Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

1980. július 20. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Generációk otthona Az ember otthonra vágyik. Élete legtöbb törekvése, hogy olyan háza, lakása legyen, amelyben lakhat, élhet, pi­henhet, szerethet. Az otthonteremtő munka alapjai és fel­tételei koronként változnak, változhatnak, társadalmi vi­szonyok, igények és ízlések határoznak ebben. Házat építeni, lakáshoz jutni sohasem tartozott a köny- nyű feladatok közé és ma sem egyszerű. Aki otthont te- remt, annak keményen meg kell dolgozni érte, vállalni kell a lemondást, a vesződséget hosszabb-rövidebb ideig. De ha már megvan az otthon és igazán otthon az, ami elkészült, amit berendeztünk, az egy életre szóló nyugalom, boldog­ság lehet. \ Az otthonteremtő munka nagysága, milyensége generá­ciók sorsán mérhető. A véletlen hozta úgy, hogy az írás példája egy olyan család legyen, akiknek otthona egy bo­korban példázza a vidéki lakáskultúra fejlődését. cserép, máskor az ajtókért jártuk a TÜZÉP-telepeket. Hiszen tudja mi volt 25 év­vel ezelőtt? A sok szaladgá­lásba fáradtunk bele. — Hol alszanak? — Hát a nagyszobában. Épül az új ház. Még vako­latlan. A nap már lemenő­ben, ferde sugarai a kupacba rakott törött sörösüvegek cse­repeiről verődnek vissza. Kí­séretem T. András és a veje — aki időközben hazaért a munkából. Mondják: — Vasárnap nagy munka volt itt. Dolgozott az egész rokonság és eljöttek a Pisti munkatársai is az üzemből. A tenyérnyi kis konyhában csikósparhelton csutkaizik lángjainál lecsót készített T. András. (Kérte, ne írjam ki a nevét, ne vegye szájára a «. falu.j A zsírtól, koromtól fe­ketére érett kislábasból hagy­ma, paradicsom, zöldpaprika, házikolbász fenséges illafa áradt. Miközben keverte az ételt az ember, addig is be­szélt. — Az embernek ne legye­nek túlzott igényei. Legény­koromban, amíg a pusztán szolgáltam és később is, ami­kor már megnősültem, egy telekre vágytam és a házra, amit majd magam építek. Hát ez az. Nincs arra szük­ség, hogy nagy legyen, hogy tele legyen limmel-lommal, mert csak a baj van vele. Ne­kem ezt elhiheti, mert minek is mondanék valótlant.. Ne­kem már csak a dikóm kell, életemben soha nem alud­tam jobb helyén. Jártam a háborúban, eljártam ipari munkára — most nyugdíjas vágyók — szóval bármerre voltam, én mindig hazavágy­tam, vonzott az ágyam. A konyha berendezése egy­szerű. A tűzhelyen kívül az asztal, a karoslóca, néhány szék, a régimódi komód és a dikó, T. András ágya tölti ki a teret. — Ez van, meg a szoba. Mutassam? A szobában a fe­leségem alszik. Most odavan a nagyobbik unokánknál a szomszéd községben, majd csak este jön haza. A szoba sem tágas. Két ágynak, egy háromajtós szek­rénynek, asztalnak, négy széknek van benne hely; A falon polc van, rajta a rádió, a rádió mellett művirág és három könyv. A képkeretek­ben családi fotók és szentké­pek. — Kicsik az ablakok. Nem süt be a nap?! — Minek sütne. Mi itt csak ritkán vagyunk. A dolgunk kint van a kertben, az udva­ron. — Nincs televízió? — Nem bírja a szemünk. Amíg bírta, a lányunknál néztük a filmet, de én csak elaludtam. A rádiót hallga­tom. Az szól. Napestig szól, ha itt vagyok, figyelek rá. — Nem akartak soha új házat építeni? Vagy nem tel­lett rá? — Hiszen építettünk. Elől, ahol bejött. A lányomnak építettük, mikor férjhez ment. — Mindent maguk fizettek? — Hát nem egészen. Mi be­leadtuk, amink volt, a ná­szom is adott és az is bele­ment, ami a fiataloknak volt, amit kerestek. a vérnyomása és arra a ké­résre, hogy körülnézhetek-e, kissé bizalmatlanul válaszol. — Csak tessék. Nincs ne­künk titkolnivalónk. Amink van, az a magunk erejéből van, de lakunk mi olyan tisztessséggel, mint bárki a községben. Magyarázom, nem hivatal­ból, nem ellenőrizni jöttem, de az édesapja említette, hogy itt, ebben a házban már központi fűtés van, fürdőszo­ba és minden, ami kell. — A papa! Mit tudja ő! Neki már csak a cigarettája a fontos, meg a fűrésze, a kisbaltája, metszőollója és a sarlója. Képzelje, ezeket a szobában, az ágy alatt tartja. Azokhoz nem nyúlhat senki. Mit tudja a papa, hogy mi hiányzik innen?! — Miért, talán hiányzik valami? Csak egy kérdő, _ egy meg­lepett tekintet a válási. Az-“ tán körülnézek. A konyha fa­lait cseréptányérok díszítik, szőttesek. A konyhaszekré­nyen kenyérvágó gép, ke­nyértartó műanyag doboz, ká­véfőző. A vitrines részben alig férnek a csészék, a po­harak. A központi fűtés ka­zánja a fürdőszobában áll. A két szoba berendezése ha nem is vadonatúj, de mo­dern. Az első szobában van a rádió, a tévé, a kazettás magnó, fotelek. Az üvegajtós szekrény polcain csecsebe­csék és könyvek. Az utcai nagyszobában franciaágy, éj­jeliszekrények és két három­ajtós szekrény. A szekré­nyek teteje tele van bontat­lan, palackozott ^borokkal, márkás italokkal. Rácsodál­kozom a gyűjteményre. — A férjem nem iszik. Ezt mind kaptuk. Névnapra, szü­letésnapra mindig italokat kapunk, pedig tudják, hogy nem élünk vele. A vejem mindig azzal viccel, ha meg­hal a papa, micsoda halotti tor lesz itt. Eleinte a szájára vertem, de most már az uno­kám is mondja .. . Két lá­nyunk van és három uno­kánk ... Most a kisebbik lá­nyunknak építünk házat itt a második szomszédban. — Nehéz volt ezt a házat felépíteni? — A mi időnkben? Bizony nehéz. Nem kaptunk semmit. Hol tégla nem volt, hol meg Bejárjuk az épületet. Alul szuterén, garázs, pince, ka­zánház, valóságos műhely- csarnok. Fent két nagy szo­ba, gyermekszoba, nappali szoba, étkezőfülke, konyha, fürdőszoba. A tetőtérben két manzárdszoba. Még leírni is sok. Köz.ben megérkezett az új család, akik ideiglenesen a község másik végén, Pisti szüleinél laknak. A dédszü- lők, nagyszülők az unokát ra­jongják körül, négyhónapos. Én a fiatalemberrel beszél­getek. — Mióta házasok? — Már harmadik éve. (Már!) — Mennyit érhet ez a ház? — Pontosan tudom. Eddig közel félmillióba van. — Ez rengeteg pénz. Hon­nan? — Ennek csak a fele volt a miénk, másik fele OTP. Az úgy jött össze, hogy a meny­asszonytáncból, meg amit ke- .pe^ÜAls,, A, feleségem is. doH gozik, most gyesen van és amit kerestünk, félretettük. Segítettek a papáék, sőt a nagypapáék is. Kosztra mi egy fillért sem költünk, azt anyukáéktól kapjuk. Ha meg itt dolgozunk, akkor minden­kinek az anyósom főz, az italt az apósom veszi. — Mikor kezdték a mun­kát és mikor költöznek be? — Februárban ástuk az alapot, kezdtük el a betono­zást. Decemberben már sze­retnénk benne lakni. Sajnos ez nem csak rajtunk múlik, nehéz volt betongerendákat kapni és faanyagból sincs mindig az, amit szeretnénk. A falazás gyorsan ment. Most már akadozik egy ki­csit a munka. — Garázs is van. Lesz ben­ne kocsi? — Szeretnénk. De lesz is. Ha a házat befejezzük, bebú­torozzuk, kocsira gyűjtünk. — Sok bútorra lesz szük­ség? — Nagy része már meg­van. Most egy szoba-konyhás lakásban lakunk, ami bútor abban van, az mind a miénk. — De mégis, kell ennyi szoba? — Ma már itt a községben a fiatalok csak ilyen házat építtetnek. Vagy ilyet, vagy semmit. Nem lehet élni egyet­len szobában, négy fal kö­zött ... Otthon. Egy család, T. András családja. Egy család, há­rom generáció és mindhárom egyetlen nagy és határozott céllal indult az életbe: otthont teremteni. Mindháromnak sikerült és hogy kinek a legnehezebben, azt most ne fir­tassuk. Egy a lényeg: mindhárom család igényeinek és vá­gyainak megfelelő körülmények között lakik. Mert ne A kis ház elé egy nagy há­zat építettek. A kis ház, amelyben T. András lakik — a nagy házba úgy, ahogy van, falaival, tetejével talán há­romszor is beleférne. A kis ház már hatvanéves, a nagy ház 25 éves. A nagy ház konyhájában is főznek. Bu- tángáz lángja sziszeg a fazék alatt. Az asszony mondja: be­tegállományban van, magas gondolja senki, hogy T. András, vagy a lánya elégedetlen. T. András nem cserélné el a házát a lánya házával... és így tovább. A fiatalok sem cserélnének senkivel. Ök már úgy élnek majd, ahogyan azt a mi korunkban a legtöbben megtehetik. Csak a gyermekszobában több érték lesz, mint a dédnagypapa egész lakásában. T. András ettől még nem lesz szegényebb, sőt ezért is gazdag, ezért is boldog, ezért szépek az álmai ott a konyhában, az ütött-kopott öreg di- kón. Seres Ernő NÉZZÜK MEG EGYÜTT! A csengeti református templom *■ Amikor Arany János Tol­dija 1847-beb megnyerte az Akadémia pályázatát, egy fiatal csallóközi pap is díjat nyert. így lett Ipolyi Arnold a magyar művészettörténet legfőbb úttörője. Később egész élete folyamán kereste annak a meggyőződésének bi­zonyítékát, hogy az Alföldön is volt monumentális tégla­építészet. Anélkül halt meg, hogy megtalálta volna. 1965- ben a vihar levert a Csenge- ri toronyról egy darab va­kolatot, s előkerült a csodá­latos szép falazás, amely Ipolyi meggyőződésének bi­zonysága. Az épület legszebb nézete délkelet felől kínálkozik. In­nen egységesen látszik a szép mintás falazás. Tömegén pe­dig ugyanaz a ritmusosan ereszkedő vonalvezetés ural­kodik, mint például a csaro- dai templomon is. Itt annyi többlet azért mutatkozik, hogy egyrészt eredeti a to­rony sisakja, másrészt a sok­szögű szentély támpillérei- nek törései gazdagabbá te­szik a tömegelosztás esztéti­kumát. Mint részlet, a szentély zá­ródása kiemelkedően megra­gadó. Gótikus szerkezetű, de az ablakok félkörívesek, le- gyezőszerűen kifaragott tég­lákból vannak kiképezve. A déli bejárati kapu gótikus kőkerete töredékes, a mellet­te lévő két ablak eredeti, a többi már át van alakítva. A nyugati bejárat a torony alá nyílik, egyszerű csúcsíves megoldás téglából rakva, fe­lette egy későbbi befalazás kirajzolja, hogy ott valami­kor félkör alakú dombormű lehetett. ,,ji ...... A hatalmas,- nyolcszögletű torony impozáns kivitelezésé­ben is. Szokatlan, hogy a tá­rnok az oldalakat s nem az éleket támasztják. A keskeny ablakok rézsű nélkül nyílnak, ami szokatlan; lőrésszerűek, ezt a benyomást a belső ki­képzés tágassága csak meg­erősíti. A hely elég egy szám- szeríjas ember számára. A résablakokat felül két kisebb oldalával összetámasztott tég­la képezi amolyan álcsúcs­íves módra és nagyon finom ötlet, hogy az erre használt téglapár színe szintenként változik. És szép az is, ahogy az éleken a zománcos tégla jobbra-balra ugrálva végig­fut. Az utolsó szinten a min­tás falazás megszűnik, az ablakok is kiszélesednek, hogy biztosítsák a harangok szavának szabad áradását. A falazott nyolcszögű sisak eredeti s messze vidéken egyedül megmaradt középko­ri sisak. Tövében a bizarr formájú pártázat viszont nem eredeti, amint azt va­kolt s fehérre meszelt mivol­ta jelzi is. Egészében véve a torony inkább egy várnak a tornya. Alighanem úgy kell tekintenünk, mint az egyko­ri, nem messze álló várkas­télynak az elővárát. Még Bethlen Gábor idejében is olvasunk olyasmiről, hogy „az ellenség a kastélyba és a templomba szorult.” Az északi oldal két körab­lakával újabb toldás. A fából készült karzatfeljáró alatt befalazva két feliratos sír­kőtöredék és egy gazdag pro­filú, reneszánsz ablakkeret töredéke, mely valószínűleg az egykori várkastélyból származik. A torony alatti bejárat elő­terét bordázat nélküli góti­kus boltozat fedi, a megyé­ben pár helyen ilyen előfor­dul. A belső térben az egy­szerűség uralkodik, valójá­ban az eredeti állapotról a nyomott félkörívű diadalív mögött csak a szentély archi­tektúrája ad némi ízelítőt. A kétszintes mellékhajóként ható bővítés a XVIII. század elején épült, későbbi voltát elárulja a hajó külső falán lévő lábazat. Az egykori szó­(Elek Emil felvétele) szék helyét a kövezeten tég­lakirakás jelzi. Faragott részlet kevés. A kis pasztofó- rium túl töredékes, hogy akármit is következtessünk. Viszont a szószék mellett a fiatalon elhunyt nagymihályi Bánffy Ferenc sérült sírkő­lapja van befalazva. (Melith Péter szabolcsi főispán Kata lányának volt a- férje). Ér­dekes a latin disztichonok írásmódja, egyes betűknek az öblös betűkbe való visszahe- . ly ezése^ ,ki cs i nyj t Ka,,, i, e IáiíuS i A szép empire szószékkoro­na 1840-ből származik, a kar­zat erősen vidékies copfstílu­sú. A belső tér tulajdonképpe­ni nagy látványossága a desz­kamennyezet. 9x14','2 fedi ma már némileg színét vesztve a hajó terét. Az egyes minták fekete indás keretben he­lyezkednek el. Többségében a négyzetet átlósan, vagy fele­zőén osztó kettős szimmetria- tengelyre festett virágok dí­szítik. Leggyakrabban a tuli­pán és liliom. Vannak csok­rok, koszorúk s egy-egy sze­szélyes kompozíció. Nem ke­vés a feliratos kazetta sem, hivatalos és egyházi szöveg­gel. Az orgona déli szekré­nye fölött a készítő neve: „Ez me(nnyezet) F(első) Bányi Asztalos István által készfít- tetett) 1745". A legérdekeseb­bek nagyjából középen há­rom sorban láthatók. A nap latin felirattal „Világíts meg igazság napja”, az emberar­cú hold, a szél, csillagok. A szirén a bűn csábítását je­lenti, Józsua és Kaleb rú­don viszi az ígéret földjének a szőlőfürtjét és nem hiány­zik egy angyal sem. A festő-asztalos jó rajz­készségű, biztos kezű mester volt. A minták kimeríthetet- lennek tűnő változatossága fegyelmezett képzeletről ta­núskodik. Műve érdekes át­menet, amennyiben uralko­dik a dekoráció, a szem ün­nepe s nem kap hangsúlyt a magyarázat, a középkorias oktatási célzat. A meglévő megyei festett mennyezetek közül a legrégibb. A templom magas fedél­széke úgy hat, mintha közép­kori lenne. Valójában csak a XVIII. század elejéről szár­mazik. A templom hét kriptájában 1931—32-ben Molnár József, 1965—66-ban Czeglédy Ilona végzett ásatást. Az itt elte­metett Melith György és Prépostváry István, a hős Prépostváry Bálint káliói, majd kassai főkapitány fiá­nak a sírjából származó ké­ső reneszánsz sírkőlapok tö­redékei, valamint a szép ké­ső reneszánsz ékszerek, ötvös­munkák a Nemzeti Múzeum­ban vannak. (Jó lenne, ha legalább a fényképük a templomban ki lenne téve!) A templomot minden bi­zonnyal a Csaholyi család építette. Csenger 1239 óta az övék volt. Nehezebb vála­szolni arra a kérdésre, hogy mikor? Az első templomra vonatkozó adat 1406-ból szár­mazik, ebből az oklevélből az is kitűnik, hogy Mindszen­teknek .volt szentelve. » ‘Á ’áífttH^SSál^Hiapcstrtátban az egyik nézet szerint 1400 körül épült a következő ér­velés alapján. Csenger olyan jelentéktelen kis település volt, hogy 1322-ben úgy kap engedélyt fakápolna építésé­re, hogy az ne sértse a Jáno­siban lévő anyaegyház joga­it, más szóval csak Jánosi fíliája lehet. 1388-ban kapott városjogot, s a XV. sz. elején lett mezőváros. Elpusztult várát a XV. sz-ra emlegetik. A szamosi révnek minden­esetre fontos szerepe volt a fejlődésben. Ezek közé az adatok közé illesztve meg­győzőnek látszik a XV. szá­zadi keltezés. Mégis mindezzel szemben vannak más tények is. Ilyen mintás falazású templom még csak három van, Bakta- lórántházán, Nagyguton és Szamostatárf alván. Mind­egyik a megyében (illetve a történeti megyében) és mind­egyik a román és a gótiká között más stílusfázist kép­visel. Csenger a legfejlet­tebb, de a félköríves abla­kok, lábazatprofilok még ro­mán stílusúak, ahogy Sza- mostatárfalván is. A színes falazás ritka előfordulása va­lószínűvé teszi, hogy a cse­kély különbségek ellenére is egy műhelyből származnak. Ami a fakápolnát illeti, az engedélyezés még nem je­lent kész épületet, másrészt a kápolna nem annyira méret, mint inkább egyházjogi kér­dés, vagyis a jánosi plébánia féltve a jövedelmét kivitte, hogy Csenger továbbra is alá legyen rendelve. Végered­ményben így az 1322 utáni évek ebből a szempontból el­fogadhatóak. A csengeri egyház jelentő­ségét bizonyítja, hogy 1559- ben Bogácsi Demeter csen­geri prédikátort a rövid éle­tű Szatmár vidéki egyházke­rület szuperintendensévé vá­lasztották. 1570-ben Méliusz Juhász Péter tartott itt zsina­tot, mely főleg az unitárius tanokkal foglalkozott. Az OMF 1967-ben állította helyre az épületet. Koroknay Gyula \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents