Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-08 / 57. szám
KELET-MAGYARORSZÄG 1980- március 8. Ünnepségek, kitüntetések a nemzetközi nőnapon Mélyfúrású kutat épített Mátészalkán a Szabolcs megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. A 750 ezer forintos beruházást március 5-én adták át műszakilag. HANGVERSENY. A nyíregyházi művészeti hetek programjában március 10-én este hétkor a megyei művelődési központban hangversenyt rendez az Országos Filharmónia. Mincso Min- csev bolgár hegedűművész mutatkozik be a nyíregyházi közönségnek. A március 7-re hirdetett koncertet pedig március 13-án délután 5 órakor tartják a jósavárosi 9. számú iskola aulájában. Közreműködik a Csehszlovák Kultúra kamaraegyüttese. MŰVÉSZET ÉS IFJÜSAG. Ezzel a címmel hirdették meg a vers- és prózamondó versenyt az irodalmi színpadoknak. Március 9-én az ipari szövetkezetek Vörösmarty téri klubkönyvtárában 9 órakor kezdődik az irodalmi színpadok felnőtt seregszemléje. Ez alkalommal mutatkoznak be a felnőtt amatőr művészeti csoportok is. *A TEJUT FIAI” címmel magyar—finn—észt koprodukcióban készült dokumentumfilmet mutat be a Magyar Televízió március 12-én, szerdán este a 2-es programon. Az alkotás több jelentős díjat nyert, a többi között a New Yorkban megrendezett nemzetközi film- és tv- fesztiválon a dokumentum- műsorok kategóriájában ezüstéremmel tüntették ki. TÖLTSÜNK EL EGY ÉDES ÓRÁT címmel Psota Irén előadói estjét hallgathatják meg a nyíregyházi Városmajor utcai művelődési házban az érdeklődők március 18-án, 20 órakor. A műsort a városmajori művelődési ház szervezte. ÜTHIBÁBÖL EREDŐ KÁROKRA IS FIZET A CASCO. Az idei kemény tél károkat okozott az ország közútjain. A fagytól megrepedt, feltöredezett útburkolatok alaposan megviselték a gépjárműveket is. Az Állami Biztosító statisztikái szerint az év első hónapjaiban már száznyolcvan autós jelezte, hogy az utak rossz állapota miatt megrongálódott a gépkocsija. Kárigényüket a biztosító elfogadta és a CAS- CO-biztosítás keretében, a keletkezett károkat kifizette a gépkocsi-tulajdonosoknak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a nemzetközi nőnap alkalmából, hazánk szocialista társadalmi rendjének építésében, a dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek megjavításában kifejtett kimagasló munkásságuk elismeréseként kitüntetéseket adományozott. A Munka Érdemrend/arany fokozata kitüntetést kapta Gaál Ibolya, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. csoportvezetője. A Munka Érdemrend' ezüst fokozatát kapta Bíró Gusztávné, Mándok Nagyközségi Közös Tanács elnöke, Kövi Ferencné, a vásárosnaményi dohánybeváltó üzem szerszámraktárosa, ’Veisz Ferencné, a Nagyhalászi ÁFÉSZ árukiadója. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta dr. Bobecis And- rásné Nyírmada Nagyközségi Közös Tanács V. B. pénzügyi főelőadója, Gergely Lajosné, a szamosszegi Dózsa Tsz nyugdíjas növénytermesztője, dr* *. Géczi Lászlóné Nyíregyháza Város Tanácsa 21-es számú óvodájának óvónője. Hajdú Pálné, a megyei pártbizottság nőpolitikái referense, Rudi Béla, a Nyíregyházi Konzervgyár igazgatója. A megyei tanácson rendezett nőnapi ünnepségen dr. Pénzes János, a tanács elnöke kitüntetéseket adott át. A tanács kiváló dolgozója kitüntetésben részesült: Dankó Istvánná, a megyei tanács költségvetési elszámoló hivatalának előadója. dr. Gerda Katalin, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának főmunkatársa, Kukucs- ka Júlia, a megyei tanács vb építési-közlekedési és vízügyi osztályának ügyviteli alkalma-* zottja, Makra Sándorné, a megyei tanács vb titkárságának kisegítője. Papp Gyuláné, Nyíregyháza Város Tanácsa V. B. terv- és munkaügyi osztályának főelőadója, Simon Zsigmondné, Ti- szabecs Nagyközség Közös Tanácsa V. B. kirendeltségvezetője. A nemzetközi nőnap alkalmából a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója kitüntetést kapták: Chriszt Dezsőné, a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezet, Cserpák Ká- rolyné, a Rakamazi Cipőipari Szövetkezet — és Pólyák Mi- hályné, a Kisvárdai Ruházati Szövetkezet dolgozója. Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést kapott Ragány Györgyné, a Nagykállói ÁFÉSZ felvásárlási előadója, Póti Zsigmondné, a Fehérgyarmati ÁFÉSZ pénzügyi csoportvezetője, Kovács Alfréd, a Jánkmajtisi ÁFÉSZ elnöke. A Kiváló termelőszövetkezeti munkáért TOT kitüntetésben részesültek: Fehér Ferencné, a rakamazi Győzelem Tsz növény- termesztési szocialista brigádvezetője, Lőkös Gáborné, a fábián- házi Kossuth Tsz raktárosa, Czuprák Béláné, a csegöldi Baj- csy-Zsilinszky Tsz zöldségtermesztője. Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést kapott Erőss Károlyné dr., és dr. Kozma Istvánné, dr. Várad! Katalin nyíregyházi járásbíró. A kitüntetést pénteken Budapesten, az Igazságügyi Minisztériumban adták át. A nyíregyházi gumigyár kemping üzemében megrendezett ünnepségen kapta meg a Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést Gál Józsefné gumimatracfelépítő munkás. MÁV vezérigazgatói dicséretet kapott a mátészalkai körzeti üzemfőnökségen Varga Ferencné jegyvizsgáló. Kiváló dolgozó kitüntetésben részesüli Kovács Gusztávné mátészalkai vasúti bérelszámoló, Kiss Andrásné. vásárosnaményi személypénztáros, igazgatói dicséretet kapott Huszti Jánosné, az üzemi konyha dolgozója. A nemzetközi nőnap alkalmával a megye valamennyi munkahelyén és településén virággal, ajándékkal köszöntötték az asz- szonyokat és lányokat. Rohodról indult Szentpétery Zsigmond-kiállítás Vaján A Rohodról elszármazott, múlt század elején született Szentpétery Zsigmond színész emlékkiállítását március 15- én 10 órakor nyitják meg a vajai múzeumban. A rohodi általános iskola úttörőcsapata és az emlékek felkutatásában hatalmas munkát végző honismereti kör is SzentÁ lottó nyerőszámai: 11, 12, 54, 56, 82 Hírügycletes: Tóth Kornélia Telefon: 11—277 Orvosi ügyelet a hét végén A felnőtt és gyermek betegek ellátására Nyíregyházán hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a Vöröshadsereg útja 14. szám alatti városi rendelőintézetben tartanak ügyeletet. Szombaton 15 órától, vasárnap egész napon át, hétfő reggel 7 óráig állandó orvosi ügyeletet tartanak. (Telefon: 11—00C.) A városi rendelőintézetben vasárnap 8— 12 óra között fogászati ellátás is van. Az injekciókat felnőtteknek és gyermekeknek vasárnap 8—12 óra között a Vöröshadsereg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt adják be. HÜSSZÁLLlTÖ KOCSIK TYUKODRÖL. Tyúkodon, a termelőszö- vetkezet lakatosüzemében 80 szakmunkás dolgozik, közöttük többen hegesztőnek átképzett gépkezelők, akik a holt időszakban tudnak itt hasznos munkát végezni. A tavaly 34 millió 600 ezer forintot teljesítő üzem gyártási és bérmunkákat végez. Több vállalattal állnak kapcsolatban, köztük a MEZŐGÉP vállalat monori gyárával is. Ebben a negyedévben a monoriaknak 300 darab h'ússzállító kocsiszekrényt készítenek. Képünkön: Varjasi Antal hegesztő. (Gaál Béla felvétele) Alkotó ifjúság 300 fiatal pályázott Szabolcsban Második alkalommal hirdette meg a szabolcs-szatmári fiatalok körében az Alkotó ifjúság pályázatot a megyei tanács, a KISZ megyei bizottsága, az SZMT, az ipari, a mezőgazdasági és a fogyasztási szövetkezetek szövetsége, valamint a KIOSZ megyei titkársága. A pályamunkákat két kategóriában bírálták külön a termelőmunkával kapcsolatba hozható, tudományos-technikai jellegű alkotásokat, külön pedig az úgynevezett szabad idős pályázatokat, zömmel a képző- és iparművészeti munkákat. Több mint 300 fiatal pályázott. Megyénk alkotó kedvű ifjúságának legszínvonalasabb pályamunkái egy héten át a nagyközönség szeme elé Kerülnek. Március 9-én, vasárnap délelőtt negyed kilenckor a nyíregyházi tanárképző főiskolán nyitják meg a március 17-ig nyitva tartó bemutatót. FOGADÓÓRA. Dr. Nagy Árpád, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. titkára 1980. március 10-én, hétfőn 8-tól 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. pétery Zsigmond nevét viseli. Az emlékkiállításon fotókat, dokumentumokat, egykori színlapok fénymásolatát mutatják be, amelyet a lelkes rohodi szakkörösök — Balogh Zoltán tanár irányításával — hazai és külföldi színháztörténeti intézetektől, könyvtáraktól szereztek be. ZÖLDÉRT-áralc Az időjárásban tartja magát a hideg, s így — részben ezért — stabilak a primőrök árai is. A javulás csupán annyi, hogy ezen a héten — ha kis tételben is — az uborka és a zöldpaprika mellé, újra „jelentkezik” a retek és a saláta. A ZÖLDÉRT szombattól érvényes első osztályú árai: burgonya 4,40—5,20; vöröshagyma 8,80; dughagyma 45; fokhagyma 48; fokhagymapor 160; fejeskáposzta 15; kelkáposzta 15; karalábé 8,50; sárgarépa 8; gyökér 13; cékla 5; zeller 13; torma 26; téli retek 4; téli alma 5—8; körte 12—16; mák 58; szárazbab 22—30; dióbél 120; savanyú káposzta 12; aszalt szilva 40 forint kilónként. Pirmőr áruk: az uborka kilója 90; a retek csomója 6—7,50; egy fej saláta 6—8,50; a zöldpaprika darabja 6—8 forint. A halászlépaprika füzére 10 forint. A tojás 2,20—2,40 forint darabonként. AZ ÉLELMISZER ÉS VEGYI- ÁRU NAGYKER. VÁLLALAT felvételre keres ve£yi szakmában jártas dolgozókat, érettségizett fiatalokat, kocsikísérőket, targoncaszerelőt és targoncavezetőt. Kilépett bejegyzéssel ne jelentkezzenek. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Tünde u. 11. sz. alatt. (197971) Véget ért a magyar nyelv hete Március 3-án kezdődött megyénkben a TIT megyei szervezete nyelvi szakosztálya rendezésében a magyar nyelv hete. Évenként másmás téma kap főszerepet a sorozatban: ezúttal a költői nyelvről szóltak a nyelvtudomány jeles szakértői. Több mint hatvan előadás hangzott el Szabolcs-Szatmár, általános és középiskoláiban, a művelődési házakban és a megyei könyvtárban. Szombaton a nyíregyházi Zrínyi és a Vasvári gimnázium tanulói hallgatnak előadást Váci Mihály képalkotó módszeréről, illetve József Attila költői nyelvének szépségéről. A program a megyei könyvtárban 16 órakor tartandó záróelőadással ér véget. A MÁV DEBRECENI IGAZGATÓSÁGA értesíti a kedves utazó- közönséget, hogy 1980. március 10-től 1980. május 30-ig a Szerencs—Nyíregyháza vonalszakaszon pályafelújítási munkálatok miatt Tárcái—Nyíregyháza viszonylatban a személyszállítást hétfőn 8,00 órától péntek 15,00 óráig 4 személyszállító vonat kivételével vonatpótló autóbuszokkal, közúton bonyolítjuk le, az utazás 30 perccel tovább tart. Kérjük, hogy indulás előtt a pályaudvarokon a csatlakozásról tájékozódni szíveskedjenek. Az átszállással kapcsolatos nehézmé- nyek szíves megértését és az utazóközönség elnézését kérjük. MÁV Igazgatóság Debrecen. (286) KRÓNIKA ZOLTÁN NAPJA A Nap kél 6 óra 11 perckor, nyugszik 17 óra 40 perckor. A Ho(d kél 0 óra 0 perckor, nyugszik 9 óra 25 perckor. Hetven évvel ezelőtt, 1910. március 8-án kezdődött meg a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában, ahol Clara Zetkin javaslatára a megnyitás napját nemzetközi nőnappá nyilvánították. Ez azóta is a világ dolgozó női nemzetközi szolidaritásának napja. Eredetileg a kongresszuson a munkás-, értelmiségi és parasztnők követeléseiért való- harc és tüntetés napjává nyilvánították, nem feledkezve meg arról, hogy a proletár nők gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális felszabadulását az általános munkásmozgalom keretei között lehet valójában megvalósítani. Ez a mozgalom így szemléletében már keletkezésekor szemben állott a feminista nőmozgalommal; mint ismeretes, utóbbi a polgári társadalom kereteiben követelte a nők jogait, s a legfontosabb kérdést, a nők kizsákmányoltságát célkitűzései között, vagy programjában nem is érintette. A II. Internacionálé és a hozzá csatlakozó szocialista, illetve szociáldemokrata pártok vették először programjukba a nők teljes politikai, társadalmi és gazdasági egyenjogúságának kiharcolását, az anyaság védelmét stb. A nemzetközi nőnapot ma világszerte a nők békéért vívott harcának, továbbá az egyenjogúságukért, jogaikért folytatott küzdelemnek szentelik. Időjárás Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős idő, többfelé ismétlődő eső, zápor, keleten eleinte helyenként havas eső, hó. Élénk, erős lökésekkel kísért délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. OKTATÁSI INTÉZMÉNY anyagkönyvelésben jártas élelmiszer- beszerzőt alkalmaz. Cím a Kiadóban. (284) RAKTÁRI DOLGOZÓKAT FELVESZÜNK. PIÉRT Kereskeaetmt Vállalat, Nyíregyháza, Guszev tér 6. Felhívás tüdőszűrésre A MAGÉV DEBRECENI GÉP-MŰSZER KIRENDELTSÉG 4025 Debrecen, Iskola u. 3. Telefon: 16-587. Telex: 72-401 műszaki becslést tart 1980. március 12-én NYÍREGYHÁZÁN. Bejelentésüket kérjük a fenti címre megküldeni. Foglalkozunk új és használt gépek és műszerek vételével, eladásával, közvetítésével. FIGYELEM! A NYÍREGYHÁZI TEMPO ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÓ IPARI SZÖVETKEZET Nyíregyháza, Kossuth tér 13. szám alatt MEGNYITOTTA: í gyfélfopgalmi irodáját Tájékoztatás, megrendelés felvétel a következő szolgáltatásokra: — fuvarozás, — tüzelő házhoz szállítás, — gázpalack csere, — fénymásolás, — meghívók, névjegykártyák, — könyvkötészet, — egészségügyi kártevőirtás — villanyszerelés, — üvegezés, képkeretezés, — autó-motorszerelés, gumi javítás, — földelésellenállás mérés, — tűzoltókészülék-karbartartás, — üzemanyagkút-karbantartás, — kézimunkaelőnyomás, gombbehúzás, — harisnyaszem-felszedés. (187) || Kelet | Hagyarország [képek 5 gjgpig u n 1 i n 11 Km 8., szombat Rohamos ütemben fejlődött az elmúlt években Nyíregyháza; a szanálások, új lakótelepek kialakítása, a beköltözések magas száma miatt a városi tüdőszűrő- állomásra egymás után érkeznek vissza „ismeretlen” jelzéssel a szűrés idejéről tájékoztató lapok. Mivel a tanács lakcímnyilvántartása egyelőre nem tud minden változást azonnal közölni a Bethlen Gábor utcai tüdőszűrő állomással, így arra kérik a lakosságot az egészségügyi szervek. hogy az alább közölt sorrendben keressék fel a tüdőszűrőt: március A-tól Gy-ig terjedő kezdőbetűsek április H-tól J-ig terjedő kezdőbetűsek május K-tól L-ig terjedő kezdőbetüsek június M-től Ny-ig terjedő kezdőbetűsek július O-tól p-ig terjedő kezdőbetűsek augusztus R-től S-ig terjedő kezdőbetűsek szeptember Sz-től Sz-ig terjedő kezdőbetüsek^ október T-től v-ig terjedő kezdőbetüsek november Z-től Zs-ig terjedő kezdőbetűsek A tudobajt, mint népbetegséget, már sikerült megfékezni, s ma már csak elvétve fordul elő tbc-s gyermek városunkban. Az eredmények megtartásáért viszont kérjük a lakosság segítségét és pontos megjelenését a megadott időben. MEGYEI TÜDÖSZAKKORHÄZ GONDOZÖ INTÉZETE