Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-08 / 57. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980- március 8. Kommentár Végstt roham Salvadorban E leinte úgy tűnt, a Honduras és Guatemala közé beékelt Salvadorban a haladó erőknek sikerül — akárcsak Nicaraguában — a demokratikus szabadságjogok helyreállítása, győznek a diktatúrával szemben. Am Romero októberi elűzése óta a forradalmi folyamat lelassult, s az új katonai-polgári — elsősorban kereszténydemokrata színezetű — junta felemás tevékenysége valóságos polgárháborúba sodorja az országot. A jelekből ítélve a Salva- dori Kommunista Párt egykori főtitkára vezetésével a népi erők most végső csapásra szánták el magukat, hogy a kétarcú junta, valamint a szélső- jobboldali csoportosulások uralmát megdöntve, az országot a haladás útjára térítsék. Nem lesz könnyű a dolguk. A baloldal soraiban korábban töbféle irányzat érvényesült, ám az elmúlt hetekben a nézeteket sikerült egyeztetni. A junta azonban nehezebb dió. Legújabb rendelkezése, a 376 nagybirtok államosítása, vagyis az ország históriájában a negyedik földreform meghirdetése ugyanis látszatra haladó intézkedés. A reformmal egyidőbeh ostromállapotot hirdettek ki Salvadorban, s az alkotmányos jogokat harminc napra felfüggesztették. A húszezer fős nemzeti gárda ezáltal szabad kezet kapott minden olyan esemény elfojtására, amely a junta számára káros következmé-. nyekkel járhat. S alvadorban tehát erőpróba előtt áll a baloldal. Számol azzal, hogy a diktatúra egykori hívei még ott élnek az országban, s a jelenlegi junta vajmi keveset tett hatalmuk felszámolásáért. A baloldali erők szükségszerűen döntöttek így, mert a katonákból és polgári politikusokból álló testület a polgári demokrácia elveit hirdeti ugyan, de valójában a haladás kerékkötője, a tényleges reformok megvalósításának ellenzője. Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi forradalmi Párt KB első titkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke a Kremlben átnyújtotta Alekszej Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a Szuhe Bator érdemrendet és az arany csillagot. A Kulturális Kapcsolatok Intézetében két magyar—jugoszláv kulturális egyezményt írtak alá. A képen: Polinszky Károly oktatásügyi miniszter (jobbról) és Bozsidar Manics, a Szerb Szocialista Köztársaság kulturális titkára aláírják az egyezményeket. (Kelet-Magyarország telefotó) Atomtörvény E gy törvény megalkotása mindenkor többet jelent aninál, mint hogy eggyel növekedett a hatályos jogszabályok száma. Mindenekelőtt azt jelzi, hogy az ország számára a kérdéskör annyira fontossá vált, hogy nem fér bele többé a meglévő jogi keretekbe. Rendszerint jelez ezzel együtt változásokat, vagy változások szüikiségességét szemléletmódunkban is. Hogyan is állunk tehát a most megalkotott atomtörvénnyel? Szó sincs arról, mintha eddig nem alkalmaztuk volna az atomenergiát, a radioaktív anyagok által kibocsátott sugárzásokat — vagy ezek közeli „rokonát”, a röntgensugarakat, a gazdasági, tudományos életben, vagy a gyó- gyí'tómunkában. Ezek segítségével eddig is gyógyítottak nálunk betegeket, tenyésztettek tó új, nagyhozamú növényfajtáikat, végeztek eniél- kül el sem képzelhető orvosi és tudományos vizsgálatokat és műszáki méréseket. És ezek a tevékenységek, ezen anyagokkal való biztonságos bán.ás.mód alapkövetelményei eddig is szabályozva voltak. Tizenöt évvel ezelőtt adott ki a kormány egy rendeletet, amely voltaképpen ma is megállja a helyét. Az eddigi és a várható fejlődés, eredményeként mégis elérkezett most az ideje a kérdés leg- maigasábbszintű jogi rendezésére. Nem is csak azért, mert most építjük a paksi atomerőművet. Hiszen szükségünk van nem is „csak” egy vagy két ilyen erőműre, hanem arra, hogy birtokba vegyünk egy egészen új energiatermelő ágazatot, amely sokban különbözik a nálunk eddig ismertektől, megszokottaktól. Egészen más nagyságrendű problémákról van szó. Atomreaktorunk eddig is volt. De Pakson már az első reaktorok mindegyike is 260-szor több energiát szabadít fel, minit a csillebérci kutató- reaktor. Erőművet egyébként is más mércével mérnek: termelni kell — éjjel és nappal. És a gazdaságossági követelmények súlya is ennek megfelelően sokszorozódik. Biztosítani kell tehát, hogy az új energiaforrás alkalmazása közben soha senki meg ne feledkezhessen az ezzel járó új felelősségről, a biztonsági követelmények 'betartásáról. Sokan felvetik a kérdést, hogy kell-e nekünk egyáltalán atomenergiával villamosáramot előállítani ? Kell. Nem tudunk megélni, nem tudunk termelni energia (és még jó sokáig: mind több energia) nélkül. Növekvő lakosságunkat enéikül még az alapvető mezőgazdasági termékekkel is bajosan tudnánk ellátni. És az sem megy, hogy sok energiát igénylő anyagok, ipari termékek előállításánál arra hagyatkozzunk, hogy a villamosáramot termelje csak más, mii pedig majd valahogyan beszerezzük. A baráti országok lehetőségei sem korlátlanok. Egyre több energia kell tehát, amelynek ára mind magasabbra szökik. Olajból: több idehaza nincs. Széniből: van — kell is! De a villamosenergia előállításánál most már nem lehetünk meg az atomenergia nélkül, és ráadásul ma már olcsóbb is a hagyományos energiaforrásoknál. Ettől, persze, még meglehetnénk új törvény nélkül, bár az új törvény azt is jelzi, hogy az atomenergiának tulajdonítunk legalább olyan jelentőséget, mint a gáznak, vagy a viílamosenergiának, amelyekkel külön törvények foglalkoznak. Most ezen a területen is .megért az idő arras hogy törvény tekintélyével és súlyával hirdessük és biztosítsuk, hogy ez az új, ami most mindinkább belép országunk életébe, csakis népünk javát szolgálhassa. A most megalkotott atomtörvény arra szolgál, hogy biztosítsa rendkívül igényes biztonsági követelményrendszernek a kellő jogi alátámasztást. Akkor ás, ha ezzel nem könnyítjük meg az atomerőművek építőinek és üzemeltetődnek dolgát. Hiszen nekik sok gondot és fáradtságot kell . fordítaniok emiatt'olyan feltételezett veszélyek elhárítására, amelyek a valóságban alig fordulhatnak elő — talán egyszeregyszer sok-sok erőmű több évtizedes üzemeltetése közben. Nagy képzelőerővel előre kell latotok „lehetetlen ” eseményeket is — és gondoskodni- ok arról, hogy ezek sem okozhassanak kárt. A törvény tudtára adja ország-világnak, hogy el vagyunk szánva arra, hogy ezen a téren csak a lehető legjobbat, mindenkori ismereteink szerint legbiztonságo- sabbat fogadjuk el. És ennek eredménye nemcsak hazánkat érinti. Hiszen egy radioaktív felhő nem állna meg az országhatárnál, és egy elszeny- nyezett folyó is végigfutná útját a tengerig. És ugyanígy nem áll meg határainknál anak jelentősége, hogy e törvénnyel újból és az eddiginél is nyomatékosabban hitet teszünk az atomenergia békés felhasználása mellett. A z atomenergiával az emberiség 1898-ban ismerkedett meg, amikor a Cuoe-házaspár előállította. az első adag rádiumot. Azóta mind több 'tapasztalatot szereztünk vele. De az igazán széles körű elterjedését és az atomerőműveiket is csak az uránatomok hasadásának alkalmazása tette lehetővé. Ez viszont a világnak a Hirosimát és Naga- szäkit elpusztító bombák formájában mutatkozott be. Nem csoda, hogy azóta az emberek különösen éberen figyelnek fel mindenre, aminek köze van. az atomenergiához. így aztán az 1954-ben indult első atomerőműitől kezdve az atomipar számára minden más ágazatnál szigorúbb biztonsági előírásokat szabtak mindenütt. Ez úgy értendő, hogy mind az erőmű dolgozóinak, mind pedig a körzetében élő lakosságnak a védelmére minden atomerőműben többszörös „falak” közé zárják a veszélyes anyagokat és ezek sugárzásait. Nem engedik kilépni őket az ember környezetébe. Ezt szolgálja a most elfogadott törvény is. Lendvai Ottó Történelem, ideológia, kultúra Óvári Miklós válogatott beszédei és cikkei K it évtizedet fog át Óvári. Miklós beszédeinek és cikkeinek a Kossuth Könyvkiadó által most megjelentetett válogatott gyűjteménye; a hatvanas és a hetvenes évek ideológiai, politikai, kulturális életéről nyer átfogó képet belőlük a kötet olvasója. A cikkek és beszédek összességéből kirajzolódik pártunk ideológiai tevékenysége és kulturális politikája a fejlett szocialista társadalom építésének eddigi időszakában. Mint a könyv címéből — Történelem, ideológia, kultúra — is kitetszik, Óvári Miklós munkásságában nagy helyet foglal el a történelem tapasztalatainak elemzése. A kötetben megjelent írások nem kis hányada valamilyen történelmi esemény évfordulójához kapcsolódik. Ám legyen szó akár a Párizsi Kommün, a Ko.mimunis.ta Kiáltvány megjelenése, Marx, Engels, vagy Lenin születése, a Szovjetunió megalakulása, akár az őszirózsás forradalom, a Magyar Tanácsiköztársaság kikiáltása, vagy az MSZMP országos értekezlete évfordulójáról, a történelem eseményeit mindig a ma feladatainak szemszögéből elemzi. Nemcsak azért idézi fel ezeket, hogy — mint írja — ,megemlékezzünk egy jelentős évfordulóról. Nemcsak a múltba nézünk, hanem mai és jövőbeni feladatainkra is gondolunk. A tapasztalatok fényénél világosabban látjuk az előttünk álló utat, a célokat, és a célhoz vezető módszeneket is.” Megemlékezései kiváló példáját adják annak a megközelítési módinak, amelynek szükségességét a tudományosan megalapozott .történelemszemlélet fontosságát hangsúlyozó — a Párttörténeti Intézet létrejöttének 30. évfordulóján elhangzott — beszédében is kiemel: „A munkásmozgalom és a párt történetét... nem tekinthetjük pusztán példatárnak, amelyből — sokszor erőltetett aktualizálással — az egyes eseményeket tetszés szerint kiemelhetjük. A pánttörténetnek, mint általában a történelemnek, alapvetően fontos feladata a fejlődés, az összefüggésnek, a tendenciák vizsgálata, annak bemutatása, hogy a jelen hogyan, nő ki a múltból”. Épp ez a megközelítési mód teszi lehetővé, hogy Óvári Miklósnak a történelem jeles évfordulóihoz kapcsolódó beszédei és írásai messzemenően teljesítsék az általa a propaganda művelői elé tűzött célt: a múlt, a jelen és a jövő dialektikus kapcsolatának érzékeltetésével segítik a szocializmust építő emberek tudatának, társa- dalomszemlléleténiek formálását. A történelmi tapasztalatok állandó jelenlétét érezzük a szerzőnek azokban a munkáiban is,, amelyek ideológiai életünk ; mai folyamatait, jelenségeit, tendenciáit | elemzik. Minit a párt felelős tisztséget be- : töltő vezetője, Óvári Miklós e folyamatokat j és tendenciákat mindig a politikai cselek - ) vés oldaláról közelíti meg. Azt kutatja, melyek a kommunisták, a szocializmus építésén tudatos elkötelezettséggel munkálkodó emberek tennivalói a közgondolkodás formálásában, eszméink terjesztésében, Különös fontosságot tulajdonít a közösségi szocialista gondolkodásmód erősítésének és az individualista gondolkodásmód visszaszorításának, amire — különböző összefüggésekben — többször is visszatér. Ugyancsak a visizatérő témája a. kötetnek a szocialista hazafiság és az intarnaioioniaitizimus erősítése, a küzdelem a nacionalizmus és nemzeti közömbösség ellen. „Hazafiság és nemzetköziség” című, 1968-ban. született tanutaná- .nya kristálytiszta logikával és az érvek 'meggyőző erejével világítja meg ennek az összeku'szálódott és olykor mesterségesen is összekuszált problémakörnek a lényegi ösz- szefüggéseiit, legfőbb tartalmi kérdéseit. Fejtegetésed korábbi vitákra utalnak, de mai problémáinkban is hasznosíthatók a honi történelem szemlélésének módjára, nemzeti öntudatunkra, a nacionalizmus gyökereire és veszélyére vonatkozó gondolatai. Mai .kérdéseinket vizsgálva Óvári Miklós nemegyszer viszanyul a marxizmus-le- ninizmus klasszikusainak útmutatásaihoz, gondolataihoz. Ebben is ugyanezt a mércét tekinti irányadónak önmaga számára, mint amit másoknak ajánl figyelmébe: „A ma kérdiéseire a ma emberének kell válaszolnia, s ez alól a kötelezettség alól a.legra- gyogóbb Lenin-idézetek sem adnak felmentést... De ugyanígy igaz az is, hogy a konkrét helyzet konkrét elemzéséhez Marx, Engels, és Lenin teremtette meg az elméleti alapot”. Erről az elméleti alapról elemzi a szerző .napjaink problémáit, hangsúlyozva, hogy „a valóságot megváltoztatni csak a valóság talaján állva lehet"’. „A munkásosztály — mutat rá ezzél kapcsolatban — a tudományos szocializmus elméletével megalapozott valóságérzékéhez teszi hozzá a maga forradalmi bátorságát és. lendületét”. A tudományos szocializmus elmélete által megalapozott valóságérzék vezérli a szerzőt társadalmunk jellegzetességeinek megítélésében. „Olyan világot nem tudunk teremteni — hangoztatja —, amelyben nincsenek ellentmondások, társadalmi feszültségek. De azt el tudjuk érni, hogy ezek az ellentmondások és feszültségek az elkerülhetetlennél ne legyenek nagyobbak és felesleges nehézségeket ne okozzanak”. Ennek azonban — mutat rá máshelyütt — nem lehet az az útja, amit a szubjektivista látásmód sugall, Óvári Miklós ezzel kapcsolatban kétfajta türelmetlenséget különböztet meg. Az egyik a tettekben is megnyilvánuló egészséges türelmetlensége a lazasággal, a fegyelmezetlenséggel, a rossz munkával szemben A másik viszont azoké, akik úgy .képzelik, hogy gondjaink, feszültségeink leküzdéséhez elegendő csupán az elhatározás. Csakhogy „a gondokat, a feszültségeket. a. szocializmus építésének problémáit nem lehet úgy megszüntetni, hogy egyszer jól odacsapunk, és utána minden rendben lesz. A szocializmus építésének feladatait csakis szívós, türelmes munkával oldhatjuk meg.” Ebbe a szívás, türelmes munkába mindenkit be kell vonni, aki .kész tenni a közösségért. Óvári Miklós számos helyen és alkalommal hangsúlyozza a legszélesebb tömegek összefogását célzó szövetségi politika fontosságát, az emberek meggyőződésének, megnyerésének szükségességét. Az ideológiai kérdésekben folyó vitákat is mindenekelőtt azért tartja szükségesnek, hogy ezek révén is meggyőzzük az embereket, megnyerjük őket ügyünknek, közelítsük őket álláspontunkhoz. A művészeti területen dolgozó .kommunisták előtt hangzott el, de nemcsak nekik szól a gondolat: „...nem árt, ha mindig azzal mérjük az elvi szilárdság és az elvi vita hatékonyságát, hogy megnézzük, ki hány embert győzött meg igazunkról, politikánk helyességéről. Lehet valaki elvileg sziklaszilárd, de ha egyetlen embert siem nyer meg a mi ügyünknek, akkor ez az elvi szilárdság vajmi keveset ér.” Az írott szó, a sajtó szerepét is elsősorban ebben az összefügésben értékeli nélkülözhetetlennek, tekinti a szocialista demokrácia fejlesztése elengedhetetlen eszközének, mint ahogy ez az egyik megyei lap — a Pest megyei Hírlap — szerkesztőségi tanácskozásán elhangzott felszólalásában ol- .vasható. ! Jb a szemléletmód hatja át a kul- turális politika elméleti és gya- 3 korlati kérdéseivel foglalkozó beszédeket és cikkeket is. Legyen szó akár a tudomány és a művészetek társadalmi hivatásáról, akár a közoktatás fejlesztéséről, akár a művelődési lehetőségek alakulásáról, mindenütt érzékelhető e törekvés a kultúra demokratizálására, az egész nép műveltségi színvonalának emelésére és kulturális alkotóerejének kibontakoztatására. A művelődést sohasem önmagában, hanem mindig társadalmi céljainkkal, szocialista fejlődésünk követelményeivel és igényeivel összefüggésben vizsgálja1. A kultúra fejlesztése számára szorosan összekapcsolódik azzal a feladattal, amit „A társadalmi tudat és a művelődés” című tanulmányában egy hasonlattal így érzékeltet: „Nemcsak felhúzni kell a szocialista társadalom épületét, hanem ezt az épületet be is kell rendezni, mégpedig szépen, ízlésesen, célszerűen, szocialista emberhez méltóan.” A könyv tartalmi elemzéseiben kibontakoznak a fejlett szocialista társadalom építéséből adódó kulturális és ideológiai tennivalók lényegi összefüggései. A szerző higgadt, körültekintő, mindenfajta felleng- zősségtől mentes és mindig a valóság fényeire építő hangvétele pedig méltóképpen reprezentálja a Magyar Szocialista Munkáspárt munkastílusát. Gyenes László
