Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-11 / 109. szám

1980. május 11. KELET-MAGYARORSZAG 3 Tanácsaink hét ere (1.) Megvalósult lakásprogram Bébipiiré A Nyíregyházi Kon­zervgyár patyolat- tiszta bébiételüze­mében csillogó acél- gömbökben készítik a bébipürét. Idén kö­zel 650 tonnányi do­bozos bébiételt gyár­tanak. Felvételün­kön: Knetz Anikó ellenőrzi a zöldbor- sópüré sűrűségét. (Gaál Béla felvétele) I Kiből lesz a segédmunkás? (1.) Érték és másodlagosság %összeszámlálni is nehezen tudnám, hány helyen voltam segédmunkás. Első ízben hatodik általános is­kolás korom után álltam az „sm”-ek népes táborába, de már diplomával a zsebemben is majd egy évig szaporítottam számukat. HÉT ÉVE, hogy legutóbb tanácstagokat választottunk. Hét éve, hogy szavazataink nyomán új testületek tettek fogadalmat arra, hogy mun­kájukat, közéleti tevékenysé­güket választókörzetük, egész településük fejlődéséért, az ott élő emberek boldogulásá­ért, szép Célokat, gazdag programokat elénk táró ter­veink megvalósításáért áldoz­zák. A hét év eltelt: azóta be­fejeztük IV. ötéves tervünket, s befejezésébe? közeledik V. középtávú tervünk is. Mit va­lósítottunk meg céljainkból? Erre pórbálunk választ adni „Tanácsaink hét éve” című sorozatunkban. Pénz, sok pénz kell ahhoz, hogy közművekkel ellátott la­kások, bölcsődék, óvodák, is­kolák, orvosi rendelők, kul- túrházak épüljenek, hogy út, járda legyen a sáros utcákon, s igényeinknek megfelelő bol­tokban, áruházakban vásárol­hassunk. Ha egyáltalán lehet rangsort felállítani a sok szükséges között, akkor az első helyre a lakások kerül­nek: erre áldozzák, áldozták az elmúlt években is a leg­nagyobb összeget a tanácsok. A hét év alatt 7 milliárd 893 millió forintot költhettek fejlesztésekre a tanácsok, s ennek az összegnek csaknem a felét lakásépítésre fordítot­ták. Ebben' az időszakban épült fel Nyíregyházán Jósa- város, a nagykörút Kun Béla utcai szakasza, a Körte utcai lakótelep, új városnegyed for­málódik a Kert utcán, a Sza­muely körút mentén. Máté­szalkán a Felszabadulás és a keleti lakónegyed, Kisvárdán a Felszabadulás, a Gyár utcai és Domb közi lakónegyed jel­zi a város fejlődését, új, kor­szerű lakások épültek Nyír­bátor központjában, Vásá- rosnaményban és Fehérgyar­maton, de sok család költöz­hetett új otthonba Záhony­ban, Tiszavasváriban és Ti- szalökön is. Az igazi nagy lakásépítési program természetesen jóval korábban, 1960-ban kezdpdött meg Szabolcs-Szatmár me­gyében. Az első tizenöt évre szóló program 58 ezer, az öt éve kezdődött második 15 éves program 60 ezer lakás építését tűzte célul. Az első programot teljesítettük, a másodikból az első öt évre 20 ezer lakás felépítését tervez­ték meg a tanácsok. Bár még nincs vége az évnek, már most biztosnak látszik, hogy a tervből több mint valóság lesz: 22 400 lakás épül fel a húszezer helyett. Tíz év alatt — 1970 és 1980 között — 48 ezer lakás épül Szabolcs-Szatmárban állami és magánerőből. Igaz, közben bontottak is, árvíz söpört vé­gig a Szamosközben, évente sok száz lakás vált a belvíz áldozatává, a mérleg mégis az, hogy közel 200 ezer ember költözhet új lakásba egyetlen évtized alatt, s az év végére eléri a 190 ezret megyénkben a lakások száma. Ez azt je­lenti, hogy év végére száz la­kásra 310 lakos jut, s bár még nem pontosak a VI. ötéves terv adatai, ha céljainkat va­lóra váltjuk, 1985-re 300-ra csökken a 100 lakásra jutó la­kosság száma. JELENTŐS FELADATUK VOLT, s maradt is a taná­csoknak, hogy a lakásokkal nagyjából egy időben felépít­tessék azokat a létesítménye­ket, amelyek nélkül nem len­nének élők, elevenek a lakó­telepek. A „kapcsolódó léte­sítményekről” van szó, ame­lyek megépítésére egy köz­ponti norma szerinti tanácsi pénzből van lehetőség. Vár­hatóan 240—250 millió forin­tot tesz ki ebben az ötéves tervben az ilyen létesítmé­nyekre költhető pénz, amely­ből 60 tanterem, 525 óvodai, 260 bölcsődei hely, 5700 négy­zetméter kereskedelmi, 4100— 4200 szolgáltató létesítmény, 620 négyzetméter gyógyszer- tár, 120 négyzetméter orvosi rendelő épülhet. Természete­sen épültek, s épülnek a lakó­telepek útjai, parkjai, játszó­terei is. Ha nem élő egy lakótelep közintézmények nélkül, nem otthon egy lakás közművek nélkül. Épp ezért fordítottak a lakások után legnagyobb gondot megépítésükre az utóbbi hét évben a tanácsok. A vízműprogram tulajdon­képpen 1964-ben kezdődött a napi nyolcezer köbméter ka­pacitású kótaji telep építésé­vel. 1970-ig gyakorlatilag alig történt valami: ekkor, az ár­víz után kezdődött meg a nagy vízművesítési program. 1975-ben már 42 településnek volt jó ivóvize, most év végé­re pedig már 83 településnek lesz, s ezzel 18 százalékról 37 százalékra nő a jó vízzel ellá­tott lakosság aránya. Ezzel a fejlődéssel arányos a víztermelő kapacitás növe­kedése: 1975-ben napi 53 ezer köbméter, az év végére majd­nem 90 ezer köbméter lesz naponta. A hálózat hossza 798 kilométerről 14 251 kilomé­terre nő az év végére. Bár ebben az ötéves terv­ben mintegy másfél milliárd forintot költenek a tanácsok a vízműprogram tovább foly­tatására, jóval kedvezőtle­nebb a helyzet a csatornázás, a szennyvíztisztító telepek kapacitása körül. Csatorná­zott település mindössze 7 volt, a tervidőszak végére is csak 12 lesz, s a csatornázott területen levő lakások száma még a 100 ezret sem éri el, a szennyvíztisztító kapacitása pedig 23 800 köbméterről 39 800-ra nő. Bő FÉL ÉV VAN MÉG HÁTRA a tervidőszak végéig, már most látható azonban, hogy mind a lakásépítésben, mind a vízműprogramban megvalósulnak terveink: 190 ezer lakás lesz megyénkben, a Szabolcs-Szatmárban élők­nek fele — 300 ezer ember — jó vizet ihat. Ha szerények is, de biztatóak VI. ötéves tervi céljaink, amelyek megvalósí­tásáért érdemes lesz dolgozni az egy hónap múlva megvá­lasztott tanácstagoknak és az újjáalakuló tanácsoknak. Balogh József Ekkor kezdtem először gon­dolkodni : kiből is lesz a segéd­munkás? Egy csoport adott volt, tucatszám nyüzsögtünk egynyári diákok. Akadt to­vábbá kirúgott egyetemi ta­nár, levitézlett katonatiszt, börtönből szabadult betörő, tiltott műtét miatt pályaha­gyott orvos, hajdani pap. ők persze, rendhagyó esetek vol­tak. A derékhad akkor sem belőlük toborzódott. Hit mondanak önmagukról? Mit mondanak önmaguk­ról? Plank József, nyíregy­házi Volán: — Kocsikísérő vagyok. Se­gédmeló, de megfizetik. Érett­ségim van, egyetemre, főis­kolára csak az apámék gon­doltak. Amíg behívnak kato­nának ezt csinálom, a sereg­ben megtanulok kocsit vezet­ni. — Elégedett? — Minden oké. Valami a fizetés mellé is leesik. Apám marós, de még ő sem keres hatezret... Lakatos András, Száév: — Anyagmozgató vagyok huszonkét éve. Gyerekként jöttem a vállalathoz. Megke­resem a négyezer forintot. Két fiam van. A nagyobb ipa­ri tanuló, kőműves mellett. A kicsiből még minden lehet. Dolgozik a feleségem is. La­kást két éve kaptunk. Koráb­ban gondoltam rá, hogy át­megyek valamilyen gépre, de ott kevesebb lett volna a pénz. Miklósi Sándor: — Kőműves mellett dolgo­zom. Több mint tíz éve hor­dom a malterosládát, ra­kom a téglát. Voltam a Szá- év-nél, most maszeknál va­gyok. Rendes, bejelentett munkás. Itt .többet kell dol­gozni,' meg is éri. Nem mon­dom: a munkásszállón jobb volt, de onnan is elvágyik az ember. Nem jó, ha valaki csak segédmunkás marad. Akinek papírja van valami­ről, ha kevesebbet is keres, mégis csak rangosabb. Fiata­lon még elmegy, de később szégyelli az ember, hogy akikkel jött, azok mind több­re vitték. Ha meglett volna a nyolc általánosom, akkor ki­tanultam volna valamilyen szakmát. Egyszer bele is kezdtem, de abbahagytam, mert pénteken lett volna az iskola. Pénteken utazom ha­za a családhoz, otthon is építettünk... Hiányzik az általános Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium egyik vezető embere kisebb hallga­tóság előtt nemrég azt mond­ta: — Tudom, ellentmond a ki­művelt emberfőkre való tö­rekvéseinknek, de a vélemé­nyem, hogy az iparágnak ad­dig jó, amíg iskolázatlan em­berek is vannak. Hogy mire, pontosabban kikre gondolt, egyértelmű. A segédmunkásokra. A legtöbb segéderőt aligha­nem még ma is az építőipar igényli. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnak az 1979-es adatok alapján, két­ezer szakmunkása és 1500 be­tanított, illetve segédmunká­sa van. Azt sem nehéz kiszá­molni — noha a statisztika ezt már nem mutatja —, hogy mennyi lehet a segédmunkás? A vállalatnál 1023 olyan dol­gozó található, aki nem vé­gezte el az általános iskola 8. osztályát. Nos, a segédmun­kások számának hozzávető­leg ezzel kell egybeesni. Kiből lesz a segédmunkás? — Régen a nagyon szegény emberek gyerekéből — mond­ja Racskó Tibor, a mun­kaügyi osztály vezetője —, akiket nem tudtak taníttatni. Ma viszont, aki nem akar, vagy nem képes erre; ebben jelentős része van a szülők­nek, az otthoni példának is. Legtöbbjük, pontosan ezért nem is használható úgy, aho­gyan kellene. Az öregebb ge­nerációval más a helyzet, jó szakemberek, egy-egy részte­rület alapos ismerői, szocia­lista brigádvezető is található köztük. A munkaügyi osztályvezető szerint több segédmunkásra lenne szükség, hiszen nem­egyszer a szakmunkások kénytelenek helyettesíteni őket. Arról már nem ejtet­tünk szót, pedig talán kellett volna, hátha nem is a szá­muk kevés! Lehet, hogy csak a buzgalom hiányzik belőlük? Négy forint különbség Vitathatatlan tény: az épí­tőiparban segédmunkásnak lenni nem leányálom. De té­ved, aki azt hiszi, hogy nem kifizetődő. Ha a tanulatlan- ságot is figyelembe vesszük, különösen az. Mert a Száév- nél éves átlagban, a segéd- és betanított munkások 19 forintot keresnek óránként, a szakmunkások pedig 23 fo­rintot. A segédmunkások kö­zül a legkevesebbet a takarí­tók kapták, 12 forint 50 fil­lért, azonban az ácsok mellett dolgozók órabére éppen ki­lenc forinttal volt több ennél. Ennyiért már sok és jó se­gédmunkást illene kapni. De ki a jó segédmunkás? Aki dolgozik, mondhatnánk. Racs­kó Tibor azonban még hozzá­fűzte: — Aki tudomásul tudja venni a másodlagosságát, de természetesen azt is tudja, hogy rá igenis szükség van. És ezek tudatában becsülettel dolgozik. Bartha Gábor—Speidl Zoltán Q iktor Ivanoviccsal a kolhoz piacán találkoz­tam, a vas-edény bolt mellett. Alighogy meglátott, sietve üdvözölt és máris nyúj­tott felém egy papírzacskót, s furcsa hangsúllyal mondta: — Lám csak, szeget vet­tem ... — Aha — feleltem és gyor­san a nemzetközi helyzetre tereltem a szót. Mert Viktor Ivanovics, ahogy én tudtam, sok minden iránt érdeklődő ember, és szenvedélyesen sze­ret beszélgetni a különféle iz­galmas nemzetközi témákról. De ezúttal sehogy se akart reagálni m a felvetéseimre. Olyan eiekeseredve nézett rám, mint a tanár a tehetség­telen tanítványra, és állhata­tosan ismételte: — Nézze, szeget vásárol­tam ... — Igen, igen, értem. A szeg — nagy dolog! De hát mégis, én azt tartom, hogy a közel- keleti helyzet csak akkor nor■* malizálódhat... Politikáról csak nem sike­rült beszélgetnünk. Odajött egy közös ismerősünk, és Vik­tor Ivanovics rögtön nekiron­tott a korábban ismételt frá­zissal: — Nézze csak, szeget vettem... Az ismerősünk még értetle- nebbül fogadta a közlést, mint én, úgy hogy Viktor Iva­novics megismételte neki má­sodszor, sőt harmadszor is ezt a szerencsétlen tájékoztatást a szegekről. Segítségére kel­lett hogy_ siessek, magyarázni kezdtem: — Láthatod, ez az ember szöget vett! Ez nem mindennapi dolog! Felix Vibe: Rögeszme Viktor Ivanovics hevesen kapott az alkalmon, hogy folytathassa, miközben hálá­san tekintett rám. — Ez az! Jövök és látom: van szeg! Gyerünk, gondol­tam, szerzek ilyen arasznyia­kat! A feleségem már az una­lomig ismételgette: mikor ve­szel már végre? Direkt ebbe a boltba jöttem, no meg iga­zán szimpatikus volt az el­adó is... Vesztünkre ekkor Viktor Ivanovics barátainak egy cso­portja közeledett, 6 meg egy­re lelkesebben folytatta: — Nézzétek, szeget vettem! Arasznyi fejes remekeket! Tam-ta-ta, kész gyönyörűség lesz a deszkába verni őket. Az asszony azt mondja: „Vi- tya, mikor szerzed már be azokat a bizonyos szegeket?” Nos, ma már kora reggel út­nak indultam... így szónokolt egy félórát azokról a bizonyos „hírhedt fejes szegekről” — variálva a témát és a feje fölé tartva a már agyangyűrt zacskót. Én észrevétlenül félreálltam, mélységes szomorúsággal fi­gyeltem a társaságot. Odajött hozzám eme „variált szeg­gyűlés” egy résztvevője. — Fúj! Elegem van Viktor Ivanovicsból, a vásárlásával együtt! Ez menthetetlen! — Azért — ellenkeztem —, ez egy kissé kegyetlen kije­lentés. Nyilvánvaló, ez valami rögeszme, orvoshoz kellene fordulnia. — Minek ide orvos? — ki­áltotta a beszélgetőtárs. — A lelkiismeretéhez, a normális emberi lelkiismerethez kell fordulnia! — Hogy-hogy? — csodál­koztam. — Ügy, hogy ez az ember nyaralót épít magának. Most azt bizonygatja mindenkinek, hogy az építőanyagot becsüle­tes úton szerzi be. Láthatja, egy kilónyi szeget vett is a boltban az építésvezető úr! Nos? Oroszból ford.: R. M. Szövetkezeti fiatalok találkozója Vasárnap, május 11-én a KISZ Mátészalkai városi-já­rási Bizottsága, a Hazafias Népfront Mátészalkai városi Bizottsága, a Mészöv, a Máté­szalka és Vidéke Áfész és a mátészalkai városi-járási mű­velődési központ a béke- és barátsági hónap jegyében nagyszabású találkozót ren­dez. A szövetkezeti fiatalok ta­lálkozójának programjában délelőtt ifjúsági nagygyűlés, politikai vetélkedő, gépkocsi- vezetők ügyességi versenye, éttermi felszolgálók versenye és sportrendezvények szere­pelnek. Délután az alapító szövet­kezeti tagok iskolaszövetkeze­ti fiatalokkal találkoznak. A Várkert színpadon kulturális műsorral várják a fiatalokat. A program szabadtéri bállal ér véget. Biztosítás C ogos-e a termelőszö­vetkezet részéről a biztosítási díj besze­dése? — kérdezi szerkesztő­ségünktől Kozma Mihály kállósemjéni olvasónk. Már az első sorokban le kell szö­gezni: jogosan járt el a szö­vetkezet, nincs semmi ki­vetnivaló az intézkedésben. De miről is van szó? Kállósemjénben az Üj Élet Termelőszövetkezet le­gelőről gondoskodik az egyéni állattartóknak, le­gyen az a gazda tsz-tag, vagy tsz-en kívüli. Ez min­denképpen előnyös jutta­tásnak számít, mivel a szö­vetkezet önköltségi áron — a tagoknak 1000, a nem ta­goknak 1100 forintért — adja a területet. Levélírónk ezt megérti (!), azonban a fő ok, amiért tollat raga­dott az volt, hogy a terme­lőszövetkezet csak úgy en­gedélyezi a legeltetést, ha az állattartó egyben kifizeti a biztosítási díjat is a szö­vetkezetnek, jelen esetben tehenenként 752 forintot. Márpedig ezt sérelmesnek tártja, milyen jogon kéri, kérheti a szövetkezet, hogy biztosítást kössön — akara­ta ellenére is — a jószág­tartó? A termelőszövetkezet ve­zetősége a jogszabályokban megfogalmazottak szerint járt el, amikor kérte az ál­lattartó gazdáktól a biztosí­tás összegét. Sérelem tehát nem ért egyetlen embert sem annak ellenére, hogy a biztosítás megkötése nem kötelező. Még akkor sem kötelező, ha a termelőszö­vetkezet területén legeltetik az állatokat. Csakhogy, ilyen esetben a termelőszövetke­zet teljes felelősséggel tarto­zik az állatokért. Márpedig azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elemi csapás, vagy egyéb más tényező nyomán kár érheti a szövetkezet földjén legelő, a szövetkezet által fizetett gulyás őrizte állatokat. Kár esetén jogo­san kérhetné a tulajdonos kára megtérítését a gazda­ságtól. (Kállósemjénben volt is már erre példa.) Ezek alapján érthető, hogy a ter­melőszövetkezet nem vállal­ja magára ezt a nagy fele­lősséget. A biztosítás biztosíték a termelőszövetkezetnek is, hiszen ezek után . az esetle­ges kárért már az Állami Biztosító fizet. (sipos)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents