Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-01 / 51. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET KÖVETELMÉNY „Sajnos kevés művezető kollégával találkozom az esti egyetemen” — mondta a minap egy fiatal műszaki. Aztán elmondta: az, hogy esztergálni tud, az a minimum ahhoz, hogy elfogadják. Ahhoz viszont, hogy tekintélye legyen, sok más is kell. Többek között az átfogó tájékozottság. Példákat említ. Jött a termékár-változás. Reggeliidőben nekiálltak a munkások, magyarázza meg. Híreket hallanak a rádióban, neki szegezik a kérdést: mi a véleménye. Vetélkedőre készülnek, nála kezdik a tájékozódást, a segítségkérést. „A mai munkás érdeklődő, s ha a közvetlen vezetőjétől nem kap választ, csak legyint” — fejezte be az eszmefuttatást. Amikor káderkérdésekről esik szó, sokan fintorognak a hármas követelmény hallatán. Legyen spéci szakember, mondják ki a szentenciát, dolgoztatni, termeltetni ezzel lehet. Az üzemvezető szóban — teszi hozzá az ismert groteszk — az „üz” szó a lényeg, mi kell más? Az emberi kvalitásokat, a politikai ismereteket sokan mellékesnek érzik, s valamiféle technokrata szemléletből kiindulva csak a szakmára, a szorosan vett szakismeretre akarnak építeni. Pedig az élet azt bizonyítja, nem csak kenyéren él az ember, kell bizony más is ahhoz, hogy egy üzem vagy műhely közérzete jó legyen, a termelés menete zavartalan legyen. Nem véletlen, hogy a vásárosnaményi VOR-ban éppúgy, mint a Nyírteleki Mezőgépnél, a középvezetőtől is számon kérik azt a politikai tudást, mely nem csak az aktuálpoliti- kai válaszokra teszi képessé, de a tudatos munkára nevelés nélkülözhetetlen eszköze is. Régi igazság, hogy bármelyik üzemben vagy gyárban a közhangulatot, a munkához való kedvet számos belső és külső tényező motiválja. Jószerével. nincsen az életben j olyan, az embert érintő i dolog vagy esemény, melynek ne lenne politikai töltése. Áll ez a nagy, gazdasági kérdésekre éppúgy, mint a napi bosszúságot jelentő ellátási, közlekedési ügyekre. Nincs zavaróbb, mint a megválaszolatlan kérdések gombóca, mely a torkot szorongatja. A vezető beosztásban dolgozónak éppen ezért a termelés kérdései mellett ezekre a hangulati tényezőkre is figyelnie kell, s választ kell tudni adnia. „A mai munkás érdeklődő és tájékozott” — mondta egy másik gyár művezetője. Ebből aztán kiderül az is, nem lehet rutinválaszokkal, általánosságokkal elintézni a kérdezőt. Alapos társadalmi, politikai ismeretek kívántainak tehát. És itt akarva- akaratlan eljutunk a harmadik kívánalomig, az emberi magatartásig. Mert e feladatnak csak az tud megfelelni, aki beosztottaihoz emberileg közelít, termelő tevékenységüket és hangulati elemeiket ösz- szefüggésében látja, türelemmel, okosan és felelősséggel vezeti őket. Vezetni nem csak annyi tehát, hogy a munkában irányítani. Vezetni emberien, a munka és az élet egészének együttes látásával lehet. Az élet bonyolult" dolog. Kérdéseire jó választ adni nemcsak vezetői erény, hanem kötelesség is. Bürget Lajos Bodnár Újra kéne Újra kéne születni harangszóhoz szegődni bízni magam bimbózva fölém hajló arcokra édes álom nyűgözne édentájon szelídre nem nyűne most halálom zsémbeskedő magányom Cseperedni jó volna tiszta szóra fonódva baktatni zöld mezőkön bogyón élni gyümölcsön futni parti homokon csikóhajú dombokon gazra dögre aszályra soha nerrj is találva fittyet hányva ködökre sziyárványra köszönve bámulni fekve réten csillagot álmosszépen kazlak mellett aludni harmatcsepptől ragyogni István: Tavasszal mindenütt A földeken sétálva tavasszal mindenütt apámat látom én ahogy a búvá zsengéket óvja a ködből kiragyogva Keresem dörzsölném újra az Aladdin lámpát hogy kertünkből ismét szállna szállna magasra a hömpölygő kesernyés áldozati füst Integet utamon gyakran jön felém apám gallyakat hozva Háromezer fotó A TERMÉSZETRŐL 1978-ban a NIMRÓD vadászmagazin szerkesztőségének kezdeményezésére készült el az a felhívás, amely a természet- és „vadfotósokat” igyekezett tömöríteni, munkáikat a lapnak megszerezni. Háromszáz jelentkező adatait kapták meg a szervezők. Nem egy, hanem akár öt klubra való fotós kérte felvételét — amire senki nem számított. Mégkevésbé arra, hogy az első fotópályázat meghirdetése eredményeként 1285 fotó elbírálása volt a zsűri feladata ... Á pályázat • sikerén leibátorodva kiállítást rendeztek a legjobb munkákból, s azt országjáró körútra indították. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vállalta a budapesti bemutatót, amelyet egy hónap leforgása alatt tizennégyez- ren tekintettek meg. Vidéki városokban vagy önállóan, vagy vadászati-természetvédelmi kiállítások részeként volt látható a FOTÓKLUB anyaga. Az egy évvel későbbi pályázat legalább olyan sikeres volt, mint elődje. 1185 kép sorsáról kellett dönteni. A legjobb képekből összeállított kiállítás ma is járja az országot. A FOTÓKLUB harmadik pályázatának eredményhirdetésére rövidesen sor kerül, a zsűri döntéséről már elkészült a jegyzőkönyv. Most januárban 915 színes és fekete-fehér felvétel érkezett, amelyből ugyancsak kiállítás készül. A klub munkája, egyre szélesedő tevékenységi köre arra késztette a klub vezetőit, hogy magasabb szinten szervezzék meg életüket, s ekkor vetődött fel az egyesületté alakulás gondolata. A Kulturális Minisztérium, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége, az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat támogatásával,-a Magyar Fotóművészek Szövetsége eszmei irányításával az egyesület február 23-án jogilag is megalakult. Célja, hogy szervezze és összehangolja a hazánkban működő — hivatásos és amatőr — természet- és vadon élő állatok fényképezésével foglalkozó tagjainak tevékenységét, akik egyúttal a természet- és környezetvédelem feladataiból is részt vállalnak. A természet és környezet védelme ma a világ nagy gondjainak egyike. Ez a megállapítás hazánkra nézve is érvényes. Remélhető, hogy a természet szépségeinek megismertetésében és megvédésében — a fotó sajátos eszközeivel — az egyesület tagjai is közreműködhetnek. Bágyi Ferenc (Budapest) felvétele Szabolcs-szatmári emberek: Á FORMÁZÓ t VÉGLETEK NÉLKÜL ÉLNI Az öntöde olyan, mintha nem lenne teteje. Mintha szürke felleg ereszkedett volna alá. Fent a ködös ég, alant pedig az olvadt nap folyik a kemencékből, ami, ha formába dermed, radiátor lesz belőle. Vasat, csak úgy, nem lehet önteni. Forma kell hozzá, az öntő mellé pedig formázó. Akinek anyaga a fekete homok. A formázó naponta 48 tonnát mozgat meg másodmagával. Rá tehát 24 tonna jut. A régi amerikai bányászdal így szól: „Tizenhat tonna, ha megrakod, béred a két fáradt karod.” Szanyi Imre formázónak, ha életrajzot akarna írni, könnyű dolga lenne. Fél tucat mondatba sűríthető minden főbb adata. íme, az életrajz: „Dögén születtem, 1938-ban. Szüleim parasztok, öntőtanuló lettem 1953-ban. Határőrnek hívtak be 1958-ban. Leszereltem 1961-ben. Ekkor megnősültem, lett két fiam. Máig egyetlen munkahelyem a Vulkán.” A káderlapra még három rövid mondat kívánkozik. „Az általános vélemény, hogy derék ember. Párttag 1972 óta. És brigádvezető.” Ezek a formázó életének kurta tényei. Egy apró bekezdés csupán. De csak látszólag szikár ez az életrajz. -. - ....... Nehéz szavú ember Szanyi Imre. Mondatai, csakúgy mint a mozdulatai, kimértek, lassúak. Nem ismeri a cirkalma- zást. Ügy beszél, mintha nehéz köveket görgetne. Ülünk a csarnok kopott irodájában, a zaj megkopva érkezik csak ide, de minden ajtónyílás után beomlik az öntöde kénköves lehelete. — Amikor én öntőtanuló lettem, még nem lehetett válogatni. A földet nem akartam, mindenképpen az iparban akartam elhelyezkedni. Én társas lény vagyok és nehezen bírtam, hogy a család egyik tagja a föld eme végében kapált, én a másikban, nem volt kihez szólni naphosszat. Volt vagy öt hold földünk, abból éltünk. Most már én csak itt maradok, nem szeretem a változásokat. A formázóföldtől fekete kezét az asztalon nyugtatja. — Az iskolát Dögén jártam, s ha jól visszagondolok, senki sem jutott közülünk magasabb iskolába. Társaim té- eszben dolgoznak, meg a vasútnál, egy Amerikába disszidált. Az még egy másik világ volt, jobban ragaszkodott mindenki a földhöz. Csak én akartam, mindenáron eljönni, próbált is az apám visszatartani, de nem tudott. Ma már egyikünk sem bánja, hogy akkor ezt választottam. — A feleségemet — jó pár évig ő is a Vulkánban dolgozott, csak nem bírta az egészsége — gyerekkoromtól kezdve ismerem, gyerekszerelem volt a miénk, két évvel fiatalabb nálam. Emlékszem, mondták a gyerekek, na, Imre, jön a szeretőd. Akkor még ez a szó járta, ma biztosan úgy mondanák: „jön a csajod”. Ezen jót derül, ízlelgeti a szót: „csajod”. — Azt nyugodtan mondhatom, hogy mindenkinek olyan házasságot kívánok, mint a mienk. Van két fiam, a kisebbik hetedikes, a nagyobbik már felszabadult autószerelő. Ö is itt dolgozik. Derék Szanyi Imre. (Gaál Béla felvétele) gyerek, gimnáziumba jár, öklöz, hetente háromszor van edzésen, reggel ötkor együtt jövünk el, s hét óra is van, mire hazaérkezik. No, de a házasság. Még katona voltam, amikor apám megvett nekem egy kis házat, de másunk sem volt, amikor összekerültünk. Akkor még nem dívott a nagy ajándék, szegényebbek voltak az emberek. Ma már persze nagyobb a ház, kölcsönt vettünk fel az építkezéshez, sok munkánk fekszik benne. — A katonaság nekem élmény volt. Kőszegen szolgáltam, mesés kisváros az és itt maradunk. Itt élnek a szüléink. Szeretem a falumat. És apámnak sem esne jól, ha itt hagynánk a házat, ami az ö verítékéből lett. Nem mondom, kényelmesebb lenne Kisvárdán, ismerek ott is minden talpalatnyi földet. De utazni, azt nagyon szeretnék. A feleségem Nyíregyházán túl még nem járt és jó lenne látni a Balatont is. Igaz, én csak ne panaszkodjak: a vállalat nyáron jutalomból Jugoszláviába küldött.^ Nyolc nap Dubrovnikban,' hát az nagyszerű volt. Mindennap meg- fürödtem a tengerben. A regyönyörűek ott a hegyek. Na- ^ -gyohíivágyom oda, szeretném, 1 elvinni a családot is, hogy megnézzék, de eddig még nem jutott rá idő. Mi tagadás, szeretem, ha elismernek, és ebben a határőrségnél sem volt hiány. Harmadik lettem a szocialista versenyben, a fényképemet hazaküldték a tanácsra, még az újság is megírta. Szó ami szó, büszke voltam rá. Cigarettával kínálom. — Szívtam én is, nagy dohányos voltam, egy éve volt február 10-én, hogy leadtam. Meg lehet jegyezni, pont akkor ment fel az ára. Mérgemben eldobtam. Aztán, szív itt füstöt az ember eleget. Hál’ istennek, én egészséges vagyok, évente van az a szilikózisvizsgálat, de nekem semmi bajom. Csak fáradok. Ügy beszéltük meg, kimegyünk Dögére, ott folytatjuk az ismerkedést. Az autóban azt kérdem: — Miket tart élete legfontosabb dolgainak? Tűnődik, látszik, leltárt készít. — Először is a családot. És azt, hogy sikerült rendes otthont építeni. — Mi a vezérelve? — Hogy emberségesen éljek. Ez is sikerült. Nem csalni, nem lopni, nem verekedni. — Érték-e nagy csalódások? — Nem. Minden tervemmel a Földön maradtam. Százszor is végiggondolom, míg valamibe belevágok. Először a kórházhoz hajtunk, mert ott dolgozik a felesége. Dögére már együtt érkezünk. A ház olyan tiszta, hogy ilyen talán nincs is. A kert gondozott. A termő almafák között ifjú fácskák várják, hogy felserdülve gyümölcsöt adjanak. A szobában hideg van, begyújtja az olajkályhát. Bort kínál, saját termést, halványpiros, savanykás italt. — Négy hektó termett, kitart az újig. Nálunk megmarad. Főztem pálinkát is, de azt sem tudom, jó lett-e? A nagyo&bik fiamat próbáltam rávenni, kóstolná meg, de nem iszik az sem. — Nem vágyik el Dögéről? — Nein. A feleségem, az inkább menne. De mi már csak pülőgépt^ meg addig^féltem csak, rrpg -fejseit. ,y,ej,unk, pedig én, ha a padlásról kinézek, már szédülök. — Ha nem kap váratlan vendégeket, akkor mit csinált volna most délután? — Pihenek. Elolvasom az újságokat. Befőtök. Este megnézem a tévét, mert minden érdekel. — Milyennek látja a világot? — Mostanában zavaros. De ha magam köré nézek, nincs okom az elégedetlenségre. Én, tudja, úgy vagyok, inkább dolgozni szeretek, mint beszélni. Véleményt ritkán mondok, emberekről szinte sosem, gyűléseken is a munkával foglalkozom. Szeretem a gyárat, s ha rajtam áll, onnét is megyek nyugdíjba. — Volt valaha is példaképe? — Sosem. Hacsak a szüleim nem. Emberséget tanultam tőlük és azt, hogy milyen a szép házasélet. Olyan vagyok, mint ők, nem szeretek senkit sem megbántani. — Van kedvenc időtöltése? — Nincs. Ahhoz idő kéne. Talán a szőlőbe szeretek kijárni, megsütni egy kis szalonnát és delelni egyet a fa alatt. — Anyagi természetű vágyai vannak? — Nincsenek. Ami kell, az megvan. Én ötezret mindig megkeresek, keres a feleségem és a nagyobbik fiam is. A fiúkat szeretném még útra bocsátani. Most az idősebbiknek gyűjtünk lakásra, úgy havi kétezret tudunk félretenni. De ha nem vágynak el, persze az sem baj. Engem sem erőszakolt apám a választásomban. — Kit becsül a legtöbbre? — Aki dolgozik. Olyan barátom nekem a cigány is, ha dolgozik, mint a magyar ember. A brigádomban is vannak cigányok, semmi bajom nincs velük. A falon, szemben velem, színes esküvői kép. Szanyi Imre haja ma is pont olyan sűrű, mint akkor volt. Csak az arca lett egy kissé kerekebb. És a ráncok, az árkok sokasodtak meg. Speidl Zoltán 1980. március 2. o
