Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1980. május 1. o Jene József: Egy maréknyi parázs Egyszer majd csak azt fogják mondani, hogy ujjaink simogatásától tűzfalat fordított a város a szélnek, hogy kedveseinket nem hagytuk cserben, szemünkben a nap nem törte össze a virágok szirmait. Emlékezni fognak ránk, hogy a völgyön át elértük a folyót, benne próbáltunk virulni. És ha belénk tompul már az élet, fejünk felett az árnyék bezárul, arcunkat a csend felé fordítjuk. Óperenciás vágyainkat szétterítjük még akkor is, és megmaradt bordáink között egy maréknyi parázs tovább világít, hogy távol tartsa az ordas isteneket. Kassák Lajos: Májusi ihlet Messziről jöttem s ők azt mondták, maradj _ ■ v velünk, pajtás házuk kapujában álltak, vígan, szomszéd szomszéddal s láthatták a feladatot, mit teljesítenem kell vörösen lobogó zászlót vittem a tömeg előtt. Munkások és parasztok vándoroltak az utakon csapongóit a szél s a messzeségbe kertek virultak ki szembe jött velünk, hihette, a zengő időben ölni és gyújtogatni indulunk egy világ ellen. S lépkedtünk harag nélkül, csak azért, hogy felmutassuk igaz szívünket fájdalmaival, reményeivel hogy világgá' értékeljük májusi űnüepüiiket mely belőlünk sarjadt s megmutatja arcunk redőit. Ó, hát kicsodák a mi hű barátaink, daloltuk gyertek velünk mind, hogy újjá építsük a világot s mentünk, mentünk távoli jelek fényintése felé trombiták szóltak s az égen aranyvitörlák ringtak AKI AI ETNA TÖVÉBEN JÁRT... Marosi Lajos „hajónaplója" A NAPLÓ NEM AZÉRT LÉTEZIK, MERT ELVESZETT. MEG SE IRTA GAZDÁJA, MAROSI LAJOS. EHELYETT INKÁBB DOLGOZATOKAT, DIPLOMAMUNKÁKAT IRT — ÉS PERSZE A HONVÁGYTÓL HAJTVA HOSSZÜ-HOSSZÜ LEVELEKET. LENINGRÁDI ÖSZTÖNDÍJAS KORÁBAN — MONDTA BESZÉLGETÉSÜNKÖN — ÁTLAGOSAN TlZOLDALAS LEVELEKET IRT HAZA ÉS A KÜLFÖLDI EGYETEMEKEN TANULÓ OSZTÁLYTÁRSAKNAK. A REKORD EGY 35 OLDALAS LEVÉL VOLT, MENYASSZONYÁNAK — MOSTANI FELESÉGÉNEK — IRTA. — Először voltam igazán távol a szülői háztól, a hazától. Addig külföldön se jártam. Először éltem kollégiumban. Először kerültem közel a romantikusnak ígérkező álomhoz, a hajóépítéshez. Hatvannyolcban, öthónapos kijevi nyelvtanulás után kezdődött az öt és fél évig tartó nagy élmény, a tanulás a leningrádi hajóépítő egyetemen. Orvos vagy csillagász? Marosi Lajos 30 éves nyíregyházi hajóépítő mérnök gyermekkori élményeit is említi, amiből még nem következett, hogy életének egy részét összeköti a hajókkal. Debrecenben született, Miskolcon f$„ it^égzettr# jsüi.-;; án gimnáziumban. Mi volt az első emlékezetesebb élménye? — A munka — válaszol. — A szüleim pedagógusok. Édesanyám sokat betegeskedett, segítettem a házi munkákban. Az első komolyabb fizikai erőpróba egy taktaközi építőtáborozás volt, ahová megvallom, nem szívesen, inkább rábeszéléssel mentünk el az osztálytársakkal. — Csatornát ástunk. Kemény munka volt, fárasztó. Sok terv, elhatározás született bennünk arról, mit szeretnénk a középiskola után. Nekem mindig jól ment a matematika, a fizika. Mégis először az orvosira akartam jelentkezni. Akkor olvastam a „Sebészet évszázada” című könyvet, nagy hatással volt rám. De foglalkoztatott édesanyám betegsége is ... Aztán egy osztályfőnöki órán tartott igen szemléletes egészségügyi előadás meggyőzte arról, a „vér” szó puszta hallatára a rosszullét környékezi. Le kellett mondania az orvosi egyetemről. A kisebb „világ”, az ember után a nagy világ, a közmosz keltette fel az érdeklődését. Csillagász akart lenni. Aztán megjelent a nagy lehetőség: külföldi ösztöndíjas pályázat a leningrádi egyetemre ... — Hajóval nyolcéves koromban találkoztam először a Balatonon. Emlék„Az a hal. amit itt kifognak, nem az enyém. Nem is a vízügyé, hanem a halászati ■szövetkezeté. Mégis, amikor lehalásszák, olyan jó érzés látni, ahogy szedik kifelé. Talán azért, mert egy kicsit nekem is van közöm a gazdag zsákmányhoz. A víz tisztaságának őrzése az én feladatom is. Mert erre is vigyázni kell”. — Egyszer például — ha nem veszem észre — köny- nyen baj lehetett volna. Megfigyeltem, hogy a vízfolyásban az összes apró hal elkezdett egy irányba vonulni, de olyan gyorsan, mint akiket űznek. Nem tudtam, hogy mi a jelenség oka, de sejtettem, hogy valami nincs rendjén és jeleztem ... Nánási Nándor, a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság császárszállási tározóőre nem hiába aggodalmaskodott. A víz szennyezett volt, s ha idejében nem intézkednek, bizony nagy kár lett volna. Például a legutóbbi lehalászásnál, csak az egyik tározóban, több, mint kétezer mázsa halat fogtak ki értékesítésre. Természetesen nemcsak a halakra, vagyis a víz tisztaságára kell Császárszálláson vigyázni a tározóőrnek. — Zsilipet zámi-nyitni, naponta többször is. Aztán a rengeteg meteorológiai mérés : csapadékpárolgás, levegő-, talajhőmérséklet, napfénytartam, és így tovább... egész nap van tennivaló. Minden negyedórában meg kell oldani valami feladatot. Nyolc éve lakik már Császárszálláson Nánási Nándor. Azelőtt Tivadarban, a Tiszánál volt gátőr. Nemzedékek, vízparton Á nagyapa szobainasként kezdte... — Akkor neveztek ki oda, amikor az apám nyugdíjba ment. Nánási Sándor már sok volt a faluban és ez sokszor okozott félreértést. Ezért adták a fiának a Nándor nevet. A hajdani gátőr most Gulá- cson él, ott számolják a nyugdíjaséveket a feleségével. Az öreg igazi vízügyis pályafutása lényegében a nősüléssel kezdődött; a gátőr lányát vette el feleségül. Az após — Drabant János — nagyon szigorú ember hírében állt. Ügy féltette a töltést, hogy még az életét is kockára tette érte, nemegyszer. Az apátiak meg is szur- kálták miatta. Anyai ágon számítva, a családban még legalább tíz vízügyis van a megyében. Eseményekben volt része Nánási Sándornak is. Az ő gátőrsége ideje alatt szakadt ki például a Tisza 1947 szilveszterén Tivadarnál, és okozott nagy árvizet. Az 1970- es árvíz már a fiát — Nándort — találta a gátőrségben. — A Tisza akkor is ugyanott akart kitörni. Nagy riadalom volt akkor ezen a környéken. Sokan biztosra vették, hogy nem tudjuk a folyót féken tartani. — Hol jobb? A tónál, vagy a f oly ónál? — Itt békésebb. Jobban érzem magam, mert együtt lehet a család. A feleségem is dolgozhat. Gondnok az üdülőben. Viszont a gyönyörű Felső-Tiszatájt nem lehet elfelejteni... — Tehát: „Ki a Tisza vizét issza...?” — Igen! Ezért is — ha mód van rá, gyakran felkeressük a szülőket... — Mi a véleménye erről a szakmáról? — Nekem szép. Igaz. kicsit katonás. Pontosságot követel, de szeretem. Ezt nem lehet csak a pénzért csinálni. Aki úgy indul, az akár el se kezdje. A fiamnak is azt mondtam, „olyan szakmát ne válasszon, amit nem szeret.” Az ifjú Nánási, az unoka, már újra Sándor. Szabad akaratából követhette mesterségben a Nánásiakat. Igaz ő már egyenesen a vízügyi szakközépiskolába jelentkezett ... — Tavaly végeztem — mondja a fiatalember. — Most gyakornok vagyok, két év után mehetek technikusi minősítő vizsgára. Közben jelentkeztem a műszaki egyetem építészeti karának vízépítészeti szakára. Mindenképpen a termelésben, a gyakorlati munkában akarok maradni. Az apai ágon harmadik generáció képviselője még a szakmában Irénke, Nánási Nándorék második gyereke is, hiszen ő is a vízügyi szakközépiskolába jár. Még csak elsőéves, váltig szabadkozik is a „nyilatkozattól”. — Érdekesen alakult az ő választása — magyarázza a mama. — Előbb mindenáron „boltos” akart lenni. Aztán az utolsó napon megkérdezte: Nem mehetnék én oda, ahova a bátyám? — őszintén megmondom — folytatja az apa — nagyon jóleső érzéssel mondtam igent.,. A nagyapa szobainasként kezdte a Bereg vármegyei Árvízmentesítő Társulat elnökénél. Onnan kérte magát csatornaőrnek, hogy később gátőr lehessen. A „ranglétrát” a fia, — Nánási Nándor — idejében is szigorúan vették. Az ő „karrierje” is érdekesen alakult: — Vízhordóként kezdtem. Aztán voltam segédmunkás, ács, majd a kőműves mellett dolgoztam. Később telefont szereltem, utána tíz évig munkavezetősködtem. Még egy kertészeti technikumot is szereztem közben. Nánási Nándor már háromszor kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Szak- szervezeti bizalmi és legutóbb újjáválasztották a pártszervezet vezetőségébe is. A fiatalok útja még csak elkezdődött, de a példa — a vízügyis helytállás — már világos; generációkon át dolgozni, becsülettel. Tóth Árpád szem a Csobánc nevű hajóra, sokáig néztem a fedélzetről a kormányost, fiatal ember volt. Nem mondom, hogy ez volt a meghatározó élményem, mert nem lenne igaz. A valóságosabb az, hogy a matematikai és a fizikai tárgyakban szerzett alapok késztettek arra, hogy megpályázzam a hajóépítő egyetemi tanulást. A hajóépítési szakot választottam, a gépek sohasem érdekeltek mélyebben. Abban az intézetben tanultam, ahol a Lenin atomjégtörő hajót tervezték és a közeli hajógyárban megépítették. A munkáról, a hajógyári gyakorlatokról, az ott szerzett barátokról beszél szívesebben. És egy kéthónapos, soha el nem felejthető hajókirándulásról. Egy iskolahajón körbeha- józták Európát. Körbehajózta Európát — Nagy élmény volt, de nagy munka is — folytatja. Az iskolahajón beszámolókat, dolgozatokat írtunk, laborgyakorlatot végeztünk. De jutott idő az elénk táruló természeti szépségeket is megcsodálni. Három napot töltöttünk többek között az Etna tűzhányó közelében egy kisvárosban. Hetvennégy tavaszán kapta meg Leningrádban a hajóépítő mérnöki oklevelét. Diplomamunkája egy 3 ezer tonnás iskolahajó volt. Itthon először az Óbudai Hajógyárban kapott munkát. Nem jó emlékeket őriz arról a három hónapról. Fantáziátlan, mérnöki tudást nem igénylő feladatokat bíztak rá. Körülbelül olyat, hogy az egyik szeget két milliméterrel arrébb kell beütni ... — Lakással se bíztattak, pedig a feleségemmel már erősen terveztük a leendő otthonunkat. Véletlenül tudtam meg, hogy a Felső-Tisza-vidéki Víz▼ *ügyi Igazgatóság a tiszalö- ki hajójavító telepére ha- j ómérnököt keres. Megpályáztam, sikerült. így lettem szabolcsi. Itt kaptam életemben először komoly munkát. Olyan munkatársi, munkáskollektívába kerültem, ahol mindenki segítette a másikat. Két szovjet gyártmányú jégtörő hajó és a Tokaj nevű vontató teljes felújítását terveztem meg. Újjávarázsolt jégtörők Azelőtt Baján javították a hajókat, a Tiszalökön megszervezett — és a fiatal hajómérnök igyekezetével, tudásával újjászületett — hajók több milliós megtakarítást is eredményeztek a népgazdaságnak. Tizenhárom hónapig dolgozott a tiszalöki hajóépítő és -javító telepen. Munkás hónapok voltak ezek, amelynek hasznát talán egész életében érezni, kamatoztatni fogja. Nem könnyen jött el Ti- szalökről... — Hívtak az akkor alakuló megyei KSZ-iskolára, el is vállaltam a felkészültségemnek nagyon megfelelő politikai vitaköri előadásokat. Megszerettem ezt a munkát. Szép évek voltak a „hajós” évek is, de a mostaniak legalább ilyen izgalmasak. Fiatalokkal foglalkozni, látókörüket bővíteni... — Nemrég a nyíregyházi tanárképző főiskola marxizmus—leninizmus tanszékére hívtak meg. Itt dolgozom, mint tanár-» segéd. Tanítok és közben tanulok. Levelezőn — kiegészítő szakon — az Eötvösön végzem a filozófia szakot. Talán a kezdőponthoz jutottam vissza, a csillagászathoz? Közelebbi érdeklődési területem ugyanis a természetfilozófia, azon belül pedig a kozmológia... Páll Géza Félmillió lencse külföldre Bővülő export a MOM-ban Sikerrel zárta az első negyedévet a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyára. Az elmúlt év első negyedévéhez viszonyítva 1980 első három hónapjában 25,1 százalékkal nőtt a termelés. Különösen az exportban, ezen belül is a tőkés exportban értek el elismerésre méltó eredményt. A tőkés export megduplázódott. Jelentős tétele volt a nyugatra szállításoknak a légrugószelep, és fékező szabályzó, de növekedett a szemüveglencse exportja is. Szemüveglencséből 483 ezer, plasztiklencséből 31 ezer darabot exportáltak. A MOM-ban 1980-ra azonos létszámmal, a tavalyinál 25 százalékkal nagyobb termelési feladatot szabtak meg. Ebből az első negyedévre esedékes részt túlteljesítették. Javult a munka szervezettsége, a minőség. Különösen a szemüveglencse gyártásában történt nagy változás, a gondos előkészítő munka hatására nagyobb arányú és folyamatos volt a termelés.
