Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
1 1980. július 13. E Kedves Igazgató Elvtárs! Megnyugodva hallottam, hogy néhány napja kiengedték a kórházból. Szokatlan öngyilkossági kísérlete azóta foglalkoztat, amióta volt munkahelyén jártam és újabb „háttérinformációt” tudtam meg az ügyről. Nyugodtan nevezhetjük nevén a gyermeket: munkahelyi pletykákról van szó, amelyek azonban tartogatnak tanulságokat is, kár lenne kéz- legyintéssel elintézni őket. Egyesek pusztán egy újabb alakításának vélik az öngyilkossági kísérletet, mások viszont szánják-bánják „bűneiket”. Hogy az ön búcsúlevele milyen szerepet játszik az ellentétes vélemények ilyenféle alakulásában, ezt nehéz lenne — különösen a kívülálló szemével — megítélni. Többen említették ottjártam- kor, hogy jó ideje valósággal zsarolta munkatársait, a környezetet, amikor szóvá tették a vezetésbeli visszásságokat. Egy borgőzös munkahelyi „bulin” állítólag — az elkeseredett viták végén — kijelentette: „ha valami történni fog velem, az miattatok lesz...” Később egy munkaértekezleten, ahol a felettes szerv vizsgálata során súlyos, elmarasztaló vélemény alakult ki a közvetlen, rossz értelemben vett szubjektív vezetési stílusáról, homályos fejtegetésekbe kezdett arról, hogy az újságok gyászhirdetései között nagyon megszaporodtak az ilyen mondatok: tragikus hirtelenséggel elhunyt. Jelentőségteljesen kivárt és be sem fejezve a mondatot, zavartan leült. A felettes szerv képviselőjének figyelmét nem kerülte el a szokatlan kijelentés, s talán a kívántnál érdesebb hangon válaszolt, aminek majdnem az volt az értelme: mindenki saját maga dönt arról, meddig marad e sárgolyón, és senkinek nincs joga ilyen kijelentésekkel zsarolni a felettes szerveket, a munkahelyi kollektívát. Nem tudom, mit érzett meg a körülötte kialakuló légüres térből, amely mindinkább tágult. Ha akkor elszánja magát és lépni tud, átadja az igazgatói stafétabotot, amiről bebizonyosodott, hogy már nehéz önnek —, kevesebb sérüléssel megúszhatta volna ön is és a munkahelyi közösség is. ön azonban makacsul ragaszkodott a beosztásához, majd amikor tűrhetetlenné vált a munkamorál, közvetlen beosztottai szinte szétzüllesztették a középvezetést, érthetetlen módon — mint a feudalizmusban — ragaszkodott az „utódkijelölési joghoz”. Kedvenc munkatársát „jelölte” utódnak, aki viszont éppen kétszínűsége miatt közutálatnak „örvendett” a cégnél. Ezután már nem elsősorban a helyetteseinek, a munkatársaknak címezte a „ha valami történni fog velem...” kezdetű monológot, hanem a felettes szerv vezetőjének, aki végére akart járni a tűrhetetlen állapotnak. Kimondta a döntést: át kell adni a helyét, és csak alacsonyabb beosztásban maradhat a munkahelyén. „Csak nem képzeltétek, hogy rajtam fog röhögni az egész vállalat? Kikészítettetek, viseljétek a nyűgét! Még a halálom után is itt maradok és fojtogatni foglak benneteket, mert a ti bűnötök, hogy így kell tennem” — írta búcsúlevelében. Nem kívánok a bölcs ítéletosztó szerepében tetszelegni, épp ezért sem elítélni, sem felmenteni nincs jogom. Annyi azonban a külső szemlélő számára is bizonyossá vált, hogy a felettes szervek rosszul tették, amikor előző sikertelen igazgatói működése után egy újabb, eddig ismeretlen ágazat élére helyezték. Második „újjászületése”, az öngyilkos- sági kísérlet után remélem lesz annyi ereje, hogy megkapaszkodjon önmagában. Higgye el. igazgatói asztal, telefon, protokollesemények nélkül is létezik értelmes és alkotó élet. Kívánom, hogy találja meg a belső békéjét, kezdje tiszta lappal az új munkahelyén, ahol lehetséges, hogy néhányan még összemosolyognak egy ideig a háta mögött. Aztán csak arra figyelnek, mit tesz a közösség asztalára, milyen ember... És ez a legfontosabb... I Vasárnapi INTERJÚ Szilágyi Sándor papírgyári művezetővel a munkafegyelemről Amíg végigjöttem a csarnokon, kísérőm elmondta, itt az egész gyártási sor automatizált. A gépegység elején bemegy a papír és a végén kötegelve kijön a kész zsák. Önnek akkor nem sok baja akad az emberekkel. — Igaz, itt korszerű termelés folyik, de tévedés azt hinni, hogy nálunk már másodlagos az ember szerepe. Sőt! Az automata gépsor is igényli az embert, vannak fontos ellenőrző pontok, ahol nem is akármilyen tudású szakemberekre van szükség. Bonyolult nyugati importgépeken dolgozunk. Ha egy órát áll a gépünk, tízezer termékkel gyártunk kevesebbet, s ez nem gyerekjáték. Tehát ha kevesebb ember van is az okos gépek mellett, tőlük nagyobb tudást és nagy fegyelmet igényel a termelés. Dolgozóink derekasan helytállnak, de nem mindenki hiba nélküli. Akadnak itt, a technológiai gyárrészlegben is fegyelmezetlenebbek, vagy csak hanyagabbak, szórakozottabbak, netán önmagukkal szemben igénytelenebbek. Miként érti ezt az igénytelenséget? — Nem a külsőségre, hanem a lényegre. Nézze, a munkások között sem egyforma munkás mindenki. Van, aki rátarti, nagyon kényes arra, amit csinál. Aztán akadnak olyanok is, akiknek mindegy, így is jó, meg úgy is. Egy részük — szerencsére a többség — mindennap többet szeretne tudni, mutatni önmagából, s nem csupán az anyagiak, vagy a hiúság miatt. Az ilyeneknek a vérükben van az örök nyugtalanság. Bizonyára jó oka van rá. hogy mindezt így fogalmazta. Én azonban a munka- fegyelemmel kapcsolatos véleményére volnék kíváncsi. — Pontosan arról beszélek. Sajnos, sok helyütt nagyon leegyszerűsítik a munkafegyelem fogalmát. Legfeljebb arra szorítkoznak, hogy egyik, vagy másik dolgozó hány percet késik, mennyi időt „szivarozik el” munka közben, s az már egy minőségi szint, ha fegyelmezetlennek tartják azt, aki selej- tet gyárt. Én még ezen is túl megyek: a fegyelmezett munkás, nemcsak a konkrét napi munkát végzi el hiánytalanul, hanem felelősséggel gondol a holnapra is, képzi magát, képessé teszi magát még bonyolultabb feladatok ellátására is. A Miért hangsúlyozza mindezt ilyen erő- w sen? hogy minden munkás kapva kap a tanulási alkalom után. Volt több példa nálunk is arra, hogy egyik vagy másik dolgozó sehogy sem lelte a helyét a korábbinál bonyolultabb gép mellett, tanulni sem volt kedve, s kérte, hadd maradjon meg a korábbi helyén. Természetesen méltányoltuk ezt is, hiszen különben becsületes munkásról volt szó. Mindenesetre megérttettük vele, hogy ez esetben számolnia kell a megrekedés anyagi következményeivel. Mert — s ez az általános — akik tanulnak, azokat nálunk jobban megfizetik. Gondolom, ez csak természetes. Egy példa: rendkívül szigorú létszámgazdálkodás van nálunk, s ha valaki táppénzen vagy szabadságon van, azt a meglévők közül kell pótolni. Érdeke tehát mindenkinek, hogy univerzális, több mindenhez értő legyen, ehhez pedig bizony tanulni és vizsgázni kell. Sose felejtem, hogy a „cik- lop” bálázógép-kezelőket agitáltuk: idejük van, tanulják el a különböző műveleteket. Többen vonakodtak, de aztán csak ráálltak. Ma nem is egy ilyen egykori „ciklopos” kiváló gépkezelő! Köztudott dolgozóink között, hogy aki magasabb szintű munkát végez, annak többet is borítékolnak. A Önnek, mint munkásból lett művezetőnek utóbb lényegesen nagyobb a jogköre. Többek között fegyelmit is osztogathat. Volt már rá alkalom? — Volt, nem is egyszer a három év alatt. Nézze, amit eddig elmondtam, abból talán kiderül, hogy nálunk nagyon nagy figyelmet igényel a termelés, ami ma már gyári szinten évi 2 milliárd. Ide képtelenség másnaposán vagy netán ittasan bejönni a műszakba. Mégis az ilyen fegyelemsértések okozzák a főbb gondot. E téren nincs pardon, következetesen és szigorúan eljárunk az ilyennel szemben rangra, beosztásra való tekintet nélkül. Nemcsak a legkisebb beosztású munkásokra figyelünk oda, hanem méltó büntetést kap a néhány embert irányító gépvezető is, ha késik, iszik vagy más módon rúgja fel a gyári rendet. Ha elnéznénk a középvezetők cselekedetét és csak a „kisembert” büntetnénk, megrontanánk a jó viszonyt a munkásokkal, akik maguk alakították ki az iszákosság és a lógás elleni általános közhangulatot gyárunkban, részlegünkben. Vallom, hogy a munkás akkor és ott fegyelmezetlen, ahol és amikor a vezetők szemet hunynak a hibák fölött és kivételeznek emberek között. — Mert nemcsak nálunk akadnak olyanok, akik egy idő után rutinból dolgoznak, lezserek, s közben ők okozzák a legtöbb gondot a minőségnél, a munkavédelemben. Ezen felül azt sem szabad elfelejteni, hogy napjainkban csaknem egy-két éven belül szinte kicserélődnek a technológiák, a tegnapi tudás már kevés a még bonyolultabb gépek kezeléséhez. Itt, a papírgyárban, ahol mi dolgozunk, az egész termelés egy zárt folyamat, programozott, fotocellával működnek a gépek: ezeken a posztokon nemigen boldogulna el egy hiányosan képzett szerelő. Nálunk még a komoly szakmával rendelkezőknek is fél év—év a betanulási idő. Ezért van az, hogy a mi gépeinket zömében gépszerelők, általános műszerészek, vagy elektronikus képesítésűek dirigálják. Persze, vannak betanított munkások is, akik a kevésbé bonyolult kiegészítő feladatokat látják el. A Feltételezem, hogy mint mindenütt, w azért itt is gyorsan elsajátítják az emberek a fogásokat s nem kell olyan ör- döngős dolgokat itt sem csinálni. A Gondolom, tisztában van vele, hogy önt is figyelik a munkások. — Ez csak természetes, szinte minden lépésemnél a hátamon érzem a pillantásukat. Ezért nekem sokkal jobban kell vigyáznom, pedig néha én is meginnék egy üveg sört, itt a meleg csarnokban. De nyilvánvaló volna, hogy ha nekem lehet, másoknak is szabad. Mégcsak arra is vigyáznom kell, mint művezetőnek, hogy egyik dolgozóhoz nehogy kedvesebb legyek, mint a másikhoz. A Ha büntet, fegyelmez, akkor szokott w mérlegelni? — Természetesen. Nem ugyanaz, ha valaki életében először jött be másnaposán, mint aki hetenként kétszer akad fenn a szűrőn. Aztán méltányolni kell azt is, amikor valaki azért hagyja el tíz perccel hamarabb a gépét, mert már látja, hogy jön a váltótárs. Büntetés ilyenkor is van, de más, humánusabb, mintha valaki örökösen elcsavarog a gép mellől, s közben halomnyi selejt jöhet le a sor végén. — Ha így értette, amit mondtam, akkor félreértett. Persze, hogy ez a munka is megtanulható, itt sem kell szakadásig melózni. Igaz, hogy az ilyen nagy teljesítményű gépek gyorsan „hozzák” a forintokat, de ugyanolyan hamár el is nyelhetik. Már említettem, hogy egy rossz beállítás kész leégést hozhat anyagilag. Aztán a másik gondot maga a korszerűség adja: a mammut teljesítményű gépeken szinte minden sorozat kicsinek tűnik, tehát gyakorta kell terméket váltani, átállni újfajta gyártmányra. Itt könnyen elúszhat idő, anyag, energia. Még egy adat ehhez: a hozzám tartozó 54 ember egy év alatt több, mint 200 millió forint termelési értéket állít elő, ehhez pedig — ahogy mondani szokás — észnél kell lenni. A ön szerint tehát nagyon fontos a szak- v mai fegyelem a munka során amit csak felkészült munkások tudnak megvalósítani. Én viszont tudom, hogy nem mindenkinek van kedve tanulni. Van, aki fél a könyvektől, mások kényelmesebbek és a többi. Mit csinálnak az ilyenekkel, netán megválnak tőlük? — Azt én egy pillanatig sem állítottam, Hatásosak ezek a fegyelmezések? — Nyilvánvaló, hogy az embert érzékenyen érinti, ha levonnak a béréből, ennek másokat visszatartó ereje is van. De ha már szóba hozta, elmondom, hogy a megelőzésének, a visszatartásnak nem ez az első és egyedül üdvözítő módja. £ Hanem? — A jól megszervezett munka! Egyáltalán nem jelent túlzott követelményt, ha a gépeknél állandóan van munka, amire figyelni kell. Ilyen esetben, mondjuk nálunk az ABC hullámgépsoron — ez három gépegységet jelent — ha egy ember csak néhány percre eltűnik, a bonyolult technika nyomban „leleplezi” a lógóst. Ezek szerint a munkafegyelem elsősorban szervezés kérdése? — Jórészt szervezés kérdése, ami más oldalról is megvilágítható. Engemet mindig felbosszant, ha a rádióban, a tévében és — ne haragudjon érte — az újságokban csak nagy általánosságban beszélnek, írnak a munkafegyelemről, s mindenáron azt akarják bizonygatni, hogy a munkás így meg így nem használja ki a munkaidőt. Bizonyára ilyenre is van példa. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű: a munkafegyelemnek meg kell teremteni a technikai feltételeket is, ez pedig ugyancsak szervezés kérdése. Ahol anyagra, nélkülözhetetlen alkatrészre, netán szakmai tanácsra órákat vagy fél napokat kell várni, ott nincs mit csodálkozni azon, hogy az emberek komolytalanul fogják fel az egész termelést. A mi gyárunk vezetői ezt idejekorán felismerték és — mondhatom — optimális feltételeket teremtettek. Én például bármikor bemehetek megfelelő ellenőrzés mellett a műszaki raktárba, kihozhatom onnan a termelés folytatásához szükséges legdrágább alkatrészt is. Vagy: nálunk, miután folyamatos a termelés, állandó tmk- ügyelet van a gyárban, de speciális szakembereink otthon is. Uügyölnekífyhögy. elér*®-, tok legyenek éjjel-nappal, ha komplikált esztergályozási vagy marós munka adódik. És ezzel sincs még vége: minden műszakban van egy saját gépkocsival „ügyelő”, aki átalányt kap ezért, s ha szükség van rá, akár hajnali háromkor is behozzuk a lakásáról bármelyik vezetőt vagy speciális szakemberünket, hogy a munka zavartalanul haladjon. Persze nem állítom, hogy az a legjobb módszer, ami itt nálunk található, de egy tény: itt nagyon ritka alkalom, amikor objektív okra hivatkozhat bárki, ha keveset, vagy rossz minőségben termel. A Eszembe jut, amit a képzettség és a fegyelem összefüggéséről mondott. Szeretném tudni, hogy e téren is teremt alkalmat a gyár? — Igen. Rendszeres nálunk a felnőtt szakmunkásképzés, nemrég vizsgáztak közel harmincán. Nem ülhetnek sokáig a babérjaikon a művezetők sem: több hónapos képzésen veszünk részt rendszerésen, ahol vissza is kérdeznek tőlünk, nehogy elkomolytalan- kódja bárki is a tanulást. Gyakorta mennek ezenkívül a brigádjaink szakmai kirándulásokra, tapasztalatcserére, ahol „szakmai világot látnak”. Aztán mint sok helyütt, nálunk is rendszeres politikai képzés van, ami — ha érdekesen tartják, mint nekünk Szup- kai János — hasznos a munkásnak, s minden ellentétes híreszteléssel szemben érdekli az embereket. 0 A legutóbbi szakszervezeti választáskor önt főbizalminak választották. Képviseli, védi 470 dolgozó érdekét, ugyanakkor fegyelmiket is osztogat. Hogyan fér ez meg egymás mellett? — Amikor a fegyelmezetlenkedővel szemben eljárok, a tisztességes többség érdekét képviselem a néhány visszahúzóval szemben. Valójában ez az igazi érdekvédelem, hiszen a munkás érdeke a termeléshez, a munka- fegyelemhez fűződik, ezt védeni alapvető feladata a szakszervezetnek. A közvetlen munkahelyen nagyban befolyásolja a fegyelem alakulását, hogy miként érvényesül az üzemi demokrácia. Ha azt mondom, hogy nálunk nemcsak a munka a közös, hanem megosztjuk az információkat és kikérjük a dolgozók véleményét is a szakmai kérdésekben, akkor még nem mondtam sok újat. Nagyon vigyázunk viszont arra, hogy ne csak a büntetés, hanem a jutalmazás, az elismerés is találkozzék a munkások többségének egyetértésével. Ezért van az, hogy bár a döntés joga személyes, a jutalmazásoknál, a kitüntetések adományozásánál, a szocialista cím odaítélésénél mindenkor kollektív véleményt veszünk figyelembe. 9 Említette, hogy a munkafegyelemnél különös jelentősége van a következetes szigornak, mert a kivételezés sérti a munkások igazságérzetét, s aláássa a jó együttműködést a vezetéssel. Itt a papírgyárban, közelebbről az ön gyárrészlegében minden rendben e téren? — Eredményeink — ahogy én tudom — most különösen jók. pedig feszített hónapok után vagyunk. Ez viszont korántsem jelent gondtalanságot. A gyár nehéz terep, itt meg kell dolgozni minden forintért. Nemrég mondta az egyik munkásasszony a termelési tanácskozáson, hogy korábban mindig csurrant-cseppent egy kis prémium ezért, meg azért, most pedig nem, mi az oka’ ö is és mások is megértették azóta, hogy manapság új módon gazdálkodunk, megszűntek bizonyos dotációk, csakis a magunk erejére támaszkodhatunk, ezért kell többet nyújtanunk minden eddiginél. Q Köszönöm az interjút. Angyal Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
