Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-26 / 174. szám
1980. július 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 „Csak..." HALLGATOM A VITATKOZÓKAT. Téma: a sport, egészen pontosan az olimpia. Az elmúlt napokban gyakran érkezett jó hír, de érkezett néhány rosszabb hír is Moszkvába küldött versenyzőink eredményeiről. Azt hiszem természetes szurkolói vágy, hogy a nagy versenyről csupa jó hír érkezzék. Jó egy-egy kedvező hír után magyarnak lenni, jó egy sportág szurkolójának lenni. — Kutyaütők. Csak döntetlen a románok ellen ... — Már „csak” másodikok lehetünk... — Oláh is „csak” negyedik ... — „Csak” Maros és Tor- dasi jutott tovább . . . Idézőjelbe tettem a sok „csak”-ot, de bevallom, hogy idézőjel nélkül hangzottak el. Rosszallón, és egy kicsit bántón is. Az, hogy F órián Éva „csak” tizenegyedik lett olyan, mintha a férfiak mezőnyében versenyző sportlövőnőnk valamiféle bűnt követett volna el, mintha adósa maradt volna a várakozásainknak. MINDEZ SPORT. De talán nemcsak az. Ha a világ legjobb amatőr sportolóinak nagy vetélkedőjén valaki nem végez az első helyen, vagy nem lesz legalább érmes, akkor itthon a szánkon kicsúszik a lekicsinylő „csak”, jóllehet ötödét se tudnánk megmozdítani annak a súlynak, egyszer se találnánk el azt a céltáblát, a mi kezünkben nevetségesen állna a tőr. A sportoló hiába készült, hiába küzdött becsületesen, mi haragszunk és becsapottnak érezzük magunkat, sokan már-már haragszanak rájuk, mert csak egyek a világ legjobbjai közül, nem a legjobbak. Tudom, hogy nincs ezzel mindenki így, az is természetes, hogy a kritizálok, a lekicsinylők hangja az erősebb. Á rossz szurkolók lélektanáról, a sportról írtam eddig, de vajon milyen szurkolói vagyunk az életünknek? Vajon ugyanaz a szurkoló, aki a sportolótól a legtöbbet, a legnagyobbat követelné, és csak a legnagyobb eredményt fogadja el, kimondja-e ugyanezt a „csak”-ot, ha a televízió közvetítése miatt hamarább ér haza a munkahelyéről, ha ott kevesebbet végez, ha nem a legelső a munka kezdetekor, ha nem az utolsó, amikor befejezni lehet? Magyarán: kimondja-e a csákót, ha kevesebbet érő ember, mint amennyivé képességei, lehetőségei alapján lehetne. Ám ez még mindig „csak” a dolgok egyik része. Vajon mi történne akkor, ha ez a türelmetlenség a sporttól függetlenül is jellemezne minket, ha az embertársainktól, kollegáinktól, barátainktól, családunktól is úgy követelnénk, ahogy a sportolótól elvárjuk az eredményeket? MINDENKI TUDJA, hogy ezt viszont még a leglegyintgetőbb szurkolók se teszik, mindenki tudja pedig, hogy ami a sportban lehetetlen az a hétköznapi munkánkban ha nem is mindig, ha nem is teljesen, de megvalósítható lenne. Ügy is, hogy magunktól követelnénk többet, úgy is, hogy másoktól. És ha ezt tennénk, akkor eredménytől függetlenül tiszta szívvel örülhetnénk a huszadik helyen végzett sportoló eredményének is, mert tudnánk, hogy azért ereje szerint a legtöbbet adta. Akkor nem magunkból indulnánk ki, és elhinnénk neki. Hogy miért nem tesszük? Egy szónyi nagyon dühítő válasz van rá: „Csak.” Bartha Gábor Meósuk az egész megye Beszélgetés Szepesi Emillel, a HYOSZ megyei titkárával Aranyműves, autószerelő, gépészmérnök, vegytisztító,, kertész és kőműves egyaránt tartozik a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottságához. A szerteágazó szakszervezeti munka ezen a területen még sokrétűbb. A nemrég lezajlott választások miről adtak számot, az elhangzott javaslatok hogyan segíthetik a mozgalmi munkát? E témáról beszélgettünk Szepesi Emillel, a HVDSZ megyei bizottságának titkárával. — Az alapszervezeti választások előkészítéséhez milyen segítséget adott a megyei bizottság? A személyek kiválasztása bizonyára gondokat is jelentett. — A választások előtt arra hívtuk fel az illetékesek figyelmét, hogy a bizalmihelyettesek többsége fiatal legyen. így is lett, nagyobb részük 30 éven aluli. Az utánpótlás, a mozgalmi munkára nevelés szempontjából volt fontos ez a döntés. Azt a törekvést is támogattuk, hogy a bizalmiak a saját kollektívájukból kerüljenek ki. A város parkjaiban dolgozó kertészek bizalmija például ne adminisztrátor legyen. Volt is vitakészség, a vezetőség jelöltjeit nem mindenütt fogadták el. Űj jelöltet állítottak és választottak például bizalminak a vízműnél és a VA- GÉP-nél. Több olyan dolgozó kapott társadalmi megbízatást, akik már korábban végeztek szakszervezeti tanfolyamot, de még nem kaptak jelentősebb feladatokat. A megyei bizottságunkhoz tartozó üzemekben öt évvel ezelőtt 94 százalékos volt a szervezettség, most 96 százalékos. Az elmúlt választások óta 3954 dolgozó lépett be a szakszervezetbe. Többségük a háztartásból, vagy a mező- gazdaságból jött. Négy község költségvetési üzemében: Bal- kányban, Dombrádon, Fehér- gyarmaton és Mándokon 1-2 évvel ezelőtt még nem működött az alapszervezet. Fehér- gyarmaton az idén alakították meg az alapszervezetet. A választásokon egyébként a tisztségviselők több mint 30 százaléka cserélődött. A jelölésnél arra is törekedtünk, hogy kettőnél több megbízatása ne legyen senkinek. Kiestek azok, akik nem tettek eleget megbízatásuknak. Sértődésről, reklamációról nincs tudomásunk. — A brigádmozgalom fejlődését hogyan segítette és segíti a szakszervezet? — A dolgozók tudatformálását, szervezettebb munkáját fontosnak tartjuk. Agitáltunk azért, hogy növekedjék a szocialista brigádok száma. Az előbbi választások idején a dolgozók 25 százaléka volt szocialista brigádtag, most 35 százalékos az arány. Megyei bizottságunk mellett Nyíregyházán működik a szocialista brigádvezetők klubja. Július és augusztus kivételével minden hónapban programja van ennek a klubnak. Egyik legnagyobb eredményünk az, hogy az összes hozzánk tartozó üzemben egységesítették a munkaversenyt, annak értékelését és jutalmazását. Szükség volt erre azért is, mert nem mindenütt ismerték a versenyszabályokat. Egyik üzemünkben például a verseny indulása után egy évvel mindjárt aranykoszorút akartak adni a legeredményesebb brigádnak. A klubA Magyar Posztógyár nagykállói gyárában Vasas Ilona sodrott fonalat készít. (Gaál Béla felvétele) tagok nemcsak előadásokat hallgatnak, üzemlátogatásokon is kicserélik tapasztalataikat. Jó dolog, hogy a Patyolat vállalat kezdeményezése után még hat vállalatnál bevezették a „Munkád mellé add a neved” akciót. A hozzánk tartozó üzemek közvetlenül, vagy közvetve lakossági szolgáltatást végeznek. Meósuk az egész megye lakossága, de a brigádok és egyének önmeózása fontosabb. Országosan is újdonság, hogy két évvel ezelőtt a 107. számú ipari szakmunkásképző intézetben a végzős tanulók a szakszervezet közreműködésével szocialista brigádokat alakítottak. A kezdeményezés a munkássá válás szempontjából is hasznosnak bizonyult. — Mi lett a választásokon elhangzott javaslatokkal? — A javaslatokra, észrevételekre mindenki választ kapott. A munkahelyeken megvalósítható javaslatokat helyben intézték, vagy intézik. Jó néhány kérést, javaslatot továbbítottunk Budapestre, ezekben az ügyekben októberben a szakmai kongresz- szus foglal állást. Ilyen javaslat volt például, hogy a vállalati éves tervet és a kollektív szerződés módosítását egyszerre intézzék. A gyakorlat ugyanis az, hogy a tervet decemberben véleményezi a szakszervezet, a kollektív szerződés módosítására pedig márciusban kerül sor. Ez nem mindig teszi lehetővé a korrekciót. Azt a kérést is felterjesztettük, amely szerint valamennyi községi vízmű mellé szociális létesítményt kellene építeni a társulatoknak. Egyetlen új létesítményt sem szabad átadni-átvenni a minimális szociális ellátottság nélkül. Többen kérték, hogy a város környéki községek dolgozói is kapjanak városi buszbérletet. Ebben az ügyben is Budapesten foglalnak állást. — Az átszervezett és általában megfiatalított alapszervezetekben a választások után hogyan kezdték a mozgalmi munkát? — Mindenre kiterjedő, részletes tapasztalatunk még nincs. Annyi azonban bizonyos: javultak a személyi feltételek, elhatároltak, konkrétabbak a hatáskörök. A mi területünkön is állandóan napirenden van a mozgalmi munka, fokozódott a politikai érdeklődés, és ez bizakodásra jogosít bennünket. Nábrádi Lajos Mi a véleménye? Jónis Csaba Garaj György Honvéd János A jobb állattenyésztésről „Nagy gondot kell fordítani az állattenyésztés színvonalának emelésére, a hústermelés növelésére, a takarmány takarékos fel- használására, az anyagok és a melléktermékek jobb hasznosítására.” (Az MSZMP XII. kongresszusának határozatából.) JÖNIS CSABA, az Allat- forgalmi és Húsipari Vállalat felsősimái hizlaldájának üzemegység-vezetője: — Ezt, az ország egyik legkorszerűbb hizlaldáját tavaly adták át az építők, s novemberben érkeztek az első malacok és süldők. Teljesen július végére töltjük fel, amikor is tízezer sertés lesz a telepen. — Hármas követelménynek teszünk itt eleget: minél gyorsabban, olcsóbban és a beérkezett malacokból minél többet hizlaljunk meg 100—110 kilogramm körüli súlyra. Naponta még csak 12—15 tonna takarmányt etetünk a sertésekkel, s a telep átlagsúlya 30 kilogramm. A későbbiekben — a teljes feltöltés után — már megduplázódik az átlagsúly, s akkor a takarmány napi penzuma 20—25 tonna lesz. Jelenleg egy kilogramm hús előállításához 3,95 kilogramm takarmányra van szükség. Ezt- mindenképpen szeretnénk csökkenteni, főleg a mellék- termékek etetésével. Most ipari tepertőt kapnak a sertések, de ősszel már almatörkölyt is ehetnek. Négy kilogramm almatörköly energiatartalma egyenértékű egy kilogramm kukoricáéval. GARAJ GYÖRGY, brigádvezető: — A karanténtelepen dolgozom, s hozzánk érkeznek be a megyei és társ- vállalatoktól vásárolt malacok. Itt döntő fontosságú munka folyik, hiszen itt készítjük elő az állatokat a hizlalásra. Először is a szó szoros értelmében át kell segíteni a pár hetes állatokat a megrázkódtatásokon. Üj helyen vanhak, elválasztva a megszokott környezetüktől. A régitől eltérő takarmányt kapnak. Ezek mind visszavetik a fejlődésüket. Emellett orvosi kezelésben is részesítjük a malacokat. — Jelenleg hatszáz malaccal foglalkozik egy állat- gondozó, míg a régi telepen csak 250—300 állat jutott egy emberre. Ennek ellenére a kevesebb malac gondozása sokkal több munkát igényelt. Nagyon jónak tartom, hogy kevés a malacelhullásunk. A kezdetkor 1,1 százalékot terveztünk, azonban ez a szám nem éri el a 0,9 százalékot. HONVÉD JANOS, állat- gondozó : — Húsz évvel ezelőtt kezdtem az állatokkal való foglalkozást, így van összehasonlítási alapom a régi és az új telep között. A kezdeti időkben kézzel húztuk a vizet, vállon hordtuk a darát, nyitott helyen, hordóban kevertük. Most már majdnem csak a gombokat kell nyomogatni, ön- itatók, etetők vannak, a legkorszerűbb berendezéseket szerelték ide. — Egy-egy gondozó nagyon sokat tehet a termelés növeléséért. Először is lényeges dolog a tisztaság. Nem szabad túletetni az állatokat, de a szükségletüknek megfelelően kell adagolni a takarmányt. S itt van a takarékosság kérdése. Minimálisra csökkenti a kiszóródást, a hullást. A melléktermékek etetésével pedig csökkenthető a takarmány mennyisége. Sípos Béla R endszerint ezzel szokta kezdeni: — öregem, segíts rajtam! Van az a klassz lengyel öltönyöd. Csuda jól áll rajtam. Másával színházba megyünk. Nem szeretnék topis lenni... Megértesz, ugye? ... Megértettem. Nem először hódította már meg Mása szívét. Kezdte a svájci órámmal, folytatta a magyar kézelőgombjaimmal, a szíriai nyakkendőimmel... Nemrég azonban ezzel állt elő: — öregem, segíts rajtam! A ruhatárammal... akarom mondani, a ruhatáraddal már elbűvöltem Mását. Most más kell... valami nagyobb! Mondjuk, elővenni a zsebemből a slusszkulcsot és megpörgetni az ujjamon. Ennek aztán meglenne a hatása! Érted? Értettem és kénytelen-kelletlen odaadtam neki a Za- porozsecem kulcsát. — Öregem, ez a lány valósággal imád! — kiáltotta másnap már messziről Pása. — Még egy támadás, és... A soron lévő támadásnak az én hivatali szobámban kellett lezajlania. — Öregem, segíts rajtam! — rimánkodott Pása. — Az embernek az én ... bocsáss meg, a te elegáns külsőddel, s az én ... a te kocsiddal csak felelős beosztást lehet betöltenie. Például a tiédet. Mása pedig már egyre melegebben érdeklődik a beosztásom és a nevem iránt. Megértheted, hogy a te* beosztásodat kellett bemondanom. És a te nevedet. És Mása látogatást tesz az én kicsi, de külön szobámban, amelynek asztalánál Pása trónol. — Kész! — kiáltotta Pása, s majd kinyomta belőlem a szuszt, ahogy átölelt. — Mása kész az utolsó lépésre — megnézi a lakásomat! Azazhogy a tiedet... Mert hát megértheted, nekem ott vannak az öregek, a szomszédok, a zsivaj, lárma... Egész este a városban kószáltam, s csak éjfélben telefonáltam haza. — Kit keres? — kérdezte Mása olyan hangon, mintha ő lenne a ház úrnője. Még idejében eszembe jutott, hogy Pása az én nevemet viseli, így hát megkértem, hívja oda Novikovot, azaz saját magamat. — Tessék, — dörmögte bosszúsan Pása. — Igen ... Persze, hogy megismerlek. Sajnos, ma nem tudok. Gyere inkább holnap. Reggel. Vagy inkább délelőtt. Az éjszakát a pályaudvaron húztam ki, a fürkésző rendőrök előtt megjátszottam a poggyász nélküli átutazót. Délelőtt aztán visszatértem a lakásomba. Azóta mintha a föld nyelte volna el Pását. Én pedig csöndben élveztem a magányos életet. Tegnap azonban csöngettek az ajtómon. — Pása itthon van? — rontott be köszönés nélkül egy hirtelenszőke lány, aki mintha egy divatlap címlapjáról lépett volna le. — Nincs, — mondtam, — s ő különben sem itt... — Mása vagyok, — vágott közbe, s mivel úgy vélte, hogy ennyi tökéletesen elég, belépett a szobába. — Mása vagyok. Pását keresem. Szörnyen izgulok. Pása eltűnt. És pont az esküvő előtt! Megláttam a kocsiját és beugrottam. De hol lehet ő? Mása rám meredt kék babaszemével, s hirtelen észrevette rajtam a lengyel öltönyt. Majd a jugoszláv cipőmet vette szemügyre, aztán rásandított a svájci órámra. Tekintete végül a szíriai nyakkendőmön állapodott meg. — Megölte! — kiáltotta, és elájult. — Él? — rebegtem, amikor magához tért. — Előkerítem én a maga Pásáját a föld alól... — Már a föld alatt van?! — Mása pillái újból lecsukódtak. Pására az üzemben találtam rá. — Belátom, tévedtem, — mondta töredelmesen Pása, s kipréselt a szeméből egy könnycseppet. — öregem, segíts rajtami Utoljára! — Hogyan? — kérdeztem. — Vedd el feleségül! Légy a barátom! Mikor hazavánszorogtam, Mása a tükör előtt ült, és mintha mi sem történt volna, kék szemű homlokzatát tatarozta. — Na végre! — kiáltotta örvendezve. — Ügy unatkoztam, Pása. — Én Szása vagyak. — De a vezetékneve Novikov? — Az. — A kocsi is a magáé? És a lakás is? Bólintottam. — Hát akkor minden stimmel! Szóval, újra együtt vagyunk, Pásenyka!... — Én Szása vagyok. — Na jól van, jól van. Ha Szása, hát Szása. Ezen már nem fogunk összeveszni. Rögtön főzök egy kávét. Felfrissít majd bennünket! És már röppent is a konyhába. Én pedig kiugrottam az ablakon és elrohantam. Elrohantam a Pása lakására. — Öregem, segíts rajtam! — rimánkodtam neki. — Nincs hol aludnom. És Pása, mint egy igazi barát, szó nélkül nyitotta szét nekem a nyugágyát. Ford.: Antal Miklós A. ínyin — L Oszadcsuk: Segíts rajtam!
