Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. április 27. dr. Szabó Mártonnal, a tanárképző adjunktusával a munkáról Tisztelt Április 4. Szocialista Brigád! Amikor találkoztunk, egyetlen egyszer sem volt az az érzésem, hogy rosszul esett most harmadszor is „csak” ezüstöt kapniuk az értékelésnél. Tárgyilagosan sorolták az eredményeket, a vállalásaikat. Munkástársaik, a többi szocialista brigád tagjai is úgy vélték, ha senki más nem kap aranyat, maguk bizonyára azt könyvelhetik el. Szóltak arról, hogy tisztában vannak azzal: a gazdaság eredménye alapvetően meghatározza, hány brigádot és milyen fokozattal minősíthetnek. így lett az ismert eredmény: nem jött be a gazdaság alapvető gyümölcse, az alma, ami könnyen hozhat a konyhára húszmilliót vagy ugyanannyit vihet el. A beszélgetés során hangsúlyozták: mindenki belátja, hogy a húszmillió forintos kiesés mellett igazán csak kis hányad az a félmillió, amit a két almaválogató gép házilagos előállításával elértek. A százezer forintos energiamegtakarítás csak a brigád teljesítménye szerint jelentős, az összgazdasági eredményt igen kis mértékben befolyásolja. Háromszáz óra társadalmi munkát vállaltak, Önök, harmincnégyen. Igaz, ez a munka szinte csak a gazdaság érdekeit szolgálja: amikor almát kell szedni vagy más sürgős elfoglaltság akad, akkor végzik el az önmaguknak megszabott társadalmi munkát. Ha az embernek nem sikerül valami, vérmérsékletétől függően szomorú, bosz- szús, vagy éppen dühös. Beszélgetésünkkor éppen az lepett meg, hogy — noha a felsorolt eredmények ellenére sem érték el az arany fokozatot — mégsem tört le a brigád. Egyik tagjuk úgy fogalmazott, hogy amint megtudták a hírt, mellbe vágott először mindenkit, hogy most sem Sikerült. De rövid időn belül magukhoz , Jj^rték. s ment minden a megszokott útján. Mint az előbb említett munkás fogalmazta meg a legfontosabbat: úgysem az számít, hogy mások előtt hány papírral, milyen fokozattal büszkélkedhetnek, hanem az, hogy valójában mit tesznek'a - munkában és a közösségért. S a'többi kollektíva sem azt fogja nézni, hogy az Április 4. Szocialista Brigád eddig mit ért el, hanem hogy mit vállalnak, hogy dolgoznak, miként élnek. S ebből vonják le a megfelelő következtetést, nem a dokumentumokból. Találkozásunkkor megkértek, hogy lehetőleg ne kapjon nyilvánosságot, hogy Önök szóba hozták az ezüstöt. Én azt hiszem, éppen az a szerénység és a közös ügyekért érzett felelősség jogosítja fel a brigádot, hogy szóljon ezekről a kérdésekről. Hiszen itt nem személyes problémákat kell orvosolni, hanem egy egész értékelési rendszer szorulna felülvizsgálatra. Az igaz, hogy egy nagyon rosszul dolgozó vállalatnál nem lehetne csupán csak kiváló brigádcímeket osztogatni. De mereven csak a gazdasági helyzetét néü- ni — szintén helytelen lenne. A maguk szintjén — szerelő-, javítóbrigádról lévén szó — igen sok mindennel járulnak hozzá — közvetve és közvetlenül — a gazdaság fejlődéséhez. Hiszen ha az almaválogató gépsort külső kivitelezőre bízzák, nem biztos, hogy a szezonra elkészül, s akkor Szabolcs egyik kiemelkedően legfontosabb termékének exportja sínyli meg a szabályos utat. Arról nem is beszélve, hogy sokkal többe került volna, ha nem házon belül oldják meg a gépsorokat. Sokat beszélünk az energiatakarékosságról. Önök erre is pontos számítást végeztek. A szervizműhelyben ne járjanak indokolatlanul a nagy teljesítményű motorok, a generátort és az önindítót házilag felújítják. Begyűjtik a fáradt olajat, optimálisra állítják be a karburátort és a porlasztót. Elmondták, hogy mivel zömében fiatalok a brigád tagjai, önálló sportdélutánt szerveztek. Több sportágban mérték össze az erejüket, s hívták a többi brigádot is. Igaz, kicsit csalódtak, hogy „idegenek” nem mentek el, de már ők is érdeklődnek hasonló szervezésről. Ezek szerint sikerül valamit meghonosítani a gazdaságban ... Igaz, a teljesítmény nem mindig fedi, ami a papíron van. Lehet annál több is, kevesebb is. S a valódi értéket nem mindig a fémmel kifejezett eredmény, hanem munkástársaik elismerése, megbecsülése adja. S úgy érzem, ez adott Önöknek erőt a további munkához. A Közeledik a munka ünnepe. Ez ad apro- w pót arra, hogy beszélgessünk az Ön kandidátusi értekezéséről, amelynek a címe: Munka és morál. Nem mindennapi téma a tudományban, igen nagy viszont az aktualitása a mindennapi életben. Mi késztette éppen e téma kiválasztására? —■ Engem mindig érdekelt az a hely, ahol élek és az a kor, amelyben élek. Filozófiát oktatok és a filozófia elbont kérdései látszólag távol vannak a mindennapoktól. De csak látszólag, mert a jól feltett elméleti kérdések valójában választ adhatnak a gyakorlat problémáira. Az a mód, ahogyan az emberek az anyagi javakat és életfeltételeiket naponta újratermelik, minden kor megértésének fontos része. Ugyanakkor a kor, amelyben élünk történelem is a múlt jövője és a jövő múltja. Épp ezért a téma úgy jelent meg bennem, hogy a munkához való erkölcsi viszony történetét vizsgáltam a különböző korokban. Antikvitásban, feudalizmusban, a polgárosodás, a nagyipar megteremtésének időszakában és a szocializmus viszonyai között. Természetesen csak a legtipikusabb megjelenéseit próbáltam vázolni. Ügy érzem, erre azért is szükség van, mert propagandamunkánk azokat a kérdéseket, amelyekkel szembetaláljuk magunkat, gyakran az előzményektől elvonatkoztatva vizsgálja. Mondhatok egy példát? A feudalizmus viszonyai között — nem is a túl régi Magyarországon — az aki dolgozott, nem volt teljes értékű ember. Csak azért, mert termelő munkát végzett. Ott a munkamegosztás: az úr vezetett, a pap imádkozott, a szegény kézműves, a jobbágyparaszt termelt. Ez egyben a társadalom vagyoni és erkölcsi hierarchiája is volt. Következésképpen a dolgozók azért szorultak a társadalom aljára, mert dolgoztak. Petőfi jól mintázta ezt a kort a magyar nemesről, akinél „munkátlanság csak az élet”. A magyar nemes legfeljebb hivatalt, vagy katonatiszti pályát válasz? tott.lft/! — ... A munkát hivatásnak a történelemben először a protestánsok tekintették. Méghozzá olyan módon értelmezve: az embernek az a dolga a földön, hogy munkájával. bizonyítsa, érdemes a túlvilági boldogságra. A munka tehát itt már nem szégyen és büntetés. Ám mivel nálunk erősen hatott a katolicizmus, s az önmagát túlélt feudalizmus, nagyon sok vonatkozásban érthető, ha bizonyos területeken az idősebbek zsigerei- ben ez a világ él még ma is. Sokoldalú és alapos vizsgálódás előzte meg a munkáját. Engem nagyon lekötött, szívesen látnám könyvalakban is. Az újság szűk lehetőségei sajnos arra kényszerítenek, hogy a munka történelmi vizsgálata helyett röviden szóljunk arról: mennyiben járul a múlt a jelen kérdéseinek megválaszolásához? — Vagyis, hogy mennyiben aktuális a témám? A munkáknak különböző a presztízse ma nálunk, amiben az előbb említett történelmi tradíciók is szerepet játszanak. Sokszor és sokkat beszélünk ma is a fizikai munka nem kellő becsületéről, az íróasztal tekintélye ma is él a köztudatban. Az, hogy a fizikai, vagy a paraszti munka iránti vonzódás olyan, amilyen, abban szerepe van a hagyományoknak. Az ember gondolkozik: sok polgári ország egyetemén a hallgatók aktívan bekapcsolódnak intézményük fenntartásába, természetes. hogy ők takarítanak, festenek stb. Nálunk viszont rászól a tanítóra a szülő, hogy miért ad a gyereke kezébe kapát, amikor ő ezt otthon nem csinálja. Ezen sok más országban régen túlvannak, nálunk a termelőmunkától még nem is olyan régen illett elmenekülni. Most is hallhatjuk a szülőktől, pedagógusoktól ezt a gyereknek szóló intelmet: „ha nem tanulsz, elmész dolgozni”. Ez is a mi feudális tradíciónk továbbélése. Annak ellenére is, hogy irodalmunk sok nagyja — Juhász Gyula, József Attila, Tóth Árpád és mások — nagyon szépen megénekelte a munkát? — Mert bármilyenek is voltak a viszonyok, az emberek soha nem a munkát vetették meg, hanem azoktól a nehéz körülményektől akartak megszabadulni, ami ezekkel járt. A munka az emberek alapvető életmegnyílvá- nulása. A világ mindig is munkával, termelő tevékenységgel épült. Mindig is az anyagi javak termelése játszotta a döntő tényezőt és azokra épült az ország, akik dolgoztak. Más kérdés, hogy a régi rend ideológiája nem így magyarázta ezt. Akik termelő munkából éltek — sokszor bármilyen nehezen is — találhattak és találtak is értelmet és szépet a munkájukban. Magyarország ezeréves története mégis csupán 1945-ben kezdték során társadalmi rangra emelni a munka megbecsülését. Emlékezzünk csak azokra a jelszavakra, hogy „azé a föld, aki megműveli”, vagy aki nem dolgozik, ne is egyék”. Milyen változást jelentett ez az emberi tudatban, a gyakorlatban? — Egyrészt lényeges, hogy a felszabadulást követően a társadalomban eltűnnek azok a feudális osztályok, rétegek, amelyek a munkán kívülinek tudták magukat. Ugyanakkor megnyílik a lehetősége annak, hogy az emberek a munkájuk alapján éljenek és jobban éljenek, s maguknak dolgozzanak. Egyben eltűnik az a tőkés osztály is, amelynek a magántulajdon adott jogot, összességében: megszületik a lehetőség arra. hogy a munkából és a munka révén meg lehessen élni. Ez valóban évezredes törekvés volt. A munkáshatalom első éveiben született ez a jelszó is: a munka becsület és dicsőség dolga. Ez azt jelentette, hogy mindenkinek dolgozni kell, s aki dolgozik, az kiváló ember? Vagyis: menynyire sikerült ezt a jelszót tartalommal megtölteni? — Magyarország történetében nagy lépés volt pusztán az, hogy kimondták: társadalmunk a munkára épül. A munka tehát többé nem szégyen. Az emberek tapasztalhatták, hogy éppen azért, mert dolgozók, a társadalom számtalan elismerésben részesíti őket. Ettől kezdve juthattak be fizikai munkások a Parlamentbe, lehettek vállalati vezetők, kaphattak kitüntetéseket stb. Ez a korszak mégsem volt ilyen egyszerű. Egyrészt történelmi szükségszerűség volt egy nagyipari bázis megteremtése, az ország kiszakítása a feudális viszonyokból. A társadalom előtt olyan nagy feladat állt, amely nem ritkán áldozatokat és valóban hősies munkát kívánt. És e munkának voltak is hősei. A problémát inkább abban látom, hogy a megoldódó feladatok néha túlságosan leegyszerűsödtek. Nem tudtunk kellő érdekeltséget teremteni az egyéni és a társadalmi tö- rékvéSék* között: Döntően :vjogi kényszerítéssel és erkölcsi ráhatással próbáltunk!' Púéit- v oldani bonyolult feladatokat. Eközben bizony sok volt az illúzió. Az értelmező szótár szerint a munka az embernek fizikai, szellemi szükségletei kielégítésére irányuló tudatos, célszerű tevékenysége. Ezzel nyilvánvalóan egyet lehet érteni. Ismeri-e ugyanakkor azt a szólást, amely szerint „úgy álljunk a munkához, hogy más is hozzáférjen? — Más dolog a munkának egy elvont lényege és más az a konkrét munka, amit végzünk. Értem a célzást, de szerintem az is illúzió, ha azt feltételezzük, hogy az emberek általában nem szeretnek dolgozni. Az ember eredendően akarja a munkát, már csak azért is, mert tudja, hogy e tevékenység nélkül nem létezhetünk. Igaz ugyanakkor, hogy nagyon sok olyan munkát is végezni kell a társadalomban, amelyben az embereknek nem sok gyönyörűségük van. Óvatos becslések szerint is a különböző munkáknak mintegy a fele olyan, hogy humánus célokból meg kellene szüntetni — és vannak is erre törekvések, a nagyfokú gépesítés stb. Azt mondom: meg kell adni a lehetőséget rá, hogy ne részesüljenek erkölcsi elmarasztalásban azok, akik a munkamegosztásban ilyen területre szorulnak. Értelmiségi betegség: hajlamosak vagyunk nem teljes értékű munkának tekinteni az olyan tevékenységet, amelyekben nem találunk vonzást. Meggyőződésem, hogy nemcsak az orvos, a pedagógus, az újságíró szeretheti a munkáját, alkothat, de az ügyintéző is, az utcaseprő is, nem beszélve a kertészről, az állattenyésztőről. a szerszámkészítőről. Kutatások támasztják alá, hogy a legsablonosabb gyári szalagmunkát is fel lehet oldani. Elő lehet segíteni, hogy a dolgozó belevigye e tevékenységbe azt, amit szeretne, s ha ezt jól teszi, el lehet és el kell ismerni neki. A Szólt az előbb az érdekeltségről. Meny- ^ nyíre viheti ez előre a munkát? — Az MSZMP politikájának nagyon jó vonása, hogy 23 éve az emberi érdekeltségre épít. Ennek is köszönhető az ország nagyfokú fejlődése. A szabolcsi táj is így léphetett ki évszázados elmaradottságából. Tizenhárom éve élek a megyében és azóta személyesen is tapasztalom ezt a nagyfokú dinamizmust. Ezzel a fejlődéssel együtt is kiderült viszont, hogy a társadalom nem tud minden tevékenységet egyformán elismerni. Továbblépésünk érdeke, hogy azokat, akik országunk jelenlegi gazdasági problémáinak megoldásához jobban hozzájárulnak, magasabban kell értékelni. Napjainkban kevésbé a történeti viszonyítás — hogy honnan jöttünk — a kérdés, inkább a saját lehetőségeinkkel való élni tudás a fontos. Aki csak régi dolgokról szaval, s arról, hogy mit tehetnénk alig beszél, hovatovább konzervatív. Ez látszólag történelmietlen szemlélet. de a visszatekintés arra jó, hogy a valódi lehetőségeinket lássuk és ne gyártsunk újabb illúziókat. £ Mi a véleménye a munka értékeléséről, ^ amely ugyancsak a ma fontos kérdése? fi — Nálunk ma a jövedelmek körülbelül 70 százaléka munkabér. A kongresszus jelszava is volt a jobb munka jobb megbecsülése, vagyis a differenciált bérezés. Azt is tudjuk azonban, hogy bérben különbségeket tenni nagyon nehéz. Kialakult hagyományaink szerint ugyanis a bér nem csupán á munka ellentétele, azt sok minden befolyásolja. Hosszú ideig élt nálunk egy egyenlő- sítő gyakorlat. A magyar munkásmozgalom már a Tanácsköztársaság idején is küzdött ezzel a problémával. Akkor úgy gondolták, hogy a szocialista tulajdonviszonyok közepette mindenki önként és legjobb tudása szerint fog dolgozni. Már akkor is kiderült, hogy ez nem egyszerű kérdés. Ügy gondolom, hogy mindenkinek megfelelő, „igazságos” elosztást nem tudunk megteremteni, hiszen mindenki talál érvet arra, hogy neki miért járna több. Ez nem baj. Ha azt hinnénk, hogy baj, az lenne az illúzió. Szerintem természetes, hogy a munka és a munkahely mindig konfliktus forrása. A kérdés az, hogy ezek az ütközések előre viszik-e a munkát, az egyént, a társadalmat. Az is bebizonyosodott, hogy az elégedett ember nem feltétlenül hatékony dolgozó. De mintha nem lenne nálunk ennek a magatartásnak még ázsiója! Mintha jobban szeretnénk azt a dolgozót, aki elégedett azzal, amit csinált és csinál, aki sosem akart többet,-aki mindig mindent elfogad, anrótjíkSRtí akiben nincs nyugtalanság, saját n5agáy^j,^s a környezetével-szemben. A Ezt a kérdést vizsgálva: nem téveszthe- * tik-e össze az elégedetleneket az elégedetlenkedőkkel ? — Az a választóvíz,'hogy mivel elégedetlen az ember. Itt a változásról van szó és arról, hogy az ember hogyan képes változtatni — ez minden dinamikus gazdaság sajátja. A feudális társadalomban — hogy visszatérjünk — le lehetett élni egy életet ugyanolyan viszonyok között, ugyanazzal a tudással. A mi mai társadalmunkban a megújulni képes, több helyen felhasználható tudásnak és cselekvésnek kellene tekintélyének lenni. Különbségeket nem azért kell tenni ember és ember között, mert valaki erre többé, vagy kevésbé képes. Ettől erkölcsileg senki sem kisebb értékű, le sem kell róla mondani, másutt még igen jól dolgozhat. Még annyit: el kell fogadnunk, hogy aki képes többet adni„az kapjon többet. Elégedetlenség többször azért van. mert a bérektől még ma is sokszor szociális szempontok kielégítését várják. Talán világosabbá tehetjük, hogy a bér az bér, a szociális juttatás pedig ne a jobban, vagy kevésbé jobban végzett munka következménye. A Most, miután négy éve fogalkozik a w munka és morál témájával — jóllehet elméleti síkon — milyen tanulságokat érvényesítene, ha mondjuk holnap a Munkaügyi Minisztériumban foglalkoztatnák? — Néhány dolgot már elmondtam, s egyet sem azért, mert benne van a tanulmányomban. Egyik dolog lehet az alkotni; a tenni- akaró embereknek lehetőséget teremteni — a tévedés jogát is fenntartva számukra. A másik lényeges dolog a munkaszervezés, hiszen a ritka kivételektől eltekintve (akik többé-kevésbé maguk alakítják munkavégzésük feltételeit! az emberek szervezetben dolgoznak. Márpedig ez megszabja, hogyan kell dolgozni, annál többet és jobbat tenni nem egyszerű, éppen ezért döntőek a feltételek. A harmadik: az iskolában is sokat foglalkoznak mostanában a munkára neveléssel. Nagyon fontosnak tartom, hogy az értelmes munka jelenjen meg a tanulók előtt az általános iskola első osztályától az egyetem utolsó évfolyamáig. A Tehát ma sem vesztett időszerűségéből w a Juhász Gyula-i gondolat, mely szerint: „itt nem boldogul más, csak aki alkot, aki munkás”? — Ügy tapasztalom: törekvésünk az, hogy ez minden munkahelyen így legyen. £ Köszönöm az interjút. Kopka János .INTERJÚ Vasárnapi KM 0
