Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-05 / 103. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 5. Furcsa elöntés K ihuzgáltak ötszáz megfogant rózsatövet Jármiban. Mielőtt azonban valaki vandál kezekre gyanakodna, gyorsan elmondjuk, szó sincs erről. Tudatos, megfontolt munka volt. A múlt év őszén a Jármi Községi Tanács elnöke ezer darab rózsatövet rendelt egy termelőtől, darabját harminc forintért. A rózsatövek annak rend- je-módja szerint novemberben meg is érkeztek, s a szorgos kezek el is ültették azokat. Közbeszóltak azonban a mátészalkai járási hivatal emberei, akik véletlenül éppen Jármiban voltak, mikor megjöttek a rózsatövek. Nem tetszett nekik a mozgolódás, előszedték a községi tanács költségvetési terveit, s megállapították, helytelenül járt el a tanács: a rózsatövek kifizetését 1979- es pénzügyi helyzetük már nem teszi lehetővé. Tudta ezt a községi tanács elnöke is, aki úgy gondolta, 1980-as költség- vetésükből majd kifizetik a rózsákat. Pontosabban csak húsz forintot, hisz a hiányzó tíz forint törlesztését vállalták a virág- szeretetükről híres jármiak. Ez azonban nem szabályos — szögezte le a járási hivatal: vagy kiszedik a rózsákat, s továbbadják, vagy kifizettetik a lakossággal a harminc forintot. Hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon, a helyi tanács úgy döntött, a középületek elől kiszedik a rózsatöveket, de a lakások előtt meghagyják, s beszedik érte a teljes összeget. Kihuzgáltak az idei tavaszon tehát ötszáz tövet, s Tyúkodnak adták át, ültessék el ők. Eddig a történet, amin sokan töprengenek azóta is a környéken. Lehet, a jármi tanács hibázott, s ha a rendeleteket nézzük, a járási hivatal helyesen járt el. Az viszont már elgondolkoztató, hogy kikért is születnek a rendeletek, ha nem értünk, emberekért. A szabályok merev alkalmazása ritkán vezet jóra. Mint ahogy most Jármiban is: kár volt a rózsákért. B. G. * Óvoda a vadasparkban Űj lakókat hozott a sóstói vadasparkban a tavasz. Ezüst- és királyfácánokkal gazdagodott az állomány... de nini, a vaddisznó karámjában mint csöpp, csikós labdák: nyolc apró vadmalac ismerkedik a világgal. Akár állatóvoda is nyílhatna az öreg sóstói fák alatt. Nem messze a malackáktól pici muflon bújik anyjához. Ba- bi, a muflonbébi bátor állatgyerek: nyugodtan tűri, hogy gondozója Hagymási Gyula bácsi ölbe kapja, megsimogassa. A vadaspark 9 újszülöttje méltán volt a gyerekek kedvence. A kedvenc: Babi a kismillión, gondozójával. A nagyhangú Kiss Bálban garázdálkodott „Jöjjön ki, aki verekedni akar! Ma este minden geszte- rédi meghal!” Ez az egyszemélyes „párbeszéd” tavaly november 24-én hangzott el Kiss György 13 éves bökönyi földműves szájából. A helyszín Geszteréd volt, ahol bált rendeztek ezen a napon, ezért utazott oda Bökönyből Kiss, Boros Mihály és Taskó Attila 18 éves bökönyi barátaival. A nagyhangú Kiss a bál előtt jócskán bekonyakozott, s mivel első kihívására senki nem akart vele verekedni, bement a bálterembe, kiválasztott magának két fiatalembert, mindkettőbe belerúgott, s még pofon is vágta őket. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Kiss megelégszik ennyivel, ugyanis otthagyta a tánc- mulatságot, mire azonban mindenki megnyugodott, Kiss visszatért, s belépőnek egy A madárház ékessége az ezüstfácán. Hegedűest Nyíregyházán Rásonyi Leila hegedűművész mutatja be műsorát május 6-án este 6 órakor a megyei könyvtár előadótermében, a könyvtár és a Magyar Hanglemezklub közös rendezésében tartandó koncerten. széket vágott a zenekar tagjai közé. Kiss ezután egy másik geszterédi lakost választott magának, de amikor megütötte, a geszterédi fiatalember oldalán beavatkozott testvére. Kiss talán meghátrált volna, de ekkor barátai — Boros és Taskó — is a geszterédiekre vetették magukat. Egy kés is megcsillant egyik geszterédi fiú kezében, de szerencsére nem szúrt vele. Néhány pofon után vége lett e verekedésnek, ekkorra azonban a táncolok egy része félelmében hazament. A Nyíregyházi Járásbíróság Kisst, Borost és Taskót garázdaságban mondta ki bűnösnek: Kiss Györgyöt 1 évi, Borost 6 hónapi, Taskót 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Boros és Taskó büntetésének végrehajtását a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Családi idill a vaddisznókarámban. (Gaál Béla felvételei) lakótelep, lombok, legyintések | Pázsit, sorfa Épül az új lakótelep. Eltűnnek sorra a régi kertek, a fasorok. Áll még fél tucat jegenye, köröttük már az új épületek. Csaknem kész minden — amikor egy nap sorban dőlnek hanyatt a nagy fák a fűrész nyomán. A pusztítás okára senki rájönni nem tud. Az új épület előtt a járdától félméteres kis kőkerítéssel választják el a parkolót. Egy sudár fa éppen a kérítés- ke vonalában áll. Nem sokáig. Holott nem kellett volna más: ott megszakad a kerítés, netán egy kis beugrójában marad meg a fa. Nem hagyták meg Szálas fák árnyékolták a vasút egyik városbeli épületének előterét. Egy napon aztán eltűntek az utolsó szálig. Nem ritkították-rendezték, hogy talán több autó állhasson ott. Kivágták valahányat, aztán elültettek pár tő virágot, néhány vékonyka facsemetét. Aki látja, töpreng. Miért nem hagyták meg a fák egy részét, hogy épp ilyen tágas, de árnyas, szép parkolót alakítsanak ki ? ! A példákat még sorolhat- nók, de ugorjunk egyet. Olvasom: Finnországban az idegennek úgy tűnik, hogy ott az erdő közepén építkeznek. A leendő épület helyén ugyanis csak a legszükségesebb helyeken végják ki a fákat — a többit védik, körülkerítik. Pedig azt hiszem, Finnországban „némileg” több zöldterület van, mint nálunk... Súlyos pénzekbe kerül Nyíregyházán például, a 110 ezres nagyvárosban tíz négyzetméter sem jut zöldfelületből egy emberre. A parkok, a zöld elosztása sem a legszerencsésebb. A város nagy kiterjedésű, közel 300 kilométeres utcahálózatában 34 ezer „sorfa” áll. Az igaz, hogy évről évre növekszik a parkosított felület, de ezzel párhuzamosain dúl a meggondolatlan pusztítás is. S elsősorban ott, ahol a legnagyobb szükség lenne a zöldre, a felépülő új lakónegyedek területén. Építőmérnök ismerősöm vállat von. „Ne bolondozz! Csak nem fogja a sok munkagép kerülgetni a fákat az építési területen? Egy csomó időveszteség meg pluszköltség lenne. Majd ültetnek helyettük, és kész ...” Nem értek egyet vele. A többlet, mely netán kimutatható az építési területen álló fák miatt (s ezt önmagában is kétlem!), távolról sincs arányban azzal a költséggel, mellyel pótolható egy-egy korosabb fa. Mert ne áltassuk magunkat: egy facsemete pótolná a húszméteres nyárfát, a derékvastag platánt? Már csak azért is, mert súlyos pénzekbe kerül az egy mozdulattal kitörhető kis fák állandó pótlása! Egy több esztendős nagyobb fa telepítése viszont ezreket kíván ... Hol itt az arány ? ! Hég állnak a fák... Nyíregyháza város központjában új lakónegyed épül. A városukat szerető nyíregyháziak örömmel látják, hogy még áll a fák jó része, megvan a Holló utca árnyas, hangulatos fasora. Éppen a felépülő negyed közepén húzódik — és viták folynak róla. Van, aki legyint: „nyugodtan kivághatják, mit alkalmazkodjunk mi ahhoz a pár tucat fához?” «. Más kardoskodik: „a fasor nyugodtan lehetne az épületek között húzódó sétány kísérője ...” Tudom, ilyen nagyságú terveknél nem a szív szava a döntő, de nem is hagyhatjuk figyelmen kívül! Várost építünk — és szépítünk. Kedves mindannyiunknak, részei vagyunk, gazdái, őrzői... Tarnavölgyi György Más zenei adásokéhoz képest szokatlanul sok műsoridőt, öt és fél órát kapott a múlt héten a Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenyének négyrészes elődöntője. Ez azonban csak viszonylag tűnik soknak. Ugyanis ez a verseny és a róla adott közvetítéssorozat a komoly zenei ismeretterjesztésért is sokat tesz azonkívül is, hogy elsősorban segít a kiemelkedő tehetségű fiatal karmestereknek a nemzetközi zenei életbe való belépésben, mintegy első nemzetközi fórumot adva nekik. Aztán meg jó pezsdítője ez az egyébként sem lanyha magyar zenei köröknek. És nem utolsósorban alkalmas kultúrpolitikánk népszerűsítésére is. Jeles nemzetközi zenei eseménnyé lett ez a verseny. Ezt igazolja a beneve- zők száma és művészi „előélete”, a neves szakemberek jelenléte a zsűriben, a versenyzők elé állított követelmények, a feladatként besorolt művek, végül pedig a körültekintő megrendezés és a lebonyolítás precizitása. A látottak-hallottak alapján azt hiszem, hogy a zeneművek karmesteri-zenekari „kibontakozásának” folyamatába való betekintés-be- lehallgatás, a nézői „részvétel” e próbákon (mert ezek a versenyszereplések zenekari próbáknak is tekinthetők) sokkal több nézőnek jelentett élményt, mint ahá- nyan voltak közöttük aktív zenehallgatók. Szinte biztos, hogy számosán lesznek olyanok, akik ezután nagyobb érdeklődéssel fogják hallgatni a zenét, mert közelebb kerültek hozzá. Hasznos volt a közvetítések során, hogy a riporter a külföldi versenyzőknek a zenekar részére adott instrukcióit nem szakmai zsargonban fordította magyarra a nézők számára, így ezekből is több ismeretet nyerhetett a laikus, de érdeklődő tévénéző. Még a felnőtteknek is üdítő perceket, kellemes szórakozást szerez a Játsszunk bábszínházát! című sorozat, amelynek már az ismétlését is megkezdték a 2. programon. A bábjáték — amely mindig hatásos meseközvetítő műfaj volt — újabb reneszánszát éli. Ebben nagy szerepe volt már előbb is a televíziónak. Most pedig ezzel a sorozattal — amely témák, játékfélék, „alfajok”, szereplők szerint csoportosítja az adásokat — orientáló, de legalábbis szelektálásra, válogatásra biztató szándékát is elárulja. Mindenekelőtt pedig a játékra, játszásra biztató szándékát. Ez a műsorsorozat az óvodákban, iskolákban újabb lendületet fog adni a bábjátékoknak. A tévénézőknek kettős élményben van részük. Az egyik maguk a mesék, a másik — amit már inkább csak a felnőtt vesz észre, s fogalmaz gondolattá —, hogy mennyi sok gyerek tud mesét, szerepet játszani- élni! S ebben igen nagy gyönyörűséget lelhet a felnőtt ember. Seregi István A RADIO MELLETT A rádió — és ezen belül a műsorszerkesztőség — aktualitások iránti fogékonyságára, érzékenységére mi sem jellemzőbb (természetesen a hírközlési és aktu- álpolitikai műsorokon kívül), hogy a történelmileg immár meghatározott eszmei-politikai tartalommal, össztársadalmi mondanivalóval bíró ünnepekhez, ünnepkörökhöz stílusosan illeszkedő művészi produkciókkal is szolgál. Ezek közül, a dolgozók május elsejei világünnepe és a fasizmus felett aratott győzelem közelgő évfordulója alkalmából sugárzottakból csak kettőt. A nemzetközi munkás- mozgalom történetének — mint ismeretes — ragyogó fejezeteit alkotják a sztrájkharcok. Bill Naughton, a sikeres angol író, hangjáték- szerző egy sajátos, majdhogynem dokumentumjelle- gű („feature”) hangjátékát hallhattuk csütörtökön, Pás Sándor rendezésében, Júniusi este címmel, az angol bányászok és textilipari munkások 1921-es sztrájkharcának egy napjáról. A hangjáték különlegessége abban rejlett, hogy nem a bérküzdelmek adott taktikai kérdéseiről szólt, a konkrét jogos követelésekről, hanem a tőkések és a munkások közötti alapvető ellentéteket, a féktelen kizsákmányolás embertelenné és tűrhetetlenné nyomorító voltát ragadta meg, mégpedig a sztrájkoló munkások családi életéből kiragadott hangképsorokban. A leghétköznapibb családi események (lóversenyfogadás, lábbox, mint pótcselekvés, gyermekszülés stb.) tükrében valóban a legbelülről ábrázolta ez a hangjáték, hogy mit jelentett a sztrájk a dolgozók életében. Ilyen keserű megnyilatkozások hangzottak el: ......nekem, aki a háborúban lelőhetten azokat, akik soha semmit sem vétettek nekem, miért nem szabad most lelőnöm azokat (ti. a tőkéseket), akik az egész életemet tönkretették?” Vagy ......nekem egyáltalán nem volt gyermekkorom ... legalábbis nem emlékszem rá ... 9 éves koromtól dolgoztam, s még azt sem értem el, hogy a bőrtömlőt naponta megtölthessem, szóval jóllakhassam...” Az effajta szenvedélyes általános megállapítások persze a munkásmozgalmi harcok némi romantikus heroi- zálására csábíthatnak. A hangjáték legnagyobb érdeme (amiben a magyar változat készítői és szereplői is jól besegítettek), hogy doku- mentáris hitelességüek, ese- ménytelenségében is meggyőző erejűek voltak ezek az „életképek”. Molnár Tamás pénteki dokumentumműsora, a Két évtizedet sem éltek, a nácik által büntetőtáborokba deportált fiatal ellenállók leveleiből és a varsói felkelés előestéjén meghalt 14 éves lengyel leány (a „lengyel Anna Frank”) lírai hevületű naplórészleteiből készült. A haláltáborok, gettók borzalmainak felidézése az anyák napja közelítésével különösen szívszorító volt, mert a mindenben vétlen gyermekek leggaládabb elpusztításáról szólt, a fasizmus embertelenségének egyik leg- felháborítóbb bizonyítékáról. A műsor bizonyára mély emóciókat váltott kr; még akkor is, ha nem szabadulhattunk olyan benyomásoktól, hogy a hallott levél- és naplórészletek az irodalmi stilizálás nyomait viselték helyenként magukon. Nyilván a hatásosság fokozása érdekében, amit meg is lehet érteni. Merkovszky Pál iKÉPERMYŐpTil
