Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-08 / 106. szám
1980. május 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Új egyezmény a határvizekről K. Sz. Hilobocsenko miniszterhelyettes nyilatkozata a Kelet-Magyarországnak Befejeződtek Nyíregyházán azok a magyar—szovjet kormánymeghatalmazotti tárgyalások, melyek egy új határvízi egyezmény előkészítésével foglalkoztak. Mint ismeretes, megyénkben a Tisza, a Túr, a Batár, a Csa- ronda és a Szipa-főcsatorna minősül határvíznek. A tanácskozások befejeztével a szovjet kormánymeghatalmazott, K. Sz. Hilobocsenko vízgazdálkodási miniszterhelyettes nyilatkozott a Kelet- Magyarországnak a végzett munkáról. — Mi tette szükségessé, hogy ilyen magas szinten tárgyaljanak a határvizekről, az együttműködésről? — A meghatalmazottak értekezletének az volt a rendeltetése, hogy egy új, hatékony egyezményt készítsenek elő, amely lehetővé teszi mind a magyar, mind a szovjet fél részére a magasabb szintű együttműködést a határvizek területén. A jelenleg hatályban levő megállapodás 30 esztendős, éppen az idei évben emlékezhetünk meg három évtizedes múltjáról. Meggyőződéssel mondhatom, ez idő alatt mindkét fél pozitív tapasztalatokat szerzett az egyezmény hatékonyságáról. Még véletlenül sem tudnék példát hozni arra, hogy ez idő alatt bármilyen probléma adódott volna a közösen megfigyelt műtárgyaknál, vagy bármilyen gátszakadás, hiba történt volna együttműködésünk során. Együttműködésünk azonban nem egyszerűen a határvizekkel volt kapcsolatos. Állandó és rendszeres volt a vízügyi szervek között az információcsere, nagyon komoly eredményeket értünk el a határvizek melletti területek meliorációjában» aminek eredményeképpen a mezőgazdasági művelés számára nyertünk területeket. — Külön szeretném hangsúlyozni a szakemberek cseréjét is. A tudományos tapasztalatok, megfigyelések, tervmegoldások közös kidolgozása, szervezési és üzemeltetési kérdések egész sora vált közös tőkévé. Ügy ítélem meg, hogy ez az együttműködés jelentette az eltelt három évtized alatt a legnagyobb közös hasznot. A kapcsolatok barátsággá alakultak, a magyar és a szovjet szakemberek személyes viszonya szervesen illeszkedett a népeink közötti barátság rendszerébe. Ez a helyzet határozta meg mostani tárgyalásainkat, azok szellemét is. — A harminc évig jói működő egyezmény hasznát ön jól érzékeltette. Most mégis új készül. Ebben mi az új, mivel lesz gazdagabb az előzőnél? — Éppen a harminc esztendő tapasztalatai győztek meg minket arról, hogy az egyezményt ki kell bővíteni, hiszen a határvizek mentén változtak a gazdálkodási körülmények, sok új vonás jelentkezik a vízgazdálkodás egészében is. A mostani tárgyalások egy több éve folyó eszmecsere eredményeit hivatottak összegezni, hogy megszülessen egy tervezet. Mindenképpen helyet kap ebben a vízhasznosítás és a vízminőség kérdése is. Elmondhatom, hogy területeinken még a Tisza is megfelel a KGST-normák szerint I. kategóriának a víz tisztaságát illetően. A jó eredmények okait, azok megtartásának módozatait is rögzíteni kell. A korábbinál is komolyabban merül fel az egymás informálásának, segítésének kérdése, korszerűsödtek a víz felhasználásának lehetőségei is. Mindezek, mint látható, már meghaladják egy határvízi megállapodás kereteit, bővebb, gazdagabb tehát a téma. Közösen megfogalmazott formulákra van szükség, egységes törekvéseket kell rögzítenünk. Kidolgoztunk egy közös árvízvédekezésre szolgáló dokumentációt is, az ebben való egyetértés a közös végrehajtás alapjául szolgálhat. Mint látható, sok új vonása lesz az egyezménynek, tartalmazza mindazt, ami a régi életbelépése óta jelentkezett, azokat a tapasztalatokat, amiket szereltünk, s olyan témákat is, melyek a jövő vízgazdálkodását segítik elő. — Egy ilyen átfogó, s feltehetően újra sok évre szóló egyezménytervezet megfogalmazása nem egyszerű. Voltak-e vitáik a tárgyalások során? — Jó egyezmény csak akkor születhet, ha vannak véleménycserék. Ahhoz, hogy a kölcsönös érdekek és a kölcsönös előnyök érvényesüljenek, erre szükség van. Azt mondhatom, hogy a tárgya.’- lások igazi baráti szellemben zajlottak le, amit az is bizonyít, hogy nincs kétféle tervezet, hanem csak egy. Ez viszont magában foglalja mind a szovjet, mind a magyar vízügyi érdekeket. Meggyőződésem, hogy a most elkészült egyezménytervezet, amely mint látható, lénye; '- sen gazdagabb tartalmú, mint a korábbi volt, nagyszerűen szolgálja majd a jó alapokon nyugvó további együttműködést mind a határvizek, mind az annál bővebb témát felölelő kérdésekben. ★ A Nyíregyházán, a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságon most véget ért magyar—szovjet kormánymeghatalmazotti tárgyalás több éves előkészítés után megfogalmazta egy új vízügyi egyezmény tervezetét. A tárgyalásokon a szovjet küldöttséget K. Sz. Hilobocsenko miniszterhelyettes, a magyar delegációt dr. Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal első elnökhelyettese vezette. Részt vett a megbeszéléseken a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok vezetői, szovjet részről Sz. J. Pljuscs, magyar részről dr. Szeifert Gyula. Elsőből utolsó Négy évvel ezelőtt még a megye leghatékonyabban gazdálkodó szövetkezete volt a császárszállási Űj Alkotmány, ma azonban az utolsók közé tartozik. Káros huzavona A múlt év elején gondos előkészítés után egyesült a nyíregyházi Dózsa és a már említett császárszállási Üj Alkotmány Tsz Császárszállási székhellyel, s az új termelő- szövetkezet a Béke nevet vette fel. Az egyesüléssel nem is volt gond, mindkét tsz tisztességes vagyonkát hozott a házasságba, a frigy azonban mégsem sikerült túlságosan. Kezdődött azzal, hogy a Dózsából egyetlen szakember sem jött át az új gazdaságba, maradtak a császárszállásiak. Ez persze még nem lett volna baj, de az egyesülést követően megkezdődött a jiuza- vona. Mást akart a vezetőség egyik fele, az ellenkezőjét a másik fele; mást akartak a császárszállási tagok, megint mást a volt dózsások. Egy évig ment ez így, míg néhány hónapja meg nem elégelték a zűrzavart — a tagok és a felsőbb vezetők egyaránt: Üj elnök jött, új lett a fő- agronómus, s ment az elnök- helyettes, a főagronómus, a főkönyvelő. Azóta eltelt három hónap, a közben végzett munkáról, a jövőről beszélgetünk Dorka József tsz-elnök- kel és Kollár József főagro- nómussal. Mindketten jól ismerik a szövetkezet múltját, hiszen a jelenlegi elnök 1971- töl Jfcífi.az Üi.Alkotmány fő-, ‘'agrorformlsa 'volt, Kollár József pedig már tavaly is a Békében dolgozott, mint növénytermesztési ágazatvezető. — A pénzügyi helyzet felmérése mellett elsőrendű feladatunk volt a munkafegyelem megszilárdítása, s a korábbi vezetőség által készített tervek átdolgozása — mondja Dorka József. Áz örökség: mérleghiány — Mit örököltek a régi ver zetéstől? — Hét és fél millió forint mérleghiányt, 2,9 millió alaphiányt, de ebben nincs benne az előző évekből áthúzódó pénzügyi kiadás összege, ami 11 millió forint. Ehhez tartozik például a tavalyi és tavalyelőtti jövedelemadó is, hiszen a szövetkezet mindkét esztendőben alaposan túllépt a megengedett bérszínvona lat. Tavalyelőtt egy, míg ’79 ben 2,6 millió forint jövede lemadót kellett volna fizetn a szövetkezetnek, de nem volt miből. Rengeteg az adóssá gunk, minden hektár földte rületünkre 4800 forint jut. Téved azonban, aki azt hi Műszakonként háromezer darab ZIL tehergépkocsi hátsó fékbetétét csiszolja fel Szeifried Gyula, a VSZM kisvárdai gyárában. (E. E. felv.) Kiutat keresnek Császárszálláson szi, hogy a tagság túlságosan fel lett volna háborodva a fenyegető pénzügyi helyzet miatt. Ugyanis mindenki jól keresett, a múlt évben például egy tag több mint 40 ezer forintot. A tagság gyarapodott, a szövetkezet szegényedett. — Nálunk szinte minden elképzelhető ünnepre fizettek, akár dolgozott, akár nem az illető — folytatja az elnök. — Súlyos összegeket költöttek a munkaruhára, aki csak hozzánk jött mindenkit felöltöztettek, s mindegy volt, hogy a tsz-tag meddig hordta a ruhát. Ha kért, kapott. Mi csökkentettük a fizetett ünnepek számát, szabályoztuk a munkaruha-juttatás rendjét, s felülvizsgáltuk a gépkocsiátalányokat, amit eddig kapott boldog-boldogtalan. Csak itt több mint 300 ezer forintot takarítunk meg egy év alatt! — Nem úgy sikerült sajnos a termelőmunka sem, ahogy elterveztük, majd mindegyik ágazatunk ráfizetéses volt — kapcsolódik a beszélgetésbe Kollár József. Jó föld, rossz eredmény Pedig az itteni földek aranykorona-értéke messze a megyei átlag fölött van. Ennek ellenére a terméseredmények a megyei átlag alatt maradtak. A alma még 90 mázsát sem hozott hektáronként, s több mint egy forintot fizettek rá minden kilófai — „Befürödtünk” az állat- tenyésztéssel is, egy tehenünk 2300 liter tejet adott. Hatszáz literrel kevesebbet, mint a megyei átlag — egészíti ki a veszteségek forrását a főagronómus, akit néhány hónapja bíztak meg e munkakör ellátásával. — Milyen reményekkel várják a nyarat? — Kiugró eredményekre nem számíthatunk. Ez az év a rendteremtés esztendeje, s megpróbálunk négy-ötmilliót behozni a veszteségekből — így az elnök. — összehasonlíthatatlanul jobban állunk, mint tavaly ilyenkor — vélekedik Kollár. — Jól sikerültek a tavaszi munkák, a burgonyát például 200 hektáron már április 11-re elültettük, április 4-re végeztünk a csillagfürttel, 12-re a napraforgóval, április 14-től vetettük a kukoricát, s időben végeztünk a vegyszerezéssel a földeken. — Minek köszönhető ez? Remények holnapra Az elnök válaszol: — Átszerveztük az eddigi irányítási formákat, s ha kellett büntetésekkel is, de megszilárdítottuk a munkafegyelmet, alaposan megterveztünk minden munkafolyamatot. A múlt évben például 90 ezer óra állásidő volt a kapkodás, szervezetlenség miatt, gondoskodtunk ennek radikális csökkentéséről. Tagjai vagyunk a KITE-nek, 200 hektáron termesztjük az elit burgonyát. Ugyanez a helyzet a nyírségi édes csillagfürttel, jórészt rajtunk áll, milyen vetőmagot kapnak a megye mezőgazdaságai. S ezzel nem lehet játszani. Igen nagy ösz- szegí'-s a tekintélyünk forog kockán. Üjból elkezdjük a zöldségtermesztést, ebből is tisztes haszonra számítunk. S ami a legfontosabb: kezd megváltozni az embereink szemlélete. Kezdik megérteni: csak úgy boldogulhatunk, ha megdolgozunk érte. Balogh Géza Szóltak... É rtette a célzást a taggyűlés, amikor idős Boros György a vezetők és a dolgozók közötti távolság csökkentésének szükségességéről szólt. Kántor István, a technikus azt szorgalmazta: a gazdaság jobban besegíthetne a község húsellátási gondjainak megoldásába. Szóvá tette azt is, hogy a sertéstelepen feltétlenül javítani szükséges a munkamorált, a technológiai fegyelmet. Ezt a korábbi állatelhulíás is indokolja. Bírálta a lazsálókat, s akik büntetlenül eltűrik. Sürgette a telep rekonstrukcióját. Ha valaki tudja, akkor Katona László, a sertéstelep állatorvosi szaksegédje igencsak, hogy a bérezés még mindig nem érdem és teljesítmény szerint történik. Általában keveselte a bért az itteni nehéz munkáért, de főleg azt kifogásolta, hogy a vezetés nem veszi figyelembe a minőségi munkát a forintnál: ezt nem honorálja. Figyelmet érdemel, hogy immár három hónap óta, a kongresszust megelőző és az azt követő taggyűléseken a Balkányi Állami Gazdaságban nemcsak az „ügyeletes” felszólalóknak van mondandója, véleménye, hanem azoknak is, akik eddig valami oknál fogva hallgattak. Nem azért, mintha nem lett volna véleményük, hanem azért, mert — úgymond — nem tartották érdemesnek. Hogy miért? Erre a fiatal energetikus-párttitkár, Ludman László adott választ. „Korábban eléggé laposak, érdektelenek voltak a taggyűlések. Nincs annál kínosabb, amikor nyolcvan párttag csak ül, hallgat, s végül valaki elszánja magát, hogy valamit mondjon. Több ilyen taggyűlést értem meg. Apiióta a beszámolók konkrétak, nyíltak, megváltozott a taggyűlések légköre. Mindez a pártdemokrácia, a XII. kongresszus szellemének az érvényesülése. Jó lenne ezt a jövőben megőrizni, minden párttagot szóra bírni a köz ügyeiben. Farkas Kálmán A vezérőrnagy levele „Azok a fényes napok..." Szíves köszöntést és megsárgult fényképet hozott a posta Nyíregyházára. Feladója Mihail lvanovics Akmicsev vezérőrnagy. A felszabadító harcok idején egy műszaki utászszázad parancsnokaként harcolt megyénk területén. Vajon mi késztette arra, hogy a megye vezetőihez címzett levelében őszinte szeretettel köszöntse az itt élőket a fel- szabadulás, a győzelem napja alkalmából: „Jól emlékszem Nyíregyháza elfoglalására, a hősies csatákra, melyeket itt vívtunk. De emlékszem azok arcára is, akik szeretettel fogadtak, s örültek, hogy vége a fasiszta megszállásnak. Emlékezetemben ott élnek a barátságos, örömteli találkozások a lakosság és a szovjet harcosok között" — írja levelében Akmicsev vezérőrnagy. És mindez elég lenne ahhoz, hogy tollat ragadjon? Ilyen élmény nyilván másutt is volt. Igen, de az akkori tiszt tizenöt évvel ezelőtt újra ellátogatott hazánkba, így Nyíregyházára, Mátészalkára, s jó néhány községbe. Velünk együtt ünnepelte a felszabadulás huszadik évfordulóját. Látta, mi történt a háború után. Tanúja volt, hogyan élt megyénk népe is a szabadsággal, mit ért el a szocializmus építésében. Később, 1976-ban és 78-ban újra Magyarországra hozta a sors. Mind több élménye tevődött a háborús élmények mellé, s megragadta az, amit itt látott. Erről így ír: „Figyelemmel kísérem hazájuk és a megye sikereit, egyrészt az újságokból, másrészt elvtársaim elbeszélései nyomán. Sokat mesélnek azok is, akik Önöknél teljesítenek szolgálatot. Ma is előttem vannak a 15 évvel ezelőtti fényes áprilisi napok, a mezők, kertek virágai, megyéjük lakosainak ünnepi hangulata.” Ügy hiszem, aligha van valami, ami meggyőzőbb és igazabb lehet, mint egy vezérőrnagy lírája. Ha egy műszaki főtiszt emlékezetében a boldog és szabad tavasz képei kúsznak elő ilyenkor, a felszabadulás és a győzelem napjaiban, akkor ott csak az igazi barát meleg érzései diktálhatják a levelet. Ezért is jelentett örömet, amikor a régi harcos, az akkor szerzett jó barát sorait jó kívánságokkal zárta, kívánva, hogy virágozzék Nyíregyháza s az egész megye. Mintegy utóiratként néhány sor zárja a levelet. Imigyen: „Itt küldök egy fényképet 1965-ből, balról az első vagyok a képen, akkor ezredes. Lehet, hogy valaki emlékszik még.” Aki ismeri, örül a találkozásnak, még ha csak így is történik. Aki nem ismerte, íme, kapjon képet egy Moszkvában élő jó barátról.
