Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-22 / 145. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. június 22. Kedves Névtelen! A megszólítás pontos. írhattam volna ugyan arctalan emberről is, ez éppúgy . pontos lett volna, ön névfelen feljelen­tést írt egy munkahelyi vezetőfői, har­minc vádpontba sűrítve kifogásait. Ki­adós munka lehetett. Nyilván tájékozott ember, akinek ehhez a munkahelyhez köze van, volt, lehetett, hiszen szakmai­lag megalapozottnak látszott mindaz, amit írt. Vallom: tisztességes ember nem sze­retheti a névteleneket, de hát ezzel a névtelen levéllel foglalkozni kezdtek, éppen a látszólagos megalapozottsága miatt. Irigylem önt az öröméért, hiszen nyil­vánvalóan örült, amikor megtudta, hogy a vizsgálat megindult, hogy a harminc vádpont alapján nyolc szakember dol­gozik az „ügyön”. Ezt akarta, el is érte, és ha a vádak igaznak bizonyultak vol­na, akkor most azt írnám, hogy nem a legbecsületesebb módszert választotta, de végeredményben hasznos volt, amit csinált. Sajnálom önt a bosszúságáért. Vala- ac honnan lesből, esetleg „kétnei” segítsé­gével nyilvánvalóan értesült a vizsgálat eredményeiről, és roppantul elkesere­dett, amikor a vádpontok sorra megdől­tek, hogy az ön nagy alapossággal ösz- szekínlódott „alapos feljelentése” né­hány nap alatt butácska rágalommá tö­pörödött. Rossz lehetett ez önnek, fele­más érzés a lehetséges kémeinek, hi­szen, ez a dolgok természete, ők nyil­vánvalóan tudtak az ön leveléről. Nem tudom, de nagyon szeretném tudni, hogy kire haragszik most? A fel­jelentés, vagy bejelentés sorsa bizonyít­ja, hogy önből nemcsak a bátorság, ha­nem valami más is hiányzik, ^gy tehát nem tudja, vagy nem akarja végiggon­dolni, hogy a nyolc ellenőr több napos munkája, hozzáteszem: felesleges mun­kája, annak az államnak kerül pénzébe, amelytől ön tisztességes, és gyanítható­an nem is vékonyan megvajazott kényé-( 4 rét kapott. Azt se hinném, hogy képes lenne a megrágalmazott ember szemével látni a világot, hogy lelkiismeret-furdalása lenne, mert egy másik ember ön miatt napokig rosszul aludt, ideges volt, eset­leg vezetői posztján sem állt úgy helyt, ahogyan ez nekünk mindőnknek, ma­gyarul a társadalomnak hasznos lett volna. Félek, hogy éppen ellenkezőleg, most új adatokat gyűjt, és egy lehetsé­ges másik névtelen, arc nélküli levelecs- ke megalkotásán munkálkodik. Nem tudom, hogyan néz azok szemébe, akik esetleg tudtak erről az első levélről. Mit mond nekik? Megrágalmazván az egyik embert, most megpróbálja megrágal­mazni majd az ellenőröket, ha az sem sikerül, akkor szidja majd a társadal­mat? Vagy ha ezt nem teszi, akkor mit kezd ezzel az alantas, gyűlölködő rossz- indulatával? És van valami, amit szintén nem tu­dok: valóban úgy hiszi, hogy az embe­rek közül sokan ne tudnák, ne találnák ki előbb vagy utóbb, a történtek isme­rői ne kotyognák el, hogy ön volt az a bizonyos bátor, hős, a társadalom érde­kei nevében fellépett arc nélküli em­berke, aki akkor is hazudott, amikor kérdeztetett? ön különben nyugodt lehet. Nem fe­nyegeti semmiféle veszély, nem indíta­nak vizsgálatot, nem nyomoznak utána ilyenkor, hogy ki volt a feljelentő, bün­tetlenül okozhatott hát rossz éjszakákat, büntetlenül költhette a társadalom pén­zét, hiszen ön okos ember, tehát még azt is letagadná, hogy írni tud. — Szeretném viszont — így ismeret­lenül, de legalább aláírt levélben — megkérni valamire: ha elcsendesedett ez az ügy, üljön le már a kedvemért a borotválkozótükre elé, gondolja végig, ami történt, és utána rezzenéstelen arc­cal mondja a tükörbeli képmása sze­mébe, hogy tisztességes ember vagyok. Ha a tükre kibírja, ha ön kibírja ezt, akkor úgy hiszem, hogy ez a levél tel­jesen felesleges volt. ön ugyanis meg fogja írni a következőt. Legfeljebb azt már, és ezt jó, ha ön is tudja, nem ve­szik többé komolyan. Tisztelet hiányában is üdvözli önt: Vasárnapi INTERJÚ * Fodor Géza művelődésügyi osztályvezetővel kulturális életünkről Az utóbbi években több lapunkban zaj­lott vita a művelődési házak kihaszná­latlanságáról. Ön szerint miért üresek Nyíregyházán a művelődési házak? tatások jelenleg is középszerű vqlta miatt akadályba ütközik, nagy a fluktuáció, így a meglévő jó kezdeményezések is abbamarad­nak, visszaesnek. — Miért üresek? Erre bizony nagyon ne­héz válaszolni. A lapokban vitázók például megfogalmazták azt a véleményüket, hogy a mai igényes lakáskultúra mellett a művelő­dési házak vonzereje jogosan csökken — a művelődési házaknak ugyanis a kultúra haj­lékának kellene lenniük. Igazat kell adnom azoknak, akik így érvelnek: kinek van ked- ye egy olyan kultúrházba bemenni, amely már külsejében kultúrálatlan? A vonzerő a programok színvonalában rejlene. Szólnom kell arról, hogy ez nem nyíregyházi, nem szabolcs-szatmári sajátosság, hanem országos jelenség. Alapvető okát abban látom, hogy az életmódváltozás, az együttélésben, az élet- színvonalban bekövetkezett változások a kulturális igények oly mértékű növekedését, sokszínűségét eredményezték, melyeket a közművelődési hálózat sem az intézmény- rendszer anyagi-technikai voltával, sem pe­dig szakembereinek felkészültségével nem képes követni. Tény továbbá, hogy a tömeg­kommunikációs eszközök minden informáci­ót bevisznek a lakásba. Ki sem kell mozdul­ni, és a tévéből készen kapja az ember a művelődés lehetőségét. Nem hanyagolható el az sem, hogy napjainkban fénykorukat élik a hobbykertek; nagy tömeg szabad idejét ez köti le. További oka ennek, hogy a közmű­velődési szakembereknek nem mindig van tökéletes ismeretük a nagyon is heterogén igényekről, melyeket a lakosság a művelődé­si házakkal szemben támaszt. — Mindennek a veszélyessége abban rej­lik, ami napjainkban már erősen tetten ér­hető: a közömbösség, a befeléfordulás. Ez vi­szont már nemi közművelődési, 'hanem ese­tenként politikai kérdés is. Ha az országos ranglistán keressük a helyünket, büszkélkedhet-e a városunk kulturális életével, vagy ... A Melyek a város kulturális életének leg- w jellemzőbb eseményei, tényezői? — Két jelentős művészeti rendezvényso­rozatunkat említeném elsőként: a március­ban szokásos művészeti heteket, valamint az egész nyarat átfogó nyíregyházi nyár prog­ramját. A művészeti hetek jó néhány éve visszatérő eseményei ma már közismertek, jól látják el azt a szerepet, hogy mind az ifjúsági, mind a felnőtt korosztály legszéle­sebb érdeklődési körére számítva, a művé­szeti ágak különféle területeiről választékot kínálnak, kinek-kinek ízlése szerint. A nyír­egyházi nyár elsősorban az ifjúság érdeklő­dési körére épít, sok könnyűzenei program­mal. Idén például szeptember közepéig lesz- nek rendezvények az ifjúsági parkban. Ezek­ben a rendezvénysorozatokban természetesen részt vesznek a megyei szerepkört ellátó kul­turális intézmények is — a színház, a múze­um, a filmszínházak, a könyvtár. — Több országos nagyrendezvény gazdái vagyunk: így a nemzetközi éremművésztele- pé, a Váci Mihály vers- és prózamondó pó­diumé, kétévente pedig az országos népmű­vészeti kiállításé és vásáré. Jelentős ténye­zőnek tartom azokat a művészeti együttese­inket, melyek itthon, s az ország határain túl is hírnevet szereztek városunknak. A leg­erősebb a zenei terület, továbbá a néptánco­soké, illetve a népi együtteseké. Ezek szám­szerű fejlesztésére már nincs is szükség, in­kább színvonaluk javítását tartanám tovább­ra is fontosnak; az a tervünk ugyanis, hogy az igen megdrágult hivatásos együttesek meghívása helyett bátrabban és gyakrabban léptetjük fel amatőr együtteseinket a hazai közönség előtt. Jelentősnek tartom az isko­lai művészeti nevelést; a szakkörök munká­ját, a kulturális Seregszemléket. — Városunk kulturális életének megíté­lésében megoszlanak a vélemények. Hallunk elmarasztaló kijelentéseket is. A másik vég­let igazolására viszont azt hoznám fel, hogy bizonyos színházak, művészek, írók, zené­szek egy-egy szereplés, fellépés után szívesen térnek vissza hozzánk, vagy jelzik, hogy szívesen visszatérnének. Ügy vélem, nem tartozunk a kiemelkedő színvonalúak közé, inkább a város nagyságrendjének megfelelő helyet foglaljuk el, a külső szemlélők, szak­emberek megítélésében. Belső bajainkat pe­dig magunk tudjuk ... A Milyen tényezők határozzák meg a leg- “ élesebben egy adott település kulturális színvonalát, konkrétan például Nyír­egyházáét? — HárSrftléTtyezöt emelnék ki a sok kö­zül. Ilyenek: az objektumok, azaz a művelő­désre alkalmas helyek. A második tényező a pénz, a harmadik; a szakemberek felkészült­sége. — Ha ezt a három szempontot megvizs­gáljuk, Nyíregyházán a következő képet kapjuk. A város közművelődési intézmény- hálózata egy művelődési központból, hat la­kóterületi művelődési házból, nyolc klub­könyvtárból és kilenc ügyvezetőségből áll. Közel 40 letéti könyvtár van a város terüle­tén, továbbá a sóstói ifjúsági park tartozik hozzánk. A múzeum, a színház, a filmszín­házak, a szakszervezeti művelődési hálózat ebben a felsorolásban nem szerepel, hiszen megyei szerepkört látnak el, más irányítás alá tartoznak, nem a városi tanács hatáskö­rébe. — Intézményhálózatunk színvonaláról jó­indulattal azt lehet mondani, hogy hetero­gén. Itt vannak például a kerületi művelődési házak. Tíz évvel ezelőtt kezdődött az építé­sük, akkor korszerűek voltak, ma már azonban 50 százalékban teljes felújításra szorulnak. A klubkönyvtárak helyzete, az épületek ál­lapotát, a berendezéseket, felszereléseket te­kintve valamivel kedvezőbb. A külterületi ügyvezetőségek többnyire megszűnt iskola- épületekben működnek, s általában csak a legszükségesebb alapellátásra képesek: könyvkölcsönzésre, az ismeretterjesztő elő­adások megtartására, ifjúsági klub működ­tetésére. Pár szót a pénzről: idén a letéti könyvtárakra több, mint egymilliót, a városi művelődési központ hálózatára 3,4 milliót, a kultúrparkra pedig 1,7 milliót fordíthatunk. A számok önmagukban persze nem sokat mondanak. — összefoglalva: az intézményhálózat azt a miliőt nem tudja kínálni a közönségnek, amely a sokszínű igényeknek megfelelne. Kevesebb pénzből csak nagyon kiváló mun­kával lehetne jobbat nyújtani. Ami pedig a szakképzett népművelők beállítását illeti: érvényesül a szakmában az országosan nagy centrumok vonzereje, a jó szakemberek le­telepedése lakásgond, továbbá az egyéb jut­Nem említette az értelmiséget. Milyen­nek tartja az értelmiség szerepét a vá­ros életében? Mi az oka, hogy százezres városunkban nincs egy olyan értelmi­ségi klub, mely a különböző szakterüle­tek képviselőinek közéleti fóruma vol­na? — A legpozitívabbnak a műszaki értel­miség aktivitását látom. Tervszerűen, szer- -vezetten élik a maguk életét a különféle szakmai társulatokban, s ugyanakkor közéle­ti kérdésekben, vagy például környezetünk kultúrájáért is hallatják szavukat. Keveseb­bet tudunk, hallunk az egészségügyiek, az agrárszakemberek, vagy a jogászok hasonló tevékenységéről. De végül is mindegyikük­nek van valamiféle saját szakmai intézmé­nyük, mely keretet nyújt az egymás közötti találkozásokra. A legrosszabb helyzetben a humán értelmiség van — és sajnos ők van­nak a legtöbben. Zömmel pedagógusok. Min­denképpen hiányolom, hogy nincs olyan ér­telmiségi klub, ahol a különféle területek ta­lálkozhatnának. Egy város szellemiségét ez is jelzi, nem is beszélve ennek politikai je­lentőségéről. Az ideális az lenne, ha ez a fórum létrejönne. Hogy mi az akadálya? Azt hiszem, a szakmai sovinizmus. Hadd áruljam el ezzel kapcsolatban egy dédelgetett terve­met; ha felépül az új megyei művelődési központ, szeretnénk megtartani a mostani Szabadság téri kiállítótermet; az a centrum­ban van, s hangulatában is alkalmas volna egy modern kávéház kialakítására, ahol egy jó kávé mellett le lehetne ülni beszélgetni, elolvasni az újságot, viták, kiállítások szín­helye is lehetne. Említette az imént az üzemi népműve­lőket. Hogyan értékeli a munkahelyi közművelődési kezdeményezéseket? — Ma már tízen felül van városunkban azoknak az üzemeknek a száma, ahol füg­getlenített népművelőt alkalmaznak, és sok helyen látnak el ilyen feladatot az oktatási előadók. Olyan nagyüzemekben, mint a SZÁÉV, a konzervgyár, már egészen komoly munkáról beszélhetünk. Napjainkban, ami­kor jellemző, tetten érhető az emberek befe- léfordulása, igen nagy szerepet tölthetnek be az üzemi keretekben zajló közművelődési formák. Gondolok itt elsősorban a hiányzó iskolai osztályok pótlására, szervezett tanfo­lyamokra, könyvtári szolgáltatásokra, a munkahelyen rendezett művészeti esemé­nyekre, kiállításokra, kismamaklubok, szak­körök, művészeti együttesek működtetésére. • Es mi a helyzet a lakóterületeken? — Nyíregyháza területén sajátos formá­ban oldottuk meg a lakóterületek kultu­rális ellátását: a párt- és művelődési házak építésével, működtetésével. Ez a forma be­vált abban az értelemben, hogy mindenütt kialakult egy kis mag a közéletiségre érzé­keny, a közösségért tenni akaró emberekből. Hogy ez a létszám elég kicsi, annak aztán sok oka van. Például a programok sem min­dig vonzóak, vagy gyenge a propaganda. Bár, megjegyzem, nemcsak a népművelők hibáztathatok, hiszen több helyen a postás szerepét is vállalva háztól házig jártak meg­hívókat kézbesíteni — eredmény nélkül. A Azt hiszem, a város kulturális intézmé- ^ nyei közül a legsikeresebb most az if­júsági park. — Igen. Ellátja azt, ami a feladata: az ifjúság szórakoztatását. A tizen és az ifjabb huszonévesek beatkoncertjei népszerűek, s ma már egyre fegyelmezettebbek a fiatalok a rendezvényeken. A vidámpark a gyermekek szórakoztatását szolgálja, a vadasparkhoz tartozó természettudományi gyűjtemény pe­dig — most már múzeumként — ismeretter­jesztési funkciót tölt be, alkalmas szakkörök megtartására is. A kiállítócsarnokban lehe­tőség van nagyszabású rendezvények lebo­nyolítására. A Nem mondhatunk el hasonló jókat a w színházról és a szabadtéri színpadról. Egyáltalán, hogy lehet ilyen kihaszná­latlanul hagyni az ország legszebb sza­badtéri színpadát? — A kőszínházról annyit, hogy minden­képpen megérett a felújításra, akár jön tár­sulat, akár nem. >Az önálló társulat létreho­zása azonban a belső átalakításokat is szük­ségessé tette — például bővíteni kell a szín­padot. — Korábban is értek bennünket olyan vádak, hogy csak filmszínháznak használjuk a szép szabadtérit. A dolog nem ilyen egy­szerű. Voltak itt zenéi rendezvények, beat- koncertek, amit éppen a magáról megfeled­kezett közönség miatt kellett megszüntetni. Másrészt országos irányelvek kötötték meg a kezünket a nyári időszakban színházi tár­sulatok gyakoribb fogadására. Most, úgy tudom, változott a helyzet, több fellépést vál­lalhatnak a társulatok. De idén január 1-től a színházzal együtt a szabadtéri is megyei hatáskörbe tartozik. Nekem is az a vélemé­nyem, hogy ezt a szép, kellemes környezetet kár kihasználatlanul hagyni. Nem volna jó, ha a filmvetítéssel kimerülne a szabadtéri színház tevékenysége. A A megyei hatáskörről jut eszembe: so- w kát hallunk mostanában a küszöbön ál­ló integrációról. Mi ennek a lényege, milyen pozitív változás várható? — A város gyors ütemű fejlődése, az alapellátás gondjai, a közművelődés tovább­fejlesztése, gazdasági fejlődésünket is figye­lembe véve tették szükségessé, hogy létrejöj­jön a megyei és a városi művelődési köz­pontok integrációja. Közös gazdálkodás, kö­zös irányítás valósul meg, ezentúl egységes módszertani szemlélet lesz jellemző, amitől végső soron színvonalasabb munkát remé­lünk. Az integráció egy fél éven belül meg­történik. mert szeretnénk idejében felkészül­ni. Az 1981 végén belépő megyei művelődési központ munkáját már e korszerű közműve­lődési elv szerint szeretnénk elindítani. A Bocsásson meg, tudom, nem ön az ille­tékes, de szeretném a véleményét halla­ni a leendő megyei művelődési központ­tal kapcsolatban. Sokan bosszankodunk: miért nem több kisebb lakótelepi mű­velődési házat építettek a kacsalábon forgó betonkolosszus helyett? — Erre valóban nem vagyok illetékes vá­laszolni, legfeljebb annyit jegyeznék meg, hogy országos irányelv: legyen minden me­gyeszékhelynek egy rangjához méltó műve­lődési központja. A És végül engedje meg, hogy megkérdez­zem: ön, aki mint a városi tanács mű­velődésügyi osztályvezetője, hivatalból minden jelentős kulturális eseményen jelen.van, magánemberként hogyan szó­rakozik, művelődik, mi az, ami a leg­jobban kikapcsolja? — Menni, menni, menni. Beülök az autó­ba és barangolok. De nagyon szeretek olvas­ni is. Kedvelem a kiállításokat. Nagyon megpihentet a zene, különösen a kórusmu- pika^áll közel hozzám és igyekszem minden lehetőséget megragadni, ha néptáncos mű­sort láthatok. Kevesebb idő jut színházra. De most már ha nekünk is lesz saját tár­sulatunk, talán oda is többet eljutok ... ® Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents