Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. január 27. Agyagformálás... A fazekasság ősi mesterség, hazánkban számos helyen a régmúltra tekint visz- sza. Megyénkben Tunyogmatolcson ma is dolgozik három fazekas. A Dávid család harmadik nemzedéke műveli az anyagformálás mesterségét. A századforduló táján idős Dávid Menyhért kezdte a sort, majd fia és most annak a fia, aki tízéves bányaszolgálatot hagyott ott apja kérésére, hogy a régi mesterséget folytassa. A ma- tolcsi ház körül mindenki a cserépedény-készítéssel foglalkozik. Ifjú Dávid Menyhért már szebbet, jobbat szeretne készíteni, mint őseik tették. Keresi, kutatja a jellegzetes szatmári, beregi népi motívumokat, amelyet cserépre lehet dolgozni. A matolcsi fazekasság nemcsak egy család öncélú kereseti forrása, több annál, egy ősi kultúra ápolása, idegenforgalmi érdekesség is lehetne, ha egy kis segítséget kapnának. Elek Emil képriportja Beregi mintákkal díszített tárgyak. Mintafestés közben ifjabb Dávidné. ■: 960 fokon égetik az edényeket. Kész piaci áruk. Takarékosan művelődni R égen dívó szokás, hogy ha felépül egy művelődési ház — például — a megye egyik járási székhelyéin, a vele versengő másik nagyközség illetékesed és illetéktelenjei nem nyugosz- nak addig, amíg náluk nem kezdenek még reprezentatívabb kulturális helyi központ építéséhez. Valahogy így volt ez ott is, ahol nemrégiben — mánt a nagy nyilvánosság előtt és számos szőkébb fórumokon sok szó esett róla — valóságos csodapalota készült volna el, ha az építési-szerelési munkák hibái nem késleltették volna az átadást. Most aztán, a gazdasági körülmények kedvezőtlen változásai miatt egyszeriben túltaikarékossági láz tört ki. Többnyire azoknál, akik még néhány év, sőt hónap előtt is úgy vélték: náluk mindent bele kell adni az új létesítménybe, amit csak lehet Félő, hogy nem egyedi eset, ami az egyik nagyközségben történt Ott aligha lesz ezen a télen kulturális élet, mert a művelődési ház fűtésére és világítására szánt összeget a minimális alá csökkentették. Igaz, hogy így nem fűtik fölöslegesen a többnyire üres nagytermet — de a klubszobáikba aligha fog menni valaki csak azért, hogy többed- magával fagyoskod jék. Inkább otthon marad. Vagy a kocsmába megy, ahol — sajnos — mindig van társaság, s természetesen fázni sem kell. Lehet-e egyáltalán a köz- művelődésen, a kultúrán takarékoskodni? A közművelődési párthatározat és törvény egyértelműen kimondja, hogy nem. Semmiképpen nem szabad a takarékossági elveket úgy értelmezni és alkalmazni, hogy ellentétbe kerüljenek a művelődési célokkal. Ami viszont korántsem jeleníti azt, hogy ne kellene a takarékosság jegyében felülvizsgálni a helyi költségvetési tételeket, s csökkenteni vagy akár törölni azt, ami túlzott és fölösleges. Akkor is, ha ezek a tervezett kiadások a művelődésügy számláján, keretén vannak. Mindenekelőtt az új létesítményeknél kínálkozik a takarékosság ésszerű alkalmazása. Sem a község lakosad, sem az odavetődő idegenek nem fognak csalódást A z asszony az egész gyárat bejárta, de egyetlen karbantartó munkással sem találkozott. Végül a H-épület pincéjében talált két embert. — Mit óhajt, fiatalasszony? — Nem tudom, jó helyen járok-e? (Soha nem tudjuk, hogy jó helyen járunk-e? Ha nem bántanak, ha sikerül elintézni azt, amiért oda igyekeztünk, akkor jó hely az, ahol járunk.) — Kellene nekem valaki, aki csempézni tud. — A legjobb helyen jár, kézcsókom. Én mindenhez értek, de a csempészés, akarom mondani a csempézés a szakmám. Igaz, Zsuzsu? — Igaz, mester, arany a maga keze. — Mit kellene csempézni? — A konyhát, a fürdőszobát és a W. C.-t. És mennyiért csinálnák? — Meg fogunk egyezni. Alig kérek valamit, imádok olyan helyen dolgozni, ahol ilyen szép menyecske a háziasszony, biztosan jól főz? — összeget mondjon. Különben anyám főz, én tanulok. — Kézcsókom, nem baj, a mama biztosan még jobban főz, mi nagyon szeretjük a házi kaját, igaz, Zsuzsu? Vidékiek vagyunk. — Igaz, mester — elcsöppenni készülő ojrát jobb köérezni, ha a művelődés ügyének csak akkora otthon t építenek, amekkorára a helység mai és várható jövendő méreteinek figyelembevételével szükség van-. S ha ez csupán egy korszerű építésű új ház lesz, amely nem is emelkedik ki a lakóiházak sarából —, még jóil betöltheti hivatását A lényeg mindenképpen az, hogy mit takar a mégoly szerény külső. S ha ott így is meg lehet — mint ahogyan általában meg lehet — teremteni a művelődésnek megannyi lehetőségét akkor sikerült eleget tenni mind a művelődés, mind a takarékosság követeimén yeinek. Lehet például színházi előadáshoz alkalmas nagyterem, ahol fogadhatják akár a fővárosi társulatokat is —, de nem feltétlenül szükséges, hogy olyan világítási, szín- falmozigatási és egyéb berendezések legyenek, mint a világvárosi színházakban. S a klubtermek lényege sem az, hogy süppedő szőnyegek, drága fotelek legyenek benne. Megteszi ugyanezt a szolgálatot az olcsóbb berendezés is. Senki sem vonja kétségbe, hogy könyvtárakra és az újonnan megjelenő könyvek beszerzésére szükség van. Pénzt kapnak erre a művelődési intézmények — de egyáltalán nem mindegy, hogyan, mire költik el. Szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy „közeledik az év vége, vegyünk, amit kapni lehet, csak a keret meg ne maradjon”. Ha a pillanatnyi könyv- kínálatban nem talál a hozzáértő könyvtáros olyan műveket, amelyekkel nemcsak szaporíthatja, hanem gazdagíthatja is a könyvállományt —, inkább csak maradjon meg a pénz. De ide tartozik az is, hogy a művelődési intézmények, könyvtárak gazdái se csökkentsék szinte automatikusian a jövő évi kereteket csupán azért, mert az ideiből megtakarítást értek el. Az energiatakarékosság manapság valóiban elsőrendűen fontos. Ám éppen ezért megéri, hogy az illetékesek gondolkozzanak, tanácskozzanak és olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek nem a látszatot, hanem a valódi, kilowattórákban és gázköbméterekben mérhető takarékosságot szolgálják. nyökén a munkásruháh, dörzsöli. Nedves folt mai a helyén. — Nősül a gyerek, az fusizok egy keveset, hc^..-« hadd keressen. — Értem — mondta az asszony, és undorát alig bírta leplezni. — Kiszállnánk terepszemlére a hét végén. Ha anyag van, el is kezdenénk. — De hát azt sem tudom, hogy miből mennyi kell. — Minél több, annál jobb. Ami marad, legfeljebb beszámítjuk borravalóként. A mester úgy gondolta, hogy ebéd előtt már nem kezdenek új munkához. Egyre azon töprengett, hogy mi történne, ha bituminnal ragasztanák fel a csempéket. Még soha nem csempézett, de annyit értett az építőanyagokhoz, hogy hidegre- melegre melyik hogyan reagál. Elképzelte Zsuzsut, amint taknya-nyála egybefolyik, a feje búbjáig fekete, kezéhez ragadt csempékkel rohangál a finom házban. És elképzelte a szép lakásban De nem minden mérhető így. Éppen a kultúra, a művelődés egyike azoknak a területeknek — ilyen az oktatás, az egészségügy is —, amelyeken a számokban kifejezhető és csak eredményeikben megtérülő kiadások egyaránt előfordulnak. Ki tudná kiszámítani, hogy egy sok embert érdeklő ismeret- terjesztő előadás hatásában mennyit eredményez? Hogyan lehetne pénzre vagy bármire átszámítani, hogy egy zenei élmény vagy egy magas színvonalú színházi előadás hány embert gazdagított szellemiekben? Ilyenekkel takarékoskodni —valójában pazarlás. Mint ahogy a fölöslegesen, csupán a tervek „kipipálása” kedvéért megtartott rendezvények is a pazarlás oldalára írhatók, bármennyi a „megtakarítás” például azért, mert érdeklődés hiányában a kevesebb fűtőanyagot, világítást igénylő kisteremben kap helyet Takarékoskodni kell például a papírral. De ha emiatt nem jelenik meg egy értékes könyv, az semmi esetre sem nyereség — viszont kérdéses, hogy — ugyancsak a példa kedvéért — miért nem kell takarékoskodni a könyvesboltokban a csomagolópapírral, amikor a legtöbb vásárló külön kéri, hogy ne csomagolják be a könyvet, mert a papír otthon csak fölösleges teher, különösen a korszerű fűtésű lakásokban. Hosszan lehetne még sorolni a példákat a kulturális életnek szinte minden területéről. Sémákat szabni, szabályokat felállítani aligha lehet, hiszen mindenütt mások a körülmények, a tennivalók. Ezért sem szabad mechanikusan értelmezni a takarékosságot! Tudomásul kell vennünk, hogy ez meghatározza a következő évek — sőt lehet, hogy évtizedek — gazdálkodását. Be kell tehát rendezkedni rá, s éppen ez követeli meg a jó előre gondolkodást, az ésszerűséget. „Kultúrpaloták” helyett a célnak megfelelő művelődési házakra, luxus helyett kellemes környezetre, hetedhétországra szóló hakniműsorok helyett a művelődést és a szórakozást valóban szolgáló rendezvényekre van szükség. V. E. dühöngő fiatalasszonyt, amint éppen főz a konyhában (még ha nem is szokott főzni, most valamilyen okból éppen ő főz a szépen csempézett konyhában), elindulnak a csempék, és folyik lefelé hosszú csíkokban a bi- tumin. Elnevette magát hangosan. A mester betanított mindenes a gyárban, szakmája nincs, komolyan nem is ért semmihez, többnyire toldoz- foltoz. A buszmegállótól még jócskán gyalogolni kellett. A mester és Zsuzsu sietősen lépkedtek a megadott cím felé. — Zsuzsu, csempéztél már? — Nem, mester. — Én sem, de megcsináljuk. — Megcsináljuk, mester. — Büdös a lábad? — Büdös, mester. — A zoknid is ki van szakadva? — Ki van, mester. Annyira, hogy föl se húztam. „A MESTER!”
