Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-29 / 176. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. július 29. Á hatodik magyar aranyérmes: Baczakó Péter Sorokban Tizenhét sportág küzdelmeit kísérhették eddig figyelemmel az olimpiai versenyek nézői — jelentette ki Vlagyimir Popov, az olimpia szervező bizottságának első elnökhelyettese, értékelve a nagy sporttalálkozó első hét napját. Ez alatt az idő alatt 28 világ- és 47 olimpiai rekordot állítottak fel. Közel hárommillió néző tekintette meg a versenyeket. Az atlétikai versenyek első három napjának 240 ezer nézője volt a Lenin Stadionban. Popov kifejtette, hogy az olimpia hatalmas érdeklődést váltott ki az egész világon. A megnyitóünnepséget 180 millió néző látta a televízió képernyőin, ugyanezt az eseményt 48 ország 57 televiziós társasága közvetítette. Olyan távoli országokban is tanúi lehettek ennek a színpompás eseménynek, mint Brazília és Mexikó, Japán és Ausztrália. A megnyitót mintegy másfél milliárd néző látta az egész világon. — A Nemzetközi ökölvívó Szövetség' Végrehajtó Bizottsága ta- nácskozást tartott Moszkvában. A testület értékelése szerint az olimpiai játékok ökölvívó-mérkőzései programszerűen és fennakadás nélkül folynak. A végrehajtó bizottság elhatárolta, hogy a következő ülését Halléban tartja, 1981 májusában. A versenybírói bizottság javaslatára — elégtelen bíráskodás miatt — letiltották a .Sierra Leone-i Wallace-ot a pon- tozóbírák nemzetközi listájáról. Egy másik személyi döntést a guineai Fadigára és a marokkói El Aribira mondtak ki: az olimpián többet nem vezethetnek összecsapást. A magyar súlyemelősport küzdhet temérdek belső nehézségekkel, átheshet kudarcokon, sújthatják válságok, mégis az igazi nagy megméretésre, az olimpiára ragyogóan . összeszedi erényeit, és „aranyosan” zárja az ötkarikás játékokat. Minderről Baczakó Péter, a BKV Előre 29 éves versenyzője gondoskodott vasárnap este: aranyérmet szerzett a 90 kg-osok súlycsoportjában. Baczakó Péter korábban középsúlyban is a legdinamikusabban fejlődő magyar súlyemelő volt, s ezúttal fél- nehézsúlyban tette fel pályafutására a koronát. Olyan versenyzőket utasított maga mögé mint a bolgár Alekszandrov, az NDK-beli Mantek és a lengyel Walo. Baczakó már szakításban új országos csúcsot állított fel. 170 kilogrammot emelt a feje fölé, 2,5 kg-mal többet a régi rekordnál. És átvette a vezetést! Aztán hosszas összpontosítás után 207,5 kilogrammot kapott a kezébe és kilökte a több mint 2 mázsát. Ezzel megdöntötte a saját korábbi országos csúcsát és összetettben is magyar rekordot javított. De ezzel még nem volt vége a fél- nehézsúlyúak küzdelmének. Jött Alekszandrov, a legnagyobb rivális. 210 kilogrammra tetette a súlyt, de leejtette. Aztán mindketten megpróbálkoztak egy-egy gyakorlattal. S ekkor már Baczakó Péter olimpiai bajnoknak számított. Alekszondrov azonban még egyszer megkísérelte felemelni a 210 kilogrammot. Dermedt csend volt a versenyteremben. A bolgár fiú végül nem tudott megbirkózni a súllyal, s végleg eldőlt az aranyérem sorsa. Baczakó Péter a magyar súlyemelés második olimpiai bajnoki címét szerezte — Baczakó Péter a dobogó legfelső fokán az ezüstérmes Mantik és a bronzérmes Alexandrov társaságában. (Kelet-Magyarország telefotó) Földi Imre 1972-es légsúlyú győzelme után. — A verseny előtt a bronzérem elérésében bizakodtam mondta a 29 éves olimpiai bajnok. Szerencsére a papírforma nem jött be, ezen az estén többre voltam képes, mint az igazi nagy esélyesek. Az én életemben az olimpiai bajnoki cím megszerzése sem hoz változást: dolgozom tovább, növelni szeretném eredményemet és megmaradok szerény sportembernek. Az ercsi születésű, 171 centiméter magas újdonsült olimpiai bajnok 1976-ban olimpiai bronzérmes volt. 1977-ben, 1978-ban és 1979- ben pedig egyaránt második lett az Európa-bajnokságo- kon. Tavaly szakításban világbajnoki címet szerzett. A magyar bajnokságon hatszor állt a dobogó legmagasabb fokán. Baczakó Péter eddig háromszor javított magyar csúcsot. S a harmadikkal egyben olimpiai bajnok is lett. Hiába: három a magyar igazság! Statisztikai adatok szerint a szovjet kosárlabda-válogatott a ..legsúlyosabb” együttes. Átlagos testsúlyuk 98,7 kg. A legnehezebb Vlagyimir Tkacsenko, 135 kilót nyom, igaz, hogy 220 cm a test- magassága. A szovjet csapat legidősebb játékosa a 36 éves Szergej Bjelov, akit egyébként „Monsieur M”-nek neveznek, hiszen a mos- tani a negyedik olimpiája, és amelyeken részt vett: Mexikó, München, Montreal és jelenleg Moszkva. „Sok győzelmet arattam már életemben, de ez volt a legszebb” — mondotta a 10 ezer méteres győzelme után Yifter, az etióp futócsoda. Majd megjegyezte: ,.Amikor Viren élre ment, egyáltalán nem gondoltam semmi rosszra a magam szempontjából, utánaeredtem, tudtam, hogy gyorsabb vagyok nála”. Yifter 5000 méteren is rajthoz áll és második győzelmét várja Moszkvában. Az etióp futó 36 éves, éppen ezért váratlan volt a kérdés, amit egy újságíró feltett neki: részt vesz a Los Angeles-i olimpián is? Yifter válasza csattanós volt: „Honnan tudja, hogy lesz egyáltalán olimpia Los Angelesben”. Ritkán látható szuperteljesítménnyel nyerte meg az aranyérmet vasárnap a 800 méteres síkfutásban Nagyezsda Olizarenko. A Szovjetunió 27 éves atlétanője valósággal lázba hozta a Lenin Stadion 75 ezer nézőjét, hiszen rögtön az élre állt, és ami manapság ritka középtávfutásban, végig vezetve nyerte meg a versenyt. Az általa diktált tempót senki sem tudta átvenni. Az utolsó körben még fokozta is az iramot, így csak követni tudták őt honfitársnői, Olga Minyejeva és Tatjána Providohina, de megszorítani nem tudták Nagyezsdát. A győzelmi dobogón három szovjet lány állt: első eset az olimpiák történetében, hogy egy nemzetbeli sportolók nyerték a 800 méter valamennyi érmét. Georges Marchais: magas színvonalú játék Hétfőn délben a francia televízió egyes csatornájának híradójában több mint 10 perces beszélgetést folytattak a Moszkvában tartózkodó Georges Marchais-val, a Francia Kommunista Párt főtitkárával. Marchais, mint ismeretes, szovjet meghívásra van jelen az olimpián és az egyetlen francia politikai személyiség, aki ez idő szerint Moszkvában tartózkodik az olimpiai játékok idején. Újságíróknak arra a kérdésére, hogy véleménye szerint nem túlságosan Európa-centrikus-e a jelenlegi olimpia, Marchais válaszában hangsúlyozta, hogy nem elhanyagolható ugyan az ame-' rikai részvétel hiánya bizonyos sportágakban, így például az atlétikában és az úszásban, de ennek ellenére minden résztvevő, legyen az akár sportoló akár néző, megállapíthatja, hogy az olimpiai játékok rendkívül magas versenyszínvonalat hoztak, kiváló a rendezés és a szervezés. Az amerikai és a nyugatnémet sportolók távollétéért kizárólag a két ország politikai vezetőit terheli a felelősség, akik ezt megakadályozták. A továbbiakban Georges Marchais nagy megelégedettséggel szólt a franciák szerepléséről. Hangsúlyozta: hogy a francia sportolók a vártnál lényegesen jobb eredményeket értek - el, és számításaik szerint több érmet visznek majd haza Moszkvából, mint amennyivel a legutóbbi olimpiáról, Montrealból hazaérkeztek. Utalva az olimpiai faluban szombaton tett látogatására, amelynek során hosszasan elbeszélgetett a francia sportolókkal, az fkp főtitkára leszögezte, hogy az olimpia légköre kitűnő — a sportolók és a nézők egyaránt ezen a véleményen vannak. Jose Havelange a labdarúgótorna rendezéséről VÍVÁS Férfi tőrcsapatverseny, olimpiai bajnok: Franciaország (Bonnin, Boscherie, Fiament, Jolyot, Piet- ruska), 2. Szovjetunió, 3. Lengyelország, ... 6. Magyarország (Demény László, Kolczonay Ernő, Pap András, Pap Jenő, Szelei István). Női tőrcsapatverseny, olimpiai bajnok: Franciaország (Trinquet, Latrllle, Boeri, Brouquier), 2. Szovjetunió. 3. Magyarország (Kovács Edit, Maros Magda, Ste- fanek Gertrud, Szőcs Zsuzsa, Tordasi Ildikó). Sik.rtqbló . ________________________________________________________ Vasárnap délután a negyeddöntőket jászották le az olimpiai labdarúgótornán. Az esélyeseknek tartott együttesek igazolták az előzetes várakozást, győztesen vívták meg az újabb 90 percet, így az elődöntőbe a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia és Jugoszlávia került. Eredmények: Moszkva: Szovjetunió—Kuvait 2:1 (1:0), Leningrád: Csehszlovákia—Kuba 3:0 (1:0), Kijev: NDK —Irak 4:0 (4:0), Minszki Jugoszlávia—Algéria 3:0 (2:0). Az elődöntőt Szovjetunió— NDK és Jugoszlávia—Csehszlovákia párosításban július 29-én Moszkvában játsszák le. Az olimpiai labdarúgótorna eddigi mérkőzéseit értékelve Jose Havelange, a FIFA elnöke a következőket nyilatkozta a Pravda tudósítóinak: „Nagyszerű feltételeket teremtettek a versenyek lebJnyolítására. Az összes olimpiai létesítményben a barátság és a kölcsönös jóakarat légköre uralkodik, s ez az atmoszféra jellemző az egész ötkarikás játékokra. S ez biztosítja a teljes sikert. Az évek során 127 országban jártam, de sehol sem találtam ilyen korszerű sportbázisokat, ilyen alkotó hozzáállást a sporthoz.” ÜSZÁS Férfi 100 m gyors, olimpiai bajnok: Jorg Woithe (NDK) 50,40, 2. Holmertz (Svédország) 50 91, 3. Johansson (Svédország) 51,29. Férfi 400 m vegyes, olimpiai bajnok: Alekszandr Szidorenko (Szovjetunió) 4:22,39, új olimpiai csúcs, 2. Feszenko (Szovjetunió) 4:23,43, 3. Verrasztó Zoltán (Magyarország) 4:24,24, új magyar csúcs, 4. Hargitay András (Magyarország) 4:24,48. Női 200 m hát, olimpiai bajnok: Rica Reinisch (NDK) 2:11,77, új világcsúcs, 2. Polít (NDK) 2:13 75, 3. Treiber (NDK) 2:14,14. Női 800 m gyors, olimpiai baj- nők: Mischello Ford (Ausztrália) 8:28,90. új olimpiai csúcs, 2. Diers (NDK) 8:32,55. új Európa- csúcs, 3. Dähne (NDK) 8:33,48. Női 4x100 m gyorsváltó, olimpiai bajnok: NDK (Krause, Mel- schuk, Diers Hulsenbeck) 3:42,71 úi világcsúcs, 2. Svédország 3:48,93, 3. Hollandia 3:49,51. Férfi toronyugrás, olimpiai bajnok: Falk Hoffmann (NDK) 835,650 2. Alejnyik (Szovjetunió) 819.750 3. Abarzumjan (Szovjetunió) 817,440. EVEZÉS Férfi egypárevezős, olimpiai bajnok: Pertti Karppinen (Finn- ország) 7:09,61, 2. Jakusa (Szovjetunió) 7:1166. 3. Kersten (NDK) 7:14,88 ... 9. Odor Lajos (Magyar- ország) 7:23,30. Férfi kétpárevezős, olimpiai bajnok: NDK (Dreifke, KröDpe- lien) 6:24.33. 2. Jugoszlávia 6:26,34, 3. Csehszlovákia 6:29,07. Férfi kormányos nélküli négypárevezős, olimpiai bajnok: NDK (Dundr, Bunk, Heppner, Winter) 5:49,81 2. Szovjetunió 5:51,47, 3. Bulgária 5:52,38. Férfi kormányos nélküli kettes, olimpiai bajnok: NDK (Bernd Langvoidt, Jörg Lang- void) 6:48,01, 2. Szovjetunió 6:50, 50, 3. Nagy-Britannia €:51,47. Férfi kormányos kettes, olimpiai bajnok: NDK (Järling, Ulrich, k.: Spohr) 7:02,54. 2. Szovjetunió 7:03,35 3. Jugoszlávia 7:04,92. Férfi kormányos nélküli négyes, olimpiai bajnok: NDK (Thiele, Decker, Semmler, Bri- eztke) 6:08,17, 2. Szovjetunió 6:11,81, 3. Nagy-Britannia 6:16,58. Férfi kormányos négyes, olimpiai bajnok: NDK (Wendisch, Ulrich Diessner, Walter Diessner, Döhn k.: Gregor) 6:14,51. 2. Szovjetunió 6:19,05, 3. Lengyelország 6:22,52. Férfi nyolcas, olimpiai bajnok: NDK (Krauss, Koppe, Kons, Friedrich, Doberschütz, Karnatz, Duhring, Hoing, k.: Ludwig) 5:49.05, 2. Nagy-Britannia 5:51,92 3. Szovjetunió 5:52,66, ... 7. Magyarország (Kiss Ferenc, Tóvári Péter, Sass Róbert, Strohmayer Attila, Kormos András, Sztárcse- vics Zoltán, Kiss László. Toronyi Kálmán, k.: Bálint Miklós) 5:57,61. SÚLYEMELÉS Középsúly, olimpiai bajnok: Júrik Vardanyan (Szovjetunió) 400. új világcsúcs (177.5. 222,5). 2. Blagoev (Bulgária) 372.5 (175. '■107 5), 3. Poliacik (Csehszlovákia) 367,5 (160, 207,5). Félnehézsúly. olimniai bajnok: Baczakó Péter (Magyarország) 377,5. új országos csúcs (170. 207.5). 2. Alekszandrov (Bulgáriai 315 (170, 205), 3. Mantek (NDK) 370 (165, 205). KERÉKPÁR Országúton (189 km) olimpiai bajnok: Szergej Szuhorucsenkov (Szovjetunió) 4:48:28, 2. Lang (Lengyelország) 4:51:25, 3. Barinov (Szovjetunió) 4:51:25 óra, ... 28. Takács András (Magyarország) 12:09, ... 40. Halász Zoltán (Magyarország) 17:29, ... 51. KOLCZONAY ERNŐ — a képen jobbról — szerezte a magyar csapat nyolcadik ezüstérmét. A Budapesti Honvéd 27 éves sportolója a párbajtőrvívás egyéni versenyében kitünően küzdött, s végeredményben a második helyen fejezte be a küzdelmet. Kolczonay Ernő 1953. május 15-én született Budapesten. Nős, 175 cm magas, 65 kg a súlya. 1974-ben világbajnoki bronzérmes csapattag, 1978-ban csapatban aranyérmet nyert. 1979-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett Melbourne-ben. S az ő nyakába akasztották a győztesnek járó érmet a mexikói Universiade párbajtőr egyéni versenyén, és tagja volt az első helyezett csapatnak is. Első olimpiáján ezüstéremmel mutatkozott be. Á magyar atlétika érzékeny kettős veresége A magyar atlétikát ért érzékeny kettős vereség után az MTI munkatársa Németh Miklóstól kért magyarázatot a történtekre. — Csak magamra hallgattam, arriikor úgy döntöttem, hogy jel- indulók a moszkvai olimpián — ezzel kezdte a 34 esztendős, most már alighanem búcsúra készülődő sportember —, kötelességemnek éreztem, hogy mint az olimpiai bajnoki cím védője, megkíséreljem egy újabb siker elérését. Július első napjaiig minden rendjén is volt, vagy mondjuk nagyjából, akkor viszont megsérült a lábam, reményeim alaposan csökkentek. Az orvosom nem először hozott csaknem teljesen rendbe, s mivel a budapesti főpróba kielégítő eredménnyel zárult, semmi sem tarthatott visz- sza. Négy nappal a döntő előtt az edzőpályán hosszú idő után először olyan rohammal kísérleteztem, ami feltétlenül szükséges egy Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 || MStaM" Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 _____________^ __ Felelős kiadó: Mádi Lajos WmniKimWmim Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél BIMMIVQI Ul nWi Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, ■■ negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN •133—2058 90 méter körüli eredményhez. Egyetlen próbatétel is. elég volt ahhoz, hogy szomorúan konstatáljam: nem vagyok teljes értékű dobó. Ettől kezdve naponta egy „patikányi” gyógyszeradagot vételeztem, izomlazítókat, gyulladáscsökkentőket, sókat, vitaminokat, mint egy nagybeteg. Émelyegtem, kavargóit a gyomrom, ami persze érthető, hiszen ennyi pirula mindenkit kikészít. Ezek után úgy álltam oda a döntőben, hogy nem kímélem magam, lesz, ami lesz, mindent beleadok. Az idegi kontrolt azonban így sem tudtam kikapcsolni, az eszem visszatartott, a félelmet nem tudtam leküzdeni. Hozzá kell tennem, csak a szakadástól a tönk- remenéstől féltem, az ellenfelektől egyáltalán nem . . . Paragi Ferenc minden kísérletét látta a montreali olimpiai bajnok, s a három dobásról így vélekedett: — Ferinek semmiféle kondício- nális, vagy egészségügyi problémája nem volt, ám dobásai mégis alapvetően rendezetlenek voltak, képtelen volt koordinálni a mozgását — folytatta Németh. — Minden dobása elsietett volt, akkor repítette ki a gerelyt, amikor a kellő támaszhelyzetét még nem foglalta el. Paragi a verseny előtt nyugodtnak tűnt, de ez csak álarc volt: az óriási tehertétel rettenetesen megviselte. Állítom, ha bejut a legjobb -nyolc közé, senki más nem viszi el az aranyat, csak Paragi Ferenc. Ez a feltételezés utólag persze már nem jelenthet vigaszt számára. — Ami a történtek után érthetetlen számomra: Paragi a legjobb eredményt érte el a selejtezőben, ennek kellő mennyiségű önbizalmat kellett volna sugároznia. Sajnos nem így történt... Szuromi György (Magyarország) 24:44, 52. Halász László (Magyar- ország) 24:44 perces hátránnyal. LOVASSPORT Háromnapos verseny, egyéni, olimpiai bajnok: Federico Euro Roman (Olaszország) 108,6, 2. Blinov (Szovjetunió) 120,8, 3. Szalnyikov (Szovjetunió) 151,6, ... 14. Cseresnyés László (Magyarország) 436,2, ... 16. Grózner István (Magyarország) 493,6, 17. Horváth Zoltán (Magyarország) 668,6 hibaponttal. Háromnapos verseny, csapat, olimpiai bajnok: Szovjetunió (Blinov, Szalnyikov, Volkov) 457,0, 2. Olaszország 656,2, 3. Mexikó 1172,85 , 4. Magyarország (Cseresnyés László, Grózner István, Horváth Zoltán) 1603,4 hiba- ponttal. CSELGÁNCS 95 kg, olimpiai bajnok: Robert Van de Walle (Belgium), 2. Hu- buluri (Szovjetunió), 3. Lorenz (NDK) és Numan (Hollandia), 5. Szepesi István (Magyarország) és Torn es (Kuba). Nehézsúly, olimpiai bajnok: Angelo Párisi (Franciaország), 2. Zaprianov (Bulgária), 3. Kocman (Csehszlovákia) és KjívacsevLcs (Jugoszlávia). 86 kg, olimpiai bajnok: Jürg Röthlisberger (Svájc), 2. Azcuy (Kuba), ,- 3. Jackevics (Szovjet- unió) és Ultsch (NDK). ATLÉTIKA 400 m férfigát, olimpiai bajnok: Volker Beck (NDK) 48,70, 2. Arhipenko (Szovjetunió) 48,86, 3. Oakes (Nagy-Britannia) 49,11. Tízpróba, olimpiai bajnok: Daley Thompson (Nagy-Britannia) 8495, 2. Kucenko (Szovjetunió) 8331, 3. Zselanov (Szovjetunió) 8135. Női 100 m, olimpiai bajnok: Ljudmila Kondratyeva (Szovjetunió) 11,06, 2. Göhr (NDK) 11,07, 3. Auerswald (NDK) 11,14. Női magasugrás, olimpiai bajnok: Sara Simeoni (Olaszország) 197. 2. Kiellan (Lengyelország) 194, 3. Kirts (NDK) 194, ... 10. Mátay Andrea (Magyarország) 185. Férfi 10 000 m, olimpiai bajnok: Miruts Yifter (Etiópia) 27:42,7 2. Maaninkä (Finnország) 27:44,3, 3. Kedir (Etiópia) 27:44,7. Férfi 110 m gát, olimpiai bajnok: Thomas Műnkéit • (NDK) 13,39, 2. Casanas (Kuba) 13,40, 3. Pucskov (Szovjetunió) 13,44. Férfi gerelyhajítás, olimpiai bajnok: Dainis Kula (Szovjetunió) 91,20, 2. Makarov (Szovjetunió) 89,64, 3. Hanisch (NDK) 86,72, ... 8. Németh Miklós (Magyarország) 82,40, ... ío. Paragi Ferenc (Magyarország) 79,52. Női 800 m. olimpiai bajnok: Nadezsda olizarenko (Szovjetunió) 1:53,5, új világcsúcs. 2. Mi- nyajeva (Szovjetunió) 1:54,9. 3. providohina (Szovjetunió) 1:55,5. Férfi távolugrás, olimpiai bajnok: Lutz Dombrowski (NDK) 854 új Európa-csúcs, 2. Frank Paschek (NDK) 821, 3. Po'dluzs- nyij (Szovjetunió) 818, 4. Szalma László (Magyarország) 813. Női 100 m gát, olimpiai bajnok: Vera Komiszova (Szovjetunió) 12,56. 2. Trier (NDK) 12,63, 3. Langer (Lengyelország) 12,65. Férfi diszkoszvetés, olimpiai bajnok: Viktor Rascsupkin (Szovjetunió) 66,64, 2. Bugar (Csehszlovákia) 66,38, 3. Delis (Kuba) 66,32. Férfi 200 m olimpiai bajnok: Pietro Mannea (Olaszország) 20.19, 2. Wells (Nagy-Britannia) 20,21, 3. Quarrie (Jamaica) 20,29. Női 400 m, olimpiai bajnok: Marita Köeh (NDK) 48,88, 2. Kra- toschvilova (Szovjetunió) 49,46, 3. Lathan (NDK) 49,66. Eredmények Vízilabda: Magyarország—Kuba 7:5, Jugoszlávia—Spanyolország 7:6, Szovjetunió—Hollandia 7:3. A hatos döntő állása négy forduló után: 1. Szovjetunió 8. 2. Jugoszlávia 7, 3. Magyarország 4, 4. Kuba 2, 5. Spanyolország 2, 6. Hollandia 1 ponttal. Kosárlabda, női eredmények: Bulgária—Magyarország 90:75, Szovjetunió—Magyarország 120:62. A döntő állása: 1. Szovjetunió 10, 2. Bulgária 9. 3. Jugoszlávia 8. 4. Magyarország 7. 5. Kuba 6, 6. Olaszország 5 ponttal. A magyar válogatott a bronzéremért Jugoszláviával játszik. Kézilabda, férfimérkőzés: Magyarország—Kuba 26:22 (14:11). A magyar együttes újabb győzelmével bejutott a legjobb négy közé. A KM olimpiai hírszerkesztősége: Bagoly Dániel. Dragos Gyula, Demeter Attila és Pauwlik György.