Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

1980. március 2. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Tisztelt Augusztus 20. brigád! Szívem szerint szerettem volna mind- annyiójukat nevükön szólítani, de sajnos nem ismerjük egymást személyesen. Ne­vükkel minden tíz napban találkozom. A frissen vasalt, zizegő ágyneműs cso­magba rejtve áll névjegyük, mintegy ta­núsítványa munkájuk minőségének. Augusztus 20. brigád — olvasom, s már ez is sokkal több, mint a névtelen­ség. Egy jó kis közösség állandó üzenete ez, s ennek is örülök. Mai világunkban, amikor annyi minden elszemélytelene­dik, már ennyi is jólesik. Szent meggyő­ződésem ugyanis, hogy sokszor azért mennek rosszul a dolgok, mert eltűnik az a személy, aki csinálja. Volt idő, ami­kor nagyon örültem annak, hogy a bolti eladó köpenyén ott díszlett a név. Min­dig megnyugtat, amikor egy orvosi ren­delő ajtaján megtudom, kivel kell szem­bekerülni, bajomat elmondandó. Hajda­nában, de régen is volt, érdekes olvas­mánynak bizonyult a házak falán olvas­ni a kis márványtáblácskát — igazán pici volt —, hogy ki a tervező és az építő. Kongresszusokon még divat, hogy a kabát hajtókáján vagy a ruha elején ott a név jelző. De éppígy kellene az idegen- vezetőnek, a házhoz kijövő szerelőnek, a taxisnak is. Van Nyáregyházán néhány autóbusz, ahol a gépkocsivezető nem szé­gyellt a nevét és a munkáját, s oda is te­szi a névjegyét a vezetőfülke fölé. Tehát lenne lehetőség bőven, csak el kellene kezdeni tömegméretűvé tenni. Elkezd­hetné egy-egy áruház, vagy kereskedelmi vállalat, vagy éppen a Gelka. Elképzelem a következő jelenetet: be­állít a hűtőgépszerelő. Látom, Kovács Mihállyal állok szemben. Kovács szaki dolgozik, beszélgetünk. Nevén szólítom, kapcsolatunk emberi. A munka végén nyilván nem fogja tartani a markát a borravalóért, hiszen ő Kovács és én a megrendelő emberi kapcsolatba kerül­tünk. Jó munkáját hagyja emlékül, én pedig egy „köszönöm Kovács úr”-ral bú­csúzom el tőle. Vagyis rögvest javulhat­na sokfelé a minőség, az udvariasság, szűnhetne a hálapénz, s uram bocsá’ még az is előfordulhat, hogy másnap derűsen köszönünk egymásnak az utcán. Kedves asszonyok, lányok a Patyolat­ban! A kis névjegy ennyi mindent jut­tat az eszembe. Megértik nyilván, hogy mennyi jó származna abból, ha a maguk példája követőkre találna az élet minden területén. Egy csomó esetben, mondjuk a tanácsnál, megszűnne az a sok suta helyzet, amikor azt se tudjuk, hogyan szólítsuk az egyébként kedves ügyinté­zőt. Megkímélne az élet attól, hogy a pincér fölösleges rossznak tekintsen ben­nünket, mert akkor név szerint kritizál­hatnánk meg a munkáját. Kíváncsi lennék arra, hogy minderről mi a maguk véleménye. Éppen ezért egy talán szokatlan ajánlatot tennék az Augusztus 20. brigádnak. A közügyben írt levél megjelenését követő péntek dél­után 5 órára meghívom mindannyiukal az Eperjes ételbár presszójába, egy ká­véra. Ott aztán megismerkedhetünk egy­mással személyesen is, és eszmét cserél­hetünk arról, mit jelent a nevet márka­ként adni munkánk mellé. Nem fenye­getésként, de egy fotós kollégát is elvi­szek, aki majd megörökíti beszélgetésün­ket, de főleg a brigád asszonyait és leá­nyait. Hogy mindez nagyon furcsa és szokat­lan? Lehet, de azt hiszem, az sem árt, ha a munkája mellé nevét adó újságírót is megismerik, s levelezésünk nem a szig­nók homálya mögött zajlik. Szeretném hinni, hogy vendégeim lesznek egy órácskára, s segítenek abban, hogy esz­mecserénk érdekes, megírható tapaszta­latokat tartalmazzon. Mondjam úgy: ír­junk együtt újságot? Nos, ha így szeb­ben hangzik, ám legyen ez a neve rend­hagyó randevúnknak. Akkor még egyszer a pontos időpont: a hét péntekje, délután öt óra, Eperjes ételbár presszója. Őszinte izgalommal várom az Augusztus 20. brigádot, s ad­dig is tisztelettel köszöntőm minden tag­ját: Kövendy Lajos mátészalkai tanácselnök-helyettessel az urbanizációról A Mostanában felkapott kifejezés az ur­banizáció. Gyakran azok is használják, akik nem tudják, pontosan mit is je­lent? ön szerint mi az urbanizáció? — A szó hallatán sokan csak a városfej­lesztésre, a lakótelep kialakítására, a köz­művesítésre gondolnak. Valójában itt arról a folyamatról van szó, hogy a népesség egy­re inkább városlakóvá válik. Világjelenség ez, amely összefüggésben van például a me­zőgazdaság fejlődésével, gépesítésével: az ott felszabaduló munkaerő a városban igyekszik megélhetést, otthont találni. Ugyanakkor az urbánusság magasabb ellátási szintet jelent, s ez is vonzó hatással van az emberekre. Ma­gyarra fordítván tehát városodást említhe­tünk, amikor az urbanizációra gondolunk. Ez egy rendkívül összetett folyamat, magában foglalja a városfejlesztést, az életmódválto­zást, tágabb értelemben az egész várospoli­tikát. Következik ez abból is, hogy k város olyan különleges jogállású, főként ipari és kereskedelmi jellegű település, amely vala­mely vidék gazdasági és művelődési köz­pontja is egyúttal. a ZÖLDÉRT almatárolója. Ma már a város­ban foglalkoztatottak száma meghaladja a 14 ezer főt. £ Ezt jelentette többek között a megyei, az országos támogatás? — Megyei, központi támogatás nélkül kép­telenség lett volna itt várost teremteni, ami­ért hálásak is a mátészalkaiak, a környék­beliek. Tény viszont, hogy kellettek ide fá­radhatatlan szorgalmú emberek is, akik elő­relátóan igyekeztek megteremteni a szüksé­ges feltételeket. Ügy is mondhatnám: voltak itt megszállottjai a városodásnak, akik szí­vósan küzdöttek a címért. Az ő érdemüket nem jelzik emléktáblák, de anélkül is tisz­teletet érdemelnek. Egy példa: Mátészalkán egy évtizeddel ezelőtt olyan közművesített ipari parkot hoztak létre, ami valósággal vonzotta a fővárosi nagyobb gyárak vezetőit, hogy ide telepítsenek ipart. Ehhez előrelátó­nak kellett lenni, de nemcsak egy-két évre, hanem hosszabb távon. Ezen a 100 hektáros területen ugyanis még ma sincs telítettség, holott komoly üzemek termelnek rajta. £ Drága „mulatság” a városiasodás? — Mindig és mindenütt jelentős áldozato­kat követelt a városépítés. Ahogy az igények nőttek a várossal szemben, úgy halmozódtak az anyagi terhek. Gondoljuk csak el: egy komfort nélküli lakás összkomfortossá tétele is mennyi pénzt kíván. Nagyítsuk ezt föl, vetítsük ki egy egész településre, máris ki­tűnik, hogy az a bizonyos magasabb ‘ellátási szint, amit egy városnak kell produkálnia, nagyon sok anyagi erőt igényel. Mert ha a városképhez tartozó emeletes házakat, lakó­telepeket akarunk építeni, akkor nem csupán a betonelemeket kell összeszerelni. A lakás­hoz villany, víz, szenny csatorna, út, járda kell, ezt követően, vagy ezzel együtt bölcső­de, óvoda, iskola, tejivó és zöldségbolt, ki­világított utca stb. Tehát valójában egy összkomfortos lakás lényegesen többe kerül, mint amit a kivitelező vállalat leszámláz. S még akkor a legfontosabbról nem is ejtet­tünk szót. ^ Mi volna ez? — A gazdasági háttér. Iparfejlesztés nélkül elképzelhetetlen a városépítés. Munkaalka­lom kell, hatékonyan termelő üzemekre van szükség, ahol nem csupán havi fizetést szerez a munkás, hanem egész tevékenységével a város, az ország javára van. Tehát mindeze­ket — ahogy mondani szokás — egy kalap­ba rázva: bizony drága dolog a városépítés, az urbanizálódás. Különösen érezzük ezt most, amikor a közismert okok miatt szeré­nyebbek a fejlesztési lehetőségek. Mátészalka esetében ez azt jelenti, hogy az eddigi dina­mizmust nem tudjuk tartani, ami persze nem jelent lemondást a további fejlesztésről. Ke­vesebb pénzt, anyagi eszközt kell az eddigi­nél okosabban, célszerűbben, beosztóbban felhasználni. Nemrég volt tíz éve, hogy várossá avat­ták Mátészalkát. Akkor egyesek úgy vé­lekedtek: ez a település vetekedni akar a megyeszékhellyel, azért akarják any- nyira az új rangot az itteni patrióták. Mi a véleménye erről? — Ennek nincs valóságalapja. Bár igaz, hogy Mátészalka a tanácsok megalakulásáig megyeszékhelyi szerepkörrel is rendelkezett, nem valamiféle hiúság vezette azokat a lel­kes embereket, akik igyekeztek itt megte­remteni a várossá nyilvánítás minimális fel­tételeit. Köztudott, hogy addig Szabolcs-Szat- márban csak egy város volt, Nyíregyháza. Az is tény volt tíz éve, hogy Mátészalka vonzás- körzetében közel 100 ezer ember él ötven­hatvan településen. Ilyen népes és nagy ki­terjedésű területtel több közismert nagyvá­rosunk sem rendelkezik. Mátészalka ugyan­akkor jelentős közlekedési gócpont és min­denkor élénk kereskedelem bonyolódott itt. Tehát a várossá nyilvánítás, vagyis a na­gyobb lehetőségek megadása nem valamiféle lokális érdek volt, hanem találkozott a me­gye, a népgazdaság érdekével is. 0 Mivel tudná ezt bizonyítani? — Hosszan tartana felsorolni tíz év kró­nikáját, de Mátészalka városi évtizede az egész környékre kiható eredményeket hozott, s ugyanakkor bizonyos mértékig tehermente­síti a még dinamikusabban fejlődő megye- székhely is. Tíz éve még jóformán az ISG és az ÉRDÉRT jelentette az ipart a város­ban, most viszont olyan korszerű gyárakban, mint a MOM, a BFK, vagy a Szatmár Bútor­gyár, a tejporgyár stb. több mint nyolcezer ember dolgozik. Rendkívül jelentős a fog­lalkoztatásban, az ellátásban, népgazdasági szinten is a Szamos menti Állami Tangazda­ság húsüzeme, ipari almafeldolgozója, vagy Hasonló meigoldások, ötletek valóban könnyítik a városfejlesztést? — Természetesen sok-sok ötletre is szük­ség volt, amíg idáig jutottunk. .A már em­lített ipari parkban az első gyár a MOM volt, amely egy olyan hőszolgáltató bázist hozott létre, hogy nagyobb beruházás nélkül a szomszédos bútorgyárat és a BFK-t is el tudja látni. Ezt takarja a jelentésekben egyébként szürkén hangzó kifejezés: a ta­nács és a gyár együttműködése. * A Az urbanizáció leghamarabb szembetű- ^ nő jelensége mégis a település arcula­tának változása. így van ez Mátészal­kán is? — Így van. Aki tíz éve járt nálunk, s most visszatér, nyugodtan mondhatom, köny- nyen eltévedne a település kp'zpohtjápaíl. Persze a városfejlesztés sem öncélúan, spon­tán, hanem tervszerűen történt. Miután ipart kapott a város, az üzemekben dolgozók la­kásokért, gyermekintézményekért kezdték döngetni a kaput. Csak érzékeltetés miatt említem meg, hogy tíz év alatt ötven száza­lékkal nőtt Mátészalka lakossága, amely ma már meghaladja a 18 500 főt. Az elmúlt „vá­rosi évek” alatt viszonylag kevés szanálás révén 2700 lakást tudtunk megépíteni a te­rület gazdaságos kihasználásával. Itt is em­lítésre kívánkozik egy másik jó húzás: a vá­ros vezetői a KPM-mel együttműködve a 42- es fő közlekedési út Mátészalkán át vezető, négysávos szakaszát úgy alakították ki, hogy ennek az útnak a mentén jóformán szanálás­mentesen az ezredfordulóig épülhetnek az új, összkomfortos lakások. Móricz Virág írta egyszer valahol Má­tészalkáról: hangulatos üzletsora a ke­leti bazárnegyedekre emlékezteti az ide­gent. Most a főutcán mindezt eltüntet­ték. Nem sajnálják? — Nem sajnáljuk. Valójában ez egy ret­tenetesen , leromlott, földszintes, falusias, ütött-kopott üzletsor volt, ahol korszerű ke­reskedelmet folytatni már nem lehetett. Ám, ha a kérdése arra céloz, hogy a nagy bontás­építés közben esetleg értékes műemlékek is áldozatul eshetnek, megnyugtatóm, .ez a ve­szély nem áll fenn. Mátészalka jóformán nem rendelkezik értékes műemlék épületekkel; ami kevés van, az kívül esik a szóban forgó feldúlt területen, tehát könnyen megóvható. Ilyen épület például a megyei tanács járási hivatala, illetve a járásbíróság épülete. Még annyit: a városfejlesztés nemcsak új létesít­mények építését jelenti, hanem a haladó ha­gyomány megőrzését is. Aki bepillant a vá­rosi múzeumba, meggyőződhet erről. A Maradjunk még a fejlesztéseknél. Ma- ^ napság egyre drágább a központi fűtés megvalósítása a lakásoknál. Ugyanak-. kor tipikus városi gond a magánerős építkezés feltételeinek megteremtése. Mátészalka esetében miként alakulnak ezek a dolgok? — A jelenlegi távfűtéses lakások egy ide­iglenes fűtőműről kapják az energiát. Most épül az új városi fűtőmű, reméljük év vé­gén már szolgáltat. Tudni kell azonban, hogy egy méternyi távhővezetéknek 30 ezer forint a költsége. Itt tehát jól meg kell fontolni minden döntést, mert súlyos összegekbe ke­rülhet. Az új fűtőművet egyébként igyekez­tünk úgy kialakítani, hogy jövőbeni gond­jainkat is megoldjuk vele. Ha majd pénzünk lesz rá, újabb egységekkel bővíthető ez a mű, lehetőséget teremtvén vele további la­kások ellátására. Ami a magánerős építkezést illeti: a városfejlesztésnél érdemes ilyen te­rületeket kialakítani, hiszen az élénk érdek­lődés mutatja, hogy a magánerős építkezés nagy terheket vehet le a város válláról. Mi most többszintes lakásokhoz, illetve korsze­rű csoportos családi házak építéséhez igyek­szünk kialakítani egy leendő lakótelepet. Mátészalka kereskedelmi Megvan ehhez a feltétel? központ is. — Ha régen az volt, most még inkább. Nyugodtan mondhatom: kereskedelmi háló­zatunk már megüti a városi mértéket, öt ABC-áruház épült az elmúlt években és nagy forgalmat bonyolít a Kraszna Áruház, amely a Skála-coop tagja. Most a keleti lakótelepen tervezünk egy újabb ABC-áruházat, amivel itt is hosszú időre megoldjuk a gondokat. A városi léthez tartozik, hogy van már ki- rendeltsége Mátészalkán az IBUSZ-nak, a NYlRTOURIST-nak. Sajnos, a vendéglátás már korántsem ilyen jó, ezért keressük a megoldást arra, hogy a következő tervidő­szakban egy vendéglátó kombinát létesüljön a városban. Ugyanilyen gond, hogy bár köz­lekedési gócpont is Mátészalka, nincs egy rendes pályaudvara. A helyi erő ehhez ke­vés, tárcaszintű döntésre van szükség. Ellátja-e a település azt a szerepkört, ami az egészségügyben, illetve a köz- művelődésben reá hárul? — A legutóbbi városi-járási pártértekezle­ten is élesen felvetődött az egészségügyi el­látás több gondja. Leginkább ezen a téren mutatkozik meg, hogy a vonzáskörzetben milyen sok ember él. A megyében itt a leg­rosszabbak a kórházi ellátottság mutatói, nagy teher nehezedik az orvosokra, az egész­ségügyi dolgozókra a szakrendeléseknél, a körzetekben. Itt két megoldás lehetséges: vagy építeni új pavilont, vagy elvégezni a kikerülhetetlen körzetmódosítást. Ismervén •az országra megye teherbrróképességét, az előbbi elképzelés egyhamar nem oldható meg. A körzetmódosítás — ami azt jelente­né, hogy bizonyos településeket más, talán kevésbé zsúfolt kórházakhoz csatolnának — nem igényelne anyagi befektetést, de javíta­na a helyzeten. Ugyanakkor elmondhatom azt is, hogy a gyermekorvosi ellátás igen jó a városban és a most épülővel együtt kitű­nő lesz a gyógyszertári hálózatunk. — Sok gondot vet fel a kérdés második része, amely a közoktatásra, a közművelő­désre vonatkozott. A könnyebbikkel kezdem: közoktatás terén viszonylag elfogadható a helyzet, Mátészalka iskolavárosnak tekint­hető, hiszen van gimnáziuma, gépészeti szak- középiskolája, mezőgazdasági szakközépisko­lája, ipari szakmunkásképző intézete, a jö­vőben egészségügyi szakközépiskola épül és bővül a szakmunkásképző kollégiummal is. Emellett tizenhat tantermes általános isko­lát építünk és egy 320 személyes kis „mini gyermekváros” valósul meg Mátészalkán. Amíg mindez megnyugtató, addig a közmű­velődési vonal sokkal mostohább körülmé­nyek között dolgozik. Korábban készült egy tanulmányterv és egy csodálatos makett a leendő művelődési kombinátról, ez azonban az ismert nehéz anyagi körülmények miatt nem valósulhat meg, ezért át kell értékelni korábbi elképzelésünket. Jelenleg a volt iparos ház, a „Zalka”, valamint az ifjúsági ház nyújt igen szűkös lehetőséget arra, hogy Mátészalka éreztesse kisugárzó hatását. A Eddig vajmi keveset szóltunk az épülő, w szépülő, gazdagodó fiatal város lakosai­ról, pedig az urbanizáció egyik fontos láncszeme a jó városközösség. Itt ez megtalálható? — Bátran mondhatom: igen. Ezt nemcsak arra alapozom, hogy az elmúlt évtizedben több mint ötvenmillió forint értékű társa­dalmi munkát végzett a lakosság. A munka­helyeken is érződik, hogy az itt élők több­sége nemcsak szavakkal szereti a szűkebb pátriát. Persze, a fejlődés velejárója az is, hogy nem mindenki tudja még „meglakni” az összkomfortos lakást; hogy akadt olyan faluról beköltözött, aki felásta a parkot és zöldséget vetett bele, s bizonyos mértékig emelkedett a bűnözés aránya is, ami össze­függésben van a mozgó népességgel. Kivételeket említettem, általános az, hogy az emberek becsülik ami épült. De e téren sem lehetünk elégedettek. Miközben urba- nizálódunk, meg kell tanulnunk a demok­rácia fegyelmét is. El kell érnünk, hogy ne csak lakjunk ebben a városban, hanem a vá­rosközösség erősödő kötelékében teljes éle­tet éljünk. Q Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor ^Vasárnapi^ l INTERJÚ J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents