Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-25 / 20. szám
MA Varroda Nyírlcátán (2. oldal) Emelték az átvételi árat (2. oldal) • Alkotó eszmecsere (3. oldal) Damaszkuszi jegyzetek (4. oldal) Heti rádió- és tévéműsor (7. oldal) A zord téli időjárás sem akadályozza a munkát Eperjes- kén. A záhonyi körzetben a vasúti átrakásban az év első heteiben sincs holt szezon. A múlt év elejéhez képest több árut raknak át a szovjet kocsikból. Képünkön: az átrakó pályaudvaron Lukács István kötöző irányítja a daru munkáját. (Gaál Béla felvétele) A kongresszusi irányelvek a KISZ KB előtt Az MSZMP Központi Bizottságának a XII. kongresz- szusra kidolgozott irányelveiben a kiemelkedően fontos társadalmi kérdések taglalása során megfelelő hangsúlyt kapnak az ifjúságpolitikai szempontok is — állapították meg a KISZ Központi Bizottságának csütörtök délelőtt megkezdődött ülésén. A tanácskozáson, amelynek feladata az irányelvek megtárgyalása és véleményezése, részt vesz Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára bevezető előadásában hangsúlyozta, hogy a XII. kongresszust előkészítő fontos dokumentum a párt politikájának és társadalmunk életének a legfontosabb kérdéseit tartalmazza — nemcsak a párttagokhoz, a párt szervezeteihez, hanem egész társadalmunkhoz szólóan. Az irányelvekben kifejtett célok élénk érdeklődésre találtak a fiatalok körében, akik a megfogalmazottakkal alapvetően egyetértenek. Az előzetes beszélgetésekből, véleménynyilvánításokból is kitűnt, hogy a fiatalok szerint: az irányelvek őszinte, reális hangvétele mind a helyzet megítélésében, mind a feladatok megjelölésében — méltó a párt eddigi politikájához. Hangot kapott most a KB- ülésen. hogy a fejlett szocialista társadalom építésében elért minden vívmányunknak a fiatalok sokáig hasznát látják. Csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek, ugyanakkor közülük néhány újratermelődik. így például a pályakezdés, a családalapítás időszakában a lakáshoz jutás nehézségei fokozott gondot jelentenek a fiataloknak. Átfogóan javítani kell a diákok állami támogatásának rendszerét, valamint a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett fiatalok életkörülményeit és tanulási feltételeit — fogalmazták meg a KISZ KB ülésén. Megalakult a HHF Országos Tanácsának közmiivelfidési albizottsága A népfront országos elnöksége az albizottság megalakításával intézményesíti az öntevékeny közművelődési mozgalmat, egyben új kezdeményezésekre ösztönzi a mozgalom aktivistáit — szervezőit. A testület feladata, hogy összehangolja az országban működő több mint 4000 népfrontbizottság köz- művelődési akcióit, rendezvényeit, s javaslatokat tegyen programjaik tartalmasabbá tételére, gazdagítására. Napirenden: a KGST V. B. legutóbbi ülése — A magyar — vietnami együttműködési bizottság ülése —Az energiagazdálkodási kormányprogram — A közületi személy- gépkocsik használatának újraszabályozása Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a KGST Végrehajtó Bizottságának 93. üléséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést és megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlásokból adódó feladatok végrehajtására. Borbándi János miniszterelnök-helyettes beszámolt a magyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság ülészakáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány a nehézipari miniszternek és az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján meghatározta a középtávra szóló energiatakarékossági program kidolgozásának feladatait. A Minisztertanács a közlekedés- és postaügyi miniszter, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter előterjesztése alapjánhatározatot hozott a lakosság áruszállítási igényeinek, s a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó háztáji és kisegítő gazdaságok gépi munkaigényeinek jobb kielégítéséről. A kormány újraszabályozta, ennek keretében tovább korlátozta a közületi személygépkocsik használatát. Az elhatározott intézkedések végrehajtásával jelentős létszám- és költségmegtakarítás érhető el. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Hírmagyarázatunk: a középtávra szóló energiatakarékossági feladatterv széles körű felmérések, vizsgálatok, a tárcák és főhatóságok közötti egyeztetések alapján készült el. Céljai a megváltozott világgazdasági körülményekhez alkalmazkodva jelölik ki azokat az új energiagazdálkodási elveket és követelményeket, amelyeket érvényre kell juttatni társadalmi és gazdasági életünk minden területén. Alapvető feladat, hogy mérsékeljük az energiafelhasználás növekedését. A cél: a növekedés üteme legyen kisebb évi 3 százaléknál, ezen belül különösen fontos, hogy a villamosenergia-fogyasztás emelkedése évi 5 százalék alatt maradjon. Ezt segítse elő a termelési és termék- szerkezet, továbbá az energiaátalakító, -szállító és -felhasználó berendezések korszerűsítése is. A célokat részesítsék előnyben az ipari termelés gazdaságos struktúrájának kialakításában, vagyis: a nagyon sok energiát (Folytatás a 4. oldalon) ták. Most, a KLTE és a nyíregyházi főiskola közötti együttműködés alapján megyeszékhelyünkön látják vendégül a konferencia hatvan résztvevőjét. A háromnapos konferencián orosz szakos egyetemi és főiskolai oktatók és kutatók Termelékenyebb munka korszerű gépeken Szakkifejezéssel mondva, „keverő-farkasoló” üzemet telepítettek 1979-ben a Magyar Posztó nagvkállói gyárába. A Csepelről érkezett berendezéssel elérték, hogy az alapanyag-készítést és a legutolsó fázist jelentő vegyi kezelést kivéve, a nyersszövetet teljes egészében a nagykállói gyárban állítják elő. Az 1980. januári adatok arra engednek következtetni, hogy a fonoda és a szövődé teljesíteni tudja a múlt évinél 20 százalékkal magasabb követelményt. Jelentős mennyiségről van szó, hiszen 1979-ben, a gyár első nyereséges esztendejében 1 millió négyzetméternyi szövetet gyártottak. Legnagyobb lépésnek azonban azt tartják a gyárban, hogy termékeik több, mint 94 százaléka bizonyult első osztályúnak. A gyár fejlődése is biztosítottnak látszik, mert az év első negyedében 4 új, automata szövőgépet kapnak, s ha jól dolgoznak, termékeik elhelyezése sem lesz gond, hiszen a kártolt szövetek iránt élénk kereslet mutatkozik. A kezdeti tapogatózás után, 1979-ben nagy léptekkel haladt előre a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár 5. számú, demecseri gyárában. Kártolt fonalból például 45 százalékkal termeltek többet, mint 1978-ban, 1980-ra pedig, további 18 százalékos növekedést irányoztak elő. Hasonlóan nagymértékű változások várhatók a szövődében és a kivarróüzemben. Nyers szövetből 1,4 millió négyzetmétert gyártanak, és 3,2 millió négyzetméter szövet kivarrását tervezik. A minőséget illetően, 1979 kevésbé volt sikeres év, mert különösen az esztendő első felében, gondjaik voltak ezzel. A tervezettnél kevesebb volt az I. osztályú szövetek aránya. A technológiai fegyelem szigorítása, a folyamatos ellenőrzés meghozta az eredményét: az év utolsó negyedében, már 95 százalék volt áz I. osztályú szövetek részesedése. Tavaly egy korszerű cérná- zógépet, idén pedig egy bontógépsort, - valamint hat darab mikorvetélős szövőgépet helyeznek üzembe. A vezetők szerint, a mindössze négyéves múlttal bíró gyár mennyiségi és minőségi téren is, nagyokat léphet még előre. Kétmillió 244 ezer darab kötöttárut készítettek a HÓDIKÖT tiszalöki gyárában, kevesebbet mint tervezték, de a minőségi követelményeknek sem feleltek meg, hiszen az J. osztályú áruk részaránya 90 százalék helyett, mindössze 80, 3 százalék volt. A lemaradások ellenére sem mondható minden szempontból sikertelennek a múlt év, mert az árbevételi tervet teljesítették, és termékük, nem maradt raktáron. A múlt év végén és idén üzembe helyezett nagy teljesítményű automata és félautomata gépek munkájának segítségével — úgy remélik —, elérik az 1980-ra előirányzott 2 millió 750 ezer darabos teljesítményt, és javítani tudják a minőséget is. S. Z. Csütörtökön délután rusz- szisztikai konferencia kezdődött a nyíregyházi tanárképző főiskolán. A rendezvény több éves hagyományra tekint már vissza, korábban ugyanis évente, január végén a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tartotKépünkön: orosz szakos tanárok a nyíregyházi tanácskozáson. számolnak be munkájukról, a legfrissebb kutatási eredményekről. A rendezvény programjában mintegy harminc előadás, vita és konzultáció szerepel az orosz nyelv szókincsével, az orosz igével kapcsolatos kérdésekről. Előadást tartanak például Bolla Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének osztály- vezetője, Drahoz József és Jánoska Sándor kandidátusok, a KLTE oktatói, Lengyel Zsolt tanszékvezető főiskolai docens Szegedről. Szőke György tanszékvezető főiskolai tanár néhány különösen érdekes orosz kifejezéssel foglalkozik. Lehetőség lesz arra is, hogy az ország különböző városaiból érkező szakemberek a tanárképző főiskolai oktató-nevelő munkával megismerkedjenek. Meglátogatják az intézmény könyvtárát, valamint a számítóközpontot. A nyíregyházi főiskola oktatói közül is többen tartanak előadásokat, illetve olyan témákat ismertetnek, melyeknek kísérleteit részben a főiskolán végezték. Mindez további ösztönzést ad az orosz tanszék kutatómunkájához, s az itt dolgozó szakembereket ez a rendezvény is hivatott jobban bekapcsolni az ország tudományos vérkeringésébe. Russzisztikai napok Nyíregyházán TEXTILIPAR, 1980 II m'* ma magyarország I XXXVII. évfolyam, 20. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1980. január 25., péntek \■