Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
1980. január 20. o Látogatóban Takács Erzsébet szobrászművésznél „Befogadtak a nyírségiek...” Takács Erzsébet SZOT-dí- jas szobrászművész életútjá- ról, a csepeli munkások körében töltött alkotó tevékenységéről láthattunk portréfilmet nemrég a televízióban. A művésznő most a paraszti élettel, a nagyüzemi mezőgazdasággal ismerkedik. Kisebb-nagyobb megszakításokkal egy éve dolgozik Szabolcsban, Kislétán, a gyermekotthon vendégszobájában. Hat éve ismerkedett meg megyénkkel, azóta az ország legszebb vidékének tartja ezt a tájat. Ezért is bérelte ki a kis vendégszobát. — Az ősszel először vettem részt az almaszüreti munkákban, a máriapócsi Rákóczi Tsz gyümölcsöskertjében. Csodálatosak az almafűzérek, 5—7 alma egy kis ágon. Nem győztem betelni szépségükkel. Legújabb munkáimban a Nyírség jellegzetes mezőgazdasági kultúrája, az alma és a dohány, nem utolsósorban az emberek a főszereplők. — Szeretem a szabolcsi embereket, nagy tisztelettel fogadtak a legutóbbi nyírbogán kiállításomon is. Itt is minden segítséget megkapok munkámhoz. A Rákóczi Tsz rendezte be a szobámat, nem volt itt korábban semmiféle bútor. A fákat, a köveket a szocialista brigádok hoznák. — Örülök, hogy befogadtak a nyírségiek, nem is leszek hűtlen soha ezekhez az emberekhez. Minden vágyam, hogy tovább dolgozhassak itt. Bízom benne, hogy meghosz- szabbítják itt-tartózkodásom lehetőségét a gyermekotthonban. Szöveg, kép: Elek Emil Túl korán úgy érezte, hogy magára maradva túl gyorsan szárnyaszegett üres lelkű lesz, a céltalan élet lehúzza. Ezért járta ifjan is az Ábri zsidó, a Hirschfeld zsidó korcsmáját fúrt és folyvást. Aki nő olyankor betévedt oda, intett a cigánynak és húzatta — maga is dalolta: „Telkes bocskor — gyöngyös kapca — járd meg tubám, járd meg. Majd elmegyünk a bálokra, engem mindig várj meg! Megjárom én a kopogót tubám — te is járd meg!” És máris minden jelenlévőnek rendelt italt, fizetett, mint a köles. Mire megtalálta a hozzávaló por- csalmai menyecskét — annyira „elmulatta magát”, hogy csakugyan nem több, mint a telke s bocskora maradt, de gyöngyös kapca már kevésbé! Rogyós szárú kordován csizmája behorpadt száránál, kilyukadt orránál — dobhatta szemétbe. Testvérnénje joggal kérdezhette: „Vajon mi tül lesz eztán a nótám, mit penget az én húrom s nótám?”- Károlynak hovatovább semmit. A századvég és századelő számára szürke maradt. E tájon ugyan a porcsalmai és tyukodi kurucok és hétszilva- fások számára nagy tennivalókat, újonnan bevethető energiákat nyitott. Ekkoriban Csapolták vagy készültek a láp lecsapolására. Kevéske történeti szakdolgozat se mutatja ki ezt a korszakot e táj népének életére vonatkozólag. Rohamosan megnőtt pedig a gyakorlatiasabb bennszülöttek és a tyukodiak jó részének vállalkozó kedve — sőt egyenesen magasra szökkent! Nem bálozott többé jó részük még legénykorban sem; nem ■kocsmázott férfinépe sem. Hanem égő szikra pattant agyukban — szinte-szinte „tőkés” vállalkozó véna fakadt fel ösztöneik mélyén: fillérekért vettek tíz- és százholdakat a lecsapolásra kijelölt területekről Tyúkod, Ecsed, Győrtelek, Ököritó, Porcsalma határában! Ami — per pillanat — csalhatatlan érzékkel megfogta az áramló időt az agyuk mélyén: az nem volt más, mint az, hogy előre neszelték, milyen remek termőföld lesz a lecsapolás után azonnal a humuszban gazdag lápi talajból! Míg Károly — időközben alaposan megöregedett, első asszonya meghalt. De vére pezsgett továbbra. Mint Vilma néni füzetkéjében olvashatta: „Pünkösti piros rózsákat — de biz ám bojtorjánokat, kövecs között szoktunk tördelni — szintúgy jó szeretőket is, szintúgy szép feleséget is sok fáradsággal lehet lelni. Sok fulánk lepi a mézes lé- pet. Elnyerni nehéz a szépet — hol a szerelem, ott a félelem. Mék nagyobb — nem tudok felelni!” Megnyerte a plebejus szegény nép virágzóan szép lányát — és mellette? Tovább szegényedett. Viszont a tyukodiak és a porcsalmaiak nem voltak ilyen szárnyaszegettek. A lápi földeknek, amiket Tyúkodon a Gy-ék (később porcsalmai „honosok” lettek „eketyukodi” nemesi előnév- vel) és Porcsalmán Bállá Miklós és sarjai megvettek fityingekért, busás hasznát látták hamarvást. Alkotó vállalkozásra, a magától gyakran megállni akaró élet állandó előbbrelendítésére kész bennszülöttektől lemaradó Károly elvéznult inakban, idegekben, csókban — kínlódva lapozgatta Vilma nénje „népi antológiáját”. Az azonban nem tudta olyan életre és tettre késztetni őt, mint a bennszülötteket a nagy változtatás igénye kint a határban s bent a lélek mélyén. Károly bátyó — más szavakkal jellemezve helyzetét, mint eddig tettük —: az élet alapjainak régi, gilvácsi forradalmiságán régen túllépett. Ami az új faluban előny, haladás, főút ja volt — attól eloldalazó mellékösvényekre bolyongott és tévedt el... A Gy. Pató testvérek — hárman gazdagodtak meg Porcsalmán a lápföldek ügyes vásárlása révén — felfogadták „lápi gazdának”, sajátos könyörületből. Utolsóként a „Gulyakut”-ban irányítgatta a gazdálkodást — mentül kevesebb erővel. Az olvasóhoz szólunk tiszteletteljes kéréssel Vilma néni soraival búcsúképpen, Károly bátyó torának rigmusával: — Nosza hát, jöjjetek velem, siessetek! Vigyünk neki báránykát, egy kis irós vajacskát — Tikmonkát, turócskát — így köszöntsük búcsúképpen bátyókát! Erdős Jenő MEGYÉNK TÄJAIN Győröcske termesztés, amelynek nagy hagyományai vannak ebben a községben. A falu felnőtt lakossága egyébként zömmel a vasútból él. Férfiak és nők egyaránt. És igen nagy hűséggel viseltetnek a MÁV iránt. Van a faluban olyan ember is, mint például Lisztes Pál, aki 43 évi szolgálat után most készül nyugdíjba. De járnak a Hunga- rofruct-hoz, a vízügyhöz, az asszonyok a tsz- be, vagy Záhonyba, a bőrdíszműüzembe. Az eljárók többségének utaztatásáról a munkahelyek gondoskodnak, ám az itthonmaradók- nak is vannak ügyes-bajos dolgaik — és mindenért Záhonyba kell menni. Ottjártunk- kor a legtöbb panaszt a közlekedésről hallottuk, azt kérik, állítsa vissza a volán a délelőtti járatot! Businszki Jánosnéval arról beszélgettünk, milyen nehéz helyzetbe kerülnek a GYES-ről visszatérő fiatalasszonyok, ha épp nincs kéznél a nagymama. Óvoda is csak Záhonyban van. Ö például más megoldás híján a kocs- márosságot vállalta el. Nem éppen fiatal nőnek való munka, de így zárás után azonnal hazamehet a gyerekhez. Különösen téli időben van sok dolga:, a.korama, egész délelőtt, tele ván. Aki ráér, már csak azért is felsétál, hogy találkozzon, beszélgessen valakivel. Takács Kálmán bácsival az utcán ismerkedtünk meg. Szívesen beszélt önmagáról, családjáról. Egyik fia Tuzsérra, a másik Dunakeszire került. Elmondta, hogy 20 éven át dolgozott a tsz-ben és 3 évet a vasútnál. Most már nyugdíjas, 2240 forintot kap. Ezzel a pénzzel, mint mondja, meg is van elégedve. Egyébként ma már a tsz-ben is megbecsülik az embert — gondolkodott el hangosan Kálmán bácsi. — Kocsival jönnek az asszonyokért, aztán ha elosztották a napi feladatokat, kocsival viszik tovább a munkahelyre, mikor melyik faluba. _ Bányai Imrénétől, a jelenleg GYES-en lévő, egyébként Záhonyban dolgozó könyvelőtől a falu egy másik arculatáról kaptunk információt. ö vállalta el a községi könyvtár vezetését hetente kétszer két órában, igen csekély tiszteletdíj ellenében, tulajdonképpen csak azért, hogy az iskola „elköltözésével” ne szűnjön meg teljesen a faluban a kulturális élet. Tavaly 56 olvasója volt, átlagosan tehát minden családból egy személy ... Pokol Istvánhoz, mint a falu két tanácstagjának egyikéhez elég rosszkor kopogtunk be. Éjszakás volt — kocsi vizsgálóként dolgozik az eperjeskei vontatási főnökségen — talán legszebb álmából ébresztettük feL „Első tanácstag”, azaz 1973-tól egyfolytában intézi" az ügyes-bajos dolgokat. De mi is itt a teendője? Leveleket ír az illetékeseknek, közbenjár, ha buszjáratról, közvilágításról, a tej-, kenyérszállításról intézkedni kell. Egyéb dolga nem nagyon adódik. Beszélgettünk arról; miféle emberek az itteniek? Megtudom, hogy sokat dolgoznak, nehezen élnek. Pénz van, de nem költik el, inkább megy a takarékba. Bekapcsolódik a beszélgetésbe a felesége is, aki nem győröcskei, s bár sok-sok év elmúlt azóta, hogy idejött férjhez, igazából még most sem tudta megszokni ezt a kicsike kis falut. Aztán a jövőről beszélgetünk, a falu jövőjéről. És a távolabbi jövőben? Erről már Borbély Károlytól, a Záhonyi Nagyközségi Tanács megbízott elnökétől érdeklődtünk. Legelőször a közlekedés javítását szeretnék elintézni, mert jogosnak tartják a győröcskei- ek panaszát. A távlatokban? Ez a falu kap a társközségek közül elsőnek vizet. És egyszer, az egészen távoli jövőben valószínű, hogy ösz- szeér majd a két település, Győröcske és Záhony határa. G yőröcske. Olyan ez a név, mint egy gyermeknevetés. Találkoztam azzal az elképzelt gyermekkel, Bányai Szilvikének hívják, nemsokára óvodás lesz, rámnevetett, s miután a táskámban csak holmi unalmas papírokat talált, megfogta a kezemet és húzott magával: — Gyere, nézd meg, milyen szép bundát kaptam! Győröcskéről ezentúl mindig ez a kislány jut majd eszembe... Baraksó Erzsébet I lyen nevet csak jókedvében találhatott ki az ember. Győröcske. Mint mikor a felfűzött gyöngy lepereg, vagy mintha köveket görgetne a patak. Vannak falunevek, melyekből különös hangulat árad. Bár mondják, hogy ez a falu egykori föld- birtokosáról, bizonyos Győrötskeyről kapta a nevét, de az is ismeretes, hogy családi nevek keletkeztek tájegységekről, földrajzi nevekről. Hitelt érdemlően egyik feltevés sem igazolódott. így hát nekem Győröcske neve már mindig azt juttatja majd eszembe, amire hallatán először gondoltam: mintha egy göndörhajú, pufók gyermek egészséges kacaját hallanám... Ítéletidőben érkeztünk. A négyes úton egy-egy hóátfúvásos kanyarban még úgy kellett megfékezni a gépkocsit, mint egy táncoló paripát, ahogy azonban betértünk a mellékútra, egyszeriben megcsendesült a fer- geteg. A Tisza-töltés oldalában meghúzódó falucska fehér csendbe burkolózott. A frissen hullott hó mesebeli, világvégi tájat varázsolt szemünk elé. Sehol egy lélek. A falu szélén arra gondoltam: talán azt is meghallanák a másik végén, ha egy nagyot sóhajtanék.;. ;ír' Gtven <ház-:az:egész- faRr*'—* és-igSIMélek.- Régmúlt időkről szóló históriája is mindösz- sze csak annyi, hogy valamikor lent feküdt egészen a Tisza medrében. Közel a szeszélyes vízhez. Tavasztájon olyannyira tartottak tőle az emberek, egyszer talán el is árasztotta a házak alját, hogy jobbnak látták átköltözni a töltés másik oldalára. Egy legenda arról beszél, hogy akkor még temploma is volt a falunak. Abból kiszerelték a nagyharangot és úgy vontatták át a gáton keresztül. Az új helyen szép, zsindelytetejű faharanglábba került, míg a torony el nem pusztult. De erre az egész legendára ma már csak azok emlékeznek, akik az élet más titkaival együtt hamarosan hosszú útra készülődnek ... A civilizáció áldásait könnyű itt szerbe- számba venni. Villany, meg ami velejár, aztán két darab közkifolyó kút, 6—7 kocsi, egy nyilvános telefonállomás. Olyan kicsike ez a falu, hogy még azt az épületet sem mondják kastélynak, ahol valaha az uraság lakott. Az is csak ház. Ez volt az iskola addig, míg itt tanítottak. De a legutolsó évben mindössze csak két első osztályosr gyermek volt már a faluból, összevont tagozatokban tanítottak, így jobbnak látták, ha az egész iskola bejár Záhonyba. A korareggeli üzemi buszjáratok — MÁV-, tsz-buszok — szinte az egész falut magúikkal viszik. Kiürülnek a porták, estig csend van. Vissza már szinte csak aludni járnak az emberek. És bejárók faluja azért, mert jönnek naponta a boltba árut szállító kocsik, hetente az orvos és a lelkész, de bejáró még a postás is, aki ide már csak estére hozza meg az aznapi újságot. Azt hihetnénk; fokozatosan elfogy majd a falu, mert mi is kötné ide lakóit? És mégis: az építkezési tilalom feloldása óta már vagy elkezdték az új házak építését, vagy most rakosgatják rá össze a forintokat Felépült az első emeletes ház is. Az út mentén már kibontakozik a készülő vízműrendszer központjának formája. A lélekszám pedig nem fogyott, bár a fiatalok közül sokan elmennek. Húsz éve 250-en élnek itt, 1970-ben 223 volt a lakók száma, most 249. Napközben csend van a faluban. Csak a bolt és a kocsma környékén észlelhető egy kis mozgás. Ez a két helyiség az összes köz- intézmény és a közélet színtere. A boltvezető Pokol Barnáné olyan szívesen fogadja a sosem látott idegent, mintha régi ismerősök volnánk. Mindent tud a faluról, kis és nagy dolgokról. Hogy mi foglalkoztatja a közösséget — most éppen három, előzetes letartóztatásban lévő fiatalember sorsa. És hogy személy szerint kinek mi a problémája, ki hogyan él. Hogy nagyon sok pálinkát isznak itt az emberek — a bolt forgalmának nagyobb része ebből adódik. És arról is beszélgettünk, hogy bármilyen nehezen élnek is itt az emberek, az elzártság, a rossz közlekedés miatt, azért ugyanolyan nehéz az is, hogy véglegesen megváljanak a falutól. Jó megélhetést adnak a háztáji kertek, főleg az almaXM VASÁRNAPI MfUSKLET
