Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-20 / 67. szám
1980. március 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Acél névjegy Á zt már megszoktuk — örömmel vesz- szük —, hogy a szolgáltatás néhány ágazatában a szolgáltatást végző személy, vagy brigád munkája mellé a névjegyét is adja. Uj viszont, hogy egy vasmunkás vállalat szocialista brigádjai az alkatrészeket, fél- és késztermékeiket szintén névjegyükkel adják egymásnak tovább. A névjegy alapanyaga a munkadarab, az acél. A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalatnál 107 szocialista brigád dolgozik, 1614 taggal. Terjed körükben a hasznos kezdeményezés, hogy vagy egyéni számukat, vagy brigádnévadójuk kezdőbetűjét ütik az elkészült munkára. Ezzel felelősséget és garanciát vállalnak a minőségért, a határidőkért. Ezek után nem lehet mellébeszélés, bárki kérheti; „mutasd az egyéni számodat, vagy a kezdőbetűt és én megmondom ki vagy, milyen munkát végzel”. Az ilyen nyíltságnak, vagy ha úgy tetszik nyilvánosságnak felbecsülhetetlenül nagy a haszna. A MEZŐGÉP vállalat milliárdos nagyságrendben gyárt gépeket, alkatrészeket, végez kooperációs munkát. Ilyen tételnél a jXVéijápy százalékos minőségromlás, a két-három napos határidőcsúszás milliós kieséseket okozhat. A brigádok vállalásának felbecsülhetetlen értéke, hogy névjegyükkel a munkadarabon elkötelezik magukat arra, hogy szigorú technológiai és munkafegyelemmel tudásuk legjavát adva dolgoznak. Csak minőségileg ellenőrzött alkatrészt vesznek át és adnak tovább. Ez nemcsak vállalati szempontból hasznos. Hányszor van úgy az életben — azonos vállalatnál —, hogy a brigádok egymásra utaltságuk ellenére is elkülönülnek. Egymástól függetlenül tesznek munkavállalást, és arra nem gondolnak, jó eredmény csak akkor születhet, ha a gyártás-előkészítéstől a végszerelésig, egymás kezére dolgoznak. A mezőgépesek már gondoltak erre, a brigádok szorosabbra fűzik kapcsolataikat és együttműködnek. Nemcsak a nevüket adják tovább a munkadarabbal, de jelzéseket is küldenek egymásnak az észlelt hibákról, problémákról, a technológiai utasításokat tapasztalataikkal, javaslatokkal egészítik ki. H ogy könnyebb, gyorsabb, minőségileg jobb lesz így a munka, egy percig sem vitás. Nem kérdőjeles az sem, hogy brigádok munkateljesítménye az új módszerrel nagyobb lesz és a borítékon is érződik majd a kedvező hatás. Vasasokhoz méltó ez a cselekedet, az acél névjegy. Seres Ernő Pakson bizonyítottak Teljesíti kongresszusi vállalását Bodor Barna brigádja aranyat érd műszakok Távolról, mint egy impresszionista kép: szűrt lényben, sárga, ferde földfal előtt, kékruhás emberek hajladoznak a mélyben, fejük felől pedig zöld mező szalad a messzibe. Közelebb menve: a mozgó kék foltok emberek lesznek, arcuk megkülönböztethető. A hosszú szerelvények közeli robogása, a tartálykocsik hengerei, a leláncolt Ladák hosszú sora pedig a helyszint jelzi: Záhonynál vagyunk az ötszázas rakodó építkezésénél. Az alant dolgozó emberekről, akik az ásót műszerként kezelik, több mindent tudtam már. Először is azt, hogy az a KEMÉV egyik legjobb szocialista brigádja, és a vezetőjük, Bodor Barna. Tudtam továbbá, hogy tízszeres aranykoszorús a Zalka Mátéról elnevezett csapat; elnyerték a Vállalat Kiváló Brigádja címet is, és arról szólt még a fáma, hogy legutóbb Pakson dolgoztak, „kölcsönbe”, s jó hírt teremtettek ott is cégüknek, a szabolcsi munkásnak. Levél az igazgatónak — Negyven műszakot teljesítettünk Pakson — meséli Bodor Barna. — Amikor eljöttünk, szinte megsirattak minket és a többi KEMÉV- dolgozót, hiszen összesen öt- venen voltunk. Mint a párt- bizottság tagját, engemet bíztak meg ügyeink intézésével. Amikor hazaindultunk, az ottani főnök a kezembe nyomott egy papírt, hogy itthon adjam át a mi igazgatónknak. A papírra az volt írva, hogy nagyon elégedettek voltak a munkánkkal. Míg beszélgettünk, lassan körénk gyülekezik a brigád, mármint azok, akik a közvetlen közelben dolgoznak. Nem teljes a létszám és ez érthető is, hisz például a távolabb darun dolgozót egy kis beszélgetés kedvéért levenni a gépéről, enyhén szólva luxus lenne. Nem áldozat ez..." n Amit a Zalka Máté brigád tesz, az alighanem méltó napjaink szelleméhez. — Sok mindent vállaltunk — fejtegeti Szabó Gyula. — Itt egy nyílt csatornát építünk a rakodón felgyülemlő víz levezetéséhez. Vállaltuk, megépítjük az új, normál széles vágányokat és a XII. kongresszus tiszteletére néhány műszakkal meg is rövidítjük a munkálatokat. A szivárgó rendszert is mi készítettük, és hét műszakkal lettünk hamarabb kész, mint kellett volna. Csatlakoztunk a Sziklai Sándor brigád felhívásához, legközelebb március 29-én tartunk kommunista szombatot. — Nem nehéz a sok többlet teljesítése? — kérdezem, hiszem a kubikolás után egy szabad szombatot feláldozni nem is lehet könnyű. — Nem áldozat ez — vélekednek többen is —, hiszen tudjuk mit és, miért csinálunk. Paksra is az első szóra jnentünk, pedig igencsak messzi van innen. — Kitüntetésként is felfoghatnánk Paksot — szól közbe Dobronyi András —, mert oda a legjobbakat küldték. És egy olyan nagy fontosságú építkezésben közreműködni, bárhogy is nézzük, megtiszteltetés. Azon voltunk, hogy a negyven műszak alatt, a lehető legtöbbet... — _______és a legjobbat csináljuk. — fejezi be a mondatot a brigád vezetője. — összeforrt brigád ez — szól közbe valamelyikük —, évek óta együtt vagyunk, nálunk még igazolatlan nap nem volt, amit meg kell csinálni, azt megcsináljuk. Komolyan mondom, szívesen fáradozunk ha kell, minden többletmunkán ott van mindenki, aki csak mozogni tud. — Vannak-e nehézségeik? — Akadnak — mondja Bíró Béla. — Például? — Például? — kérdez visz- sza —. Például érkeznek a vagonok, nekünk hozzák az anyagot és nincs, aki kirakja. Ilyenkor mit lehet tenni, neki esünk mi. Mert ha kira- katlanul ott áll a vagon, a vállalat fizetheti a sok kötbért, és kinek jó az? Hajtás és minőség — Tudja — veszi át a szót megint Bodor Barna —, figyelünk mi mindent, olvasunk, hallgatjuk a rádiót, és persze szemünk is van, tud 1 juk, mit várnak tőlünk. Most arra hajtunk, hogy megcsináljuk amit kell, de nagyon ügyelünk a minőségre. Nem mondom, de ahogy a szerszámmal bántak, ahogy szinte simogató figyeléssel hántották le a földrétegeket, az szavak nélkül is elárult mindent. Nincs kéznél mindenki, ezért álljon itt a teljes brigádnévsor, közöttük azok is, akik munkájuk miatt nem beszélhettek. Tehát: Bodor Barna, a brigadéros. A szabadságon lévő Berencsi Gyula, a helyettese. És a többiek: Szabó Gyula, Mádi Lajos, Bíró Béla, Berecz János, Zsoldos Balázs, Nagy László és Dobronyi András. — Mit várnak a kongresz- szustól? — kérdem még. — Jót, csakis a legjobbat. Azt, hogy ne változtassanak a politikán ... mondják. A távoli vonatfütty tesz pontot a beszélgetés végére. Speidl Zoltán Kellemest a hasznossal Megdolgoznak az ösztöndíjért Garanciális munkát végeznek a gépészeti szakközépiskola diákjai. Bizonyítani akarásuk, az osztályzás szigorú rendje és a jó oktatógárda a legjobb garancia arra, hogy a mátészalkai iskola fiataljai a jövőben is minőségi munkát végeznek. Igen fontos termékeket állítanak elő, elöljáróban csak annyit, hogy a ZIL tehergépkocsik egy részébe ők gyártanák pótalkatrészeket. Alig serken a szakálluk, kiskorúak, kevés a gyakorlatuk és az erős gépkocsik üzemeltetése tőlük is függ! Hát nem furcsa? A jó hírű mátészalkai gépészeti szakközépiskolában képezik a szatmári üzemek leendő vasasait. Éppen négy esztendeje annak, hogy a tanulók elkezdték a bérmunkát. Tavaly óta, vagy inkább ettől a tanévtől a heti egy helyett heti két napot töltenek gyakorlati foglalkozással. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben több lesz ' az általuk végzett bérmunka. Olyan bérmunkát végeznek, amely „belefér” az oktatási tervbe. Vagyis ösz- szekötiik a kellemest a hasznossal. Az iskola „toldaléka”, a tanműhely korszerűnek mondható. A hőkezelő kemencék segítségével tartós és mutatós munkadarabokat állítanak elő a tizenéves fiúk. A kemence közelében a sokféle hegesztés csínját- bínját sajátítják el. A csaknem univerzális esztergagépeken olyanra formálják a vasat, amilyenre csak akarják. Sokrétű munkájukat nem végzik ingyen. Az igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a bérmunkáért járó pénz felét a tanműhely fejlesztésére fordítják, 20 százalékot ifjúsági célokra költenek, 20 százalék a városi tanács kasz- szájába kerül, a maradék tíz százalék felosztható a tanárok között. Duljánszki Mihály, a tanműhely főnöke: — A másodikos és az „öregebb” diákok átlagosan 250 forint ösztöndíjat kapnak az államtól. Bérmunkájuk legalább ennyit ér. Mondhatjuk, megdolgoznak az ösztöndíjukért. Az elmúlt napokban újabb megrendelővel, a MOM mátészalkai gyárával kötöttünk szerződést. Ennek értelmében 20 ezer forint értékű pótalkatrészt gyártunk az optikusoknák. Ha a próba- gyártás sikerül, kapjuk az újabb és nagyobb megrendelést. — Kik az állandó megrendelők? — A másik három bázis- üzemünk: az ISG, a MEZŐGÉP vállalat helyi gyáregysége és a Csepel Szerszám- gépgyár nyírbátori gyáregysége. A MOM-nak szá- zadmiHiméter pontossággal kell dolgoznunk. Az ISG-nek hőkezelt esztergakéstartókat, tömszelencéket készítünk, a ZIL pótalkatrészeket a nyírbátoriak megrendelésére gyártjuk. Olyan munkát adunk ki a tanműhelyből, amely még rutinos szakmunkáisaknak is a dicsőségére válna. _ E dicsőség, illetve siker egyik kovácsa, pontosabban esztergályos tanulója Szabó Gyula. — Szamoskéren laknák a szüleim, ezért az érettségit is adó szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után valamelyik szálkái . vasas üzemben szeretnék munkát vállalni. Gyakorlati jegyem négyes, vagy ötös. És ez a bérmunkának is köszönhető. Jakab József lakatosnak készül: — Negyedikes vagyok és a MEZŐGÉP egyik brigádjában végzem a gyakorlati munkát. Minden héten egy, vagy két napig „igazi” vasasok között vagyok, akik szinte egyenrangú partnerüknek tekintenek. Amit tőlük tanultam, annak hasznát veszem a bérmunkánál is. A bérmunkáért járó pénz egy részét hozzáteszik a megyei tanács által adott pénzhez, és hamarosan vásárolnak a tanműhelybe két modern marógépet. Szeptembertől ugyanis a marós szakmát is tanulhatják a szatmári fiúk. Ez a tanműhely a jövőben még inkább a gyakorlati oktatás jó példája lehet. És igaz, ami a köznyelven forog: „A gyakorlat teszi a mestert”. A leendő mestert is. N. L. A Minőségi Cipőgyár csengeri üzemében az 1980-as évben 1 millió 970 ezer cipőfelsőrészt fognak gyártani a tervek szerint. Horváth Julianna és Pályi Zsuzsanna a cipők erősítő szalagjának felvezetését és szélbehúzását végzik Comelz-típusú gépeken. (Császár Csaba felvétele) 4 lla Szergejevna befejezte a létszámellenőrzést, majd bejelentette: — Most pedig, gyerekek, erről a címről írjatok fogalmazást: „Mi szeretnék lenni?” A 7. b. tanulói kinyitották a füzetüket, aztán teljes csend lett az osztályban. Eltelt tíz perc, de Julja Glazkova még semmit nem írt. „Fogalmam sincs, mi akarok lenni, ha befejezem ezt az iskolát” — gondolta. Körülnézett, a tekintete megállapodott Álla Szergejevna pompás frizuráján. „Lehet, hogy fodrász leszek. Ha eljönne hozzám a mi Álla Szerge- jevnánk, így szólnék: önnek hosszúkás az arca, ezért a magas frizura nem áll jól.” Vagy — a tanárnő ibolyaszín ruhájára nézve gondolta, — jó lenne szabónak menni? Ha Álla Szergejevna felkeresne, azt mondanám neki: „Nem illik ez a szín az arcához. Meg ez a fazon nagyon kövérit.’’ Vagy — egy pillantást vetett a tanárnő lábára, — jó lenne talán cipőbolti eladónak lenni. Álla Szergejevná- nak azt tanácsolnám: Alekszandr Hort: Nézőpont kérdése „önnek előnyösebb a magas sarkú cipő, mivel kis lába van.” — Glazkova, min gondolkozol? — ráncolta a szemöldökét a tanárnő. — Az idő telik, te pedig még el sem kezdtél írni. — Azonnal kezdem, Alla Szergejevna — fogott hozzá Julja. „Csak bajom van ezzel a Glazkovával — gondolta a tanárnő. — Egyre csak ábrándozik, a fellegekben jár. Biztosan azt fogja írni, hogy tanítani akar. Ó, a naiv kislány!... Mit is tudhat a mi foglalkozásunkról. ök harmincán vannak, én egyedül. Valóságos kis pokolfajzat valamennyi... Ezek, között igazodj el, vállalod a felelősséget mindegyikért ... Nem, ha most kellene választanom, valami jobbat keresnék... Jó lenne, mondjuk, női fodrásznak lenni. Van ízlésem. Ha egy ilyen Glazkova jönne hozzám, így szólnék: „Kislány, mivel kerek az arcod, a lapos, sima frizura nem a legjobban áll.” Julja kerek galléros ruhájára tekintve mást gondolt: szabónak kellene lenni. Ha felkeresne egy ilyen kis Glazkova, azt mondanám neki: „Neked, kislány, az ilyen fazon nem illik. Próbáljuk meg állógallérral!” Majd — Julja piros cipőire pillantva — ezt gondolta: eladónak se lenne rossz elmenni. Glazkovának azt tanácsolnám: „Elég nagy lábad, van, kislány. Ezért előnyösebb neked a lapos sarkú cipő.” £ kkor kicsengettek. Julja Glazkova adta be a dolgozatot utolsónak. Nos, mit írtál, Julecska? Mi szeretnél lenni, ha felnősz? — kérdezte. — Tanár — felelte és elpirult. — Remek! — mosolyodon el Álla Szergejevna. — Nagyszerű foglalkozást választottál. Oroszból ford.: R. M.
