Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
1980. március 23. o Csak Petőfiéknek volt alkalmuk? Mai fsrradalmárok A kispályákra osztott fut- ballgyepen: nagyüzem. Foglalt minden pálya, a tét sem kicsi, a nyírvasvári március 15-i ünnepségen a sport igencsak képviseltette magát: a megye minden részéből érkeztek melegítős, kokárdás fiatalok. A nyírvasvári kastély ma általános iskola, a szobában, ahol ülünk, talán maga a volt birtokos is eltöprengett, vagy éppen mérgelődött annak idején — bizonyára nem jó szívvel hallotta ezt a szót: forradalmár. Békés »fegyverekkel" Négyen ülünk az asztal körül. Beszélgetésünk témája ez a bizonyos szó: forradalmi, forradalmiság. Mégpedig nem a régmúltba visszatekintve, ellenkezőleg: a ma forradal- misága. Búzái Ágnes, a nyírlugosi Szabadság Termelőszövetkezet raktárosa, s mint említi KISZ-alapszervezetükben már többször napirendre került ez a téma. — Huszonnégyen .vagyunk, és nem túlzók, ha azt mondom: izgalmas vitáink voltak. Azt hiszem, nyugodtan képviselhetem miridannyiunk véleményét. Lehet, hogy a kívülálló számára furcsa, de vitáinkon, beszélgetve több szó esett a máról, mint a régmúltról. De azt hiszem: így is van ez rendjén. Mészáros Imre irodagépműszerész közbevág: — Valóban így van ez rendjén, hiszen manapság igencsak nehéz lenne olyan forradalmi tetteket produkál-, ni, mint ezelőtt 132 évvel. Mi büszkén olvasunk, hallunk azokról a fiatalokról, akik a zsarnokság, az önkény ellen küzdöttek, és jócskán vannak köztünk olyanok is, akik „visszasírják” ezeket a mozgalmas időket. De szerintem az ilyenfajta nosztalgiának nem sok értelme van. Ha mai forradalmárokról beszélünk, nem a fegyveres harc vagy az illegális küzdelem kerül szóba. Hogy úgy mondjam : békés „fegyverekkel” van dolgunk. „Elődeink is ezt tették..." Ágnes igenlően bólint, s hozzáfűzi: — Azt hiszem, azon már túl vagyunk, hogy a munkát folyton „csataként” emlegessük, de bizonyos vagyok benne, valóban ez a mai hétköznapok harca. Ha a mi termelőszövetkezetünkből hozok egy esetet, talán érthetőbb lesz. Egyszerű újításról van szó: évről évre gondot jelentett a dohányültetésnél az időjárás változékonysága, ezért töprengeni kezdtünk, mit tehetünk. Némi együtt gondolkodás után meg' is született az újítás, víztartályt szereltek a gépre, s most az időtől függetlenül dolgozhatnak. Nyilván nevetséges volna ezt a szó eredeti értelmében forradalmi tettnek nevezni —, de ha jól belegondolunk, talán mégiscsak van benne valami... Hiszen végül is többet adtunk, mint máskor. Forradalmár elődeink is ezt tették, csak persze más körülmények között, más eszközökkel. — Sokan érvelnek azzal a fiatalok közül — kapcsolódik a beszélgetésbe Komár Árpád, aki ugyancsak az irodagéptechnikánál dolgozik. — Hogy: „Petőfiéknek bezzeg volt alkalmuk bizonyítani ha- zafiságukat, küzdeni akarásukat”! Ezt éppen említette is Imre. Én. hiszem, hogy ma is lehet. Hozzáteszem persze: a ma követelményeinek megfelelően. Elszántságot, küzdeni akarást hol másutt, ha nem Búzái Ágnes a munkahelyen vagy a tanulásban. És ha a hazafiságot említjük, annak csak egy része a haza, a szűkebb környezet iránti szeretet — amelyet hazaszeretetként emlegetünk. Ebben benne van a táj éppúgy, mint egy utcasarok vagy éppen a család, a Komár Árpád barátok, ismerősök. Benne van viszont az is, hogy az a jó hazafi, aki hazájáért — vegyük ezt szűkebb, vagy tá- gabb értelemben — mindent megtesz, ami tőle telik. A forradalmár elődök ezt tették a maguk eszközeivel, lehetőségeivel. A mi lehetőségünk egy szóval kifejezhető: dolgozni. ' Lépést tartani a haladással Imre fűzi tovább a szót: — Mindehhez az is hozzátartozik, hogy úgy dolgozni: lépést tartva a haladással. Tudjunk „sebességet váltani”. Itt van például az elektronikus' gépek egyre szélesebb körű elterjedése. Nos, nekünk váltani kellett, hiszen a mechanikus berendezések javításához szükséges tudás igencsak kevés a korszerű elektronikus gépeknél. Most mondjam azt, hogy forradalmár, aki tanul és alkalmazkodik? Nem is tudom. Mégsem tartom nagyképűségnek, ha azt mondom: a többet és jobbat akarás rejlik a szó mögött. — Hadd dobjak be még egy kérdést — mondja Árpád. — Ehhez a bizonyos ‘ többet-jobbat akaráshoz az is kell, hogy megfelelően el tudjunk igazodni a világ dolgai között S ebben nemcsak a külpolitikát értem, hanem a belpolitikát is. Valahogy az a tapasztalatom, a mai fiatalok közül többen nem szeretik a politizálást. Most persze nem arra gondolok, hogy mindenki szakképzett politikus legyen. Inkább arra ne álljon tiltott szájjal vagy éppen a tudatlanságából fakadó daccal a mindennapi életünk új jelenségei, követelményei előtt... Az itt leírtak legfeljebb alapjaiban adják vissza a beszélgetésen elhangzottakat. A téma olyan volt, hogy ha néhány érdeklődő fiatal belelendül, igencsak nehezen tudják kimeríteni. Sok száz fiú és lány sportolt, szórakozott ezen a napon Nyírvasváriban, ám érdemes elgondolkodni azon: esett-e másutt is sző efféle dolgokról. Ha nem, a forradalmi ifjúsági napok eseménysora kínál még alkalmat a közös töprengésre... Mészáros Imre BESZÉLNEK RÓLA Ért a nyelvükön Harcsa József, a legkeresettebb fiatal volt a forradalmi ifjúsági napok nyírvasvári nyitányán. Másfél ezer fiatal tevékenységének összehangolását bízták rá, s mint az egyik főrendező, remekül vizsgázott. Zökkenőmentesen folytak a sport- és szellemi vetélkedők, jól sikerült az esti ünnepség és a bál is. Persze, ezt el is várta Harcsa Jóskától mindenki, hiszen évek óta a vasvári napok egyik főszervezője, volt alkalma bőven tapasztalatokat szerezni. Huszonkilenc éves, a Csepel nyírbátori szerszámgép- gyárának védelemszervezési csoportvezetője, s egyben párt- és KISZ-vezetőségi tag is munkahelyén. Ipari szak- középiskolában érettségizett Miskolcon, s mióta eszét tudja, KISZ-es. — Komolyabban azonban csak a seregben kapcsolódtam a KISZ-munkába, ott alapszervezeti KISZ-titkár voltam, s azóta is tart a lendület, — mondja a rendezők „főhadiszállásán”, a vasvári általános iskola egyik parányi helyiségében. — Szatmári fiú vagyok, Tiborszálláson nőttem fel, de amikor végeztem a szakközépiskolában, nyakamba vettem én is a világot. Pestre mentem, de hamar rájöttem, sokkal jobb otthon. A feleségemmel is ott ismerkedtem meg, ő nyírbogát! 72-ben már Bátorban dolgoztunk az akkori motorkerékpárgyárban. Innen vonult be katonának, majd mikor leszerelt, visszatért munkahelyére, nemsokára a KISZ-bizottság titkárává választották. Nagy szüksége volt a seregben szerzett tapasztalatokra. Akkor kezdődött a gyár átszervezése, s akkor alakult meg az üzemben a három alapszervezetből a KISZ-bizottság. — Szép idők voltak, — emlékezik, — abban az időben vált a kis, korszerűtlen üzem igazi komoly gyárrá. S ebben a fiatalokra, a KISZ-tagokra hatalmas munka várt. Most sem lehet azonban lebecsülni a fiatalok szerepét, hiszen a gyár átlagéletkora alig haladja meg a 30 évet. De a vezetők többsége is 40 alatti ; a KISZ-tagok száma pedig csaknem háromszáz. — Jelenleg mi a feladatod a mozgalmi munkában? — Vezetőségi tag vagyok, a pártalapszervezetben pedig ifjúsági felelős. Nemrég választottak azzá. Nem csoda, hogy ezt a feladatot kapta. Ért a fiatalok nyelvén, de az idősebbek is megbízhatnak benne. Ezt szakszervezeti titkárként is bizonyította annak idején. — Tavaly neveztek ki védelemszervezési csoportvezetővé — folytatja —, s ez igen komoly munka. Nagy értékekre vigyázunk, de ügyelni kell az anyag- és energiatakarékosságra is. Talán mondanom sem kell, a feleségem, aki egyébként szintén itt dolgozik, gyártáselőkészítő, nem volt túlságosan boldog, amikor megtudta, hogy ezentúl mivel foglalkozom. Teljesen kötetlen a munkaidőm, s délután ötkor nekem még korántsem járt le a műszakom. — Nem unatkozhatsz ... — Egyáltalán nem. Ráadásul tanulok is, utolsó éves vagyok a marxista esti egyetemen, s természetesen a mozgalmi munkát sem lehet elhanyagolni. —* Legközelebbi feladatotok? — A „Csepel napok” megszervezése. Szép hagyomány ugyanis nálunk, hogy a tavasz végén rendszeresen találkozunk a város többi üzemének dolgozóival, a hozzátartozókkal. Olyan majálisféle ez, s ennek megszervezésében nagy szerepet kapnak a fiatalok. Lobogó — Szólt a barátom: „Láttam már olyat is: j j március 14-től május 3— 4-ig egyfolytában kint volt a zászló...” Elgondolkodtató megjegyzés volt. Valóban minden esztendőben megfigyelhető: kitűzik a zász- | lókat fára, házra, erkély- | re — s elmúlik az ünnep, telnek a napok, a zászló leng, ünnepi külsőt köl- j csönözve a hétköznapok- f nak is. Ez azonban visszá- j jára is fordítható — sőt : vissza ig. fordul önmaga ; ellentétébe. Az ünnepből . I ! válik hétköznap — elszür- * kül a lobogó színe... j Olyan ez — szőhetj ük még tovább a gondolatot —, ; mintha valaki folyton ün- \ neplőben jár, legyen szer- { da vagy péntek. „Olyan nagy munka volna egy-két nappal ünnep után levenni a zászlót — mérgelődött barátom. — Aztán újra kitűzni. Hiszen így tavaszonként oda jutunk, hogy az tűnik újdonságnak, különlegességnek, ha nincs lobogó a házakon!” Bólogattam. Aztán másnap reggel — március 17. volt — örömmel láttam egy öreg ház mellett a létrát. Komótos férfiú mászott rajta a lengő zászló felé. Levette, óvatosan összetekerte... Mozaikok egy versenyről A Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmából rendezett sportversenyeken több mint háromezren vettek részt Nyírvas váriban. Prológus. 1980. március 15., szombat, kora reggel. Érkezés. Var> aki csak Zsukkal, de a. többség panoráma autóbusszal. Piros, kék, sárga, lila melegítők, bojtos sapkák, mélykék ano- rákok, tarkabarka sálak, harisnyanadrágok és — uram bocsá’ — jégeralsók. És zsivaj, csivite- lés, izgalom, öröm és bánat. Mert hogy az indulók túlnyomó része a tízegynéhány évesek mindkét nembeli korosztályából kerül ki. Bemelegítés. Nem messze a futóverseny rajthelyétől négy-öt kamasz buzgón tornázik, ugrál. Középkorú civil jő rohanva, s kérdi: — Hát ti?! — Bemelegítünk, tanár úr — lihegi a legközelebb álló —, keményen melegítünk, ahogyan mondani tetszett. — A férfi a fejéhez kap. — Még mindig melegítettek? Hiszen mindjárt a győzteseket hirdetik! Negyedórája lefutották a számotokat! Döbbenet az arcokon. — Nekünk senki nem szólt! — mondja egy szeplős —, de most már úgy is mindegy, ne tessék mérgelődni. Olyan erősen melegítettünk, hogy teljesen kivagyunk. Biztosan lemaradtunk volna. Három a Filetóth. A Nyíregyházi Irodagéptechnikai Vállalat futballcsapatában három egymásra hasonlító fiút bíztat az oldalvonal mellett egy csoport. Szi- porkázóan játszanak, úgy robognak el az ellenfél védői közöt, mint expresszvonat a csiga mellett. »— ök a Filetóthék: János, Tamás és Béla, s a tavalyi 5. hely után ezúttal elsők szeretnének lenni! — így egy informátor a csapat háza tájáról. Sokan élvezik a játékukat, nagy a nézősereg minden mécsesükön. Sikerrel is veszik az akadályokat, de a döntőbe jutásért vívott találkozón balszerencsés körülmények között veszítenek, úgy, hogy mindhárom Filetóth megsérül. A korábban szerzett góljaik azonban némi kárpótlást jelentenek a három testvérnek. Mert rúgtak. Hármat. Őszinteség. Indul a. futóverseny mezőnye. Nagy kavarodás, lökdösődés, a rajtnál némi ,,könyökmunka’’ is szerepet kap. Az egyik kislegény felbukik, picit üldögél, aztán felpattan és a többi után ered. Megnézem magamnak jól, s amikor valahol az utóhadban beér a célba, odamegyek hozzá. — Gratulálok, nem adtad fel, pedig buktál. Igazán sportemberhez méltóan viselkedtél! — Nem erről van szó, bácsi — legyint elkeseredetten —, azért futottam utánuk, hogy törlesszek annak, aki bokán rúgott. De nem értem utol! ... Az összeállítást készítették: Balogh Géza, Kalen- da Zoltán, Mikita Viktor, Pauwlik György, Tarna- völgyi György. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET