Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1980. április 4. o Milyennek látja magát Milyennek látja önmagát egy fiatal értelmiségi? Szubjektív válaszokat kértünk tíz kérdésre: 1. Tehetségesnek tartja magát? 2. Mennyire következetes? 3. Szigorú, vagy lágy? 4. Kritikus? 5. önkritikus alkat? 6. Van elég önbizalma? 7. Elviseli a kudarcot? 8. Eléggé barátkozó? 9. Optimista? 10. Mitől értelmiségi? SZEMÉLYI ADATOK: Makár János, 29 éves, nős, építőipari üzemmérnök, munkahelye a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat, beosztása : főépítésvezető-helyettes. VÁLASZAI: .1. Tehetség. — Először annyit, az ember hajlamosabb másról véleményt alkotni és mondani, mint önmagáról. Ritkán foglalkoztam így magammal, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljak, de vannak helyzetek, amikor ez is igénye lehet az embernek. — Tehetségesnek érzem magam, amikor a hasonló korú és képességű munkatársakkal összevetem a tudásomat, az elért eredményeimet. Jó a vizuális készségem, viszont nehezebben jegyzek meg számokat, lexikális adatokat, amelyek bizonyos munkáknál fontosak. Ezt tudva magamról, olykor túlértékelem a kombinatív készségeket, a műszaki meglátásokat, az adatok rögzítésével szemben. Nemrég új beosztást kaptam, ahol a tehetséget ki kell egészíteni az emberek jobb megismerésével. 2. Következetesség. — Munkám megköveteli a következetességet, komoly feladatokat bíztak rám. Nem röstellem azonban megmásítani a véleményem, ha meg tudnak győzni valamely ügyben. 3. Szigorúság. — A munkát meg kell követelni mindenkitől. Különösen nagy szükség van erre nálunk, az építőiparban, ahol köztudott, javítani kell a munkafegyelmet. 4. Kritikusság. — Ügy tapasztalom, hogy túl hamar mondok kritikát, De nyomban szeretem kimondani, amit tapasztalok, érzek. Egy alkalommal az egyik munkatársam azt mondta, miért csinálok valósággal sportot abból, hogy minél többen utáljanak. Nem tudtam mit válaszolni, mindig a vállalat, az elvégzendő feladat érdekében kritizálok. Még akkor is, ha néhányan görbe szemmel néznek. 5. Önkritika. — Nem szívesen vallom be magamnak, ha tévedtem. Mások előtt talán könnyebb elismerni a hibát, de magamban sokáig vívódom, sokára vallom be. De nem vagyok makacs, végül is engedek a másik énemnek ... 6. Önbizalom. — Kissé túlzottnak is tartom. Ezt a szakmai munkán túl arra is alapozom, hogy rengeteg társadalmi munkát elvállalok és szeretem is elvégezni. Ha fogcsikorgatva is... Beosztásom miatt hetenként kétszer felutazom Pestre, a megyén belüli munkahelyeket is rendszeresen felkeresem. A vállalati KISZ-bi- zottság szervező titkára vagyok. pártvezetőségi tag, népi ellenőr, a művelődési bizottság tagja, hogy ne is soroljam tovább. 7. Kudarc. — Nagyon nehezen viselem el. Túl sok kudarc szerencsére eddig nem ért. Sikeres embernek érzem magam a szakmában, a vállalatnál anyagilag, erkölcsileg megbecsülnek, családi életem harmonikus. Egyetlen fájdalmunk, hogy nincs gyermekünk, de nem mondtunk le róla. Egy kudarcot mégis megemlítek, ötödször próbálkoztam, hogy magasabb képzettséget szerezzek a műszaki egyetemen. Nem vettek fel. 8. Barátság. — Általában nehezen oldódom. Barátaim persze vannak, főként volt évfolyamtársak, munkatársak, a feleségem kollégái, össze is járunk olykor. A baráti kapcsolatokban is az őszinteséget tartom a legfontosabbnak, nem egymás dicsérgetését. 9. Optimizmus. — Alapvetően optimista vagyok, ami bizonyára alkati vonás nálam, de az edigi munkám, az elért eredmények is ezt táplálják. 10. Értelmiségi. — Ha azt kérdezik tőlem, mitől értelmiségi az ember, sohasem az egyetemi, főiskolai végzettségre, az oklevélre hivatkozom. Azt meg lehet szerezni. Én azt tartom igazán értelmiséginek, aki nem regisztrál, „könyvel”, hanem alkotó módon dolgozik, gondolkodik. Sajnos, amikor az értelmiségiből vezető lesz, gyakran előfordul, hogy megáll, lemond az értelmiségi szerepéről. UTÖLAGOS: Makár János válaszai arra biztatnak, merjünk szembenézni önmagunkkal, ismerjük meg jobban önmagunkat. Páll Géza ígéretes tavasz-HARANGSZÓNYI TÁVOLSÁGRAA szabadságot könnyű szeretni, de ahhoz, hogy a miénk legyen, érteni kell. Két termelőszövetkezet idei zárszámadására emlékezve írom, hogy egyre jobb gazdái vagyunk ennek a világnak. Nyírlugos és Encsencs között a távolság alig harang- szónyi. A határ énekesmadarai egyformán napszámoskodnak a nyírlugosi „Szabadság” és az encsencsi „Virágzó” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet földjein. Nyírlugoson a 2731 hektár föld aranykorona-értéke 20,515 forint. Encsencs sem áll jobban. Hatnyolc forintos aranykoronaértékű földeken gazdálkodik mind a két szövetkezet. Nyírlugoson jubiláltak: húsz éve alakult a községhez tartozó (egykori!) Szennyespusztán. Hatvani Gyula nem egészen egy éve elnök ott: — Vizsgáztatott minket a fagy, az aszály, de az, hogy idén kiléptünk végre a veszteséges termelőszövetkezetek sorából, az közös élmény. Ez az év nagyon nehéz lesz, de a mostani siker talán tőke a holnapokhoz. Encsencsen huszonegy éve elnök Mester Ferenc: — Talán nem volt még nehezebb évünk. Fagy és aszály, nehéz ősz. Aztán kétszer kaptunk olyan jeget, hogy sírni szeretett volna az ember. Akkor összehívtuk az embereket és megbeszéltük, hogy mit tegyünk. Szántsuk ki a vetést, vagy mentsük a menthetőt? Álló tőkéről mi tavaly nem törtünk dohányt, minden tőke a földön feküdt, úgy nőtt rajta a levél. Az eredményünk nyolcjegyű szám lett, de a számok nem tudják elmondani, hogy ebben benne van a falu helytállása. Azt, hogy egy asszony- brigádunk a szárítónál hajnaltól éjszakáig dolgozott, amikor kellett, hogy az állat- tenyésztőink „deszka”istál- lókban neveltek export jószágokat, hogy a jégverés ellenére is hasznot adott az alma ... * A jelenléti íven Nyírlugoson többen is három kereszttel írták alá a nevüket. Encsencsen jól dolgozó cigánybrigádot szerveztek. Nyírlugos szakembergondokkal küzd. Encsencs is. Itt az általános iskola nyolc osztályát elvégzett gyerekek közül idén csak egy nem tanul tovább de a továbbtanuló 34 közül 9- en mezőgazdasági pályát választottak és a termelőszövetkezet mindőjüknek ösztöndíjat ad, mert a jövő eredményeihez ezek a gyerekek is kellenek. És nem csak ők: levelet kapott itt minden nyugdíjas. A termelőszövetkezet hívta őket, hogy segítsenek, amennyire azt egészségük engedi, mert ahhoz, hogy a gazdaság segítse a nyugdíjasait, hogy legyen miből segíteni, rajtuk is múlik. Ami Encsencsen a jelen, az Nyírlugoson — sok veszteséges év után — még egy kicsit csak a holnap. A zárszámadások természete, hogy azokon vita is legyen. Nyírlugoson éppen úgy, mint Encsencsen, brigádgyűlések, az egyes termelési ágazatokban dolgozók kis gyűlései előzték meg a zárszámadást. Nem volt titok az eredmény, megbeszélt volt az eredményhez vezető út is. Nyírlugoson volt olyan zárszámadás, ami után egy közepesen megrakott szekér elbírta az évi jussot, amiből egy évig élni kell. Encsencsen ez a tízmilliós nyereség történeti háttere, de az is, hogy az éhes jószágnak, 20 éve ennek, majdhogy nem lopták a szénát. Ez az utóbbi történet különben már-már adoma. Két falusi ünnepről írván jegyzeteket nem hallgathatom el: Nyírlugoson a siker hátországával Danka György traktoros és Kiss Mihály gépészeti csoportvezető a munkaszervezés gondjairól, a lehetséges jobbról, Zsuk István az emlékekről és az idős emberek támogatásáról, Gulyás János a parlagföldekről, dr. Majoros Sándor a háztáji gazdaságok gondjairól szólt. Jócskán van ebben olyan, amikre a veszteséges években gondolni sem tudtak volna. Encsencsen Nagy Lajos a szervezésről, a közös felelősségről, Zelenák Gyula a parlagterületek hasznosításáról, id. Tóth András a növénytermesztők terveiről, a nődolgozók helytállásáról, a nyugdíjasok helyzetéről, Sárközi István a falu és a termelőszövetkezet egyre rendezettebb kapcsolatáról beszélt. Itt is a holnap volt a fontos. Hatvani Gyula: — Egy siker nem siker. Fedezet a bizonyításhoz ... Master Ferenc: — Kezdődik 1980. Nem szeretném eikiabálni, de az ősz', munkákkal úgy végeztünk, hogy ígéretesebb tavaszt még nem kezdtünk soha ... Bartha Gábor Kicsi a kocsiban... (E. E. felv.) Á tépelődés — Ha eggyel jobbra vagy balra nyit be, talán sokkal jobbat talál. Nem vagyok szerencsés riportalany. Nem is tudom, beszélek-e. — Ha lehet, nem tágítok. Hiszem, minden sors érdekes. — Mi lehet érdekes egy elvált asszony életében? — kérdi Szabó Ferencné. Észre sem vettük, s máris benne voltunk a beszélgetés sűrűjében. A huszonhat esztendős Edit csinos asszony. Egy gyermek édesanyja, a Beag-ban dolgozik. Kimegyünk közben a gyárba. Hogy miért? Ott jobban érzi magát, mint otthon. Bevisz a kis fülkébe, ahol három íróasztal zsúfolódik, közte az övé. Itt üzemírnok, immáron egy év óta. Felenged. A légkör más, be- hallik a gépek, zakatolása, a gyalu surrogása, a fűrész sírása. — Kisvárosban vagyunk, s tudja hogyan van az. Itt mindenki figyel mindenkit. S engem nagyon zavar, hogy mindig lebben a függöny, ha jövök és megyek. Nézik, vajon egyedül vagyok-e. A lakótelep nem egy legderűsebb hely egy elvált asszonynak. Sors az ajtó mögött JÁTSZOTTAM A SZAMOKKAL. KIKERESTEM A LAKÁST KISVARDAN, TALÁLOMRA EENYITOTTAM. KÍVÁNCSIAN VÁRTÁM: KIT TALÁLOK AZ AJTÓ MÖGÖTT? SIKERT BEFUTOTTAT? PÁLYAKEZDŐT? BOL- DOGAT? KÜZDŐT? ÖREGET? FIATALT? AZTAN KÉRDŐ TEKINTETTEL OTT ÁLLT, S JÖVETELEMRŐL ÉRDEKLŐDÖTT EGY FIATALASZ- SZONY. A vallomás Elmondja kis életének történetét. Valóban, nincsenek benne szenzációk. Gimnázium, érettségi a Bessenyeiben, férjhez megy, gyermeket szül. Tanulni kezd az óvónőképzőben, dolgozik a nyírtassi óvodában. Aztán öt esztendő után jön a válás. Hogy ki a hibás? Hogy mikor és mivel kezdődött? Maga sem tudja talán pontosan. — Látja, ezért sem szeretek otthon lenni, ezért töltöm időm javát szüleimnél. A lakás üres, a fiam is rákérdez, nekem mikor lesz édesapám? Mindmáig keresem, kutatom az okokat. Nagyon nehezen nyugszom meg. Egyedül itt az üzemben jó. Talán életem első nagy szerencséje, hogy megértő közösségbe kerültem. Nem vájkálnak az életemben, mindenki segítőkész. Nekik köszönhetem, hogy sikerül átvészelni az elviselhetetlennek hitt tragédiát. Érdekes, hogy néha a rosszból is mennyi következtetés kínálkozik, ami biztató. Szabóné Edit nem maradt kiszolgáltatott. Munkát talált, szerény jövedelme alapot ad ahhoz, hogy saját lábán is megálljon. A közösség befogadta, s az egyszerű emberek, akik intrika és vájkálás nélkül is értik más sorsát, oda- álltak mellé. Gyermekét felvették az óvodába. Vagyis minden adott, hogy elölről kezdje. Az útkeresés — Mint mondtam, itt a gyárban jó. Szívesen itt is maradnék. De egy evet már jártam az óvónőképzőbe, azt is szívesen folytatnám. Nagyon is kell, hogy valakivel beszélgessek erről. Hiszen dönteni kell. Az évek múlnak, s a jövőmet meg kell alapozni. Magamnak kell gondoskodni arról, hogy legyen viszonylag jó, anyagilag is biztos állásom. Aztán itt állok huszonhat évesen, egyedül. Nem támaszkodhatom vég nélkül szüléimre. S higgye el, nagyon nehéz egyedül. Hogy mi a nehéz? Nos, sorolom, amit mondott. Nehéz, hogy mindent magának kell intézni. Hivatalos ügyek a lakásátírástól az ügyvéddel való tárgyalásig. Nehéz, hogy csak szüleivel mehet valahová, ha megy szórakozni, mert mit szól a kisváros. Nehéz a szombat és a vasárnap, amikor nagyon lassan telik az idő. Nehéz egyedül maradni a gondolatokkal, a gondokkal. Nehéz a gyermekkel, aki kérdez, s kinyílt eszével zavarba hozza. — Nagyon szeretek kézimunkázni. Jó dolog, oda is kell figyelni. De nagyon sokszor elkalandoznak a gondolataim. Ilyenkor teszem fel gyakorta a kérdést: érdemes élni? A válaszok. — Ne bolondozz, Edit! Mi a bajod, hisz’ mi veled vagyunk! Mit segítsünk rajtad? Kaptunk egy csomó színházjegyet, gyere el velünk! Mit törődsz másokkal? Fiatal vagy, kezdd el újra! Így summázhatnánk, amit barátai, munkatársai mondanak neki. Egy gyári kollektíva, ahol sok, igen sokat próbált, különböző sorsú, könnyed és bölcs, felelősség- teljes lány, asszony és munkatárs vigyázza a gyermekét egyedül nevelő asszonyka sorsát. — Bőgtem nőnapkor is, szűnni nem akarón. Olyan jók voltak hozzám, mást nem tehettem. Ekkor kezdtem el talán újra bizakodni. Hogy színes-e vagy nem a sorsa ennek az asszonynak, döntse el az olvasó. Nem hősköltemény az igaz, de nem is egyedi. Még hiányzik belőle a happy end, nem ünnepelhetjük a sikeres végkimenetet. Hogy mégis ünnepi, annak egy az oka. Egy asszonyka sorsa várt megírásra, egy közösség magatartása lett a főszereplő. Kétli valaki, hogy ez korunk változása? Bürget Lajos
