Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-18 / 90. szám

9 Magyarország Megkezdődtek a képviselők és tanácstagok jelölő gyűlései Kádár János hatodszor Angyalföld országgyűlési képviselőjelöltje Angyalföldön, Budapest 38. számú választókerületében, a Láng Gépgyár művelődési központjában csütörtökön országgyűlési képviselőjelölő gyűlést tartottak, amelyen Ismét — immár hatodszor — Kádár Jánost, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkárát jelölték a XIII. kerület egyik képviselőjének. A művelődési központ be­járatánál Kádár Jánost a he­lyi párt- és állami vezetők fogadták; a házigazdák sorai­ban volt Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Budapesti Párt- bizottság első titkára is. A jelölő gyűlésen mintegy nyolcszázan vettek részt: a gyár munkáskollektívájának képviselőin kívül Angyalföld más üzemeinek, intézményei­nek dolgozói, köztük a Ma­gyar Hajó- és Darugyár, a Kender-Jutagyár, az Elzett Művek, az Akkumulátorgyár, a Forgácsoló Szerszámok Gyára, a Csavaripari Válla­lat küldöttei, valamint a vá­lasztókerület lakói. A gyűlés elnökségében fog­lalt helyet Angyalföld köz­életének, a nagy múltú mun­káskerület gyárainak számos képviselője. Matuz László, a Hazafias Népfront XIII. ke­rületi bizottságának titkára nyitotta meg a gyűlést, majd Kovács Károly, a kerületi pártbizottság első titkára, a jelölő gyűlés előadója tartotta meg beszédét. számíthat a lakosság önkén­tes munkájára. Mindez kife­jeződött a választók és a vá­lasztottak — a tanácstagok korábbi találkozóin és a he­lyi tanács ülésein — hangsú­lyozta a kerületi pártbizott­ság első titkára. Kovács Károly ezután a Hazafias Népfront budapesti és XIII. kerületi Bizottsága nevében javasolta, hogy Kádár Jánost, a Központi Bi­zottság első titkárát jelöljék a 38-as választókerület or­szággyűlési képviselőjévé. Kádár János képviselői je­löltségét támogatva felszólalt a gyűlésen Balogh Lajos an­gyalföldi veterán, Harsányi Jánosné, a Kender-Jutagyár pártbizottságának titkára, Borszéki György, a Láng Gépgyár mérnöke, Diós Sán- dorné elsőválasztó, a Volán 20-as számú Vállalatának dolgozója, Kolláth Pál, a Magyar Hajó- és Darugyár szakmunkása, Nagy Ferencné nyugdíjas, Szabó Jánosné, a Thälmann utca 47. szám alat­ti általános iskola igazgatója és dr. Kemény Pál, a Mada­rász utcai gyermekkórház igazgató főorvosa. A jelölő gyűlés résztvevői — egyhangúlag elfogadva a javaslatot — országgyűlési képviselőnek jelölték és hosszan tartó tapssal köszön­tötték Kádár Jánost. Kádár János köszönetét mondott a bizalomért, a jelö­lésért, szólt az országgyűlési és tanácsválasztások jelentő­ségéről, kiemelte a képvise­lők munkájának felelősségét. Hangsúlyozta, hogy a Hazafi­as Népfront programja a bé­ke és a szocializmus ügyét szolgálja. Az előttünk álló feladatokról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy most a minőségi követelmények ke­rülnek előtérbe nemcsak a gazdasági munkában, hanem az élet minden területén. Aki dolgozik, az bizakodhat, ez­után is boldogulni fog, és ez egyaránt érvényes az egyé­nekre, és egész népünkre. Vé­gül kifejezte azt a meggyőző­dését, hogy a választások to­vább erősítik népünk egysé­gét, tettrekészségét, s további lendületet adnak szocialista építőmunkánknak. (Folytatás a 4. oldalon) Nyíregyháza, 2. sz. választókerület Ajelölt: Biszku Béla Emlékeztetett a most záruló országgyűlési ciklus idején az országban és a kerületben el­ért eredményekre, a közel­múlt kiemelkedő belpolitikai eseményére, az MSZMP XII. kongresszusára. Elmondotta: az angyalföldi munkáskollek­tívák cselekvő aktivitással vesznek részt az építőmunka feladatainak megvalósításá­ban. Kezdeményezések, vál­lalások, újítások egész sora fémjelzi a szocialista brigá­dok és kollektívák tevékeny­ségét. Legfőbb törekvésük a gazdasági célok elérésében való részvétel, amelyet olyan konkrét adatok bizonyítanak, mint az, hogy például az utóbbi öt esztendőben a ke­rületi gyárak és vállalatok teljes termelése több mint 50 százalékkal, a termelé­kenység 46 százalékkal, a kül­piaci értékesítés 49 százalék­kal nőtt. Hasonló fejlődés jellemzi a munkáskerületét: a Duna- parton, Angyalföld belső ré­szein és az egykori Tripo- liszban a régi házak, telepek helyén új lakóépületek ma­gasodnak. A tervciklusban — 1980 végéig — mintegy 19 ezren költöznek a korábbinál szebb, jobb otthonba. A la­kosság kötődése a kerület­hez, Angyalföld hagyomá­nyainak őrzése a biztosíték arra, hogy a főváros XIII. kerületi tanácsa a jövőben is Az országgyűlési képvise­lők és a tanácstagok válasz­tását megelőző jelölő gyűlések csütörtökön megyénkben is megkezdődtek. Az egész tár­sadalmat átfogó közéleti ese­ménysorozat április végéig tart. Megyénkben az első képvi­selői jelölő gyűlést csütörtö­kön délután Nyíregyházán, a Taurus Gumigyárban tartot­ták, ahová Szabolcs-Szatmár megye 2. számú országgyűlé­si választókerületének vá­lasztóit hívta meg a Hazafis Népfront. A jelölő gyűlést délután két órakor kezdték a gumigyár egyik nagy munkacsarnoká­ban. Több, mint ezren érkez­tek az eseményre a gumi­gyár, az Universil, a Vas- és Fémipari Szövetkezet, a Do­hányfermentáló Vállalat, a Vörös Október Férfiruhagyár dolgozói közül, ott voltak a tanárképző főiskola oktatói és hallgatóinak képviselői, a 107 számú szakmunkásképző oktatói, diákjai, a Ságvári lakónegyed és a választóke­rület sok lakója. Tukacs Sándorné, a Haza­fias Népfront városi titkára nyitotta meg a nagygyűlést, amelyen Varga Gyula, a me­gyei párt-vb tagja, a nyír­egyházi városi pártbizottság első titkára mondott beszé­det. A többi között hangsú­lyozta: — Az öt évvel ezelőtt meghirdetett program legfon­tosabb céljait — amelyre a választások idején országunk lakossága bizalmát és szava­zatát adta — teljesítettük. Szabolcs-Szatmár gyors fej­lődése következtében sok te­kintetben sikerült közelebb kerülni az országos átlaghoz. Részletesen szólt Nyíregy­háza fejlődéséről, arról, ho­gyan felel meg az immár 110 ezer lakosú nagyváros a me­gyeszékhelyi és a felsőfokú központi szerepkör által tá­masztott igényeknek. A vá­rosi pártbizottság első titkára a továbbiakban a lakásellátás gondjairól, az iskolai fejlesz­tések gyorsításának szüksé­gességéről, s olyan tervekről beszélt, amelyek jelenleg fog­lalkoztatják a város vezető testületéit: miként lehetne takarékosan, a távlati célok érdekében felhasználni a vá­ros rendelkezésére álló pénzt —, amelynek a többszörösére is szükség lenne a fő felada­tok megvalósításához. A leg­fontosabbak közé tartozik, hogy a következő ötéves tervidőszakban 7 ezer lakás építését tervezhetik, az óvo­dás korú gyermekek már több, mint 90 százalékának lesz helye a város gyermek- intézményeiben. Meg tudják (Folytatás a 4. gidaion) Napirenden: jelentés a XGSI V.B. üléséről, a KNEB munkájáról Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese jelen­tést tett a KGST Végrehajtó Bizottságának 94. üléséről. A kormány jóváhagyólag tudo­másul vette a jelentést. Meg­bízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy tegye meg a szükséges intéz­kedéseket az ülésen elfoga­dott ajánlásokból adódó fel­adatok végrehajtására. A Minisztertanács titkársá­gának vezetője és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nöke beszámolt a kormány 1979. évi ellenőrzési tervének végrehajtásáról. A jelentés megállapítja, hogy a minisz­tériumok és az országos ha­táskörű szervek ellenőrzései elősegítették a központi fel­adatok megvalósítását és hoz­zájárultak a gazdálkodás ha­tékonyságának javításához. A Minisztertanács a beszá­molót jóváhagyólag tudomá­sul vette. A KNEB elnöke jelentést tett a népi ellenőrzés elmúlt évi munkájáról és ellenőrrzé- si tapasztalatairól. A népi el­lenőrök az előirányzott fel­adatokat eredményesen meg­oldották, s nagyszámú terven felüli vizsgálatot is végeztek. Olyan fontos népgazdasági feladatok — mint a gazdasá­gos export növelése, a terme­lési szerkezet korszerűsítése, a készletgazdálkodás javítása — végrehajtásának ellenőrzé­se mellett kiemelten foglal­koztak a közérdekű bejelen­tésekkel, panaszokkal és ja­vaslatokkal. A kormány a je­lentést jóváhagyta, egyben felhívta a minisztereket, hogy irányító munkájukban hasz­nosítsák a feltárt tapasztala­tokat. A Minisztertanács megvi­tatta és jóváhagyta a Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának beszámolóját és feladattervét. Elismeréssel állapította meg, hogy a me­gyében a tanácsi szervek te­vékenysége az elmúlt évek­ben jól szolgálta a megye Csütörtökön ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A testület meghallgatta és el­fogadta Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizott­sága tagjának, a KISZ KB el­ső titkárának tájékoztatóját a párt XII. kongresszusáról, az ifjúsági szövetség ezzel összefüggő néhány feladatá­ról. A KISZ Központi Bizottsá­ga — támaszkodva a KISZ- tagok véleményére — teljes egyetértéssel fogadta a párt XII. kongresszusának határo­zatait. Megállapította, hogy a kongresszus a társadalom egészének, ezen belül a fiata­loknak a véleményére is tá­maszkodva, felelősségteljesen, nyíltan, őszintén, reális cé­lokat, feladatokat megfogal­mazva foglalkozott mind­azokkal a valós társadalmi, társadalmi-gazdasági fejlő­dését, a lakosság életkörül­ményeinek javítását. A Mi­nisztertanács felhívta a vég­rehajtó bizottságot, hogy a megnövekedett követelmé­nyek és feladatok teljesítése érdekében tegyen további in­tézkedéseket az irányító mun­ka színvonalának növelésére, egyben kötelezte a miniszté­riumokat és az országos főha­tóságokat, hogy ehhez nyújt­sanak hathatós támogatást. gazdasági, politikai kérdések­kel, amelyek népünk jelenét és jövőjét alapvetően megha­tározzák. A KB örömmel állapította meg, hogy a párt megtisztelő figyelmet fordított a KISZ KB által megfogalmazott vé­leményekre, javaslatokra is, s azok — akár a demokratiz­musról, az ösztönzőbb bére­zésről, a pályakezdésről, a fiatalok lakásgondjainak megoldásáról, vagy az ifjúság megítéléséről volt szó — megfelelően tükröződnek a kongresszus dokumentumai­ban. A kongresszus egész te­vékenységében nagy hang­súlyt kapott az ifjúság, a párt ifjúságpolitikájának megva­lósítása és a KISZ munkája. Ez meghatározó módon segí­(Folytatás a 4. oldalon) flz ifjúsági szövetség feladatairól tárgyal a KISZ Központi Bizottsága KEDVEZ AZ IDŐJÁRÁS Palántáznak, vetnek " f Nyolcezer hektáron termelnek zöldségféléket Jól hasznosítják a mező- gazdasági üzemeink a száraz, meleg időt. Egy hét alatt a gépek szakadatlan üzemelte­tésével sikerült nagyrészt megszüntetni a korábbi ké­sést a vetésnél és a növény- védelemben. A burgonya ül­tetését számos üzem már be­fejezte, megyei szinten ez a munka mintegy 80 százalék­nál tart. Vetik a napraforgót és befejezéséhez közeledik 200 hektár gyümölcsös tava­szi telepítése, megtörtént az almafák második permete­zése. Most legnagyobb gondot a munka torlódása jelenti, hi­szen egy időben sok terüle­ten sürgőssé váltak a felada­tok. Különösen a zöldségter­mesztés köt le jelentős kézi és gépi erőt. Szabolcs-Szat- márban a mezőgazdasági üze­mek idén közel 8 ezer hektá­ron termesztenek zöldségfé­léket. A terület szerződésileg lekötött legnagyobb felhasz­nálója, a konzervgyár, a ZÖLDÉRT, illetve a miskolci hűtőház. A tervezett és szerződött zöldségfélékből a zöldborsót 2 ezer hektáron már elvetet­ték, sok helyen szépen kelt. Megtörtént 800 hektár sárga­répa és petrezselyem vetése is. Az egyéb szántóföldi zöld­ségekhez — paradicsom, pap­rika, fejes káposzta — 100 ezer négyzetméteren nevelik fólia alatt a palántát a nagy­üzemek. A korai káposzta pa­lántázása megkezdődött. Egyébként paradicsomot ezer, paprikát nyolcszáz, fejes ká­posztát szintén nyolcszáz hek­táron termelnek a megyé­ben. Nagy tétel még az ezer hektár zöldbab, és az 500— 500 hektár dinnye, illetve Szépen fejlődik a paprikapalánta a tiszaberceli Besse­nyei Tsz fóliasátrai alatt. Sefcsik Józsefné és Zsiros Bélá- né a gyomokat szedi a paprikapalánták közül. (Elek Emil felvétele) uborka. A zöldségtermelő te­rületek előkészítése a vetés­hez és palántázáshoz megfe­lelő ütemben történik. Megyeszerte megkezdték a rét-legelők szemlézését. A megyében nagy kiterjedésű a gyepterület, több mint 70 ezer «hektár. A gazdaságok a tele­pített és ősgyepek nagy ré­szén időben elvégezték a ta­vaszi műtrágyázást, felújítást. A szemfebizottságok most a betakarító gépsorokat is el­lenőrzik, elbírálják. Ez utób­bira azért van nagy szükség, mert a korábbi évek rossz ta­pasztalata, hogy a fűtermés mintegy egynegyede azért nem hasznosult megfelelően, mert a betakarítás géppark­ja hiányos volt, vagy rosszul készítették elő a gépeket. A meteorológia hét végére időváltozást jelent. Az elmúlt napok „kánikulájához” viszo­nyítva hűvösebb lesz a nap­pali hőmérséklet, helyenként csapadék is várható. Emiatt nem szabad, nem is indokolt a munka eddigi lendületét megtörni. A kései vetés te- nyészidő-eltolódást, végső so­ron terméscsökkenést ered­ményez. A talaj hőmérsékle­te mar napokkal ezelőtt el­érte azt a szintet, amely a kukorica vetéséhez kedvező. Most és a következő héten a legfőbb erőket erre a mun­kára szükséges szervezni. (se) Előre a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáért!

Next

/
Thumbnails
Contents