Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-23 / 45. szám
1980. február 23. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A „ház" A változó idő mindig új helyzeteket teremt, új feladatokat szül. A felszabadulás utáni nemzedékek olyan célokat tűzhettek maguk elé, amelynek nagy része kemény harcok, nehéz áldozatok árán, de viszonylag gyorsan megvalósult. Az apák forradalma megalapozta a „házat”, teljes felépítése „bebútorozása” fiaikra vár. Tervet teljesíteni, nyereséget „hozni” kooperációval, anyagellátással vesződni, kimutatásokat elemezni, új technológiákat kidolgozni, önköltséget csökkenteni, határidőket kicentizni — elismerem, hogy ezek a feladatok külsőre nem olyan látványosak, nem olyan hősiesek, mint annak idején a földosztás, az államosítás, vagy később az ellenforradalom visszaszorítása, a termelőszövetkezetek szervezése volt. Huszárrohamok helyett most a szorgos, szívós, alkotó, szervező és ellenőrző munkára van szükség. Az ilyen jellegű tevékenység pedig nem mindig hoz látványos, gyors eredményeket, sőt néha csalódást, kiábrándulást, fél sikereket és kudarcokat is okoz. Mert, valljuk meg őszintén, hogy a „ház”, a szocializmus épülete — amelyet sok ifjú már csak berendezni akar, tulajdonképpen még nem készült el. Alapjait leraktuk, falait felhúztuk, sok tekintetben tető alá hoztuk, többé- kevésbé felszereltük, de még korántsem kész. A párt XII. kongresszusa előtt bizakodóan vehetjük számba ennek az otthonépítésnek számtalan nagyszerű eredményét. Történelmi mércével nehéz lemérni, milyen sokat tettünk ily rövid idő alatt, de ha az igényekhez, — saját szükségleteinkhez és a kor követelményeihez viszonyítjuk munkánk eredményeit, mindjárt kitűnik, hogy mennyi még a tennivaló, mennyi feladat vár még ránk, idősebbekre éppen úgy, mint a húsz-harminc évesekre, az iskolák padjaiban nevelkedő fiatalokra, a jövő nemzedékére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a tudomány, technika, kultúra fejlődésével együtt párhuzamosan nőnek az igények is. Az én korosztályom harminc évvel ezelőtt még a kerékpárban látta álmai netovábbját. Később a motorkerékpár volt a vágyak felső foka, ma pedig — ugye nem is kell mondanom — az álmok az autónál kezdődnek. Népgazdaságunk viszont még egyáltalán nem tart ott, hogy ezeket az igényeket hiánytalanul ki tudja elégíteni. Mint ahogyan a Lakásigényeket sem, jóllehet tízezerszám építettünk új lakásokat, mégis nehéz új lakáshoz jutni. Rengeteget költöttünk új iskolák, mozik, könyvtárak, rendelőintézetek, óvodák, bölcsődék építésére — és mégsincs belőlük elegendő. r U j iparágakat teremtettünk, gyáróriásokat építettünk és most mégis a cserearányok romlása, áremelkedések, jelentős termelési és egyéb gazdasági nehézségek akadályozzák az életszínvonal szükséges mértékű növelését, nehezítik elért szociális vívmányaink megtartását is. Van tehát, éppen elég tennivaló még valamennyi korosztály számára ahhoz, hogy a „bebútorozásig” elérjünk. Ez a berendezkedés nem lesz kis feladat, egész embert, forradalmi tetteket követel nemcsak az idősebbektől, hanem a fiataloktól is. Mert még nem épült fel a ház! Vasvári Ferenc Eladó kontra felvásárló KINEK VAN IGAZA? Sokakat érintő témáról küldött a napokban szerkesztőségünkhöz panaszos levelet Csáki Pál, urai olvasónk. Mint minden évben, tavaly is szerződést kötött a Szabolcs megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalattal, melynek értelmében az idén január 12-én leadott egy hízott bikát a vállalatnak. Mikor kiváló? írja: a korábbi években egyetlen eset kivételével vita nélkül történt az átvétel, az idén viszont súlyos sérelem érte. Majd kétéves munka eredményeképpen a szerződésben rögzített időpontban elvitte a jószágot a felvásárlóhoz, az azonban alacsonyabb minőségű osztályba sorolta az állatot, mint a tulajdonos várta. Megkezdődött persze a vita, mindkét ember ragaszkodott a maga igazához. Sajnos a felvásárló nem tartotta meg az ilyenkor szokásos előírást, nem egyezett a próbavágásba. Pedig egyértelmű az utasítás: vitás esetekben a vállalat valamelyik telepére kell szállítani a jószágot, ahol pontosan meg lehet állapítani milyen osztályba is sorolható az. A felvásárló ebbe nem egyezett, arra hivatkozva, hogy a kiváló minőséget — ezt kérte a tulajdonos — csak akkor kaphatja meg a hízott bika, ha annak hozza a gazdája az előzetes vérvizsgálati eredményét. Viszont az eladó nem rendelkezett ilyennel, tehát a felvásárló szerint fölösleges lett volna a próbavágás is, hiszen az a tényeken semmit sem változtatott volna. Csáki Pál, mivel m᧠megoldást nem talált, ha nehezen is, de beleegyezett az első osztályú minősítésbe, ami a múlt évben még a „kiváló”- nak felelt meg. Nem nyugodott azonban a döntésbe, s tollat fogott. Panaszával többek között megkerestük a Szabolcs-Szatmár megyei Húsipari Vállalat igazgatóját, Tamás Imrét is. ő egyértelműen a levélírónak adott igazat, hiszen a rendelkezések szerint a belföldi állatokra nem szükséges vérvizsgálat, a próbavágást pedig el kellett volna fogadniuk. Megígérte, a vitatott kilónkénti 3 forintos árkülönbözetet Csáki Pál rövid időn belül megkapja. A tévedés veszélye Ezzel talán vége is lehetne a cikknek, hiszen a vállalat beismerte tévedését, s Csáki Pálnak igaza lett. Érdemes azonban még néhány szót ejteni magáról az állatfelvásárlásról. Az élő jószágokat a felvásárlók küllem szerint minősítik, s itt természetszerűleg mindig fennáll a tévedés veszélye. (Ezért is találták ki a próbavágást!) Nos, ha az ellenőrzések során kiderül, hogy a felvásárló magasabb osztályba sorolta az állatot, mint valójában, egyszer még nem szólnak. Viszont, ha ez többször fordul elő, a vállalat büntet, méghozzá súlyos összegekre. Nem csoda hát, ha a felvásárlók — félve a büntetéstől — a vitás esetekben inkább lejjebb minősítik a jószágot, hiszen ebből semmiféle baja nem származik. Új szabványok a minősítésnél Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az idén új szabványokat vezettek be a minősítéseknél, a korábbi hét helyett most csak négy osztályt különböztetnek meg. A fenti eset január 12-én történt, amikor még sem a felvásárló, sem az eladó nem volt teljesen tisztában az új rendszerrel, ráadásul egy vállalati utasítás értelmében a felvásárlóknak kerülniük kell a próbavágásokra való küldést. Ez érthető is, hiszen a szállítás során csökken a jószág súlya, sok az adminisztráció, s a gazda sem túlságosan boldog, ha a jószágával mondjuk Miskolcig kell utaznia, hogy lássa az eredményt. De ha ő kéri, teljesíteni kell kívánságát! Az új szabványok bevezetése óta. még csak néhány hét telt el| így számítani lehet újabb vitákra, De hogy ezek száma csökkenjen, elsősorban a vállalaton múlik. Balogh Géza A baktalórántházi VERTISZ új üzemházában megkezdte munkáját a konfekcióüzem vasalórészlege. (Elek Emil felv.) Mi a véleménye Győri Dénesné Kovács Lajos Czidor István A normáról „Mind a dolgozók, mind a népgazdaság érdekében a jelenleginél szélesebb körben kell alkalmazni a teljesítménybérezést.” (A XII. kongresszus irányelveiből.) GYŐRI DÉNESNÉ, a Csepel Művek Szerszámgép- gyára nyírbátori gyárának gazdasági igazgatóhelyettese: — Az már majdnem mindenütt elfogadott tény, hogy a teljesítmény szerinti bérezés a korábbi módszereknél korszerűbb, eredményesebb. Hogy mégsem alkalmazzák sok helyen? Igen egyszerű magyarázata van. Ez a bérezési forma sem old meg egymagában semmit, hiszen csak akkor eredményes, ha bevezetése előtt megteremtjük a szükséges feltételeket. A jó gépeket, a szervezett anyagellátást, a gyors hibaelhárítást. — Nálunk még nem minden optimális. Kár is lenne ezt állítani. Korábban évtizedekig Csepelen gyártották a rendkívüli precizitást követelő gépeket, nálunk ez még teljesen új. Az anyagyárban a munkások nagy részének már a kisujjában volt minden finom mozdulat, őket mi még nem tudatuk utolérni. — Természetesen ez sokáig nem tartható. De a hónapok múlásával bővül a munkások ismeretköre, egyre nagyobb tapasztalatokra tesznek szert, fokozatosan nő a teljesítményük, ami lehetővé teszi a norma folyamatos rendezését, s a teljesítményhez reálisabban igazodó bérezés megteremtését. KOVÁCS LAJOS, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára: — Nemrég fejeződött be a 200 millió forintos beruházásunk, s ennek természetesen a termelékenységben is meg kell előbb- utóbb mutatkozni. Új szelek kezdenek fújdogálni nálunk. Folyamatosan felülvizsgáljuk a korábbi normákat, ebben igen nagy segítséget jelent a munkafényképezés, aminek persze nem mindenki örül. — Nincs irigylésre méltó helyzetben a gyári szakszervezet sem, hiszen nekünk a dolgozók érdekeit kell képviselni, akik bizony gyakran megszorongatnak bennünket. Viszont azt tudomásul kell venni, hogy a csoport- vagy a közérdek előbbre való, mint egy-egy emberé. — Szerencsére a munkások túlnyomó többsége megérti az új intézkedések szükségességét, s néhány hét elteltével a kedélyek is lecsillapodnak. Kiderül ugyanis ilyenkor, hogy fölösleges volt az aggodalom, hogy a megemelt normát is könnyen lehet teljesíteni, ha becsületesen dolgoznak. Persze, hozzátartozik az igazsághoz, hogy mióta én az eszemet tudom, — 16 éve dolgozom itt — mindig teljesítménybérben dolgoztak az emberek nálunk. S nekik a normarendezés, a teljesítmények felülvizsgálata nem volt új dolog. CZIDOR ISTVÁN, köszörűs: — El kell mondani azt is, hogy a gyárban kétféle elbírálás Iétézik: a csoportos és az egyéni. Az az igazság, még mi sem tudjuk, melyik a jobb. A csoportos elbírálásnak megvan az az előnye, hogy remek kollektívák kovácsolódnak így össze, hiszen a tagok egymásra vannak utalva, s nem tűrik el, hogy a másik lazsáljon. Nem beszélve arról, hogy a közösség lendítő ereje is igen nagy dolog. Viszont a kimagasló teljesítményt nyújtóknak ez a forma nem valami előnyös. — Én az egyéni teljesítménybérezés alapján dolgozom, s elégedett vagyok. Ha hibázom, vagy gyengébben dolgozom, csak magamat hibáztathatom, viszont ha kiugró a teljesítményem, nem kell senkivel osztoznom. Most 14 forint az alapórabérem, de ha túlteljesítem a normát, elérem a 16,50-es plafont is. S többnyire ezt célozgatom. A múlt évben 110 százalék körül teljesítettem, s a megemelt normáktól sem tartok. Biztos, hogy azt is elérem. Persze, elsősorban az én érdekem, hogy így legyen. B. G. Záhonyi munkáslakások — házgyári elemekből C r r ■ ozaz uj Száz vasutaslakás építését vette számba a MÁV záhonyi átrakókörzete fejlesztésének 1982-ig szóló negyedik üteme. Hagyományos módszerrel úgy tűnt, hogy nehezen lesz kivitelezhető a 100 új vasutasotthon. Ráadásul kivitelezői kapacitás hiánya miatt is csak egyre bonyolódott és lett szövevényesebb a záhonyi munkáslakások sorsa. Mígnem, a megyei állami építőipari vállalat magára vállalta a kivitelezés terheit. Döntés született arról, hogy a 100 lakást házgyári elemekből, házgyári technológiával építik meg. A KELETTERV elképzeléseinek megvalósítását azóta elkezdték a SZÁÉV záhonyi brigádjai. otthon Munkájuk eredményeként 1982 helyett már az idei év végére átadják a munkáslakásokat. Az otthonok átlagosan 60 négyzetméter alapterületűek lesznek. Fűtésüket a MÁV — egyéb célokat is szolgáló — kazánházának becsatlakoz- tatásával oldják meg véglegesen. Az első lakásokba már tavasszal beköltözhetnek a boldog tulajdonosok s decemberig valamennyi lakást átadják az építők rendeltetésének. Az új vasutas-lakónegyed felé vezető utat is korszerűsítik időközben, s elkészül a környék parkosítási terve. Fodrászszalon, hétköznap, délután. Csattognak az ollók, zümmögnek a hajszárítók, surrognak a burák, alattuk olvasó hölgyek, a férfiszalonban néhány vendég ül, olvas, sorjára vár. Közvetlenül a kirakati ablak melletti székben már legalább harminc perce pepecselnek, cirógatnak, babusgatnak egy fekete hajat. Dús, selymesen omló haj, kiválóan simuló, szép frizura formálható belőle. Valóságos hajköltemény. A két fodrászlány hófehér köpenyt visel. A rövidebb hajú a beszédesebb, gondoJó fej lom, ő lehet a főnök, mert utasításokat ad. Egyikük fésüli a fiú nyakáig érő, fekete hajtincseket, a másik kezében halkan duruzsol a hajszárító. Aztán a kisebbik kiveszi a nagyobbik kezéből a forróságot lehelő szerszámot, most ő bodorítja a hajat, a magasabb pedig a tükör előtt áll. Figyeli, hogyan formálódik a fej. A fiú szótlan, szemét lehunyja. Végre kész a frizura. Simogató lánykezek ébresztik a fiút, aki tág- ranyílt szemekkel csodálkozik bele a tükörképbe. — Nos, hogy tetszik? — kérdezi az alacsonyabb. Lélegzetet alig tud venni a fiú, nemhogy válaszoljon. Forgatják a fejét, hozzák a tükröt, vizsgálják, gyönyörködnek. A fiú csak ámul, bámul. A mellettük dolgozó mester, a tanulófelelős Zoli „bácsi” szólal meg halkan: — Lányok, ez a fej szépen sikerült. A lánykák csivitel- nek. Az elismerés „feldobta” őket. A fiú meg ott ül szótlanul a széken. Végre feláll. Nyúlna a pénztárca után a kis cigányképű, közben félszegen kérdezi: — Mennyit fizetek? — Semmit. Gyere máskor is. Jó fejed van! (farkas)
