Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-15 / 164. szám
1980. július 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kísérletek és kudarcok □ z idén harmincháromezer nappali tagozatos egyetemista és főiskolás kapta meg a felvételi vizsgára hívó értesítést. Sok ezer szülőtársammal együtt átéltem az összes létező felvételi ceremóniát, gyakorlatban tapasztalva a szorongást, az érettségitől egészen a nyár végére megérkező jó hírig. Épp ezért meg tudom érteni a sikeresek mellett az elutasítottak érzéseit is. Szólni kell azoknak a fiataloknak a sorsáról is, akik gimnáziumi, tehát szakmai ismereteket nem adó érettségi után vallottak kudarcot a felvételi' vizsgákon. Már nem iskolások — és még nem felsőfokú tanulmányokat végzők. Közülük újból nekirugaszkodnak legalább három-négyezren. De — hogyan? És miért? • Egy nyíregyházi középiskolás fiú tavaly érettségizett — mérsékelt sikerrel. Hét pontot vitt a felvételi tárgyakból, még négyet gyűjtött hozzá; természetesen nem vették fel a bölcsészkar választott szakpárjára. Művezető apja négyórás, többnyire lótó-futc munkát szerzett a „gyereknek”; tízóraikat vesz, kézbesít a fiú, kinek izmos karját bármelyik lakatos megirigyelhetné. Félszívvel, és félszorgalommal készülgetett az idén újólag a felvételikre, a család megértése és sajnálkozása közepette. Az apa, aki virtuóza a szakmájának, kezdi sejteni, hogy az ügyes kezű fiúnak szakma kéne. De ... ki merné előre megmondani a családnak, hogy a másodszori nekifutás is csaknem reménytelen? Erős a mezőny. • Zsuzsa kedves, gyengécske tanuló leány volt a fehérgyarmati gimnáziumban. Tavaly nullásokat gyűjtött a tanárképző felvételijén... Most: képesítés nélkül tanít. Kémiát és fizikát egy kisiskola jobb sorsra érdemes diákjainak, akik aligha tudják, hogy Zsuzsa e tárgyakban csupán az osztálynévsor végén kullogott. Márciusban abba is hagyta a tanítást, azóta felvételire készül. Ügy mondja, tanítás mellett nehéz lett volna a felkészülés. Ezért hagyta cserben a tanév kellős közepén az osztályát, meghökkentő lelkiismeretlenséggel. Félek attól, hogy közepes képességei ellenére is pedagógus lesz belőle pár év múlva. • G. Miklóst viszont igen sokra becsüli a környezete. A fiú a közgazdasági egyetemre akart bejutni tavaly, két pont választotta el a sikertől. Már tavaly szeptember elején beiratkozott kétéves, érettségihez kötött szakmunkásképzőbe, jövőre végez. Lesz egy jó szakmája — műszerész —, sőt újból felvételizik, most már szakirányú főiskolán. Akárhogyan is alakul a sorsa, nem veszített, nem vesztegetett el egyetlen esztendőt sem, volt szíve és ereje változtatni az elképzelésein. Igaz, a megyei pályaválasztási intézetet is idejekorán megkereste, tanácsot kért és kapott. Megfogadta és nem bánta meg. Ami keserves: sok-sok ismerős és ismeretlen közül G. Miklós a kivétel. A többiek? Ki itt, ki ott. Sokan csak átmeneti foglalkozást űznek. Java részük ismét felvételizett ezen a nyáron. Közülük a leginkább tehetségeseknek és kitartóknak feltétlenül van esélyük. A többiek feltehetően csak a tavalyi szűkös eredményt tudják majd produkálni. Vagy még azt sem. Hiszen egyre jobban kizökkennek a tanulásból, ahogyan telnek a szervezett tanulás nélküli, tengéssel-len- géssel töltött esztendők. A közelmúltban néhány középiskolai osztályfőnökkel beszélgettem a továbbtanulásról. A kérdésre — ugyan mennyit is tudnak a középiskolát végzett növendékeikről, vegyesen alakultak a válaszok. A gyerekek többsége nem tér vissza a középiskolájába jótanácsért, véleményekért. „Pár gyermekem bebenéz, pátyolgatom a lelkűket és igyekszem kimozdítani őket a holtpontról” — így az egyik gimnáziumi tanár. „Volt, aki nekilátott szakmát tanulni, de ez csak a kisebbség. A többség inkább tanfolyamok címeit kérte, vagy a nemlétező kapcsolataim iránt érdeklődött” — említette az egyik osztályfőnök. De akadt pedagógus, aki keserűen jegyezte meg: négy évig egyetlen szülői értekezletére sem jött el az a szülő, aki most, utólag felkereste. Meg voltak győződve arról, hogy gyerekük továbbjuthat, többre képes, mint amit a középiskolai bizonyítványa tanúsított. Sajnos csalódniuk kellett. □ családi, személyes elvárások szembe kerültek a képesség szabta határokkal. Nem mindegyik család tudja, ismeri fel egykét év alatt, hogy a véltnél szerényebb képesség, vagy egyszerűen a rossz választás a kudarc elsőrendű oka? Jóllehet, megyei szakemberek bőséges és meggyőző tanácsot tudnának adni, érettségi utáni szakmatanulási lehetőségekben sincs hiány, mégis sokan lesznek, akik a siker valószínűsége nélkül is esztendőkig kísérletezgetnek. Nem lehet megróni ezért senkit. Józan értékelést és meggyőző szót adni azonban inkább szükséges. V. M R égi megszokott kép, hogy ezen a napon is ő a postakihordó. Pedig tíz éve is lehet, hogy nyugdíjban van már. A postai egyenruhát sem váltotta jel. A sok év koptatta kerékpárt is csak tolja maga mellett, sűrűn lakott ez a községi utca. Sovány termetével erősen a kormány fölé hajol. Egyik ház kiskapuja előtt találkozunk. A köszönés után, mi lehet első kérdésem: — Hogy-hogy még mindig szolgálati munkában vagy, Német Mihály? — Míg a kezem, lábam bírom, és kisegítésre hívnak, nem tudok nemet mondani. — Jó ideje nyugdíjban vagy már. — Kilenc éve. Egy esztendő híján hetven vagyok már. — Hány évet töltöttél a postánál, mint kézbesítő? — Harminckét esztendőt. De az is igaz, jó néhányan kihullottak addig mellőlem. Minden foglalkozást csak szívből lehet igazán csinálni. — Te mi örömet találtál a munkádban? A postás Rágyújt egy Fecske cigarettára s addig, mintha gondolkodna. — Elsőnek mondhatom: mindig vágyódtam az emberek közé. Aztán akadt, akad elégszer ok örömszerzésre. Levelet ír a katonafiú. Meghívó érkezik családi ünnepre. Fiatalok szerelmes levelet váltanak. Nyugdíjak, gyespénzek, meg többféle ilyenek kikézbesítése. Aztán a rengeteg újság. De mindjárt hozzátehetem: összes szolgáA mátészalkai Szatmár Bútorgyárban a Bereg lakószoba szekrénysorát állítja össze Mizsák István és Czine Ilona. (E. E. felv.) NAGYÜZEMEINK ÉVENTE 118 EZER TONNA MELLÉKTERMÉKET HASZNÁLHATNAK FEL AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSBEN, TAKARMÁNYKÉNT Pénzzé vált ötletek Még kora reggel van, de Bán Györgyné, a tiszadobi Táncsics Tsz főállattenyésztője már a központi telepet járja. Még hátra van a reje- si. Hiába, itt ma is él a mondás gyakorlata: gazda szeme hizlalja a jószágot. Az pedig van bőven, csupán a közösben 751 tehén. Átgondoltan — Egy igen jó elyet hoztam magammal az egyetemről — kezdi Bán Györgyné. — Dobos tanár úr tanácsát. Ö mondta volt, hogy minden termelés az ökológiai határig hatékony. Minden eredmény ugyanis csak addig reális ameddig arányban van a ráfordítással. Ha lehet, egy példa: a mi gazdaságunkban a fejé- si átlag 3580 liter. Magyartarka és Hollstein utódok vegyesen, ez az állomány Nem vitás, lehetne az átlag magasabb, akár 3—400 literrel is. De jelenleg 20,5 deka abrakkal ' állítjuk ezt elő, minden növelés ésszerűtlenül növelné a költséget. Nos, így maradunk a hatékony, a gazdaságos termelés mellett. A tiszadobi tsz-ben a szarvasmarhatartás jelenti az állattenyésztést. Hizlalnak, s tejet termelnek. Mégpedig olyan módon, hogy ehhez a szükséges takarmányt maradéktalanul megtermelik, illetve a nagyon hatásos melléktermékeket vásárolják. A silókukorica-termesztésük a szemessel egyenrangú. A rét- és legelőgazdálkodásukat most lati időm alatt, bármiféle vizsgálatkor, soha két fillér differenciám nem akadt. — Ma hogy kerültél munkába? — Az egyik fiatal kézbesítő — mert most hárman vannak — lakodalomba ment. Azt helyettesítem. Akad még havonta egypár ilyen beugrás napom. — A családból nem került erre a helyre utódod? — Bizony nem. Négy lány és két fiú van a családomban. A fiúk azt mondják, nekik egy helyben való, állandó munkahely kell, még ha kevesebb pénzért is. Ők nem furikáznak naponta — másokért. Pedig szerintem nincs teljesen igazuk. Mihály a következő ház előtt újra megáll. A kerékpárt a vaskerítésnek dönti, s két újságot is betesz a kapura szerelt postaládába. Asztalos Bálint már az IKR-rendszer gépsorai, szaktanácsai segítik. Az ipari melléktermékek beszerzési forrásaival kiváló kapcsolataik alakultak ki. Átgondolt stratégia jellemzi az ágazat munkáját. — Ahhoz, hogy olcsón tudjunk tejet termelni, hogy sikerüljön két kiló abrakból egy kiló húst kitermelni, hogy az ágazat nettó nyeresége elérje az évi 10,5 millió forintot, végig kellett gondolni a lehetőségeket — folytatja Bánné. így jutottunk el oda 1973-ban, hogy a közeli ipari üzemek melléktermékét beiktatjuk a takarmányozásba. A bocsi gyárból sörtörkölyt veszünk, napi 70 mázsát, a hűtőháztól idényben 50—60 mázsa burgonya- hulladékot, néha siros krumplit, a szezonban napi 60 mázsa borsóhajat, a cukorgyártól melaszt, répaszeletet. Ezeket naponta szállítjuk, de az így keletkező többletköltség elenyésző a hatáshoz képest. A magas fehérjetartalom, a karbamid csupa olyan alkotó, ami nélkülözhetetlen a sikerhez. Az eredményben oly szembetűnő a különbség, hogy egyszerűen nem tudjuk csak a béltartalommal magyarázni a többletet. A melléktermékek ára is kedvező. Van is kereslet, mind többen jönnek rá arra, hogy a mai drága abrak- és takarmányárak idején itt lehet ésszerűsíteni az állattartást. — Nem hiszem, hogy csak ésszerűsítésről lenne szó — igazít ki a főállattenyésztő. Ügy vélem, hogy az egész állattartás esetében új szemlélet szükséges. Összefüggisik Tagadhatatlan, nem lehet csupán néhány új módszerről szó. Az állattenyésztés komplex gondolkodást kíván. Feladatot ró a mezőgazdászra, aki olyan feladatot kap, hogy hektáronként termeljen 270 mázsa silókukoricát. Vállalkozókedvet tételez fel. amikor csatlakoznak az IKR- rendszerhez, hektáronként 8—10 ezer forintos költség- kihatással, de cserében olyan Hesston-gépsort kapnak, benne egy körbálázóval, ami a betakarítás szervezését teszi egyszerűbbé, és minőséget garantál. Jó munkabér fejében kiváló munkát tételez fel gondozónál, fejőnőné] egyaránt, hiszen nem a legmodernebb tartási körülmények között kell optimumot termelniük. — A lényeg tatán az: csak Melléktermékek: nyers és száraz répaszelet, leveles répafej, sör- és almatörköly, kukoricaszár hosszú távú elképzelések birtokában lehet eredményesen gazdálkodni. A feladatból a gépek, emberek, technológiák egyaránt megkapják a részüket. Egymásra épül a mai kötelesség és a holnapi távlat — mondja Bán Györgyné. A holnapi távlat, amely magában foglalja az állomány cseréjét, a nagy hozamú tehenek számának növelését, a tartással kapcsolatos valamennyi költség csökkentését, de még a háztáji állomány támogatását is. Háztáji — Mi is fontosnak tartjuk a háztájiban lévő állományt — mondja Bánné. Növendékkel együtt négy-, ötszáz szarvasmarha van a községben. Támogatjuk is a tartást. Nyers és száraz répaszeletet, melaszt, sörgyári árpacsírát, szénát — ingyen kaszálható terület formájában —, szemest és tápot juttatunk, kedvezményesen. A tagok előnyben részesülnek, úgy hiszem, ez természetes. És van még valami: igényelnek, hogy tervszerűen gazdálkodhassunk. A tsz jó példája, újszerű állattartása nagy hatással van a háztájira is. Látják az eredményt, a módszert, tanácsot kapnak az újféle takarmányok használatára. A közvetlen gazdasági haszon mellett ez általában a gondolkodást, a modernséget erősíti, hozzájárul az új iránti bizalom növeléséhez. — A mai korszerű nagyüzemben nélkülözhetetlen mindez — mondja a főállattenyésztő. Igaz, nekünk van munkaerőnk, persze szükség is van bőven emberre. De egészen más olyanokkal dolgozni, akik nemcsak elfogadják az újat, de értőn alkalmazzák. Vonatkozik ez fejőre, etetőre, gondozóra egyaránt. Mert bármilyen fontos, hogy az állattenyésztés irányítása igyekszik a legjobbra, a korszerű technológiára, technika alkalmazására, ha nincsen olyan szakképzett munkás garnitúra, akikkel végre is tudja hajtani a feladatokat. Az eredmény az embereken múlik. Bürget Lajos Vonzó? Nem vonzó? Orvos vidéken I mmár közhelynek számít, hogy Budapesten állástalan fogorvosok lézengenek, várva a jószerencsét, vidéken pedig orvos nélküli községek fájós fogú lakosai szenvednek, fogorvosra várva. Különös, hogy ilyen kis országban, ahol valójában nincsenek a mai közlekedési lehetőséget tekintve jelentős távolságok, ekkora fétisnek számítson a főváros és környéke; olyannak, amelyet nem, vagy alig homályosít el a vidék vonzereje: a körzeti, illetőleg a fogorvosnak kínált lakás, rendelő, letelepedési, bérén- dezkedési segély stb. Az utóbbi években nem egészen tisztességes pályá- zósdi játék is divattá vált. Egy-egy állásra 20—30 an jelentkeznek, abban a biztos tudatban, hogy egyvalaki el is akarja fogadni. Az idén viszont az történt, hogy a budapesti Semmelweis Orvos- tudományi Egyetemen végzett fogorvosok közül egyetlen jelentkező sem akadt a Borsod megyei 13 állásra. Hasonló érdektelenség övezi Szabolcs megye meghirdetett állásait. Ám 29-en adták be pályázatukat egy sárbogárdi, 26-an két győri és egy soproni, és ugyancsak 29-en két balassagyarmati állásra. Vajon miért? A biztos elutasítás reményében. Hiszen egy-két elutasítás birtokában már folyamodni lehet a pályázat alóli felmentésért. A korábban egy-két esetben bevált recept azonban ma már mind kevesebb Sikerrel kecsegtet. Ideje tudomásul venni, hogy az idén Budapesten végző 66 fogorvosra csak 8 fővárosi állás jut. Az összes, 435 végzőnek pedig 165. Aki tehát orvosként akar dolgozni, előbb- utóbb kénytelen lesz vidéken gyógyítani. Ami egyébként szerves folytatása a felvételin elhangzott fogadalmaknak, a hippokratészi eskünek. De nem arról van szó, mintha bármelyik ifjú orvos is tagadná a vidéki munka létjogosultságát, fontosságát. Csak éppen hozzáfűzi, „miért éppen én menjek Piripócsra?” Ez az álláspont a pályázatok körüli mendemokdák- ból, a protekció sorsdöntő szerepének felnagyításából táplálkozik. De, ha létezik is protekció — esetenként biztos előfordul — a tény tény marad. Az idén végző 822 orvos részére meghirdetett 939 állás közül 774 vidéki. Kórházi, üzemi, körzeti, fogorvosi. A diplomát szerzett fiatalok túlnyomó többségének tehát fel kell hagynia illúzióival, ha önként választott hivatását akarja gyakorolni. Megyénk dicséretes következetességgel igyekszik ehhez kedvet csinálni, ennek köszönheti orvosellátottságának nagymérvű javulását. A rendkívül csekély fluktuációt, mind ismertebbé váló jó hírét, amit a Debrecenben végző medikusok úgy fogalmaznak, hogy már Szabolcs sem a régi. Ami azt jélenti, hogy dúskálni már ott sem lehet az állásokban. És ez az érem másik oldala. Mert amíg pályázati rendszer van — egyelőre pedig nem látszik más megoldás —, addig igen sokat számít egy-egy megye vonzóereje, amit csak a helybeliek teremthetnek meg. De legalább ekkora buzgalommal kell óvni a pályázati rendszer hitelét, tisztaságát. L. M.
