Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 8. A HÉT ESEMÉNYEI CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Izraeli szélsőséges szervezet tagjai bombamerényieteket követtek el a megszállt terület arab polgármesterei ellen — Teheránban nemzetközi konferencia kezdődött az USA Iránnal kapcsolatos tevékenységének vizsgálatára — Indira Gandhi pártja győzött az indiai helyi választásokon — II. János Pál pápa befejezte franciaországi látogatását KEDD: Bejelentették, hogy Helmut Schmidt június végén Moszkvába utazik — Naraszimha Rao indiai külügyminiszter a szovjet fővárosban tárgyal — Mijatovics nyilatkozata az 1955-ben aláírt szovjet—jugoszláv deklarációról SZERDA: A norvég Bodoeban véget ért a NATO nukleáris tervező bizottságának ülése, amelyen a fegyverkezés fokozását sürgették — Az utolsó amerikai előválasztások a demokratáknál Carter többségét hozták, a republikánusoknál Reagan elnökjelöltsége már bizonyos — Berlinben tárgyalnak a szocialista országok pártjainak központi bizottsági titkárai — A nyugatnémet kormány hosszú vita után fogadta el az újabb közös piaci pénzügyi teher átvállalását CSÜTÖRTÖK: Nagy sztrájk Franciaországban — Egy Carter— Kennedy-találkozó végén a szenátor közölte, hogy folytatja küzdelmét az elnökjelöltségért — A teheráni nemzetközi konferencia jogosnak ítélte az iráni nép követeléseit, többek közt a sah kiadására vonatkozóan is PÉNTEK: A Biztonsági Tanács elmarasztalta Izraelt a palesztin y polgármesterek elleni bombamerényietek miatt — Omán megengedi az USA-nak katonai támaszpontok kiépítését — Az amerikai képviselőház szembehelyezkedett Carter vétójával az olajimport adójának kérdésében SZOMBAT: Sajtójelentések a közös piaci országok készülő nyilatkozatáról, amelyben elismerik a Palesztinái Felsza- badítási Szervezetet — Freiburgban koalíciós politikáját és választási programját határozta meg a Nyugatnémet Szabad Demokrata Párt — Videla argentin elnök Kínába látogatott. Á hét három kérdése O Mi a jelentőségük a héten lezajlott szovjet —indiai tárgyalásoknak? „Az indiai—szovjet együttműköa2' éréttséf,NW&''^zíláfd-,!' szäKäÄZäfe'fűtött: — ez a megállapítás Naraszimha Rao indiai külügyminisztertől származik, aki moszkvai 'látogatása során a két ország közötti kapcsolatok megerősítésének iontosságát többször is hangoztatta. Ebben az évben már másodszor került sor szovjet—indiai külügyminiszteri tárgyalásokra, emlékezetes, hogy Gromiko járt előbb Új-Delhiben, most Rao adta vissza a látogatást. Indiának kétségtelenül nagy a befolyása és indokoltan jelentős a súlya az Inszükséges is. A Szovjetunió ennek a rendezésnek a híve. Az indiai külügyminiszter azt mondotta, hogy India olyan biztonságos és nyugodt szomszédot kíván, amelynek kormánya képes hagyományos el nem kötelezett külpolitikájának folytatására. Az indiai külügyminisztert tárgyalásai végén fogadta Leonyid Brezsnyev is, ez a tény külön jelentőséget adott a szovjet—indiai eszmecserének. O Mik a nyugat-európaiak szándékai a Közel- Keleten? Sok szó esik mostanában a Közös Piac országainak küszöbönálló diplomáciai kezdeményezéséről. diai-óceán térségében történtek megítélésében és alakításában egyaránt, ezért aztán a kétoldalú kapcsolatok mellett a tárgyalásokon a térség ügyei is napirendre kerültek. Gromiko kijelentette, hogy a Szovjetunió, mint a Varsói Szerződés többi országa is, azt kívánja, változtassák békeövezetté az Indiai- óceánt. A térséget fenyegető veszély nem a Szovjetunióból indul ki, az USA az, amely az utóbbi időben óriási hajóhadat összpontosított az Indiaióceánon. Afganisztánnal kapcsolatban Gromiko leszögezte: mindenkinek világosan látnia kell, hogy az Afganisztánban kialakult realitások megváltozását célzó kísérletek reménytelenek. Hiábavaló minden olyan kísérlet, hogy beavatkozzanak Afganisztán belügyeibe. Viszont az Afganisztán körül kialakult helyzetnek tárgyalások útján való rendezése nemcsak lehetséges, hanem Az Egyesült Államok Irán elleni tevékenységét vizsgáló nemzetközi értekezletet tartottak a héten Teheránban. Képünkön: a tanácskozás megnyitója. amely — egyes angol lapjelentések szerint — magában foglalná a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet elismerését, ezenkívül a Biztonsági Tanács emlékezetes 1967-es határozatát is módosítaná a palesztinok javára. A híresztelések első eredménye, hogy Carter elnök utasította az amerikai diplomáciai gépezetet: akadályozza meg az európai közösséget olyan megállapodás létrehozásában, amely a nyugateurópaiak új közel-keleti javaslatának megfogalmazását eredményezhetné. A ikilenc közös piaci állam- és kormányfő a jövő héten Velencében találkozik, itt lehetne sorát ejteni a közel-keleti állásfoglalásnak. Az amerikai „ellengőz” nyilván onnan ered, hogy Carternek szüksége van a választási évben az úgynevezett „izrael-lobby” támogatására. Ügy kell feltűnnie, hogy ő az, aki meg tudja a közel-keleti problémát oldani, nem pedig Nyugat-Európa. Az USA nyomása már érződik egyes közös piaci országokban: a holland külügyminiszter például már sietett biztosítani a Hágában vendégeskedő izraeli kollégáját, hogy a nyugateurópai vezetők legfeljebb csak valamilyen általánosságokban mozgó nyilatkozatot fognak kiadni Velencében, semmiképp sem akarják a maguk kezdeményezéseivel helyettesíteni a Camp DavidO Mi a mérlegük az USA- ban lezajlott előválasztásoknak? Az amerikai sajátos választási rendszer egyik érdekes, ugyanakkor ellentmondásos eleme a sok „primary”, az államok nagy részében megrendezett „előválasztás”. A lényeg az, hogy a republikánus párt július 17-én dönt, ki lesz hát az elnökjelöltje (és az alelnök posztjára szánt jelöltje), a demokraták küldöttei augusztus 10-én gyűlnek össze, hogy megválasszák a „ticket”-en szereplő elnökjelöltet és alelnökjelöltet. A demokrata párt országos konvencióján 3331 delegátus vesz részt, a többség tehát legalább 1666 — Carter viszont már 1916 küldött támogatására számíthat, míg ellenfele Kennedy szenátor csak 1211 voksot gyűjtött össze az. előválasztásokon. — De — vissza is lehet lépni! Kennedy nyilván erre számít: az események talán meggyőzik Cáriért, hogy november 4-én, az elnökválasztás napján nincs esélye az amerikai választók többsége bizalmának elnyerésére és a választás megnyerésére ... Jelenleg kétHivatalos tárgyalásokat folytatott Moszkvában az indiai külügyminiszter. Képünkön: Narasimha Rao és vendéglátója, Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. i amerikai—egyiptomi—izraeli megállapodás érvényesítését. Közben a Közel-Kelet válságos helyzete más, drámai módon is kifejeződésre jutott: szélsőséges jobboldali izraeli szervezetek emberei bomba- merényleteket követtek el a megszállt ciszjordániai területen egyes városok arab polgármesterei ellen. Az ügy nemzetközi visszhangja egy- egyértelműen elítélő. Még a Biztonsági Tahács is ellen- szavazat nélkül — az USA tartózkodásával ■— elmarasztalta Izraelt és felszólította a tettesek felkutatására, megbüntetésére. ségtelenül a republikánus Reagan, ez a kiöregedett filmsztár, vadnyugati filmek egykori hőse, volt kaliforniai kormányzó osztatlanul bírja a saját pártja támogatását, Ford, a korábbi elnök is kiállt mellette. Egyesek Reagan esélyeinek lassú növekedését emlegetik, s bizonyos közvélemény-kutatási adatok is azt jelzik, hogy pillanatnyilag Reagan csillaga felfelé halad, Carteré legjobb esetben is csak — állócsillag. Pálfy József Áz autonómia fügefalevele híján Mezítelen különbéke A palesztin autonómiáról szóló egyiptomi—izraeli— amerikai tárgyalás befejezésére szabott határidő —• május 26-a — lejárt, de nem világos, hogy be nem tartásáért, ki fizeti majd a „kötbért”? A három üzletfélnek, bár mindegyikük kapálódzik ellene, alighanem közösen kell viselnie a csődtömeg politikai költségeit. Jimmy Carternek azzal, hogy az elnökválasztás évében elvesztett egy „jó pontot”; Begin izraeli miniszterelnöknek — Weizman hadügyminiszter lemondása nyomán — estleg egy kormányválsággal; Szadat egyiptomi elnöknek pedig az arab világon belüli elszigetelődése és a belső feszültségek fokozódásával. Miért bukott meg a Camp David-i alkú szabta keretek között megvalósítandó — korlátozott — palesztin autonómia? Elsősorban azért, mert a partnerek eleve nem hittek benne. Nem bíztak megvalósíthatóságában és csupán időnyerés, s a propagandasztikus hatás kedvéért bigyesztették oda Camp David főtémájához, az egyiptomi—izraeli kü-(, lönbékéhez. Amikor ez tavaly márciusban létrejött, Begin a maga részéről nagyobbrészt elintézettnek vélte az ügyet. Hiszen, amit Egyiptomtól megkaphatott, azt már zsebre vágta. — s megítélése szerint — ezt „lekvitteite” a Sínai-félsziget visszaadásával. További engedményekben. pláne a palesztin autonómiában nem volt érdekelt. Ugyan, mit kaphatna érte cserébe Egyiptomtól, amely már kijátszotta legfőbb aduját? Partnerei nyomatékos kérése után Izrael azonban nem tagadhatta meg, hogy eleget tegyen a Camp Davidben formálisan vállalt kötelezettségnek és tárgyalásba bocsátkozott az autonómiáról. Kairónak és Washingtonnak ugyanis szüksége van legalább egy látszatautonómiára. Főleg, mint fügefalevélre, amellyel eltakarhatják az egyiptomi—izraeli különbéke mezítelenségét. Az általuk elképzelt palesztin autonómia ugyanis arra hivatott, hogy a Camp Davidben kötött különalkunak a közel-keleti válság „átfogó rendezése” látszatát kölcsönözze. Tárgyalni még csak hajlandónak mutatkozott Begin, de merev magatartásával nemhogy a megegyezést, de még az álláspontok közeledését sem tette lehetővé. Bekebelezési szándékát Izrael kormánya nyíltan kimutatta azzal, hogy közben folyamatosan létesített zsidó településeket a megszállt Ciszjordániában, arab földeket sajátított ki és fokozta a tiltakozó lakosság elleni megtorlást. Nemrég a színtiszta arab Hebron városában tört ki zavargás a betelepítés ellen. A zavargásnak a megszálló erők brutális fellépése vetett véget. Az izraeli kormány nem vette figyelembe a Biztonsági Tanács döntését, miszerint megsértették a törvényt és vissza kell állítani az eredeti állapotot. Ehelyett az izraeli hatóságok kitoloncolták Libanonba Hebron és Halhul város arab polgármesterét, valamint egy palesztin egyházi bírót. Szadatnak viszont belső pozíciója megszilárdítása céljából érdeke fűződött ahhoz, hogy Izraellel szemben „keményebbnek” mutatkozik, amígxlentibe nem teszi haza táját. Ezt úgy próbálja elérni, hogy elnöki és hadsereg- főparancsnoki funkciójához hozzáadta a miniszterelnökit is és egyben átalakította a kormányt. Az elégedetlenség lecsillapítása céljából emelte a legalacsonyabb kereseteket, s leszállítana mintegy 80 közszükségleti cikk árát. Mindez vajmi keveset javít az évi 35 százalékos inflációval sújtott egyiptomi tömegek helyzetén. Arról nem is beszélve, hogy a népszerűséghaj hászó intézkedéseknek nincs meg a gazdasági alapjuk. A határidő lejárta ellenére Kairó és Washington erőfeszítéseket tesz az autonómiatárgyalásnak a holtpontról való elmozdítására. E célból járt a napokban Washingtonban Mubarak egyiptomi alelnök. Beginnek, aki az amerikai elnökválasztásokra és a zsidó szavazatok súlyára spekulál, nem sürgős az ügy. Ugyanezért meg van kötve Carter keze is. aki csak egy irányba. Egyiptomra gyakorolhat nyomást. Ezzel viszont nem jutnak előbbre. 26. „És mi itt a megoldás?” — kérdeztem végül. Fölnevetett. „Az ötös lottó! Az előkészületeket már meg is teltem: megvettem, és csütörtök reggelig megint bedobom a szelvényt...” „Hát ez így a pokol, kedvesem! A maga problémájára egy megoldás van: az önálló lakás.” Bólintott, hogy igen, így van. És mintha valami várakozás lett volna a pillantásában, ahogy merőn rám függesztette. Nyomban széttártam a karom, nehogy valami ostoba, hiú remény ébredjen benne. „Csakhogy ehhez én nulla vagyok, kedves Judit...” Megint belemélyedt a szemembe, és nagy nyomatékkai mondta: „Biztos?” „Egészen biztos! — nevettem fel. — Ehhez még oz Akadémia főtitkára is kevés! Talán még egy eleven miniszter is! — És Éti járt az eszemben, a hajlíthatatlan köztisztviselői elvei. Judit most rágyújtott. „Egyem a lelkét, főnök! — mondta, s szemembe fújta az első szippantás füstjét. — Hiszi is ezt, vagy csak mondja?” „Kedves jószág maga, Juditka. És külön becsülöm érte, hogy ilyen körülmények közt van kedve humorizálni. .. ” Komolyan bólintott. „Vagy az öngyilkosság, vagy az akasztófahumor!” ..Nem is tudtam eddig, hogy maga ilyén talpraesett teremtés ... Pedig idestova három éve dolgoztunk együtt...” Megint rámnézett, megint a szemembe mélyedt. „És ha tudta volna?” — kérdezte halkan. Mi ez, mondtam magamban idegesen. Mit akar ez a nő tőlem? „Mit, ha tudtam volna?” — kérdeztem gyámoltalanul. Mosolygott. „Hogy ilyen kedves »jószág« vagyok ... Ilyen talpraesett ... Mit csinált volna?” „Hogyhogy mit? — kérdeztem, most már egy kissé megjátszott bambasággal. — Hát jobban megbecsülöm!” „Csak?” — kérdezte csalódottan, és hátradőlt a székén. Nekem hirtelen még a torkom is kiszáradt. Az arcát néztem, a holdívű homlokát, a mély tüzű szemét. S a korát számítgattam: huszonnégy? huszonöt? És a korkülönbséget köztünk: huszonöt? huszonhat? „Miért? — mondtam aztán halkan, — Mit kellett volna csinálnom?” Fölvonta a vállat. „Nem én vagyok a férfi!” Egyszerűen nem mertem hinni a fülemnek. „Ezt hogyan kell értenem, Juditka? — kérdettem vontatottan. Megint rántott a vállán; most mintha csepp kihívás is lett volna a hangjában. „Nem én vagyok a férfi!” „Értem” — mondtam rekedten. De erre fölcsattant. „Dehogyis érti! Nem értenek maguk, férfiak, soha semmit!” Most én mélyedtem jobban a szemébe. „Én például mit nem értettem?” Elfordította tekintetét, megint a csészéjét bámulta. „Ha néha tovább maradt, én is bent maradtam... — kezdte akadozva. — Pedig mehettem volna, lejárt a munkaidőm! Vagy, ha szanaszét hagyta a jegyzeteit, másnap minden a helyén volt, gyönyörűen legépelve... — Most újból rámemelte szemét. — Ezt például értette?” Még mindig nem és nem akartam hinni abban, amit hallok. Ez itt valami félreértés. Valami felajánlás lesz, helyi kezdeményezés, afféle divatos KISZ-patronálás: törődjünk többet az öreg főnökökkel ... Segítsünk az arte- rioszklerózisán: ne hagyjuk elkallódni a jegyzeteit, amelyek a népgazdaságnak esetleg milliókat hoznak, de a vén hülye másnapra elfelejti, hogy föltalált valamit ... Fejemet ingattam. „Nem >tfrtett$m,ßDe rtéav- is feledkeztem meg róla, ne féljen: épp ezzel érveltem a maga érdekében a személyzetisnél!” „Köszönöm — mondta jéghidegen. — Nem azért tettem, de így is jó.” „Hát miért tette?” — kérdeztem nagysokára. „Igazán nem érti?” — kérdezett vissza vádlón. Megint nemet intettem. „Én csak azt értem, hogy szalad az idő, Juditka. Hogy egyetlen életem van, és az véges ... Csak azt a szívszorító sajgást értem, amely otthon, bent az intézetben, vagy az utcán egy-egy csinos nő láttán meg-megállít, és belém dörömböl: még tíz év, és vége...” Szótlanul figyelt, nem szakított félbe. Szomorú vallomásom végén biccentett csak. „Értem. És azt sem érzi, mondja, hogy ezt az utolsó tízest ki kellene használni?” Fölnevettem, nem tehetek róla. „Az én koromban?” „Férfi — és az életkor! — Legyintett. — Maguknak egyszerűen nincsen koruk! Ha csak be nem beszélik maguknak, hogy vének!” „Azt mondja?” — kérdeztem könnyedén, hiszen a dolgot most már a humorosabb oldaláról kezdtem nézni. Nem vette át az évődő hangot, inkább támadott. (Folytatjuk) ifi i rí-jTi >t#j 1 1 I I A V I ■ I I k 1 ..A ES» Másfél szoba — Regény - összkomfort
