Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-10 / 83. szám

1980. április 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A MOM mátészalkai gyárában az összeszerelt vízórákat Humenyik István nyomáspróba alatt vizsgáztatja. (Elek Emil felvétele.) ' Gondolkodás és gazdaság N em véletlen, hogy a növekedési ütem mérséklődé­sét mindennapi életében is érzékelő társadalmun­kat annak minden rétegét, szó szoros értelemben egészét, esztendők óta foglalkoztatja a hogyan tovább? kér­dése, a közel- és. a távolabbi jövő perspektívája. Nos, az új évtized első felére az MSZMP XII. kongresszusa, a té­nyekkel, a reális lehetőségekkel számolva mintegy 15—17 százalékban jelölte meg a további út fejlődésmértékét. Nincs értelme, haszna szépíteni, megmagyarázni a hely­zetet, avagy abban keresni megnyugvást, hogy világjelen­ségről van szó, mindenütt, más szocialista országokban is a korábbinál jóval szerényebb gazdasági növekedést tar­tanak reálisnak, megvalósíthatónak. A közgondolkodás és a gazdaság kapcsolatában időn­ként fáziskülönbség léphet fel. Ügy tűnik, hogy napjaink­ban sem a teljes harmónia jellemzi viszonyukat. Alig vi­tatható, hogy a magyar gazdaság idestova már egy évtize­de maga mögött hagyta az extenzív fejlődés időszakát, rá kellett lépnie az intenzív fejlesztés útjára. Ennek időszerű­ségét és következményeit a világgazdaságban bekövetke­zett korszakváltás még fokozta. Mindez a gazdaságban nemcsak a követelményeket, egyszersmind a cselekvések és folyamatok értékrendjét is módosította. Sommásan ezt úgy lehet meghatározni, hogy a kvantitatív — mennyiségi — mutatók jelentőségét és szerepét megelőzték a kvalita­tív — a gazdasági folyamatok minőségi változásait, javu­lását kifejező — mutatók. A gazdaságban tőlünk függetlenül kialakultak a kívá­natos és egyedül lehetséges cselekvés, gazdálkodás krité­riumai, de vajon követte ezt a közgondolkodás is, amely azután ily módon megújulva visszahat a gazdaságra, előre­viszi annak folyamatait, fejlődését? Erre nem mi vagyunk hivatottak válaszolni, az illetékes a gazdaság. Illetékesek az említett mutatók, amelyek részben konkrétan, részben a végeredményben jelzik, érzékeltetik, hozzájárultak-e és milyen mértékben a gazdálkodás minőségi változásai a fej­lődéshez. Azért alapvető és szükséges a közgondolkodás és a gazdasági valóság, a szükebb és tágabb értelemben vett gazdasági munka értékrendjének és a követelményeknek az egysége, összhangja, mert enélkül egyének és kollektí­vák, beosztottak és vezetők téves, sőt irreális következteté­sekre juthatnak. A gazdaságfejlesztés korábbi időszakaiban olyan meghatározások születtek, mint a feszített terv, ütem­gyorsítás s ezekhez nagyobb, a fokozott erőfeszítés társult. Ilyesfajta gondolatmenettel, szemlélettel a ma és a közel­jövő nem értelmezhető és nem érthető meg, mert olyasmi sülhet ki belőle: az alacsonyabb növekedési ütem keve­sebb erőfeszítéssel, könnyebben teljesíthető. Az ellenkezője az igaz; nehezebb lesz, többet és ered­ményesebben kell dolgoznunk. A gazdasági növekedés klasszikus erőforrásai — többletberuházás és munkaerő — tekintetében adottságaink, lehetőségeink determináltak és korlátozottak; nem a több, hanem csak a gazdaságos be­fektetés és a termelésnél nagyobb mértékben javuló ter­melékenység lehet egy-egy szerény összetevője a haladás­nak. Szerény és nem elegendő, mert néhány tucat-új be-: :ÍüházáS‘'bt2őfiYftffe'téan l^bb hatásfoka és működésé még nem boldogít, érdemben nem változtatja meg az egész ma­gyar gazdaság hatékonyságát. Ebben a tervidőszakban pél­dának okáért az iparban és a mezőgazdaságban — az ex­portfejlesztési hitel igénybevételével — kisebb-nagyobb beruházások egész sora valósult meg, amelyek ebben az évben majd 1 milliárd dollár értékű gazdaságosan értéke­síthető áruval gyarapítják kivitelünket. Elismerésre méltó beruházási, termelési, kiviteli teljesítmény ez, mindemel­lett gazdaságunk egészének hatásfoka, külgazdasági vetü- letben exportképessége, kivitelének gazdaságossága, .válto­zatlanul alacsony. pp abban rejlik a ma és a holnap gazdaságiéjlesz- I tésének nehézségi foka s egyben kulcsfeladata, ■■^1 hogy a már meglévő magyar gazdaság valamennyi anyagi termelő ágazatában folyamatosan és minél nagyobb mértékben javítani kell a ráfordításhozam-viszonyt, a gaz­dasági hatékonyságot. Jelképesen szólva: a vállalatok több­ségét kapun belül kell az előbbi tekintetben újjáépíteni, átalakítani s elsődlegesen nem is beruházásokkal. G. I. 4 belváros forgatagában, a Váci utca kellős kö­zepén, a békebeli kül­várost idéző palánknak dőlve állt a cifra népviseletbe öltö­zött férfi. Körülötte formás kis csődület hajladozott egy ruháskosár fölött. Közelébe érve látom, hogy a kosárban kézimunkák vannak, azokat árulja három-négyszáz fo­rintért. Veszik, mint a cuk­rot. Jobban megnézem az em­bert, mert mintha ismerős lenne. Ej,- de mégsem ismer­hetem, honnan is ismerném ezt a pörge kalapos, mentés, harcsabajszú illetőt? . Szerencsére a másik olda­lon ballag Bagolitz Balázs, az ismert néprajzos. Ráköszönök, odahívom, majd ő megmond­ja, hogy miféle szerzet ez. — Mondja, kérem — for­dul házzá Bagolitz a tudós érdeklődésével —, hová való maga? — Bágycsitrai embör vol­nék, kérőm tisztelettel. — Bágycsitra. Hát az meg merre van? — Oltón innen, Nyitrán túl, ahol a kurta farkú malac túr — válaszol huncutul kacsint­va a férfi. A körülállók nevetnek. Van, aki angol akcentussal. — Te! — húz félre Balázs. — Ez az „embör” Rákospalo­tán született és a hetedik ke­rületben nőtt fel, a Rottenbil­A bágycsitrai embör ler utca környékén — közli olyan határozottan, mint Hig­gins tanár úr Shaw Pygmali- onjában a virágárus Lizi na- cionaléját. — Stimmel — csapok a homlokomra. — Akkor mégis­csak ismerem. Elkísértem egy darabig Ba­golitz Balázst, azután vissza­sétáltam a palánkhoz, és megvártam, amíg az én cifra népviseletbe öltözött embe­rem kiárusítja a kosarát. Nem kellett soká várnom. Akkor utánamentem a szomszéd ház \ kapualjába, ahol éppen szedte le a szép harcsabajuszát. — Ügy csíp ez az átkozott kulimász, hogy majd beleőrü­lök — mondja, és cinkosan rám kacsint. — Csemetke Lóránt, ha nem tévedek — nyújtom felé a kezemet. — Személyesen — hajtja meg a fejét, és a régi barát­sággal megrázza a jobbomat. — Hogy jutott eszedbe ez neked, a tisztes főkönyvelő­nek? — Muszájból, kérlek. Tu­dod, a feleségem nincs állás­ban, otthon van az unokák­kal, és mellesleg bedolgozik a Némükötnek... — Az meg mi? — Népművészeti kötődé. Szépen kézimunkázik, hát rá­állították a térítőkre. Minden ment simán, keresett rende­sen, amíg nem kezdett járni a legkisebb unokánk, Csabika. Ettől kezdve a nagymaminak nincs egy perc nyugta. A ki­csi olyan, mint a higany, és ez meglátszott a kézimunká­kon. A Némükötöt is meg le­het érteni, hogy nem vették át, sőt megfizettették a föl­használt anyagot. De ugye minket is meg lehet érteni, hogy mentünk a pénzünk után. Az ötlet a vejemé volt, a kivitelezés az enyém. El­mentem a jelmezkölcsönzőbe, összeválogattam ezt a hacu- kát, és kihoztam a returárut. Ez szeptember közepén volt. Októberben már az egész család éjjel-nappal termelte a kézimunkát. November óta van nyolc-tíz bedolgozónk ... — Nem félsz, hogy lebuksz, ha egyszer igazoltat egy rend­őr? — Ugyan, kérlek! Minálunk szent dolog a folklór. Csak nem háborgatnak egy „bágy­csitrai embört”? Sólyom László zés, komplex melioráció se­gít, az most hamar rájön; nincs más kiút, csak ez ad­hat biztonságot. Az ingó lápok, vizes földek területéről, a Rétközből Kis- várdára érünk. Errefelé más a helyzet. Ahol homok van, elültetett burgonyákat rejtő bakhátak kísérik az utat. Pap —Aranyosapáti felé igyek­szünk, s a kép egészen vi­gasztaló. Traktorok vonják a pótkocsit, melyen utazik a trágya gyümölcsösbe, szántó­földre. — Csak ilyen maradjon — nézi kétkedve az eget Moto- nok Béla, az aranyosapáti tsz traktorosa. Segítőjével, Petrófizki Zoltánnal éppen a Nemesi-tagban szántanak. — Ezzel a T—150-essel ma vég­zünk a 15 hektárral. Ide nap­raforgó kerül, jó kis domb ez, öröm itt dolgozni. De nap kellene, sokkal több. Ha jó meleg a föld, minden más­ként éled. Meg aztán szurko­lunk a dinnyésünknek is, aki bizony megkésett, s most gyorsító módszerrel próbálko­zik. Ilyenkor az a szerencsés, akinek homokos a földje. Egyszer átok, másszor áldás. Gépre ülnek, s folytatják a szántást. Minden perc drá­ga. Ki tudja, mit hoz a kö­vetkező óra. A felleg csak odébb megy, el nem fut, hiá­ba vergelné az ember. A rév felé igyekszünk. Feltűnik a Tisza. Medre teli. Liba Bernát révész addig mesterkedik, míg az autó rá tud futni a hidasra. Megkezdjük az átke­lést Beregbe. Túl a Tiszán — Csendes napok vannak mostanában — mondja Liba Bernát, s megerősíti ezt tár­sa, Kati Dezső is. A határban nincsen munka, nem engedi a víz, a sár. Míg beszélünk, a hidast hajtja az ár. Szeny- nyes hab jelzi, az éjjeli apa­dás után ismét emelkedik a víz. — Az öreg Palkó sem fo­gott semmit, hal sincs ilyen­kor. Most is a csónakja körül van, leginkább nézegetni jár a vízhez — mondják Tisza- adonyban. — Nekünk jó ez a víz, gyor­sabban fordul a hajó — ma­gyarázza Kőszegi Sándor és ifjú Tar Károly. Barabásról jön a kő, mi ezt lerakjuk a kocsikról, aztán viszi az uszály. Estére vissza is jön, viszi a víz lefelé. Igaz, visz- szafelé ugyancsak dolgozik a gép, de mostanában szapora a szállítás. Minden összejön Ünnep utáni hangulat a fa­luban. Az idő miatt tétlen­ségre kárhoztatott emberek még rendeznek egy pótlocsol- kodást, egyebet aligha tehet­nének. Folytatódjék hát az út Tiszaszalka felé. Gondban találom a főme­zőgazdászt, Gál Endrét a tsz- központban. Az ég újra bo­rult, s néhány csepp eső is jelzi, nem érezhetik magukat biztonságban. — Nem bizony. Aki elnézi ezt a tájat, az joggal mond­ja: gyönyörű. De ilyenkor itt dolgozni nem valami csodá­latos. Láthatta, a vidi ka­nyarban kapával csináljuk az árkot, hogy a vetésről elfoly­jék a víz. Március 20-a óta itt nem.volt nap, hogy ne esett volna. Vagy az eső, vagy a hó. A földekre rá­menni géppel még nem lehet, sok-sok napos, szeles nap kellene. Mert az nem elég, ha szikkad valamit. Ha nem az optimális időben kezdünk dolgozni, évekre tönkremehet a talaj. Kiteregetjük a komplex meliorációs terv térképét. Elég ránézni, s máris látni: ahány tábla, annyiféle talaj-, vízviszony. Huszonöt hektár­nál nagyobb egybefüggő táb­lát kialakítani művészet. Itt hiába a lelkesítő felhívás vagy éppen utasítás, a mun­kát a természet szabályozza be. — Ügy néz ki, hogy most minden összejön. Egybeesik majd szántás, vetés, növény- védelem, munka a gyümöl­csösben. Mindez növeli a költ­séget, és nagy erőfeszítést kí­ván mindenkitől. Talán az a szerencse, ünnep előtt mind­ezt megbeszéltük a tagság­gal. Ha indulunk, éjjel-nap­pal megy a munka. A tiszaszalkai tsz-ben, mint azt Kristin Péter elnök is mondta, sok év tapasztalata alapján vonják le a tanulsá­got. Egyszerűsíteni kell a ter­melés szerkezetét, fő ágaza­tukat, az állattenyésztést ma­gas szinten fejleszteni. A sok­féle növény csak a gond for­rása ott, ahol talaj és éghaj­lat még uralja az emberi szándékot. Hazafelé Beregben mindenfelé ha­sonló a helyzet, mint Tisza­szalka környékén. Víz alatt senyvedő rétek és legelők tarkítják a tájat. Ez a lát­vány kísér egészen a vásáros- naményi hídig. A Tiszán újra átkelve, mintha más világba érkeznénk. A homok erre az úr. Trágyát szállítanak a gé­pek, vegyszerrel teli tartá­lyok zötykölődnek a földe­ken. A vajai tsz táblája mellett is áll egy gép. Mellette Bok­sa János és a gép vezetője Stekler István. A növényvédő állomás munkatársai. A sze­let figyelik. — Igen, kísérle­ti parcella ez, csillagfürt ke­rül bele. Most szerencsénk van, nem erős a szél. De néz­ze: eső lesz, s ez minket is leállít. Ezért hát sietünk! Bolondos az idei április. De nem vidítja, erőfeszítésre készteti az embert. Bürget Lajos Jegyzetek Olcsóbban MINDENKÉPPEN dicsére­tes törekvése az építőiparnak, hogy kerítést húz a munkate­rület köré, s méginkább, ami­kor ez a válaszfal a szem elől is eltakarja a nem éppen esz­tétikus látványt. Igaz, prob­lémát okozott a fenyőfel­használás korlátozása, de a reagálás nem maradt el; na­gyon sok* helyen faforgács- lappal oldották meg az építési 1 erületek elkerítését. Látunk ilyen kerítéseket már nem­csak Nyíregyházán, hanem Nyírbátorban és másutt is. Talán drágább, mint a fenyő, de nem tiltja a rendelet. Idáig rendben is volnánk. Csak az a baj, hogy ezek a forgácslapok nem a szabad­ban való felhasználásra, ha­nem belső alapanyagnak, fő­leg bútorgyártáshoz készül­nek. Kinn szétáznak, s újra felhasználásra alkalmatlanná válnak ezek a kerítések. Igaz, a nyíregyházi. Iskola utcai építkezésnél acélkeretbe fog­lalták és lakkal festették le ezeket a faforgácslap-táblá­kat, s ez ad némi védelmet az enyészet ellen, de meddig? S a költség! Vajon megéri-e? S ha már kerítés-előregyár- tásról esett szó, lenne egy kedvezőbb megoldás is. Az erdőgazdaság nyírbátori fa- feldolgozójában már tettek egy ajánlatot, hogy készítenek gyorsan összeállítható kerítés­elemeket hazai, lombos fák anyagából. Ajánlatukat azon­ban elutasították. Jó lenne megfontolni ezt a javaslatot. Vagy a drótkerítés ... ? Tóth Árpád Szépséghiba JÓSZERÉVEL TUDOM és megértem, hogy a kereskede­lemnek minden több napos ünnep gondot okoz. így volt ez mindig, és így lesz még na­gyon sokáig. Tudom azt is, hogy a kereskedők a több na­pos ünnepekre már jó előre felkészülnek. Így volt ez ál­talában most is. Általában mondom, mert nem volt így mindenütt. Nyír bél teken, az Áfész üz­lete előtt álltam volt sorba. Előtte, mert az üzlet dolgozói gondosan bezárták az ajtókat, tíz-tizenöt vevő vásárolhatott csak egy időben odabent. Megértem a bolt dolgozóit, hi­szen az árusítás így lényege­sen kényelmesebb volt. Ne­kik. Kényszermegoldás — mond­hatná bárki, hiszen kevés az üzlet, sok a vásárló ilyenkor. Sok április 3-án és sok április 5-én is. Talán még a várako­zást sem tenném szóvá, ha az embereket beengedő fiatal hölgy nem emígyen nyugtat­ja a kedélyeket: „Álljanak már rendesen, olyanok, mint a csorda...” Csordatagként nem vitat­kozhattam vele, hogy ő mi­nek látott minket. Lehet egy kereskedő ideges, sőt, lehet erre a pályára még alkalmat­lan is. Más dolog, egyik leg­nagyobb nemzeti ünnepünk előtt és után az ellátás nem a kereskedő és a vevő magán­ügye. Több annál. Ha a sor­ban állókat mondjuk az Áfész vezetői nyugtatgatták volna, megmagyarázván, hogy kevés a hely, akkor legalább a fi­gyelmet éreztük volna. Míg ezt leírom, előre tudom az Áfész válaszát. A bolti dolgozókat nyilvánvalóan fi­gyelmeztetik és hivatkoznak a nagy forgalomra. Nos, tekin­tettel arra, hogy a forgalom­ra számítani lehetett, arra, hogy ennek a forgalomnak tetemes részét a palackos ita­lok adták, talán meg lehetett volna szervezni időben azt, hogy egy fél eresz alatt be­rendeznek a palackos áruk­nak és a kölnivizeknek egy kis eladóhelyet, akár két asz­talon is. Szépséghibát írtam a cím­ben, hiszen áru volt. Nem a kereskedő volt kiszolgáltatott­ja a kevés árunak, hanem Csak mi, vásárlók, a kereske­dőknek. Bartha Gábor AHÁNY TÁBLA, ANNYI ISTEN KELLENE — SÓHAJTOTT EGY MEZŐGAZDÁSZ. AKI PERMETEZNE, SZÉLCSENDRE VÁR. AKINEK VÍZ ÁLL A FÖLDJÉN, SZELET SÓVÁROG. MINDENKI AZ EGET LESI Megyejárás - ünnep után A retközi falvak épp hogy ébredeznek. Csarnokolni in­dulnak, mások a korai busz­ra várnak. A határban hatal­mas vizekben nézi magát a kibukkanó nap. Színültig tel­tek a csatornák. Szél alig mozgatja a fűz barkáját, az idő jónak ígérkezik. Ember és gép még sincs a határban. Rétközi gondok Dombrádon már korán ösz- szeült a tsz haditanácsa. Farkas Tibor elnök és he­lyettese, Harsányi Sándor a napi teendőket vitatja meg. — Ahol homok van, ott az előcsíráztatott burgonyát le- ,,héfjíja ácsáét. nam- támad fel, akkor permetez­hetünk a házikertekben is. — Nem kedvez az idő — mondja az elnök —, nem tud­juk tartani a borsó vetésének programját, foltos belvíz min­denfelé. A földekre géppel lehetetlen rámenni. Így küsz­ködik a környéken mindenki. Várjuk a megfelelő pillana­tot, de tudjuk, a sok csapa­déknak nagy ára lesz. Homokra érve Ha kell, zsilipet nyitnak, árkot ásnak, csatornát mélyí­tenek. Errefelé is, mint másutt a Rétközben, egy-egy szi­vattyú küzd a vízzel. Pihenő­ben a nagy gépek hadrendje. Ha valaki eddig kételkedett, hogy itt csak nagy vízrende-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents