Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-24 / 46. szám

Kedves Barátom, nemrég megörvendeztetett a hír, hogy ki­neveztek igazgatónak. Éveket töltöttünk együtt korábban, sokáig közös volt a gondunk, az örömünk, így hát mostani előbbrejutásod bennem is jóleső érzést váltott ki. Vártam is a találkozást, hogy megszoríthassam a kezedet. Amikor erre sor került, meglepve tapasztaltam, hogy kicsit lefogytál, a gond barázdái meg­szaporodtak homlokodon, fáradtabb em­ber benyomását kelted. Rákérdeztem, mitől van mindez? Te úgy válaszoltál: „Sajnos, mindent mellre szívok”. Aztán kiegészítetted azzal, hogy rajtam kívül mások is észrevették már fáradtságodat, s némelyik vezető beosztású sorstársad igyekezett ellátni tanácsokkal is. Ezt mondták: „Nem Te fogod megváltani a világot... Ne sírj együtt minden köny- nyezővel... Ha gyorsan intézkedsz, sen­ki sem mond érte köszönetét... Csak annyit idegeskedj, amitől nem múlik el a jó étvágyad .. Ezúttal sem tagadtad meg önmaga­dat. Szépen megköszönted a jótanácso- kat, s közölted, hogy ez nem a Te for­mád, mert ha az ember elvállalt vala­mit, azt csinálja végig tisztességgel. Azok közül az emberek közül való vagy, aki mindig emelt fővel járt, tiszta tekin­tettel nézett a másik szemébe, s ha rá bíztak valamit, akkor nem arra paza­rolta az energiáját, hogy majdan mi­lyen elfogadható indokokkal magyaráz­za a mulasztást. Hát most, új posztodon, bőséggel nyílik alkalom mindennek a bizonyítására. Hiszen aki a lakossággal mindennapos közvetlen kapcsolatban áll, annak gyakorta kell nehéz és kényes ügyekben is szint vallania. Mástól tudom, hogy rövid vezetői mű­ködésed alatt máris szép eredményeket tudsz felmutatni, különösképpen a rend- teremtésben. Öröm ez nekem, hidd el, mert jól tudom, hogy a sikertelenség lel­kibeteggé tenne. Mégis gyakorta elgon­dolkodom azon, hogy mi lesz mindennek a vége? Mondtad, mióta első számú ve­zető lettél, kevesebbet tudsz együtt len­ni a családoddal, a gyermekeiddel, s hogy nincs idő a barátokra, az isme­rősökre sem. Elhiszem, hogy így van, s felmentelek emiatt, tudván, hogy min­den kezdet nehéz, áldozatokkal jár. Ha­nem — magad vallottad meg, — estén­ként úgy vagy mint a túlhajtott autó­motor, amit ha leállítanak, még tovább pörög. Nem tudsz elaludni, éjjel kétszer is fölébredsz, hajnalban főzöd a kávét és egy órával a munkakezdés előtt már hivatali szobádban vagy. Bizonyára mindennek köze van ahhoz, hogy egy kicsit megnyúlt az arcod, hogy kedvenc ételed, a sertéscsülök sem ízlik annyira, mint korábban, holott most is ugyan­úgy készíti a feleséged. Elgondolkodom mindezen, s miközben féltelek, egy kis öröm is bujkál bennem. Féltelek, nehfogy idő előtt elkészülj az erőddel, az idegeiddel, mert az senkinek sem jó. Örülök ugyanakkor, hogy Ná­lad nincs kis és nagy ügy, hogy Te szinte minden, a vállalatot érintő ügy­ből presztízskérdést csinálsz. Magyarul: ha szó éri a ház elejét, nem nézel el fölötte, megszállottként keresed a fele­lősöket, s ha ilyenek nincsenek, erélye­sen kikéred magatoknak a sértést. Em­lékszel, milyen sokat beszélgettünk mi annak idején a „sima ' emberek-ről, azokról, akik kényelmesen meghúzód­nak, nem ütköznek, nem vitatkoznak, s ezáltal ők még „bölcseknek” is tűnnek. Haragudtunk az ilyenekre, mert kispol­gároknak éreztük őket. Valójában azok is, most már jól tudjuk. Tudnunk kell viszont, hogy hasonlóan kispolgári tü­net, ha a legkisebb hiba miatt is páni­kot kelt valaki, ha kishitűen felnagyít­ja a gondokat, hogy ezáltal elfedje a szem elől társadalmi értékeinket. Ezt csak azért mondom, hogy felhívjam a figyelmedet: talán a közeledben is je­len vannak ilyenek, akiknek nem sza­bad felülnöd. Miközben sikeresen szer­vezed a vállalat munkáját, azért szakíts időt a saját életed, munkád okos meg­szervezésére is. dr. Tisza Lászlóval, az OTP megyei igazgatójával a hitelpolitikáról A Igaz-e, hogy az elmúlt évben jelentősen ” csökkent megyénkben a betétállomány? — Annyira nem csökkent, hogy 267 mil­lióval növekedett. Igaz viszont, hogy a nö­vekedés üteme lelassult. Ezzel együtt a ná­lunk elhelyezett betét 1979 végén meghalad­ta az 5 milliárd 300 millió forintot. A Ez rendkívül nagy összeg. De nem tu- ^ dóm eldönteni, hogy egy ilyen megyé­ben sok, vagy kevés? — Sok, bár több is lehetne, hiszen a nö­vekedés a korábbi években a 600 milliót is meghaladta. A népgazdasági intézkedések hatását vizsgálva természetes, hogy a lakos­sági jövedelem tavaly nem nőtt a korábbi mértékben. A mezőgazdaságra kedvezőtlen év is hozzájárult, hogy bizonyos mértékben csökkent a falun élők megtakarítási lehető­sége, pedig a lakosság készpénzbevételi nö­vekedésének 60—65 százaléka eddig is innen származott. A másik, hogy az árintézkedések előtt — sokszor irreális információk alapján — az elmúlt év második felében kezdett ki­áramlani a faluról betétbe helyezett pénz. Városiaknál, bérből és fizetésből élőknél is tapasztalhattuk ezt, de közel sem ilyen mér­tékben. A megélhetési költségek növekedése, a lakásszerzés is nagyobb kiadással járt, s a gépkocsira befizetés összegének módosítása is hozzájárult a fenti kép kialakításához. E plusz kiadásokhoz általában a meglévő be­tétből vettek ki. S hogy ezek ellenére is nö­vekedett a betétállomány, ezt alapvetően be­folyásolta: a lakossági bevétel is növekedett: 7,2 százalékkal volt magasabb, mint 1978- ban. ^ Megbocsásson, de a kérdés az volt... — Konkrétan a kérdésre: 8800 forint ná­lunk az egy lakosra jutó betétátlag, az or­szágosnál négyezer, forinttal alacsonyabb. Ha a kettőt összehasonlítom, azt kell mon­danom, hogy a mi betétállományunk kevés. Szabolcs megyében a betét és a hitelarány is egyértelműen kedvezőtlenebb az'országosnál, hiszen a hitelállomány itt sok éve megha­ladja a betétek összegét. Az okok között sze­repel áz 1970-es szamosközi árvíz, majd a sok éve tartó belvízkárok hatása is. Ezek ob­jektív okok. Persze az lenne az ideális, hogy e területen is közeledjünk az országos átlag­hoz, de 1979 tovább rontotta az arányokat. A Ezeket betudva is megkérdezem, nevez­hetjük-e magunkat takarékos megyé­nek? — Feltétlenül. Ezt a jövedelem és a meg­takarítás viszonya jelzi. 1977-ben országosan 4,8, megyei szinten 7,7 volt a megtakarítási hányad. 1978-ban az országos 5,6-tal szemben 5.5 lett. 1979-ben a megyei hányad 2,1 szá­zalékos. Ettől valamivel jobb az országos, de erre pontos adat még nem áll rendelkezés­re. (Száz forint bevételből 94,60-at költöttünk el 1979-ben, 4,3 százalékkal többet, mint 1978-ban). Itt említeném, hogy évről évre növekszik az olyan fiatalok száma, akik kü­lön betétben gyűjtik a pénzüket lakásra, vagy valamilyen nagyobb összegű tartós fo­gyasztási cikkre. A Sokakban felvetődik, hogy ha bevisznek és tartósan lekötnek betétet, a takarék- pénztár maximum 5—6 százalékos ka­matot ad, ugyanakkor a hitelért rövid időre is nyolc százalékot kér. Mennyiben tartja ezt igazságosnak? — Első látásra valóban úgy tűnik, hogy itt valami nem stimmel, de valójában ez nincs így. Mert mi a valóság? A megye hitel- állománya meghaladja az 5 milliárd 900 mil­liót. Ennek több, mint 90 százaléka valami­lyen módon a lakással — építéssel, vásárlás­sal — függ össze, ahol a kamat zömmel 1— 2.5 százalékos. Az úgynevezett rövid- és kö­zéplejáratú hitel (amelyért 6—8 százalékos kamatot kér az OTP) az összhitelek tíz szá­zalékát sem érik el. Gondolom egyetért ve­lem az olvasó abban, hogy a kamatok végül is kiegyenlítődnek. A Számaiból kiderül, hogy 600 millióval w nagyobb megyénkben a hitel, mint a be­tét. Ez azt jelenti, hogy el vagyunk adó­sodva? — A kérdés összetett. A takarékpénztár szocialista bank, amely a hitelekkel alapve­tően arra törekszik, hogy a lakosság mind szélesebb körének segítsen Céljai megva­lósításában. Megyénkben ugyan valóban ma­gasabb a hitel összege, mint a betété, még­sem mondhatnám, hogy ez rossz helyzetet tükröz. Szabolcs-Szatmárban szinte termé­szetes ez ä különbség, hiszen megyénk sok­kal súlyosabb örökséget kapott, mint az or­szág legtöbb területe. Itt rendkívül gyors ütemű az a munka, amely a felzárkózást cé­lozza. A nádfedeles, vályogos, vagy vert falú épületek tömegéből állt faluképet kell felvál­tani tégla- és kőházakkal, a tapasztott föld­padlót parkettával, a vezetékes víz megjele­nése hozza a fürdőszobát, s ehhez nagymér­tékben járul a hitel is. Ez valóban nagy, olyan ugrás, amely nem is mehet végbe más­képpen. £ Nyíregyházán egyre több lakás beruhá- w zója is az OTP. Ez nincs benne az ala­pítólevélben. Miért vállalt a takarék magára ilyen pluszfeladatot? — A takarék a lakosság bankja, ebből következően betétet gyűjt és hitelez. Felha­talmazásunk van arra is, hogy közreműköd­jünk a lakosság legnagyobb gondja, a lakás- probléma megoldásában. Az OTP évente or­szágosan több, mint 14 ezer lakást épít saját beruházásban, amellett hogy az épülő laká­sok több mint 90 százalékához ad'hitelt. Ha­sonló nagyságrendű a hozzájárulásunk a me­gyei építkezésekhez is. 1976 és 1980 között a tanácsokkal együttműködve 4—4500 lakást adunk át. Ez a közreműködés erőteljesebb az országos átlagnál, lakásépítésben az első öt megye között vagyunk. Mióta az OTP-nek ez a lehetősége fennáll, közel 8 ezer lakást épí­tettünk meg saját beruházásban, zömmel Nyíregyházán, hiszen a többszintes lakások építéséhez itt teremtették meg először a fel­tételeket. Ezután következett a megye többi városa. A falusi életkörülmények változása, a közművesítés ma már egyre inkább lehe­tővé teszi, hogy a községekben is lehessen többszintes lakás, akár OTP-lakótelep. Eb­ben kiváló partnerekre találtunk Vaján, Ke- mecsén, Nyírmadán, Csengerben, ahol a párt-, a tanács- és a tsz-vezetők sok áldoza­tot hoznak településeik arculatának megvál­tozásáért. A Nem tudom miként van a megye más w településein, de Nyíregyházán sokakat akadályoz, vagy egyenesen visszariaszt az építkezéstől a csillagászati összegű telekár. Mit tehet és tesz ilyenkor az OTP? — Ahhoz, hogy elkezdjünk építeni, el­sőrendű feltétel a telek. Való igaz, hogy ezek Nyíregyháza belterületén egyre fogy­nak, az igény pedig nem csökken, sőt... En­nek a következménye, hogy a megyeszékhe­lyen igen magas a telekár. Ilyenkor mi a lehetőségünk? Családi házas telkek kialakí­tására viszonylag jó, s olyan árakon, ame­lyek lényegesen alatta vannak az úgyneve­zett szabadpiaci áraknak. így sikerült ven­nünk és értékesítenünk telkeket Nyíregyhá­zán a Ságvári-telepen, Borbányán, és most Sóstóhegyen is. Ez a dolog egyik oldala. A másik a többszintes lakások építése, ame­lyekhez a szükséges telkek kialakítása va­lóban nehezebb. Ide jóval magasabb szintű közművesítés, vezetékes víz, szennyvízcsa­torna, fűtőenergia kell. Ezek viszont lénye­gesen megdrágítják a telekárakat, az építés költségeit. Sokszor annyira, hogy a lakásépí­tés már nem gazdaságos. Nem tehetünk mást, mint hogy azoknak ajánljuk az itteni lakásvásárlást, akik a magas költségeket is elviselik. A Ha ma Önökhöz fordulnék, hogyan jut- w hatnék OTP-Iakáshoz? — Nehezen. Sajnos ezt kell mondanom, hiszen a takarékpénztár is csak jóváhagyott tervek alapján építhet többszintes lakást, fő­leg telepszerűen. Ennek a rendje Nyíregyhá­zán, hogy a tanácstól közművesített telket kapunk, azon felépíttetjük a lakásokat, ame­lyek 60 százalékát — egy korábbi megálla­podás alapján — vissza is adjuk tanácsi el­osztásra. A lakások 30 százalékát az ifjúsá­gi betétesek, illetve a már OTP-lakásban la­kók számára, minőségi csereként adhatjuk. Lakásainknak csupán 10 százaléka az úgy­nevezett szabadrendelkezésű. Ezeket a hitel- politikai elvekből következően azoknak ad­juk, akik a legtöbb saját erőt kínálják. Az utóbbi években ez általában a teljes összeg lefizetését jelenti. A Sokak panasza a városban, hogy kész- w pénz ellenében sem juthatnak ilyen la­káshoz, mert a vidékről beköltözőkkel képtelenek anyagilag versenyezni... — Ezt nekünk is sokan mondják, de nem ez a valóság. Lakást Nyíregyházán az utób­bi években még készpénzért is csak állandó nyíregyházi lakosoknak adtunk el. Indokol­ja ezt, hogy a megyeszékhely lakossága már- már a nem kívánt mértékűre duzzadt fel. Másrészt 8 ezer jogos lakásigényt tart nyil­ván a tanács, s nekünk kötelességünk köz­reműködni abban, hogy ez a szám csökken­jen. Csak néhány, rendkívül indokolt eset­ben tettünk kivételt, de azt is a városi ta­nács elnökének külön engedélyével a Visszakanyarodhatunk egy korábbi té- ™ mára, a lakosság anyagi leterhelésére? Milyen nagyságrendű megyénkben az áruhitel? — Ismétlem: az a feladatunk, hogy a la­kosság jogos áruvásárlási hiteligényeit ki­elégítsük. Mégsem vagyok arról meggyőződ­ve, hogy a jelentkező igények minden eset­ben reálisak. Sokszor tapasztaljuk, hogy olyan tartós fogyasztási cikkeket vásárolnak meg az emberek, amelyek modernebbek ugyan a jó és használható meglévőknél, de amelyekre nem telik. A családok egy része még nem képes a „házon belüli” takarékos gazdálkodásra. A nagyságrend: 1979-ben 1 milliárd 300 milliós hitelt adtunk a lakosság­nak, ebből az áruhitel 280 millió volt. Ezen túl bizonyos mértékig árut vásároltak a több mint 100 milliós személyi hitelből és a 6400 háztáji kisgazdaság részére nyújtott 50 mil­liós hitelből is. a Február elejétől egy rendelkezés több “ tartós fogyasztási cikket kivont az áru­hitel-akcióból. A fentiek indokolták? — Ez az intézkedés szervesen illeszke­dik a népgazdaság általános helyzetéhez. A hitellel is takarékosabban kell gazdálkod­nunk a jövőben. Törekvésünk — a lakosság segítése — nem változik, de azzal, hogy ezek után rövidebb idő alatt kell a kölcsönt visz- szafizetni és több saját erőt szükséges ahhoz előzetesen letenni, a meggondoltabb családi gazdálkodást is megcélozzuk. Ék Érdekes gondolatba kezdett a még nem eléggé takarékos családi gazdálkodásról. Nem folytatná ezt tovább? — Kikívánkozik belőlem, hogy elmond­jam: — mert a pénzügyi szakember sem mindig nagy pénzben gondolkodik — a szük­séges mellett igen sokszor költünk szükség­telenül. Az én íróasztalom mellől jól érzé­kelhető az emberek gondolkodása is. Az el­múlt év végefelé nálunk megduplázódott az áruhitel iránti igény. Ha megnézzük, mit vásároltak ezekből, azt kell mondanom: sok­szor feleslegeset. Nem örömteli, de jó pél­da erre a tv szilveszteri műsorában a sza­bolcsi ember futkározása a színes tv után. Ugyanezt lehet mondani arra, amikor nagy összegű személyi hitelt kérnek a gyerekek érettségi előtti ballagási ünnepére, vagy egy- egy esküvőre, de akár egyszerű családi ösz- szejövetelre is. Meggyőződésem, hogy ilye­nekre gazdag országokban is alig találunk példát. A Az a régi közmondás, amely szerint mindenki addig nyújtózkodjék, amíg a takarója ér, a szegénységben született. De nem feltétlenül a szegénységre jel­lemző? — Alapigazságot tartalmaz és egyben erőteljesebb kötelezettséget saját magunk iránt. A lakosság nem élhet függetlenül a népgazdaságtól, legkevésbé saját teherbíró képességétől. Ezért mindannyiunknak elemi kötelessége és érdeke is, hogy megfogja a pénzt a munkahelyén és munkaidő után, „civilként” is. 1980-ban még inkább érvényes lesz szervezetünk munkájára a „takarék” szó, ami szelektív hitelkihelyezést, egyéni hi­telelbírálást jelent. 0 Tapasztalható-e már e törekvés eredmé­nye? — Őszinte örömünkre: igen. Az OTP politikailag érzékeny szerv. Január adatai már azt mutatják, hogy jön a pénz. E hó­napban 100 millióval nőtt a betétállomány, ugyanakkor kevesebb a hiteligény. Ez a kép teljes összhangban -áll a pártértekezletek ér­tékelésével. Azzal, hogy a szabolcsi embe­rek optimizmusa valós alapokon nyugszik. Köszönöm az interjút. Kopka János KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. február 24. 'Vasärnapr i INTERJÚ i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents