Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
1980. január 27. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Testvérlapunk jubileumán J eles dátumot ünnepel e napokban a Szovjetunióban megjelenő magyar nyelvű testvérlapunk kollektívája. Hatvan éve jelent meg a Kárpáti Igaz Szó első száma, a Munkás Újság, a kárpátontúli dolgozók osztályharcos lapja. Az 1920. január végén megjelent munkáslap a burzsoá rendszer nehéz körülményei között terjesztette .a leninizmus eszméit, mozgósította harcra a dolgozókat jogaikért a kizsákmányolás ellen, s tartotta ébren a tömegekben a forradalmi harc szellemét. A húszas és harmincas évek- bent a Szlovák Kommunista Párt körzeti bizottságának magyar nyelvű orgánumaként játszott jelentős szerepet az újság o proletáreszmék terjesztésében a terület magyar ajkú lakossága körében. Elsőként közölte például magyar nyelven Lenin műveit. Sokat tett a lap a kárpátontúli kommunisták sorainak tömörítéséért, a forradalmi harc fellendítéséért, ott volt a sztrájkok és tömegmegmozdulások szervezőinek élvonalában. A Munkás Újság hű krónikása volt a Kárpá- tontúl forradalmi mozgalmának. Hasábjain végig követhető o magyarok, az ukránok és a terület sok más nemzetiségű dolgozójának közös forradalmi harca. Méltán idézzük fel tehát most a lap indulásának körülményeit. 1920 első napjai: a terület még mindig az elmúlt esztendő viharos eseményeinek hatása alatt áll. Frissen él a dolgozókban a kommün emléke, a dicsőséges negyven nap,, amikor Kárpá- tontúlon is szovjethatalom volt. Sem a román megszállás, sem a cseh burzsoázia katonai diktatúra nem tudta megtörni a munkások és a szegényparasztok eltökéltségét, hogy a szovjethatalmat újra teremtsék. A területen elsőként megjelenő magyar nyelvű kommunista lap is ezt a jelszót tűzte zászlajára, s ebben nagy segítséget nyújtottak a levert Tanácsköztársaság magyar emigránsai, köztük Illés Béla is. A lap történetében, az 1945 májusáig terjedő huszonöt év során voltak viharos időszakok, kegyetlenül nehéz esztendők. Most, hatvan év távlatából elmondhatjuk: a Munkás Újság elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Kárpátontúl népe a nagy szovjetország közösségében indulhatott el a boldogulása felé vezető úton. A Munkás Újság szerkesztő gárdájának örököse, munkásságuk hű folytatója a Kárpáti Igaz Szó, amely ma hetente hat alkalommal jut el 37 ezer példányban a terület magyar ajkú lakosságához, s amely szerény lehetőségeivel is intenzíven járul hozzá a szovjethatalom erősítéséért végzett nagy munkához. A szerkesztőség nem utolsósorban tevékeny részt vállal a területen élő magyar nemzetiség irodalmi és művészeti életének fejlesztéséből, népeink közös történelmi és irodalmi múltja feltárásából, Szabolcs-Szatmár megye és a Kárpátontúli terület virágzó együttműködése ápolásából, fejlesztéséből. A nagyszerű jubileum alkalmából szívből köszöntjük a Kárpáti Igaz Szót. Úgy is, mint azt a sajtószervet, amelyhez immár közel negyedszázados testvéri kapcsolatok fűzik lapunkat. Betonüzem A SZAÉV nyíregyházi betonüzemében téli időszakban műszakonként 150—160 köbméter nyersbetont készítenek, melyet jórészt a vállalat nyíregyházi építkezésein használnak fel. (Császár Csaba felvétele) A Magyar Gyapjűfonó és Szövőgyár demecseri gyáregységében a Váci Mihály Szocialista Brigád tagjai is csatlakoztak a kongresszusi munkaversenyhez. Vállalták, hogy a létszámhiányból adódó gépállást pluszmunkával pótolják. A kártolóüzemben eddig 10 százalékkal csökkentették így a gépállást. Ezenkívül részt vettek az őszi terménybetakarításban, és minden brigádtag 8 órát dolgozott az új raktár építésén. Képünkön: Zám László brigád vezető értékeli az eddigi teljesítményt. (Fotó: Mikita Viktor) AHOL MEGSZŰNT A VÁNDORLÁS fl GYÁR RANGJA Tanulságos esetek Nagyhalászban — Nem írom ki a nevét — ígértem a középkorú, piros arcú nőnek. — Itt úgy is ismerik, máshol pedig miért tudják a dolgait — biztattam. Az asszonynak három gyereke van. Most-áll fegyelmi előtt. A legutóbbi igazolatlan napok csordítot- ták túl a poharat. — Mást már nem tehetünk — mondta Kállay János, a Nagyhalászi Kender-Juta és Politextil Gyár üzemvezetője. — Ez talán használ — fűzte még hozzá —, mert egyébként dolgos asszony. Nono helyett... Az „egyébként” dolgos asz- szony hibalajstroma meglehetősen hosszú. Évi néhány ittasság (már amit szóvá is tettek), és igazolatlan hiányzások. Mindez persze apránként derült csak ki, hiába a névtelenség ígérete. — Mi történt legutóbb? — A férjem elvesztett 3700 forintot. Amikor szóvá tettem, megvert. Ideges voltam, és a szüleimnél ittam vagy két deci bort. Erre mondták, hogy ittas vagyok. A hitetlenséget alátámasztandó, az üzemvezető szonL ehettem tán olyan hét-nyolc éves; nagyon nagy tél volt akkor. Itthon tüzelő tengeri- iziken kívül nem létezett más. Egy fia fa, amelyiket a ház körül ki lehetett volna vágni, nem létezett már. Még előző este kihallgattam apám és a nagybátyám sutyorgá- sát. — Nincs más mód — hallottam nagybátyám szavát. — Ki kell menni hajnalban a kiserdőre. — Az ibrányi határba? — Oda. — És ha elfognak a csendőrök? — Én még olyan marha csendőrt nem láttam, aki ebben a nagy télben kimegy a határba. — És ha a kerülő? — Olyan marha kerülőt se láttam ilyen iszonyú télben. Lefeküdtünk, majd hajnalban megrázta apám a vál- lam: — Na, jössz velünk? Tudom, hallottál mindent. Kaptam azonnal a nadrágomat, csizmámat, sovány kis téli ujjasomat: — Én ne mennék? A nagybátyám már várt bennünket. Odafelé a csatornaparton haladtunk, s amikor letértünk arról, a félméteres hóban is tapasztalhatdát mutat. A színe megdönthetetlen bizonyíték: az asz- szony a legmagasabb szinten volt ittas. Vérében 8 ezrelék alkoholt találtak. — Milyen büntetést vár? A felelet egy tétova kézmozdulat. — Megváltozik? — Igen. Hiányzás, ittasság, lopás Nem mondom, csak gondolom: úgy legyen! Az asszonyra minden bizonnyal — egy évre felfüggesztett elbocsátás vár. Nagyhalászban keményen fegyelmeznek. — Ennek az sem mond ellent — fejtegeti Török Gizella, a főmérnök —, hogy ma több a fegyelmi ügyünk, mint öt-hat éve. Amire ugyanis akkoriban azt mondták, hogy no-no, az most felelősségre vonást vált ki. Igazolatlan hiányzás. Ittasság, lopás. Ezekből tevődik ki az okok sora. A hiányzás és az ittasság gyakran ösz- szefügg. A lopásoknál pedig egyetlen dolog biztató: mindig kis összegekről van szó tűk, hogy simán járhatunk a tetején, annyira meg van fagyva. Reszkettem a hitvány kabátkámban, mégis örültem, hogy magával hozott apám: talán tehetek már én is valamit a családért. Csendes, nagy hajnal volt, egy fia felhő az égen, csak a csillagok szikráztak még. Egyetlen szó nem esett közöttünk odamenet. A csatornapartról letértünk a kiserdő felé s odaérve, a két férfi kiválasztotta magának azt a fát, amelyet legallyazva a vállán haza bír vinni. Apám nekem is választott egy, a vállamnak megfelelő surjángot. A nagy hajnalban fölsütött a hold. Kérdésessé vált, merre-menjünk hazafelé, a csatornaparton-e, vagy a nagy homokúton? A férfiak a csatornapart mellett döntöttek, így hát arra men- ~ tünk. Ahogy haladtunk ott, egyszerre a hosszú, nyurga, aligvállú nagybátyám megszólalt: — néhány zsákról, vagy hasonló értékről legfeljebb —, és visszaeső nincs. Ők — többnyire —, „ami a miénk, az az enyém” torz jelszavát mormolgatják magukban. Azonban nem elhanyagolhatók a technológiai előírások, és a munkavédelmi szabályok megszegése sem. — A technológiai fegyelmet szigorúan betartjuk — jelentette ki Scherzer László, a szálgyártó üzem vezetője. — Egyórányi felelőtlen rnunr ka, több napig éreztetheti hatását. A legenyhébb büntetés az, ha a bér minőségi részét — sok száz forint havonta — vonjuk el. — A fegyelem javulását bizonyítja — mondta a főr mérnök -*•; hogy az 1978-as 43 balesettel szemben 1979- ben 23 balesetünk volt. De még többet mond, hogy 1978- ban 800, egy évvel később pedig mindössze 268 volt a kiesett munkanapok száma. A jelek szerint — ezt remélik —, a büntetések hasznosak. A gyár ugyanis vonzó, hiszen kinek van kedve (ha csak nem muszáj) Nyíregyházára járni? És itt, a keresetek sem rosszak. Nehéz a visszaút Az egyik munkást — aki egy vasárnapi tűzügyelet alkalmával targoncát kötött el és tört össze kis híján, fél évig udvari segédmunkára küldtek. Használt. És fél éve — Vajon nem láttok-e csatorna jegén valakiké? velünk jönni? — Én nem — véltem azonnal. — Én mintha látnék — mondta apám is. — Akkor térjünk le azonnal, menjünk inkább a nagyúton, ki tudja, kik lehetnek ezek? — A mi árnyékaink — szólaltam meg akkor. — És akkor a tiéd hol van? Megálltunk. A jégen lévők is megálltak. — Mit akartok? — kiáltotta arrafelé a nagybátyám. Válasz nem jött. — Büntetni akartok? Semmi. — Akkor térjünk le gyorsan — suttogta a nagybátyám a főútra, az ibrányi kút felé. Ilyenformán tehát letértünk a hosszabb útra. A két meglett férfi még cipelte a kivágott fákat. Én is. nincs baj azzal a fiatalemberrel sem, akinek az elbocsátását függesztették fel egy esztendőre, és aki fogadja, megjavul eztán. Egy dolog persze nála is elgondolkoztató. Ügy véli ő is, — akárcsak a többi büntetett —, hogy kevesebbet érdemelt volna. Pedig nála is sorozatos ittasságok, hiányzások vezettek a legszélsőbb fegyelmezési eszközig. Elgondolkoztató ez, hiszen az igazi javulás, a beismerésnél kezdődik. A kifogások keresése, a magyarázkodás, az önismeret teljes hiánya sehová sem vezet. — Ha minden kötél szakad — mondták a gyár vezetői —, természetesen az elbocsátás következik. De jellemző a gyár rangjára, az itteni munkalehetőség fontosságára, hogy az elbocsátottak, minden követ megmozgatnak a visszaút egyengeté- sére. Visszaút pedig, hosszú ideig nincsen. És ebben, partnereik a községi, járási pártbizottságok is, akiket a legtöbbet bombáznak a visz- szavételi kérésekkel. A nagyhalászi gyár — sok egyéb tényező mellett —, a fegyelmezés szigorának is köszönheti, hogy a vándorlás lényegében megszűnt náluk. Látszámuk 1979. január 1-én 878 fő volt, az esztendőt pedig 877 dolgozóval zárták. Rendnek kell lenni! Túl rideg is talán a megfogalmazás, de enélkül előre lépni nem lehet. Sem a nagyhalászi gyárban, sem másutt. Speidl Zoltán Odaértünk a rendkívül alacsony vizű, ám igen jó kúthoz. Annyira megszomjaztunk, hogy feltétlen innunk kellett. Leeresztettük a favödröt a kútba, hát csak koppant a vödör. — Jaj! — mondta a nagybátyám —, az igaz szellemek befagyasztották előttünk a vizet is. Nagyon nagy vétkesek vagyunk mi. Fát loptunk. Jaj. Meneküljünk hazafelé! — és el kezdett rohanni, hagyván a fát is, iszonyú félelmében. — Félelmemben én is szeretnék futni — véltem. — Sose fuss. Ha láttad a saját árnyékunkat a patakon, mért futnál? Ez talán másabb? A hold él, csend van, nagyon nagy hideg van, így hát hazahúzzuk valahogy az ő fáját is kettecs- kén. Add ide a te suhángo- dat is. N adrágszíjával összekötötte, s immár a főúton hazahúztuk a három fát. Apámnak persze fognia kelett a nadrágját, még egész úton. Nehezen érkeztünk haza. De hazaértünk és legalább három hétre lett tüzelőnk bőségesen. A nagybátyám csak kus- hadt mindenkor, ha erről az esetről szó esett. Galambos Lajos: rrf rí r/M m mL# iEnt JLr Mme Mm f W »
