Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

U

j népi társasjáték honosodik meg a Balaton körül. A tóparti nagyszálló igazgatója felsorolta, hogy a múlt héten mely ellenőrző szervek képviselője járt náluk. Jött a kereskedelmi felügyelőség, a szakszervezet, a vállalat műszaki és ellenőrzési osztálya, a helyi tanács, a Belkereskedelmi Minisztérium, a KÖJÁL, az élelmiszer- és vegyvizsgáló, a rendőrség. A lista nem teljes, de nem is ez a lényeg.

Szóval javában folyik az új játék. Alighanem önök is kitalálták már, hogy bűnbakkeresésről van' szó. Ki a hibás abban, hogy az idei idegenforgalmi bevételek a Balatonnál sok száz millió forinttal elmaradnak majd a tervezettől? Kit kell felelősségre vonni azért, mert a nagyszállók szobáinak fele üresen áll?

Már jócskán benne járunk a nyár legmelegebb havában és ezen a hét végén maradt el bál a Balatonnál, az érdeklődés hiánya miatt. Szombaton déli 12 órakor egyedüli vendégként fogyasztottam az egyébként hideg és zsíros brassói aprópecsenyét. meleg kólával a fenyvesi Kupa vendéglőben.

A labdarúgó Európa-bajnokság napjaiban egy nyugati vendég csekkfüzetét elővéve színes televíziót akart vásárolni a jó nevű hotelba, mert a szálló egyetlen üzemképes televíziójának képernyője 12 esztendő alatt már alaposan megfakult és a vendég joggal gondolhatta, hogy a napi ezer forintos szobaárba belefér a színes televízió megtekintése is. A dolog szerencsésen zárult, mert az igazgató telexezett a központba és megkapta az engedélyt a vásárlásra. Természetesen a szálló kontójára. A magyar vendéglátás hírnevét azonban nem öregbítette az eset.

Szóval folyik az ellenőrzés és a bűnbakkeresés, pedig az okok sokkal mélyebben kutatandók, mint azt néhányan szeretnék. Olcsó és látványos dolog lenne egyik vagy másik vállalatot, vagy egészében a vendéglátóipart elmarasztalni és felelősségre vonni. A szakemberek pedig már arról pletykálnak, hogy átszervezések várhatók. Arról keringenek hírek, hogy újra felosztják egymás között az idegenforgalmi piacot az érintett nagyvállalatok az egyenlőbb teherviselés érdekében. Mások abban reménykednek, hogy a forint—márka, forint— dollár paritás változásának folyamata hathat majd gyógyírként a lanyhuló turizmusra.

A tények alapján egy következtetés feltétlenül levonható: sikerült elveszítenünk versenyképességünket az idegen- forgalom állandóan változó világpiacán. A Balaton idegenforgalmi vonzerejét a vártnál erősebben megcsappantották az emelkedő árak, melyekkel nem tudott lépést tartani a szolgáltatások színvonala. Elég átlapozni néhány idegenforgalmi prospektust és választ kapunk a kérdésre: hova lettek a vendégek. A már említett, csekkfüzetét lobogtató nyugatnémet vendég kétheti balatoni nyaralás áráért egy hónapot tölthet Görögországban, s ebbe az árba már a kedvezményes repülőjegyet is belekalkulálták. Persze az ár mellett azt is mérlegeli szóbanforgó turistánk, hogy mit kap a pénzéért. Ételízek és üzemanyagárak — légkondicionálás, kirándulási lehetőségek, játéktermek, sportpályák megléte vagy hiánya — mind-mind befolyásolják a döntést. S a mi balatoni szállodáinknak most nem is rulett-teremre lenne a leginkább szükségük, hanem egy alapos felújításra.

Mielőtt túl borúsra sikerülne a kép, említsük meg, hogy akad még néhány tényező, amely miatt még nem teljesen üresek a szállodák, csak félig. Elsősorban Magyarország általános jó híréről kell beszélnem. A magyar politika eredményeinek elismeréséről, a stabilitásról, amely még egy üdülő vendég számára is fontos a kellemes pihenéshez. A nyugodt politikai légkör, s az ebből is fakadó szilárd közbiztonság ugyanis egyre számottevőbb összetevői hz idegen- forgalmi vonzerőnek e zűrzavaros és feszültségektől terhes 80-as évtizedben.

k z idegenforgalmi rekordévek túl- £k zottan magabiztossá tették az ágazat irányítóit. Most elbizonytalanodtak és bűnbakot keresnek, mozgósítják az ellenőrző szerveket. Ettől azonban nem csökkennek az idei veszteségek. Most már a következő szezont kellene jól megalapozni. Tudomásul véve azt, hogy csak úgy maradhatunk versenyben, ha a már meglévő árakhoz hozzá tudjuk igazítanf a balatoni szolgáltatások színvonalát.

Lakatos Mihály pedagógussal,

városi tanácstaggal

a cigányság beilleszkedéséről

Ha kimondom azt a szót: „cigány", jó néhányan ma is azonnal fenntartásaikat hangoztatják. Mi erről a véleménye, jogosan?- — Az emberek vagy saját tapasztalataikból, vagy a mások által elmondottakból általánosítanak. Szerintem vannak olyan cigánycsaládok, amelyek saját erejükből, természetesen társadalmi támogatással, kiemelkedtek és ugyanolyan kulturáltan élnek, dolgoznak, mint egy igényes „nem cigány” család. Van olyan is, sajnos még most is szép számmal, aki valóban rászolgált az elítélő kritikára. De hadd mondjam azt, hogy magatartásukkal, életvitelükkel nemcsak cigányok botránkoz- tatják meg környezetüket. Gondolom, senki sem szeretné, ha ebből valaki általános következtetést vonna le. Szerintem a cigányokról összességében ítélni csak annak lenne joga, aki közülük sokat ismer, tudja a történelmi előzményeket, ahogy ez a helyzet kialakult, s látott már a jobb körülményekért kitartóan harcoló, felemelkedni tudó cigány családokat is, akik kivívták környezetük megbecsülését. Szerencsére mind többen vannak ilyenek.

A Lakóhelyén, munkahelyén sokan meg- w szállottnak tartják és tisztelik is a cigányság érdekében kifejtett tevékenységéért. Hogyan emelte a közélet szintjére ebbéli munkáját?

— Tanulással és azzal, hogy én nem szégyellem cigány származásomat. Családi házat építettem Mátészalka új városnegyedében, a Kozma Ignác utcában, de nem szakadtam el a telepiektől, mert azt szeretném, ha minél többen emelkednének ki abból a sorból, amely még táplálja a cigányokról kialakított, sokszor rossz véleményt. Állítom, hogy jószívű, igazságszerető, többre vágyó emberek alkotják közöttük is a többséget. De igazságtalan lenne elvárni azt, hogy csak maguktól, és történelmileg rövid idő, néhány év, esetleg egy-két évtized alatt érjék el mindazt, amit a „nem cigányok”, a társadalom évszázadok, vagy az utóbbi három és fél évtized alatt elért. Ha azt mondom, hogy a cigányságért csak 1961 óta tett a társadalom konkrét, segítő lépéseket, már jeleztem, hogy milyen rövid idő után kérnek számon évszázadokat igénylő társadalmi változásokat. 1961-ben voltak ugyanis az első párt- és állami intézkedések. Ha így nézem, azóta nagyon sokat változott a cigányok élete.

f Kérem, hogy mielőtt a cigányság beilleszkedésének gondjairól beszélnénk, szóljon saját magáról, beszéljen arról, hogyan sikerült saját beilleszkedése. Konfliktusokkal ?

— Nagyon sok konfliktussal. De talán szerencsés az alkatom és el tudtam viselni a rengeteg kudarcot, lekicsinylő és elítélő pillantást. Komolyan vettem, hogy lehet másképpen élni. És ha tíz kudarc után egy eredmény volt, igyekeztem csak arra emlékezni, hogy annak birtokában az eredményeket szaporítsam.

— Negyvenéves vagyok, tizenegy gyermekes családból származom, Szamosszegről. Én is kőműves segédmunkásként kezdtem az építőiparban, mint sok más cigány férfi. Szakiskolába jártam, a mezőgazdasági technikumot pedig levelező tagozaton végeztem el. Hódmezővásárhelyen szakképzett gépi fejőként dolgoztam 12 évig. De haza akartunk jönni, mert az itteni környéket jobban szeretjük. Mátészalkán, a tsz-ben rakodói állást tudtam szerezni, de segítettek és elküldték tanfolyamra, sertésgondozó és inszeminátor lettem, így dolgoztam öt évet. Többre vágytam, tanítani szerettem volna, segítem a cigányoknak, hogy ők is tanulhassanak és kiemelkedhessenek az elmaradottságból. A. továbbtanulás lehetőségére a Szamos menti Ái- Támi Tangazdaságban kaptam ígéretet. Oda mentem dolgozni, fizikai munkásnak, és Gödöllőn tanultam tovább. Mezőgazdasági szakoktatói bizonyítványt, diplomát szereztem, jeles eredménnyel. Aztán végigjártam az illetékeseket, a megyei tanácson adtak segítséget és kaptam pedagógusi, napközis tanári állást Nyírcsaholyban, ahol két éve dolgozom. Most a nyíregyházi tanárképző főiskolán másodéves leszek, három év alatt szeretném megszerezni az újabb,, végre szakirányú diplomát. Ez az eddigi sorsom. Pontosabban tények, mert erről beszélni napokat lehetne, nem volt sima út.

£ Elégedett?

— Most az a munkám, amit szeretterrT volna mindig és amelyet 1975-ben ízleltem meg először, amikor a Mátészalkai Városi Tanácson megadták azt a lehetőséget, hogy analfabéta cigányokat tanítsak a betűvetésre, á Hősök terei általános iskolában. Erdős

Jenő és Huszti Irénke, meg végzett pedagógusok, vezetők segítettek. Pedig csaknem mindenki azt mondta, reménytelen. De tizenöten mégis eljöttek, főleg telepi lakosok és megkezdődött az alapismereti tanfolyam, amelyen volt 17 és 48 éves tanuló is. Amikor a résztvevőket szerveztem a telepen, az tett rám legnagyobb benyomást, még volt olyan öreg cigányasszony is, aki azt mondta: „Ha tudnám biztosan, hogy állást kapok, én is elmennék tanulni.” Az öregasszony is dolgozni akart. Azok az eredmények mutatták, mit jelent a tudás egy embernek: munkát, egyenlőséget. hogy tudhat a világ dolgairól, hogy aláírhat az OTP-ben, ha építési kölcsönt kér — elnézést, hogy egymástól ilyen távoli dolgokat. mondok.

0 Mit Iát jelenleg a cigányság legnagyobb w gondjának, hogyan lehetne segíteni a megoldásban?

— Az életformaváltás megkönnyítése a legfontosabb. Tudjuk, ez más rétegeknél is nehéz, a cigányoknál pedig különösen, mert előítélet is nehezíti, telepi lakosoknál ráadásul a hagyomány is hátra húzó erő lehet. Én a gyerekekre hivatkozók leginkább. Mert ki ne szeretné, hogy fia, lánya többre vigye, jobban éljen. De minden a tudásból indul ki. Hiába jár a gyermek iskolába, ma olyan sok és gyarapodó az ismeret, hogy a szülőnek mindenképpen segíteni kell. De hogyan segítsen egy analfabéta szülő? Tanulhat-e a még oly éleseszű kisgyerek egy zsúfolt putriban? Tanulhat-e, ha éppen éhes, vagy mellette, körülötte hajnalig mulatnak? Minden kérdésre megvan a válasz, de nem mindenki számára nyilvánvaló az első percben. Mert mondhatom azt is, hogy nem segíthet az analfabéta szülő, de mondhatom azt is, hogy legalább öt percig legyen türelme és nézze meg — függetlenül attól, mi van a füzetben — szép-e szemre a sor, az írás alakja, hogy nem zsíros-e, nem gyűrött-e, nem piszkos-e a füzet. És legalább kérdezze meg a gyermektől, hogy iskolában volt-e, hogy tanult-e valamit. Ha csak eny- nyit tesz, már lépést tett a gyermeke jövőjéért.

0 Hogyan segítenek a kis kollektívák a cigányok beilleszkedésébe, például a munkahelyen?

—■ Mindenütt mások a szokások. Ahol rá vannak utalva a cigányok munkájára, pontosabban, ahol sok cigányember dolgozik, mindenképpen jobban oda figyelnek. Itt mondanék egy országos adatot: ha jól tudom, az építőiparban minden 100 segédmunkás közül 80 cigány. Mi lenne, ha ők nem volnának ott, ha közülük sokan nem állnak meg jól a helyüket? Vagy egy közelebbi. Mátészalkán, a városi tanács költségvetési üzemében sóik cigány vállalt munkát, nagy részük a város tisztaságáért tevékenykedik. Talán szerencséjük van, hogy olyan vezetők is dolgoznak ennél az üzemnél, mint Gál elvtárs, aki nem cigány, nem is pedagógus, de hozzáértően és sok pedagóguson túltéve segít, sokkal többet, mint amennyi munkaköri kötelessége lenne. Gyermeknapon például behozatta az ott dolgozók kicsinyeit, rajzoltak, énekeltek, szerepeltek a gyerekek, jutalmat kaptak — talán itt jutottak az első „sikerélményhez”. De itt kiteszik a hirdetőtáblára a legjobb munkások fényképét, függetlenül attól, hogy az illető cigány-e, vagy sem. Én tudom, hogy a telepen mindig híre jár, ha közülük valakinek a neve, fényképe felkerült arra a táblára. Állítom, hogy őszintén büszkék is rá, s nemcsak az illető, hanem környezete. Ha sok ilyen munkahely lenne, hamarabb menne a beilleszkedés.

Nagy állami kedvezményekkel sokan költöztek ki a cigánytelepekről. Mi a véleménye: hogyan illeszkednek be az új környezetbe?

— Ha valami nagy gond, akkor a telep az. Tudományos dolgb2atokban leírták: az „izolációs ártalom” nagyon megnehezíti a cigányok felemelkedését. A telepen nincs példakép, amelyet tkövethetne az igényesebb életmódiban. A telep hagyományai uralkodnak, alig van mit és kitől tanulni. Hasonló a helyzet a cigányosztályokkal az iskolákban és az óvodákban. Tehát nem járható az, ha a telep mellé „C-lakás”-sort építenek. Vagy ha például a mester meggyőzi az építtető cigányembert: olcsóbb lesz, ha nem építtet WC-t, nem vezetnek oda vizet, villanyt. Igaz, valóban olcsóbb (s néha a cigányember őszintén el is hiszi, hogy neki így jobb lesz), de a ház felhúzzák a nylonnal letakart latrinát, ki tudja, honnan hoznak egészséges (de inkább egészségtelen) vizet, s a villany hiányával a kultúrától, a minimális lehetőségtől fosztják, meg.

— Tehát a megszokott körből mindenképpen el kell költözni. És ez nagyon nehéz, sokat kell bizonyítani. A bérlakásoknál rémtörténet járja, hogy a cigányok feltüzelték a

1980. július 20.

parkettát, ajtókat, ezért jó lakást nem is szabad adni nekik. Én sokszor kértem már, mutassák még ezt a lakást nekem. Tudom, Mátészalkán egy kirívó eset volt, de ezt nem lenne szabad éveken át úgy emlegetni, mint „na lám, ilyenek a cigányok.” Nekem saját családi házam van, a város egyik legszebb részén. Ügy gondolom, szépen be is rendeztük. És azt is elmondhatom, hogy sok olyan cigánycsaládot ismerek, akiknek ugyanolyan szép, tiszta és igényes az otthonuk. Esetleg sokan meg is irigyelhetnék azok közül, akikkel együtt dolgoznak, s akik közt szintén van olyan, aki nem vigyáz a pénzére, családjára. Tehát bizalmat szeretnék kérni és ébreszteni, konkrét megítélést és nem általánosat.

0 Sokszor beszelt a gyerekekről, mint a jö- vő reménységeiről, hogy nekik már könnyebb lesz. Ám sok szülő nem szívesen engedi gyermekét a cigánycsemeték közé, mert hamarabb eljár a kezük, a szájuk, sokszor agresszívak. Mit lehet ilyenkor tenni az iskolában?

— Ebben sok igazság van. Ha egy történelmi életmódváltás egyik napról a másikra minden nehézség nélkül megtörténhetne, sok minden másképpen lehetne, .glőbb tartanánk. Igaz, a cigánygyerekek nagy része erősebb, agresszívebb társainál, önhatalmúlag oszt igazságot. Ezt látja a telepen. Aki már nem ott lakik, akinek dolgoznak a szülei, aki már megtette az első lépést a beilleszkedéshez, sokkal kevesebb okot ad az ilyen véleményre. Valahol el kell kezdeni, valakinek segíteni kell először, különben a mi évszázadunk sem fogja megoldani „a cigánykérdést”. Mondják, sok a gyerek a cigánycsaládokban, nem is tudnak velük rendesen foglalkozni. Állítom, ma már sok családban nem így van. A cigányember valóban szereti a gyereket, szereti ha sok van ' körülötte és mindig ott van mellette. De ez nem zárja ki a rendes nevelést.

0 A Lakatos családban hány gyermek nevelkedik?

— Nekünk hat gyermekünk van. Voltak évek, amikor ez anyagilag nagy teher volt, de örömmel vállaltuk. Most már könnyebb a helyzet. A legidősebb fiam húszéves és a SZÁÉV-nél kőműves szakmunkás, a fiatalabb autófényező a mátészalkai szervizben, egy lányom a finomkötöttáru-gyárban dolgozik Mátészalkán, egy pedig Nyíregyházán gimnazista. Kettő még általános iskolás, hetedikes és harmadikos, még otthon vannak, bár a már keresők is együtt laknak a családdal, hazaadják a pénzt, s remélem, hogy nekik már sokkal könnyebb lesz az életük, hiszen szakma van a kezükben, s ők húsz évvel hamarabb jutottak arra a szintre, ahová nekem négy évtized alatt sikerült.

0 Közéleti emberként, tanácstagként ismerik Lakatos Mihályt Mátészalkán. Mit jelent ez a társadalmi megbízatás?

— Én nagyon örülök, hogy most újra megválasztottak városi tanácstagnak. És nem bánom, hogy nem abban az utcában, ahol lakom, hanem az Ecsedi úti telepen kaptam meg minden szavazatot. Ez is nagy szó: érvényes szavazatok, felelősséggel. Az a célom, hogy szóljak a cigányok érdekében, olyan helyeken, ahol a cigányok többsége nem fordul meg, pedig ügyeiket ott intézik, életük sora ott fordulhat jobbra. Lehet, hogy közülük valóként jobban megértjük egymást. Ennek én érzem a felelősségét is. Két oldalról. Amikor például társadalmi munkában járdát építettünk a városban és én is kértem követ a cigánytelepre, jó néhányan megkérdezték: oda minek, meg ki fogja azt lerakni? Az eredmény meglepő volt, mert nagyon sokan rakták a telepről a'Jardaköveket és" tisztábbak váltak a telepről a városba menő cigányok. Mert nem bokáig érő sárban kellett onnan kijönniük. Most pedig annak felelősségét érzem, hogy javaslatot kell tenni hat cigány- család lakáshoz juttatására, a tanácsnak. „Nem cigányok” közé fognak költözni. Szerencsére legalább tizenöt családból ajánlhatok, és tiszta lelkiismerettel nézek leendő szomszédjaik szemébe: ezek a családok be fognak illeszkedni.

KK szeretne most elérni?

— Azt, hogy minél több cigányember tanuljon, tudjon beilleszkedni munka- és lakóhelyén. És azt, hogy ne tartsák csodabogárnak azt, aki a cigányokért szól, hogy soraikból minél több olyan emelkedjék ki, aki képviselni tudja érdekeiket.

£ Köszönöm a beszélgetést.

Marik Sándor

r Vasárnapi | ^TTERJ^J