általános választójogon alapuló arányos képviseleti rendszer mindenütt számos pártot, szenvedélyes ösz- szecsapásokat hozó parlamenteket, nehezen működő kormánykoalíciókat és nagyarányú választási korrupciót eredményezett. A különféle politikai vagy gazdasági kudarcok nyomán megerősödő belső elégedetlenség és a szomszéd államokkal szembeni állandó külpolitikai konfrontáció előbb-utóbb Közép- Európa valamennyi államában nyílt vagy leplezett diktatúra létesítéséhez vezetett. Horthy után Lengyelországban Pilsudski (1926), Litvániában Smetona (1926, előbb Voldemaras-szal közösen), Jugoszláviában Sándor király (1929), Romániában Károly király (1931-től ténylegesen, 1938-tól formálisan is), Lettországban Ulmanis, Észtországban Päts (mindkettő 1934-ben), Görögországban pedig Metaxas (1936) vette kezébe a hatalmat. Az egyetlen kivétel Csehszlovákia, de Masaryk, majd Benes kormányzási rendszerében is sok hatalom összpontosult az elnök kezében. A demokratikus berendezkedéseknek talán a legkritikusabb próbáját jelentette az akaratuk ellenére bekebelezett nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított magatartás. Ebben a kérdésben — ha eltérő mértékben is —, de valamennyi közép-európai állam rosszul vizsgázott a két világháború között. Noha az önrendelkezésért küzdő nemzeti mozgalmak, majd a születő új államok részéről ebben a vonatkozásban is gyönyörű ígéretek hangzottak el (pl. az 1918. december 1-i gyulafehérvári román nemzeti gyűlésen), már gyanús jel volf, hogy milyen vonakodva írták alá az egyes államok a • békeszerződésekhez csatlakozó ún. kisebbségvédelmi egyezményeket. Nem is igen tartották be az ezekben foglalt rendelkezéseket, a kisebbségeknek biztosított széles körű jogokat, s a sérelmek, jogtalanságok elleni panaszok hiába jutottak el a Nemzetek Szövetsége genfi palotájáig. Nemcsak a korábban fölül álló, s most nehezen elviselt szerepcserére kényszerült németekkel és magyarokkal szemben mutatkozott meg a szeparatista törekvésektől való rettegés szülte kicsinyes üldözés és az asszimiláló igyekezet, de az etnikailag rokon, esetleg államalkotónak deklarált nemzetiségek is tele voltak sérelmekkel. Pilsudski 1919-ben lengyel—ukrán—litván föderációról ábrándozott, de a lengyel—szovjet háború nyomán Lengyelországhoz került ukrán és fehérorosz, valamint a litván kisebbség jogai jórészt csak papíron voltak meg. A délszláv állam első hivatalos neve Szerb-Horvát- Szlovén Királyság volt, de a szerb jellegű, centralizált államot teremtő 1921-es alkotmány elleni tiltakozásul a képviselők 2/5-e bojkottálta a belgrádi parlamentet, a horvát—szerb ellentétek betetőzéseként pedig 1928-ban a parlamentben gyilkolták meg a horvát parasztpárt két vezetőjét. Csehszlovákiában a szlovákokat nem ismerték el külön nemzetnek, ezért legerősebb politikai pártjuk ellenzékben maradt, s idővel Hitler eszközévé vált. A külpolitikai mérleg sem túl kedvező. Az egymás közötti ellentétek húsz éven át alig veszítettek hevességükből, a létrejött tömörülések (kisantant, Balkán-blokk) nem a nagyobb (német, olasz), hanem a kisebb ellenfelek (Magyarország, Bulgária) ellen irányultak, s a 30-as évek derekától egyértelműen jelentkező külső fenyegetés hatására sem voltak képesek ezek az államok a józan engedményekre, az ésszerű kompromisszumra. Problémáikra a külső nagyhatalmaktól várták a megoldást. A nyertesek az erejét meghaladó európai vezető szerepre törekedő Franciaországra támaszkodva próbálták megvédeni pozícióikat, a vesztesek pedig az elégedetlen olasz, majd a megerősödő német nagyhatalomtól várták a területi revízió megvalósítását. A szerencsétlen és kudarccal végződő külpolitika oka nem a függetlenségben, a nemzeti alapú széttagoltságban keresendő, hanem a kelet- közép-európai államok nem eléggé demokratikus, majd nyíltan antidemokratikus társadalmi és politikai berendezkedésében. Ez nem engedte érvényesülni azokat az erőket, amelyek az önző nacionalizmus, az egymás rovására történő térnyerés helyett az együttműködést, a közös érdekeket és mindenekelőtt a társadalmi igazságosságot hirdették. Jeszenszky Géza HAZÁNK, KELET-
