Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

1980. január 6. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Az ellensúlyozó melléküzem A MELLÉKÜZEMI TEVÉKENYSÉG a 60-as évek má­sodik felében — különösen a gazdaságirányítás új rend­szerére való áttéréssel — lendült fel a termelőszövetkeze­tekben. Az ország egyes részein, a nagyvárosok, iparvidé­kek közelében itt-ott káros méreteket is öltött. Elhanya­golták az alaptevékenységet, szakembereket csábítottak az iparból, bérfeszültséget okoztak és így tovább. Ez me­gyénkre nem volt jellemző, sőt a nagy fellendülés idején az itteni szövetkezeti Vezetők és a mezőgazdasági irányító szervek egy kicsit el is késtek. A nagyobb érdeklődés me­gyénkben akkor kezdődött volna, amikor időlegesen mel­léküzemellenes szelek fújtak. Az első ipari bedolgozásokból a már említett okok, másrészt az ipartól való távolság mi­att kimaradtak a szabolcsi szövetkezetek. Abban az időben a mezőgazdasági termékek jelentősebb feldolgozá­sához sem anyagi erő, sem a szubjektív feltétel nem volt meg olyan mértékben, hogy a kívánt célt elérjék. Az utóbbi időben a melléküzemi tevékenység megíté­lése a helyes útra terelődött. Politikailag is tisztázódott minden szinten a szerepe, jelentősége. Az a melléküzem kívánatos, amely nem megy az alaptevékenység rovására, népgazdasági igényeket elégít ki, szabad munkaerőt köt le teljesen, vagy időlegesen és nem utolsósorban jövedelmező. Szabolcs-Szatmár megyében az ország aktív szövetke­zeti tagságának mintegy 10 százaléka tevékenykedik a ter­mőterület alig 7 százalékán és ez a termőterület az orszá­gos 21 átlag aranykoronával szemben 13,8 aranykorona ér­tékű. Vagyis nálunk több tagra kevesebb és gyengébb föld jut. Ez megmutatkozik a kedvezőtlen adottságú szövetke­zetek nagy számában (mintegy 70 százalék), másrészt a szövetkezeti tagság alacsonyabb jövedelmében. Annak el­lenére, hogy a melléküzemi tevékenységben abszolút szám­ban van bizonyos előrehaladás, az arány még sem javult. Amíg 1977-ben az ország termelőszövetkezeteiben megter­melt melléküzemi érték 4,5 százaléka származott Szabolcs- Szatmárból, 1978-ban a fejlődés ellenére is 4,3-re csökkent az arány. A nagyobb előnnyel induló megyékben gyorsabb a fejlődés. Mindezek kell, hogy arra ösztönözzék a termelőszövet­kezetek vezetőit, az érdekképviseleti és nem utolsósorban az állami szerveket, hogy megyénkben az átlagosnál na­gyobb gondot fordítsanak a melléküzemi tevékenység nö­velésére. A jelentős állami támogatás sem tudja ellensú­lyozni a kedvezőtlen adottságot, vagyis nem érjük el, hogy a szabolcsi homok vagy a gyenge beregi-szatmári síkság ugyanolyan eltartóképességű legyen, mint a jobb talajok. Megyénkben még mindig van helyben foglalkoztatható — elsősorban női — munkaerő. Megyénk fő növényei, mint az alma és a dohány időlegesen igen sok kézierőt kíván-' nak, utána hosszú hónapokig kis hányadára csökken a munkaerőigény. Több szövetkezetben szerveztek már olyan bedolgozó tevékenységet, amellyel az almaszedés, vagy a dohánytörés idejére leállnak, más szóval a mel­léküzemmel lekötik az alaptevékenységhez az időszaki munkaerőt. Megyénkben ha akad is néhány vas-, vagy textilipari kooperáció, bedolgozás, a melléküzemi tevékenységre a me­zőgazdasági termék- és melléktermék-előkészítés, vagy -feldolgozás a jellemző. Legrégibb a szeszfőzés, de ma már mennyiségben, értékben a faipari tevékenység megelőzi. KÜLÖNÖSEN AZ ALMAÉRTÉKESÍTÉST szolgáló lá­dagyártásban haladtunk előre. Néhány szövetkezetben az építőanyag-gyártás, homok- és kavicskitermelés ad foglal­koztatást és jövedelmet. Fejlődött a zöldség-gyümölcs fel­dolgozás, illetve előkészítés a konzervgyár részére. Vannak szövetkezetek, igen kis számmal, amelyek helyi ellátásra húskészítmények és pékáruk előállításával is foglalkozz nak, Mindezekből 1977-ben összesen 2 milliárd 34 millió forint értéket termeltek megyénk termelőszövetkezeteiben, majd 1978-ban már 2 milliárd 356 milliós értékkel szere­pelt a melléküzemi tevékenység. A lehetőséget és a Szük­ségletet figyelembe véve ez a fejlődés lehetne gyorsabb is. Az illetékes szervek segítségével a Teszöv a múlt év őszén egy felmérést kezdett el, ezzel vizsgálják, mennyi a szövetkezetekben a teljesen szabad, vagy időlegesen sza­bad munkaerő. Egy-egy szövetkezet milyen épülettel, pél­dául régi istállóval, dohánycsomózóval, vagy egyéb lehe­tőséggel rendelkezik, amelyben lehetne valamit kezdeni. Van-e helyben víz, villany, bekötő út stb. Keresik a part­nerüzemeket, ahová bedolgozást végezhetnének a szövet­kezetek. Többek között már jelentkezett az Okisz-Labor, ahová jelentős aprócikkgyártást végezhetnének, mint pél­dául konfekció-, kötött- és bőripari termékek. Különböző díszítő gombok, csatok, riglik, bútoripari vasalkatrészek és egyebek. Természetesen ezek termelése sem megy egyik napról a másikra, másrészt beszűkült már a lehetőség a 10—15 évvel ezelőttihez képest. Mindezek ellenére csak az találhat, aki keres. Jó példa erre a nagyecsedi Medicor-, vagy a milotai Mekafém-kooperációk. Továbbra is nagy lehetőség van a mezőgazdasági ter­mékek feldolgozásában. A 10—15 évvel ezelőtt telepített nyárfák lasan „termőre” fordulnak. Nőtt a kereslet az ipari akácfa iránt, amelyből a Nyírségben jelentős mennyiség van. Egyik bővítési lehetőség tehát a faipar növelése. Megyénk gazdag juhállományai' rendelkezik, de szinte nincs juhá­szat, ahol fejnék a juhokat, pedig a juhtejből készült ter­mékek itthon és külföldön is jól értékesíthetők lennének. A juhtej felvásárlási árának 20 százalékos emelése is erre ösztönzi a juhtartókat. Tovább bővíhető a konzervkészítés, a konzervgyári előfeldolgozás. Nem nagy értékű, de vala­mit hozhat a konyhára a lakossági szolgáltatás bővítése, merészt a húskészítmények és pékáruk előállítása. ELSŐDLEGES A SZÖVETKEZETI JÖVEDELEMNÖ­VELÉS, de ennél többet jelent a melléküzem: foglalkozta­tás és munkaerő-tartalék a kampányfeladatokhoz. Érde­mes és szükséges tehát a melléküzemi tevékenység szerve­zésével többet foglalkozni megyénkben is. Csikós Balázs „Munkás leszek“ Kamaszok vallomásai a tanműhelyből Aki látott már rakoncátlan kiscsikókat, amint megrészegülve a szabadságtól, véget nem érő szerte­len ficánkolásba kezdtek, annak nem nehéz elkép­zelni egy osztályra való kamaszt a szakmunkáskép­ző intézet tanműhelyében — ha épp szünet van. Az­tán elfoglalják a helyüket a gépek mögött. Némelyik alig látszik ki. Figyelem őket: mintha csak gyerekek játszadoznának a felnőttek munkaeszközeivel. Pedig félig-meddig már maguk is felnőttek. Jó két év — és szakmunkások lesznek ... Á tűrési határ Megyénk egyik büszkesége a 111-es sz. ipari szakmunkás- képző intézet Kisvárdán. Gyönyörű kívül-belül, a funk­ció, az esztétikum és a kor­szerűség találkozik benne. Tá­gas tanműhelyek is helyet kaptak az épületben, ahol ott- jártunkkor éppen Hajdú Tibor szakoktató foglalkozott az elsőéves géplakatostanulók­kal. Vajon mi az előnye, hogy iskolai tanműhelyekben is­merkednek a gyermekek a szakma alapjaival? ló neki, ha gépekkel dolgo­zik majd. Szinte mesébe illő­en ám annál komolyabban válaszolt a kérdésünkre: mi­lyen szerinte a jó szakmun­kás? — Az igazi munkás szor­galmas és erős akaratú. Ezt úgy értem, hogy nem egy­könnyen fog ki rajta a fela­Dudás Béla Tibort ebből a szempontból elég szigorúnak tartják. — A munkahelyi tanműhe­lyekben egy kalapács készíté­sénél a 3 milliméter tűrési határt is elfogadják. Nálam, itt az iskolai tanműhelyben, aki plusz-mínusz 0,5-nél rosz- szabbat produkál, szóval az­zal nem vagyok jóban ... A szünetben aztán maguk a tanulók is elmondták vé­leményüket leendő szakmá­jukról. „Végül is rám bízta le..." Csákvári István törékeny, madárcsontú gyermek, egye­lőre nehéz róla elképzelni, hogy két év múlva nehéz va­sakat fog emelgetni. Becsü­lendő azonban, hogy a most még hiányzó erőt igyekszik akarattal pótolni. — Eredetileg nem ide ké­szültem. Villanyszerelő sze­rettem volna lenni. Mindig érdekelt a fizika, különösen az elektromosság. De sajnos, gyenge a szemem. Akkor meg­beszéltük apuékkai, mi legyen velem? Végül is rámbízták. Gondoltam, jó lesz nekem, ha az leszek, ami az édes­apám. Ö a Vulkánban dolgo­zik, géplakatosként. Most már megszerettem ezt a szakmát, nem is mennék másfelé ... Mennydörgős Tibor már hetedikes korában tudta: gép­lakatos lesz. Szülei annak ide­jén nem tanultak szakmát, Tibi pedig úgy érezfe, az va­— Az a tapasztalatunk — felelte Hajdú Tibor —, hogy ma már az üzemekben sem rosszabbak a feltételek, csak azt a sorrendet nem mindig tudják tartani, amit a tanme­net előír. Hosszadalmas lenne felso­rolni, mi minden tartozik ide, például elméleti, gyakorlati, esztétikai követelmények, to­vábbá a munka kultúrája, ugyanúgy, mint például a balesetvédelmi ismeretek. És ezen felül — talán a legfon­tosabb feladat — felkészíteni a leendő hivatásra. Hajdú Mennydörgős Tibor dat, bármilyen nehéz legyen is. Azt hiszem, nem valami nagy dologról van itt szó, egyszerűen szeretni kell a munkát és kész. Én is ilyen szeretnék lenni, ha igazi munkás leszek... Színes szakma A nyírkarászi Dudás Béla szintén a gépekhez vonzódott egészen kicsi kora óta. A magyarázat: édesapja a tsz- ben erőgépvezető. Béla pedig már régóta arról ábrándozott, milyen jó lenne majd felnőtt korban gépekkel foglalkozni. Még mindig nem tett le arról a szándékáról, hogy ha lehe­tőség lesz rá, átkéri magát egy gépszerelő osztályba. De mint elmondta, akkor sincs tragédia, ha ez nem sikerül. — Ha csak azt nézzük — mesélte —, hogy már eddig mennyi érdekes folyamatot tanultunk, akkor is láthat­juk, milyen sokoldalú, színes a géplakatos szakmája. Sík­reszelés, párhuzamos resze­Csákvári István lés, fűrészelés, méretre vágás, fúrás, illesztés stb. Most pél­dául még csak elsőévesek vagyunk, de máris azt mond­ta a szakoktatónk: úgy dol­gozzatok, hogy ezek a kala­pácsok már a boltba kerül­nek, és lehet, hogy éppen ti fogjátok megvásárolni! Ezeknek, a gépek közül alighogy kilátszó kamaszok­nak tehát ilyen fogalmaik vannak munkáról, helytállás­ról. De valójában mi is befo­lyásolja azt, hogy sikerül-e az iskolai évek alatt megszeret­niük választott szakmájukat. Az iskola igazgatója Móré Imre mondta erről a követke­zőket : — Tavaly a 900 tanulóból 21 maradt ki. Aztán egy má­sik példa: a géplakatosok 90 százaléka a pályán marad. Hogy ez mitől függ? Első helyen áll a szakoktató sze­mélyisége. A tanulók az ő magatartását, emberi tulaj­donságait veszik példának. A másik fontos tényező: az a munkahely, ahol második osztálytól' végzik gyakorlatai­kat. És a harmadik: mi osz­tályfőnöki órákon rendszere­sen foglalkozunk a munkás­életmódra neveléssel. — Hajdú Tibor szakoktató ehhez a következőket tette hozzá: — A hároméves képzési idő arra való, hogy a tanulók készségszinten elsajátítsák a követelményeket. Hangsúlyo­zom: szakmai szempontból! A munkássá nevelésre ez az idő nem elegendő, és ez így is van rendjén, hiszen az egy folyamat, mely esetleg hosz- szú évekig tart még a mun­kahelyeken. Ezt próbáljuk az iskolában jól megalapozni. Nemcsak szakismerettel bíró munkaerő, de elsősorban ember formálódik a tanmű­helyekben. B. E. Öfödik szimfónia Este kilenc után beültünk Ferivel az ebédlőbe tévézni. Rajtunk kívül csak két—há­rom ember volt a helyiség­ben. A többség kint cigeret- tázott az előtérben, csoportba verődve. Várták a tíz után kezdődő olasz filmvígjátékot. Pillanatnyilag Herbert von Karajan vezényelte Beetho­ven ötödik szimfóniáját. Ez űzte ki őket cigerettázni. — Mi van a tévében? — kérdezte Feri, amikor az előbb elhaladtunk közöttük. — Valami démoll — mond­ta az egyik — menj be, Fe­rikém, éppen neked való. Kedveskedő lenézés és ta­lán egy kevés szánakozás is volt ebben a hangban. Ne­vettek is néhányan. Feri ugyanis egy mihaszna fes­tő. Még ha szobafestő len­ne... De képeket fest, itt az állami gazdaságban, ahol mindenki dolgozik, még én is, a testmozgás kedvéért fákat ültetek, kapálok, pedig én is egy mihaszna vagyok — író­ban. Ráadásul Feri képei itt senkinek sem tetszenek túl­ságosan, mert olyan démoll- szerűek. Hallgattuk a zenét az ebéd­lőben, néztük a zenészeket és Karajánt, ahogy magas nya­kú fekete pulóverben vezé­nyelt, szinte végig behunyt szemmel. Közben eszembe jutottak azok az ismerőseim, akik át- kozódva szidják az úgyneve­zett „egyszerű emberek” mű- vészetellenességét, vagy in­kább művészetgyűlöletét. Egy zenerajongó asztalos bará­tom például azt mesélte fog­csikorgatva, hogy a munka­társai rohanvást elzárják az egyébként állandóan ordító rádiót, amint olyasmit halla­nak, hogy Brahms, Schumann, vagy hegedűverseny, vonós­négyes. Különösen a vonós­négyes serkenti őket azonnali cselekvésre. Vannak embe­rek, akik már megkedveltek néhány operát, de a vonósné­gyesektől irtóznak, mint a tűztől. Munkásszálláson láttam egy középkorú vagányt, aki miközben az elhallgattatha- tatlan hangszóróból Csaj­kovszkij-zene szólt, tajtékoz- va hánykolódott az emeletes ágyán, és azt ordítozta, hogy Onállóai Q olyamatosan csökken a községi tanácsok száma a hatvanas évek elején működő mintegy 1800 ta­nács helyett ma 1422 igazgat 3026 községi települést. Ezek között szerepel egyébként a 315 nagyközség is. összesen 715 önálló és 714 közös tanács van az országban. A községi tanácshálózat átalakításával a felszabaduló személyi állo­mány legjobbjaival erősíthet­ték meg az apparátusokat, to­vábbá anyagi lehetőségeiket is célszerűbben összpontosít­hatták az egymással össze­vont, illetve szövetkező tele­pülések. Erre pedig óhatatlanul szükségük volt, a nagyobb önállóság ugyanis együtt járt a hatáskörök bővülésével, amit viszont csak nagyobb szakértelemmel láthattak el. Községeinkben — ha nem is olyan mértékben, mint a fő­városban vagy a vidéki váro­sokban — rövid néhány év alatt a gyors fejlődés számta­lan jelét tapasztalhatta a la­kosság. Különösen a legfon­tosabb társadalompolitikai cé­lok — a lakásépítés, a gyer­mekintézmények Tétréhözása, a közművesítés, az egészség- ügyi ellátás stb. — megvaló­sításában volt mindenfelé elő­rehaladás. Ha pedig az állampolgárok­nak hatósági ügyeik adódnak, túlnyomó többségüket ma már a helyi egységes szak- igazgatási szerv is elintézi, s nem kell minduntalan a járá­si székhelyre utazniuk. A na­gyobb lehetőségek, a pozitív változások a lakosság segítő­készségét is megnövelték, s mintegy „viszonzásképpen” évente több milliárdos érté­kű társadalmi munkát vállal­tak a kisebb-nagyobb falvak­ban. E gy friss felmérés sze­rint — mintegy 26f>0 hatáskör gyakorlása há­rul a községi szakigazgatási szervekre, tehát helyzetük aligha szorul bővebb magya­rázatra. És mégis-: a tanácsta­gok, s a községi apparátusok dolgozóinak túlnyomó része a nehéz terhek ellenére igyek­szik becsülettel helytállni a közéletben és a hivatali iro­dákban, elvégezni mindazt, amivel a lakosság megbízta őket. Ezért pedig most is — amikor átmenetileg talán nem olyan látványosak az ered­ményeik — elismerést és tisz­teletet érdemeinek. % G. az ilyesmi az agyalágyultak- nak tetszik, csak azok hall­gatják olyan pofával, mint egy beteg kuvasz, de ugyanúgy nem értik, mint ő, mert ennek nincs értelme, az ilyen zagy- vaságot naplopó hülyék ta­lálták ki, naplopó hülyék számára. Ahogy észrevettem, ezek az emberek a szimfóniával, vagy éppen a Feri képével kapcsolatban már eleve va­lamiféle ..úri huncutság”-ot sejtenek, vagy talán meg­érzik ezeknek a műveknek azt a közönségét, amelyik egy tőlük idegen világban él, nem ismerve az ő életüket, gondjaikat, de annál jobban ismerve a mindenféle démol- lokat. „Persze, ha egy vagon cementet kell kirakni, akkor nem ők hordják kettesével az ötvenkilós zsákokat. Pedig az az igazi művészet!” A zenekar az utolsó tétel­be kezdett. Kintről bejött a mindig tréfálkozó Kálmán. Magas, nagy csontú testével lezökkent a székre. Furfango­san mosolyogva nézte a kép­ernyőt. Éppen egy sor gor­donkást mutattak. — Odanézz, édesapám, hogy húzzák a brúgót! — mondta, és utánozta őket. Császár István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents