Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

1980. július 2. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Gyógyítók S emmire nem olyan kényes és érzékeny az ember, mint az egészségére. A fájdalom, a rosszullét, a hosszabb vagy rövidebb ideig tar­tó betegség befolyásolja munkaképességét, érzel­mi életét, az együttélés, az emberi kapcsolatokat. A társadalom és az egyén számára éppen e tényezők összessége teszi rendkívül fontossá az egészségügyet. Az a csapat, más néven team, amely magába fog­lalja az orvost, a szak- személyzetet, a technikust, az ápolót, a kisegítőt, döntő szerepet kap, fe­lelőssé válik abban, hogy az egészséges egyének egészséges közösséget al­kossanak. A megelőző és gyógyító munka szocialista viszo­nyaink között tehát jóval több, mint egyszerű or­voslás. Olyan kapcsola­tot és munkát tételez fel, melynek középpontjában az ember áll. Mert nem a betegséget, hanem a be­teg embert kell gyógyíta­ni. Sokkal többről van tehát szó, mint a szakma vagy hivatás egyszerű gyakorlása. Olyan etikai tartást tételez fel a szocia­lista egészségügy az ott dolgozók részéről, mely­nek jellemzője a beteg szolgálata, visszavezetése a társadalomba, fizikai és szellemi tevékenységé­nek regenerálása. Megyénkben mintegy tízezer azoknak a száma, akik az egészségügy te­rületén dolgoznak. Nagy többségük igazán hivatás- tudattal látja el feladatát. A sok hátrányos körül­mény ellenére is egyre magasabb szintű ellátást tudnak biztosítani, lehe­tőségeinkhez mérten a maximumot nyújtják a a hozzájuk fordulóknak. Sok és látható erőfeszítés bizonyítja, hogy a bölcső­détől a szociális otthonok hálózatáig az egészségügy minden területén jelentős változások történtek Sza- bolcs-Szatmárban is. Mennyiségi és minőségi fejlődéséről beszélhetünk. Az anyagi erő okos fel- használása együtt járt az­zal a folyamattal, amely magasabb szintre emelte azt az etikai tartást, ami nélkül a tárgyi feltételek mitsem érnek. J úlius másodikán minden évben, Sem­melweis Ignácra emlékezve, az egészség- ügyiek felé fordul a tár­sadalom figyelme. A gyó­gyult hálája, a beteg re­ménykedése is megfogal­mazódik ilyenkor, a hiva­talos eseményeken kívül. Nagyon érdemes erre odafigyelni. Megfogal­mazódik ezekben a meg­nyilvánulásokban az el­ismerés éppenúgy, mint a várakozás. Mert egészség­ügy sosem jut el arra a pontra, hogy azt mond­hatja: ime, itt a tökéletes­ség. A mind többért és jobbért küzdelmet kíván, lemondást. Olyan erőfe­szítést, melyre éppen Semmelweis mutatott pél­dát. Nagyipari technológia — egyéni kezdeményezés Á szabolcsi példa Dániában a lakóépületek 85 százaléka — ide értve az egyikét szintes családi háza­kat is — iparosított technoló­giával készül. Nálunk ez az arány — a házgyári panelos, a különféle öntött- és nagy­blokkos technológiákat sorol­va e kategóriába — úgy 50 százalék körül mozog. A magánerős építés pedig nem utolsósorban azért ol­csóbb, mint az állami szektor produktuma, mivel a házila­gos kivitelezés keretében az építtető magává vállalja a munka egy tetemes hányadát. Ezt az iparosított technológia használatával már nem teheti meg, tehát megugranak az építés költségei, amire vi­szont már jóval kevesebb em­bernek van anyagi fedezete. A közelmúltban megrende­zett IV. építőipari ifjúsági konferencián Ábrahám Kál­mán építésügyi és városfej­lesztési miniszter előadásában a csökkenő állami lakásépítés miatt felszabaduló házgyári kapacitás transzformálását tartotta az egyik lehetséges megoldási módnak. Az alap­forma: korszerű, csoportos családi házak — sor-, lánc- és átriumházak — szervezett építése félkészházas akcióban. Ez az állami építőiparnak előnyös, hiszen az épületszer­kezetek elkészítésére minden eszköz a rendelkezésre áll, ugyanakkor a ma is gondot okozó 'befejező munkák a la­kókra szállnának át. (A kon­ferencián részt vevő fiatal szakemberek egy csoportja inkább a „készreépítést” szor­galmazta, mondván, hogy a tapétázáson, a mázoláson kí­vül a többi befejező munka szakembert kíván és akkor már könnyebb szervezetten elvégezni például a víz-, gáz- és villanyszerelést, mint az építtetőkre róni a mesterem­berek keresését.) Nos, azóta felépült egy két­lakásos panelház Nyíregyhá­za-Sóstón. A Keletterv tervei alapján a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat ké­szítette a házat, részben a debreceni házgyár, részben a saját maga által gyártott pa­nelokból. Az építés idén már­cius 3-án kezdődött. A teher­hordó talajra sávalap került, erre két autódaru segítségével 6 munkanap alatt szerelték rá a 114 darab panelból álló há­zat. A bedolgozott beton mennyisége meghaladja a 100 köbmétert, egy-egy lakás alapterülete pedig 133 négy­zetméter. Egy négyzetméter­nyi lakóterület előállítási költsége: 8229 forint. Április 30-án bebútorozva állt a ház, de lakók nem érkeztek. Láto­gatók viszont ma is szép számmal keresik fel a bemu­tatót. A lakások alaprajza L ala­kú és a rövidebb szárukkal összeforgatva egy fél átriu­mot zárnak közre. (Az átrium szó még a görögöktől ered és körbeépített zárt udvart je­lent.) Érdekes, hogy korunk­ban Nyugat- és Észak-Euró­pában éledt újra ez az építé­szeti forma. Belépve a lakásba, íz elő­szobafallal felszerelt k s szél­fogó folyosóban folytatódik. Erről nyílik balra a nagymé­retű konyha, a fürdőszoba és a tetőtérbe vezető lépcső — jobbra a gyerekszoba, szem­ben pedig a nappali található. (A másik lakás ennek a tü­körképe.) A tetőtér helyiségei is egy közlekedőről nyílnak. Itt két szoba és egy másik fürdőszoba található és innen lehet kilépni a közös tetőte­raszra is. A tervezők kihasz­nálták a feljáró lépcső alatti területet is: lomtárnak alakí­tották ki. A két lakás a gará­zsokkal kapcsolódik egymás­hoz. A tervezők maketten szem­léltetik további elképzelései­ket: ha négy lakást forgatnak össze, akkor közös zárt udvar keletkezik, míg ha sorolják az L alakú lakásokat, akkor kü­lön átriumhoz jut valameny- nyi. — németh — RÉTKÖZ, 1980. JÚNIUS 30. Csökkenteni a kárt Reggel 7 óra, június utol­só napján. Ütban a Rétköz felé, a gépkocsi rádióját hall­gatjuk. Körzeti idő járás je­lentés: Sopron fölött borult az ég, esik az eső. Kecske­mét fölött felhős az ég, zá­poreső hull. Miskolc fölött... Az egész országban tartós, sűrű eső áztatja a földeket. Megyénkben is április óta majd’ mindennap. Most is ólomszürke az ég, kitartóan hull az égi áldás. Dolgoznak a szivattyúk A kéki tsz irodájában Szu- hár Pálné főkönyvelő lemon­dóan legyint: — Húsz éve dolgozom már itt, de ilyen nyárelőre nem emlékszem. A múlt héten voltak nálunk a biztosító szakemberei, 4 mil­lió forintos belvízkárt álla­pítottak meg. S a helyzet az­óta csak rosszabb. A helyi Búzakalász a me­gye legnagyobb zöldségter­melő gazdaságai közé tarto­zik. Máskor már javában sze­dik ilyenkor az uborkát, pap­rikát, paradicsomot, az idén azonban még égy dekát sem értékesítettek. A főkönyvelő­nő a szomorú adatokat so­rolja. A 295 hektáros zöld­ségtáblájukból június 20-ig kipusztult 30 hektár sárga­répa, 17 hektár petrezse­lyem, 15 hektár őszi káposz­ta, 3 hektár uborka, 2 hek­tár paprika. — Mit lehet tenni ilyen helyzetben? — Nem sokat. Lehetetlen megközelíteni ebben az eső­ben a táblákat. A szomszéd szobából át­szólnak: — A vízügy meg­kezdte a belvizek elvezeté­sét. Dolgoznak a szivattyúk, de látszatja eddig alig van. Mindent megmenteni A következő állomás Kék­ese. Nemcsak a neve hason­lít az előbbi faluéhoz, a helyzet is ugyanaz. Az 1300 hektáron gazdálkodó szövet­kezet területének ötödén áll a víz. S ami még tovább rontja a helyzetet, lehetetlen a fűfélék betakarítása. — Még azt a keveset is, amit le tudtunk kaszálni a réteken, nem lehet beszállí­tani — mondja Harcsa Imre elnök. — Kint áznak a ren­deken, de a többség még lá­bon áll. Az anyaszénát jó ha a sarjúval le tudjuk majd vágni. Gyors számvetés. Szepesi Gábor, a szövetkezet főállat­tenyésztője: — Eddig lega­lább 650 ezer forint a kár. Nagyon nehéz helyzetben va­gyunk, hiszen a legelőket is víz borítja. Nincs más hát­ra, aratáskor az utolsó szal­maszálat is meg kell mente­ni. A takarmányszükséglet Vízben ázik a cukorrépa. egy részét ez is fedezi, s a kalászosok után megpróbál­juk a másodvetést. Várnak a kombájnok A fényeslitkei Tisza Gyön­gye Termelőszövetkezet ve­zérkarát hiába keressük a központi irodában. A dögéi üzemegységben tartózkod­nak, az ottani gépparkot el­lenőrzik. Készülnek az ara­tásra, a kombájnok katonás rendben várják a jó időt. — Mi is azt várjuk — só­hajt Papp János tsz-elnök. — De esik, esik. Csaknem ezer hektárt nyomott meg a víz, de lehet hogy ennél többet, hiszen a gabonatáblák köze­pébe nem láthatunk. Határjárásra indulunk. A terepjáró óvatosan kerülgeti a tócsákat, az eső, sűrű apró szálakban csapkod. A szem­közti domboldalakról egye­nest az aljakban meghúzódó tavakba menetelnek a kuko­ricasorok. A répatáblák kö­zül bíbicek rebbennek fel, ahol egykor homokot hor­dott a szél, most sár, meg sár. Fotós kollégánk kiszáll a kocsiból, a földből léptei alatt bugyog a víz. A mérleg: 30 hektár répa, 25 hektár paradicsom, 100 hektár burgonya, 250 hektár kukorica, 110 hektár zabos­bükköny víz alatt. Lekaszál­tak ugyan 160 hektár lege­lőt, de a széna azóta is kint van a határban. A tagok egyik nap forgatják, a má­sik nap ázik. A 80 hektár új telepítésű lucernából 10 hek­tárt tudtak eddig behordani, a többi lábon rohad. — Dögében például egy szál takarmányt sem tud­tunk begyűjteni — mondja az elnökhelyettes Szépfi Zol­tán. — A szabolcsveresmarti üzemegységünkben termeszt­jük a heterózis paradicso­(Gaál Béla felv.) mot, de itt is gondok van­nak. Várh|tóan csak itt 2 jrnmió forint lesz a vertesé- , günk. Pótolják a kiesést Bukdácsol a terepjáró. Fel­kanyarodunk a Tisza gátjá­ra, az elnök megszólal: — Holnap mindenképpen mun­kához látunk. Már korábban megszerveztük a belvizes brigádokat, tegnap — július 1-én — megkezdték a mun­kát. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Délután 4 óra. A pátrohai Zöld Mező Termelőszövetke­zetben együtt a vezetőség. Miről is tanácskoznának, mint a belvízhelyzetről. — A 6500 hektáros terüle­tünknek csaknem felét érin­tette, vagy érinti a belvíz — tájékoztat Czine ' Ferenc, a szövetkezet elnöke. — Leg-, súlyosabb a helyzet a kapá­soknál és a takarmányfélék­nél. Hozdik László, a tsz rét- közberencsi üzemegységé­nek vezetője monda: — A régi öregek szerint 1922-ben volt utoljára ennyire esős a kora nyár. Akkor családok tucatjai mentek tönkre ... — Már felmértük azokat a táblákat, ahol pusztított, de eltakarodott a víz — kapcso­lódik a beszélgetésbe Klap- csik Kálmán főagronómus. — Raktáron már a köles, az olajretek magva, s ha az idő engedi, kezdjük a vetésüket. Ezzel pótoljuk a kiesett ta­karmánymennyiséget. Kopognak az ajtón. Fiatal lány lép be, a helyi KISZ- szervezet küldötte. Hozza a fiatalok üzenetét, hét végén segítenének, hiszen tudják, bajban a közös. Vasárnapju­kat áldozzák fel, hogy csök­kentsék a kárt. Balogh Géza Felfedező út, hadijáték Úttörő­találkozó Hétfőn ünnepséggel kezdő­dött Nyíregyházán a megyei tanácson a hagyományőrző úttörők harmadik országos találkozója. Délután a talál­kozó résztvevőit Vaján, a várkastélyban fogadták, s kedden gazdag programmal folytatódott az összejövetel. A „Szülőföld-expedíció” út­vonala Tarpára, Tunyogma- tolcsra, Szatmárcsekére ve­zetett, ahol a gyerekek kuta­tó-gyűjtő munkát végeztek — ismerkedtek a vidék neveze­tességeivel, nagy szülötteinek emlékeivel, a népi hagyomá­nyokkal. Vásárosnaményban este dalok táncok szórakoz­tatták a találkozó résztvevőit a megyei népművészeti szak­táborban. Július 2-án, szerdán Vaja a találkozó színhelye. „Vaja kincsei” címmel rendeznek az úttörőknek izgalmas játéko­kat — felfedező utat a község­ben, kulcskereső játékot, is­merkedést a hagyományőr­ző úttörőmúzeummal. Dél­után alkalmi tárlatok nyíl­nak: „Piros betűs krónikák iaz úttörőmozgalom történe­téből”, kiállítás a népi gyer­mekjátékokról, a hagyo­mányőrző találkozó pálya­munkáiból, zászlókból. Utána nagyszabású történelmi ha­dijáték szerepel a tervben a várkastély parkjában. Este tábortűz zárja a mozgalmas napot. A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat mátészalkai gyárá­ban készülnek az MBP—6,5 típusú billenőplatós pótkocsik nagy szériában. Naponta 18—19 darab hagyja el a sze­relőcsarnokot. A felvételen: Sarkadi Dániel, Kovács Béla és Gerencsi András a végső komplettírozást ellenőrzi. Pistike ... és akkor Stohanek nem adott az én Pistikémnek cse­resznyét. — Stohaneknek már volt cseresznyéje? — Igen volt. Pistikémnek kezében volt az ág, az ágon szép piros cseresznyék, de a Stohanek elvette tőle. — Nahát! A Stohanek el­vette a Pistike ágát cseresz­nyéstől. — Nem. Nem a Pistike ágát vete el a Stohanek, a saját ágát. A Stohanek a sa­ját cseresznyefájának a saját ágát vette el, amit Pistike véletlenül letört, mert Pisti­ke átmászott a kerítésen és felmászott a fára, hogy le­vegyen magának egy szem cseresznyét... Mert milye­nek a gyerekek . .. — Erre fel Stohanek el­vette a cseresznyét? — Az ágat. A cseresznye az ágon volt, ami letört, amivel Pistike leesett és a Stohanek már ott volt és durván kitép­te a Pistike kezéből az ágat és már majdnem megölte Pis­tikét az a barom és Pistike üvöltött. — Ja}}! És ütötte Pistikét az a kegyetlen ember? — Nem. De úgy nézett az a Stohanek a gyerekre, mint egy gyilkos a kiszemelt áldo­zatára. Nem szólt Stohanek semmit, de hát tudtam én, ha nem lépek közbe baj lesz. — Átmásztál te is a keríté­sen? — Ugyan pongyolában vol­tam, nem mászhattam, de oda álltam szorosan a kerítés mellé és rászóltam Pistikére; gyere vissza kisfiam. De ö nem akart szegénykém. Üvöltött a cseresznyéért. Ak­kor én azt mondtam; kérd meg szépen Stohanek bácsit adja neked a cseresznyét. — Stohanek nem adta? — Nem. — Pedig Pistike kérte? — Pistike nem kérte. Pis­tike csak sírt, meg toporzé- kolt. Pistike akkor nem tu­dott beszélni, mert olyan volt a lelkiállapota. De hát én mondtam, hogy kérje szépen és ez már pont annyi, mintha Pistike kérte volna. De az a Stohanek egy szörnyeteg, egy érzéketlen fatuskó. Nem adott az én Pistikémnek cseresz­nyét és persze, hogy az én Pistikém belerúgott. — Stohanekbe? — Igen Stohanekbe. De csak a lábába, mert a Pistike ugye még kicsi és hova tud­na rúgni, csak a lábába. Olyan ilyenkor, mint egy kis hörcsög, egy kis aranyhör­csög. Én már fel sem veszem, ha rugdossa ilyenkor a lá­bam ... — Ja, Stohanek! Képzeld, az a szatír megragadta az én kis Pistikémet, így __aztán felemelte; úgy, aztán szinte átdobta a kerítésen; így... — Szegény gyerek. — Most aztán megyünk a piacra cseresznyét evnni. Megígértem szegénykém­nek ... — Meg tankot ígértél, meg repülőt, meg izé ...! — üvöl­tött fel az ülésen a gyerek __ Pistike a legújabb divat szerint discocipőbe, csöves farmerbe, dzsekibe csoma­golva. A füle eláll, szeplős és vöröshajú. — Szemtelen kölyök — mondtam önkéntelenül, az­tán felszisszentem. A boká­mat találta el a rúgás... — Hát nem aranyos? — mondta a nő — tankot is akar. Meg repülőt, meg... Nem bírtam tovább. Le­szálltam, de még hátra szól­tam. — Részvétem asszonyom a Stohaneknak. Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents