Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
Valerij Kubászov szovjet űrpilóta, a Szojuz—36 parancsnoka társaságában RHGTARI HUMtEI Farkas Bertalan, néphadseregünk századosa a Szabolcs-Szatmár megyei Gyulaházán született, Kisvárdán járt gimnáziumba, Nyíregyházán kezdte a repülést Ái MTI és a TÁSZSZ közli Moszkvából: 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 ára 20 perckor, budapesti idő szerint 20 óra 20 perckor a Szovjetunióban felbocsátották a Szojuz—36 űrhajót. Áz űrhaján tartózkodó személyzet parancsnoka Valerij Kubászov, a Szovjetunió űrhajós-pilótája; kutatóűrhajósa Farkas Bertalan, a Magyar Népköztársaság állampolgára. Á Szojuz—36 űrhajó a tervek szerint ösz- szekapcsolódik a Szaljut—6—Szojuz—35 űrkomplexummal, s ezt követően együttes kutatómunka kezdődik Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósokkal, akik 1980. április 9-e óta dolgoznak Föld körüli pályán. Áz újabb nemzetközi űrrepülés résztvevői az Interkozmosz együttműködési programja keretében folytatják a szocialista országok közös űrkutatási célkitűzéseinek megvalósítását. Á munka során korábban már csehszlovák, lengyel, NDK-beli és bolgár űrhajós hajtott végre űrrepülést szovjet űrhajós társaságában. Á Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság állampolgárainak a világűrben szovjet űrhajón megkezdett útja fényes bizonyítéka a szocialista országok együttműködésének. (Folytatás a 3. oldalon) FARKAS BERTALAN S zovjet—magyar űrexpedíció a világűrben, magyar űrhajóssal indult útnak a Szojuz—36 űrhajó ... Még meg kell szokni ezt a gondolatot, akkor is, ha tudtuk, hogy erre sor kerül, ha hallottunk arról, hogy a Moszkva melletti Csillagvárosban, a Jurij Gagarin kiképzőköz- pontban készül már útjára az a fiatal magyar, akit erre a megtisztelő feladatra kiválasztottak. Megilletődötten gondolunk arra, hogy hazánk mindössze a hetedik ország, amelynek képviselője eljutott a világűrbe, a magyar űrhajós az első száz ember között van, akinek ilyen megtisztelő feladat jutott osztályrészül. Jogos a büszkeség és öröm, amit most érzünk — de ez az öröm mindenekelőtt annak szól, hogy olyan közösség tagjai lehetünk, amely ilyen eredményre és ilyen ösz- szefogásra képes. Az űrkutatás korszakát 1957 novemberében a Szovjetunió nyitotta meg az első szputnyikkal, szovjet felségjel díszítette az első űrhajós, a felejthetetlen Jurij Gagarin szkafanderét, s a világ első szocialista állama volt az, amely lehetőséget adott a baráti országok képviselőinek, hogy a legfejlettebb kozmikus technikát, a legátfogóbb felkészítés lehetőségeit kihasználva bekapcsolódjanak az űrhajózásba is. Az űrhajózás, a világűr kutatása fiatal tudomány még, de hazánk — erőihez, lehetőségeihez képest eddig is kivette részét fejlődéséből. Magyar tudósok, műszakiak által tervezett, szerkesztett műszerek jártak már a világűrben és sikerrel alkalmazták azokat mesterséges holdakon, kutatórakétákon. Tudósaink hozzájárultak az űrbiológia, az űrorvostudomány, az űrkutatás más ágazatainak fejlesztéséhez, részesei a világűrből érkezett adatok feldolgozásának. Mindazokon a területeken, ahol tudományos és műszaki adottságaink lehetővé tették, országunk képviselői tevékenyen kapcsolódtak be az ifjú tudomány munkájába. Most új, minden eddiginél jelentősebb lehetőséget ad számunkra az Interkozmosz- program űrhajóinak kihasználása, s nyíl- . vánvaló, hogy az első magyar űrhajós utazása jelentős eredményeket hoz, gazdagítja ezt a tudományt. Az űrkutatás fiatal, békés tudomány. \ Célja, hogy új ismeretekkel gazdagítsa az ] emberiséget, segítse világképünk gazdago- ? dását, tudásunk gyarapodását. Olyan terű- I let ez, ahol nemcsak lehetőség, hanem szükség is van a nemzetközi együttműkö- \ désre. Az olyan országok, mint Magyaror- f szág, saját erejükből nyilvánvalóan képié- j lenek lennének jelentős előrelépésre ezen a i téren, de az együttműködés útján maguk is ] hozzájárulhatnak a tudomány gazdagításá- I hoz, az új eredmények eléréséhez. Tegyük ! hozzá, hogy ma már az űrkutatás közvet- | len gyakorlati haszonnal jár. Az erőforrás- I kutatás, a Földnek a világűrből történő j vizsgálata olyan lehetőségeket nyit meg 5 planétánk kincseinek kihasználására, ame- s lyek eddig rejtve maradtak, de amelyekre I égetően nagy szükség van. E fiatal tudomány első magyar űrhajósa annak a nemzedéknek a képviselője, amely | már a szocialista Magyarországon született, j nevelkedett. Életútja azt példázza, milyen lehetőségeket nyit meg a szocialista társadalom mindenki előtt, aki becsülettel igyekszik helytállni, legjobb képességeit hasznosítani. Farkas Bertalan annak idején a repülést választotta élethivatásul, hazája védelmére készült föl. Hasonló szorgalommal, hivatástudattal tanult és dolgozott a Csillagvárosban is, hogy eleget tehessen megtisztelő megbízatásának: a magyar nép első képviselőjeként vegyen részt a szocialista országok testvéri összefogását jelképező nagyszerű program megvalósításában. Most, hogy az űrhajó a Föld körül kering, készül a találkozásra az űrállomással, örömmel és büszkén kívánunk jó utat, sok sikert, „sima leszállást” a szovjet—magyar \ űrpárosnak. yjggjgjp* Iflagyarorszag ( XXXVII évfolyam. 122 Szám * ARA: 1,20 FORINT 1980 május 27., kedd