Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-24 / 95. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. április 24. Reklamál a vevő Ha előjegyeztek Ha a felek a szerződést az új hatósági áron nem kötötték volna meg, a szerződéstől bármelyik fél elállhat. Nyolc napon belül esetén az árengedményt a ténylegesen kifizetett vételár alapján kell adni és ugyancsak a ténylegesen kifizetett vételár fizetendő vissza a vásárlónak elállás esetén is. — Amenyiben a vásárlói kifogás elintézése cserével történik, a hibás termék árának megváltozása miatt vételártérítésnek nincs helye, függetlenül attól, hogy a termék ára időközben emelkedett, vagy csökkent. Szerződés és szabad ár — Az úgynevezett „szabad ár” változása nem érinti a már megkötött szerződéseket. Ilyenkor a szerződést az abban kikötött áron kell teljesíteni. Ilyenkor a szerződést az abban kikötött áron kell teljesíteni. A szabadáras cikkeknél ezért — az árváltozás lehetőségére tekintettel — indokolt olyan írásos szerződési kikötés alkalmazása, illetve az előjegyzéskor erről a vásárlók tájékoztatása, amely szerint a szerződést az áru átadásakor érvényes áron kell teljesíteni. E kikötést az' előjegyzési lapon célszerű feltüntetni« Hogyan érvényesülnek fogyasztói árváltozás esetén a hibás teljesítésből eredő igények? — A hibás termékekkel kapcsolatos minőségi kifogások intézéséről a boltokban részletes útmutató tábla kifüggesztésével kell tájékoztatni a vevőket. A vásárlói kifogások intézése során, ha a hibás termék javítására kerül sor, a vásárló számára a tényleges javítási költség számolandó el. Árleszállítás Milyen árat kell az áru visszacserélésekor alkalmazni a kereskedelemnek? — A vásárlók kívánságára a vásárlástól számított nyolc napon belül az árut minőségi kifogás nélkül is ki kell cserélni, amennyiben az áru hibátlan és azt a fogyasztó még nem használta. Nem vonatkozik ez a kötelezettség a könyvekre és nem szabad kicserélni az élelmiszert, egészségügyi, kozmetikai, alsóruházati cikkeket, gyermekjátékokat — a hibátlan csomagolású kozmetikai, alsóruházati cikkek és gyermek- játékok kivételével. E cserejog alapján — ha a vásárló ezt igényli — az adásvételi szerződés megszűnik, de a vásárlót a már kifizetett vételár erejéig vételi („levásár- lási”) kötelezettség terheli. — Ha a vásárló a kifizetett vételárat nem kívánja levásárolni, csere iránti kérelme nem teljesíthető. Ebben az esetben a vételár elszámolásának alapja a vásárló által ténylegesen kifizetett vételár, illetve a csereként megvásárolt árunak a csere lebonyolításakor érvényes ára. Balogh József Kicserélik az út burkolatát Jármi községben és környékén a közúti építő vállalat munkásai. (M. V.) Bűnbe „sodorta” a rendsodró... Az érpataki tsz anyagbeszerzője gépparkjuk javításához alkatrészeket akart vásárolni az Agrokernél január 23-án. Beutazott vele rakodónak Szálku István 21 éves újfehértói lakos is, de az Agro- ker telepén már nem a vásárlásban és a rakodásban segédkezett, hanem Bata Sándorral, a vállalat 26 éves raktárosával alkudott meg egy rendsodró gép alkatrészeire. Mindketten tudták, hogy ilyen gépet magánosok nem vásárolhatnak, ezért aztán nem is készült számla a rendsodró alkatrészeiről. Amikor azonban felpakolták a tsz teherkocsijára a közös gazdaságnak megvásárolt anyagokat, Bata.és Szálku felrakták a maszek célokra kiválogatott alkatrészeket is. Bata átvette az alkatrészekért kialkudott kétezer forintot, s a teherautó elindult ^8 porta felé. Ott azonban megállították, mert egy raktáros észrevette a lopást, értesítette a rendészt, s közös erővel leszedték a számla nélkül felpakolt 5428 forint értékű rendsodró-alkatrészt. A lopás nem sikerült, a vállalat kára megtérült, de a bíróság Bata Sándort kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétségéért 5 hónapi szabadságvesztésre és 2000 forint pénz mellékbüntetésre, a felbujtó Szálkáit 4 hónapi szabadságvesztésre és 2000 forint pénz mellékbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban mindkét vádlottnál 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Az év eleje óta hat részből álló sorozatban foglalkoztunk a január eleji árváltozás okaival és annak hatásával. Nem szóltunk viszont az árintézkedésekhez kapcsolódó, a vásárlók esetleges jogi problémáinak értelmezéséről: a megrendelések teljesítéséről, a hibás tel- teljesítésről és az áru visszacserélésével összefüggő jogokról és kötelezettségekről. Most ilyen kérdésekre kértünk választ Nemes Andrástól, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának helyettes vezetőjétől. MINŐSÉG, ÁR, CSERE Ukrán népművészet Nyírbátorban Szőttesek és varrottasak, rátétesek és sallangosok. színesebbnél színesebb textilek, kézimunkák és géppel készített használati tárgyak. Mívesen faragott eszközök fából, hagyományos és modern kerámia, tálas és falikép, kisködmön és asztalterítő. Remekbe sikerült alkotások, az ukrán népi iparművészet szép darabjai, melyek a népművészet gazdag kincsesbányájából megmentették és újjáalakították a legszebb motí* vumokat, de úgy, hogy a mai, modern lakberendezési tárgyak társaságában is helyük van. Felfedezzük például a mi beregi keresztszemesünk csillagaihoz hasonlító mintát a falvédőn végigfutó szedett csíkon, vagy a szőttes térítőn. Majd pedig megpillantjuk a kedves madarat, a pávát, faliképeken, korszerű formában „átalakítva”, ahogy a mai kor alkotója látja. Meg az almaszedők munkáját, a szüret víg hangulatát. Kedves barátoktól érkezett az anyag: népi iparművészeti kiállítás nyújtott ízelítőt az ukrán népművészetből a nyírbátori Báthori István Múzeum kiállításán. (Elek Emil képei.) IZH5?hang Nagy köszönettel vettük a „Veszélyes sínek” című cikk közlését, mely sürgeti az ezernyi gyári munkás és alkalmazott átjárása miatt a demecseri állomáson alulvagy felüljáró építését. A munkások nem tudnak 2 kilométert kerülni, s ilyen nagy forgalmú helyen biztonságos átjáróra van szükség. A „Sok a vasúti baleset” c. cikk megállapításával ellentétben meg kell jegyeznünk, hogy Nyíregyházán — közmegelégedésre — van vasúti aluljáró (a GuszeVnél), széles felüljáró (a Tiszavasvári útnál) és az állomás mellett „repülőhíd” is. Szükséges is és nagyon jó. Köszönjük a cikknek azt a kijelentését, hogy például a sóstóhegyi vasútállomáson is van aluljáró és ott egyáltalán nincs baleset. Ez kellene a demecseri állomás mellett is a szövőgyári, keményítő-, cola-, szőlőcukorgyárhoz, savanyítóüzemhez is. A sok kéz és láb nélküli rokkant és a sok halott hozzátartozói, munkatársai nevében ismételten nagyon kérjük a demecseri aluljáró megépítését, vagy ha arra semmiképpen nem volna keret, legalább egy repülő- hidat. Horsai Ede Kék, Kölcsey u. 17. Óvoda, iskola, vízmű Fejlesztés Vásárosnaményban Vásárosnamény fejlesztését jelentős mértékben befolyásolja, hogy közel másfél éve városi rangra emelték a települést. Ebben az ötéves tervben az eredetileg meghatározott 75,5 millió forint helyett 82 millió forint értékben építenek új létesítményeket. A fejlesztési alapból 6,2 millió forintot fordítottak a három éve átadott százszemélyes óvodára. A múlt évben avatták a 12 tantermes álta- nos iskolát, 21,5 milliós költséggel hozták tető alá. A Bartók Béla úton 6 ezer négyzetméter útfelületet alakítottak ki, ez a munka kétmillióba került. Negyvenkét tanácsi célcsoportos lakást adtak át, ez összesen 17 millió forintjába került a városi tanácsnak. A vízellátás megoldására ebben az ötéves tervben az Olcsva—Vitka vízműre a tanács 7, a vízműtársulat 20 milliót költött. Átadták a na- ményi szennyvíztisztítót és a -csatornát, ez 22 milliós kiadás a tanács számláján. A fejlesztési alapból előközmü- vesített területet, rajta 54 telekkel alakítottak ki a Veres Péter utcán. A 82 millió forintos fejlesztés már csekélynek bizonyul a város égető gondjainak orvoslására. A következő ötéves tervben 240 telepszerű, többszintes lakást építenek, fele-fele arányban lesznek a tanácsi célcsoportos, valamint az OTP és a szövetkezet beruházásában. Száz óvodai helyre, Vitkán négy általános iskolai tanteremre, három orvost foglalkoztató rendelőre lenne szükség. Vásárosnamény új vízműtelepének az elkészítése is a VI. ötéves tervre marad, eleinte napi 2,5—3 ezer köbméter, majd véglegesen 6 ezer köbméter lesz a kapacitása. Nagy gond a hatalmas vonzáskörzet miatt az autóbusz-pályaudvar kiépítése. Milyen árat kell alkalmazni a kereskedelemnek meg- rendeléses vásárlás esetén? — Talán azzal kezdeném, hogy az érvényben levő jogszabályok szerint az előjegyzés alapján az áru beérkezéséről írásban kell értesíteni a vásárlót, aki az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül veheti át az árut. (E határidő lejártáig az áru másnak nem adható el.) — A gyakorlatban több esetben jelentett problémát annak eldöntése, hogy milyen árat kell érvényesíteni, ha az áru fogyasztói ára az előjegyzés (megrendelés) és az áru kiszolgálásának időpontja között megváltozott. — A fogyasztói árnak az előjegyzés és a kiszolgálás időpontja között történő megváltozása esetén mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy az előjegyzés felvételével létrejött-e szerződés a vásárló és az eladó gazdálkodó szervezet között. (Szerződés akkor jön létre, ha a felek a lényeges, illetve a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben • megállapodnak. Adásvételi szerződés esetén lényeges feltétel az áru és a vételár meghatározásában.) — Az előjegyzés felvétele olyan szolgáltatás, amely az eladót kötelezi a beérkezett áru kiszolgálására, szerződést azonban önmagában nem hoz létre. A szerződés létrejöttéhez ugyanis valamennyi lényeges kérdésben való megállapodás szükséges. így például megállapítható a szerződés létrejötte, ha az árat meghatározták, s a vásárló előleget is fizetett. Ha az előjegyzés felvételekor szerződés nem jött létre, úgy az árut a kiszolgáláskor érvényes fogyasztói áron kell értékesíteni. — Ha a vásárló és az eladó gazdálkodó szervezet között — az előjegyzés felvételével egyidejűleg — szerződés jött létre, a szerződés megkötésének és teljesítésének (az áru átadásának) időpontja elválik egymástól. A hatósági árnak a szerződés megkötése és teljesítése között bekövetkező változása esetén a szerződést az új hatósági áron kell teljesíteni. nranykoszorús, kiváló, dicséretes Ezekben a napokban adják át ünnepélyes keretek között az aranykoszorús és a kiváló címeket a legjobb kluboknak az elmúlt évi sikeres tevékenységért. Aranykoszorús címet kapott a mezőgazdasági főiskola, a fehérgyarmati gimnázium ifjúsági klubja, illetve a tiszabecsi Petőfi Sándor Ifjúsági Klub. A kiváló címet 15 közösség érdemelte ki: a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskola, a mátészalkai mezőgazdasági szakközép- iskola és szakmunkásképző ifjúsági klubja, valamint a mátészalkai városi ifjúsági klub; továbbá a nagyecsedi Teenager, a nyírteleki Martos Flóra, a kemecsei Corvina, a fehérgyarmati Viktória, a szamosújlaki Petőfi, a tisza- szalkai Beregi, a záhonyi Szemafor, a mándoki Victor Jara Ifjúsági Klub, a nyírbátori művelődési központ ifjúsági klubja, Nyíregyházán pedig három klub: a 110-es szakmunkásképző fiataljai, a Krúdy Gyula Ifjúsági Klub és a Volán 5. sz. Vállalat ifjúsági klubja. A megyei klubtanács dicséretben részesített további tíz klubot az elmúlt évi színvonalas programokért. sínek