Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
1980. január 4. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Az irányelvek vitájához Az év első napjainak legkiemelkedőbb hazai politikai eseménye a párt XII. kongresszusa irányelveinek vitája. A Központi Bizottság nagy vonalakban ebben összegzi az elmúlt öt esztendő munkáját, a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, az ország fejlődéséről, a pártról és a mozgalom helyzetéről készített áttekintést. Beható vizsgálat alapján elemzi a jelenlegi helyzet sajátosságait, a szocialista építőmunka belső és külső feltételeit és ennek alapján vázolja az elkövetkező esztendők tennivalóira vonatkozó elképzeléseit. Felelősségteljes szerep hárul a párt kongresszusára, amikor ezekben a kérdésekben dönteni fog. Ennek mély átérzése készteti a Központi Bizottságot arra, hogy megossza gondját az egész párttal, sőt a szélesebb politikai közvéleménnyel. Ezért bocsátja az irányelveket vitára; nagy érdeklődéssel figyeli a különböző hozzászólásokat, véleményeket, javaslatokat. A politika ilyen alakításának, formálásának, demokratizmusának már hagyományai vannak pártunkban. Többek között ennek is jelentős szerepe van abban, hogy az MSZMP politikájának fő irányvonala már több mint húsz esztendeje töréstől és ingadozásoktól mentes, és nagy alkalmazkodási készséget tanúsít a megváltozott körülményekhez. Ez a széles körű eszmecsere, ami a párt kongresszusait megelőzi, kiváló lehetőség arra, hogy hogy minél pontosabban érzékeltesse a társadalmi élet valóságos folyamatait, mozgástendenciáit, a munkásosztály és minden társadalmi réteg tényleges viszonyait, tudati, hangulati állapotát. Egy ilyen módszerrel kialakított politika nagyfokú felvértezettséggel képes ellenállni a szubjektivizmus minden megnyilvánulási formájával szemben. Az irányelvek nyilvánosságra hozatala és vitája ily módon, túlmutat a politikai bizalom jegyein, olyan szükség- szerűséget fejez ki, amely jelentős mértékben hozzájárul a politika tudományos megalapozottságához és biztosítékot nyújt a nagyobb tévedések elkerüléséhez. Ezért a most kibontakozó eszmecseréknek, a kongresszusi irányelvek vitájának a módszer oldaláról nézve is nagy politikai jelentősége van. Mint annyi minden más politikai akció sikere, hatékonysága nem bízható a spontán véletlen szeszélyére, úgy ennél az eszmecserénél sem hagyatkozhatunk valamiféle ösztönös érdeklődésre. A vita eredményessége nagymértékben függ annak szervezettségétől, irányítottságától, az irányelvekben deklarált politikai gondolatok sokoldalú propagandájától, a különféle lényegesebb társadalmi jelenségekkel való szembesítéstől. A pártszervezetek általában ebben a szellemben tervezik és szervezik munkájukat. Az év első heteiben politikai munkájuk középpontjába a kongresszusi irányelvek vitáját állították. Gondoskodnak arról, hogy a Központi Bizottság dokumentuma a párttagság legszélesebb köréhez eljusson és minden érdeklődő számára hozzáférhető legyen. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen figyelemmel olvassák, mekkora elmélyültséggel tanulmányozzák legfontosabb gondolatait. Ennek érdekében a figyelemfelkeltő és ösztönző agitáció szerepét a legtöbb pártszervezet igen nagyra becsüli és gondosan meg is szervezi. Sok helyen terveznek kisebb-nagyobb csoportos beszélgetéseket jól képzett és felkészült propagandisták vezetésével az irányelvek egyes fő kérdéseiről. Kiemelten foglalkoznak azokkal a politikai gondolatokkal, amelyek a konkrét helyi tevékenységhez szorosabban kapcsolódnak. Az irányelvek vitájának egyik nagyon lényeges szempontja, hogy felszínre hozza azokat a politikai tapasztalatokat, amelyeket az élet helyileg produkál és szembesítse azokat a dokumentum megállapításaival! Ebben elsősorban a pártszervezet vezetőségének kell élenjárnia. Ezt viszonylag megkönnyíti számukra az a körülmény, hogy az elmúlt évek folyamán szinte minden lényeges területen végeztek beható önvizsgálatot. Ezeknek tapasztalatai rendelkezésre állnak, csak megfelelő rendezést, összegezést igényelnek. Megfelelő alap és hozzájárulás lehet ez a taggyűlési vita bevezető előadásához is. Egy ilyen típusú bevezetése a vitának szinte automatikusan nagyobb aktivitásra ösztönöz, hozzászólásra inspirálja a résztvevőket. A vitában való részvétel, a tapasztalatok feltárása és a javaslatok elmondása minden párttagnak szervezeti szabályzatban biztosított joga és egyszersmind kötelessége. Ezen keresztül érvényesül a politika kialakításában való részvétel. A pártszervezeteknek ezzel kapcsolatban az a feladata, hogy maximálisan biztosítsa a demokratikus, pártszerű vitához szükséges légkört, közszellemet. Pártunkban az összes alapvető marxista—leninista elvek tekintetében teljes az egység. Erről az alapról kiindulva nincs olyan kérdés, amelyről ne lehetne vitázni. Mód és lehetőség van arra, hogy mindenki kifejtse véleményét, hangot adjon egyetértésének, problémáinak, vagy kételyeinek. Az irányelvek tézisei nem határozati jellegű dokumentum, vitatézisek és nem kötelező érvényű állásfoglalások. A hozzászólásoknak ez a fajta fogadtatása és megítélése nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjunk olyan véleményeket, amelyekkel nem értünk, vagy nyilvánvalóan szélsőségei miatt nem érthetünk egyet. A demokratizmus nemcsak a vélemények szabad kifejtésének lehetőségét jelenti, hanem éppen úgy hozzátartozik a vita szabadsága is, az egyet nem értésnek, a véleményeltérésnek pártszerű, érvekkel alátámasztott kifejtése. A vita akkor éri el igazi célját, ha gondolatai teljes mértékben eljutnak a kongresszus fórumához. Egy forradalmi párt számára soha sem lehet a vita öncél, hanem úgy tekinti, mint a legoptimálisabb cselekvési formák kimunkálásának eszközét. Nagy politikai felelősség hárul pártszervezeteinkre abban, hogy minden véleményt, észrevételt, javaslatot továbbítsanak úgy és abban a formában, ahogyan azok első kézben megfogalmazódtak. Még akkor is így kell eljárniuk, ha egyik-másik számunkra nem tetsző, nem szimpatikus. Hogy mit kell és mit nem kell továbbítaniuk, az fel sem vetődhet kérdésként. Közöttük bizonyára lesz több olyan, amiben helyileg kell intézkedniük, azonban erről szóló jelzések is tartalmazhatnak általános érvényű következtetésekre alkalmat adó tapasztalatokat. Az irányelvek tartalmas vitájának mindenekelőtt az a politikai jelentősége, hogy segítségével a kongresszus pontosabban jelölheti meg a következő évek teendőit, jobb megoldások sorát tárhatja fel, megalapozottabbá teszi döntéseit, és mindez nagy hozzájárulás előrehaladásunkhoz a szocialista építés útján. A mátészalkai Szatmár Bútorgyárban Szondi Erzsébet a közkedvelt „Szalka” szekrénysort állítja össze elemeiből. (Császár Csaba felvétele) Politizáló munkások Becsületkassza a könyveknek Munkásemberek forgatják a politikai könyveket Vásárosnamény- ban. Kíváncsiak a világ eseményeire, szabad idejükben szívesen lapoznak vissza a történelembe is. Szabó Gyula a főraktáros. Piros arcú, zömök ember, sokáig könnyedén cipelte a nehéz zsákokat a Szabolcs-Szat- már megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vásá- rosnaményi telepén. Á hiteles történelem — Kereken 20 esztendeje annak, hogy elkezdtem a munkát a GFV-nél. Alighogy múrtkába álltám; "azt" nap' tam pártmegbizatásul, hogy terjesszem a politikai könyveket. Kezdetben nem- volt könnyű a könyvterjesztés. Az emberek olvasták Jókait, meg a krimit, azt tartották: „hiába olvasunk politikai könyvet, a politikába úgy sem tudunk beleszólni”. Lassan változott a gondolkozásuk. Mostanában van olyan hónap, hogy ezer forintot is kiárulok politikai könyvekből. Pedig a vállalat naményi üzemében csak 70 ember dolgozik állandóan. — S milyen témájú könyveket vesznek szívesen? — A jó könyveket. Érdekli az embereket a dokumentum jellegű könyv, a hiteles történelem. Egy-egy híres ember visszaemlékezéseit élvezettel olvassák. Keletje van azoknak a könyveknek is, amelyek valamelyik ország fejlődését, jelenét ismertetik. A fiam egyetemista Kijevben, a lányom gimnazista Kisvárdán. Nekik is ilyen könyveket vásárolok. A közelmúltban Vásárosna- ményban rendezték a politikai könyvnapok megyei megnyitóját. Az ünnepségen Szabó Gyulát kitüntették. A politikai irodalom terjesztése terén végzett 20 éves munkája elismeréseként a 20 éves jelvény viselésére jogosult. A főraktáros kissé régimódi szekrényében most is szép számmal van „Kossuth- könyv”. Két rakodás között Az egyik rendszeres vásárló-olvasó Puskár István gépkocsivezető. Birkózó kinézetű fiatalember, de nem erejéről, hanem politikai és általános felkészültségéről híres a vállalatnál. A vállalati kreszve- télkedőn tavaly és az idén is a legtöbb pontot szerezte. Az Autó-Motor rejtvénypályázatán jutalmat kapott. IFA- gépkocsijának kabinjában két újság és egy politikai könyv található. Sólyom József: Felelősséggel című könyve. — A ki- és berakodás legtöbbször 20—30 percig is eltart. Ilyenkor gyakran a volánra teszem a nyitott könyvet és olvasok. Naményban a Csendes kis Munkásőr utcában lakom és este, ha a két kisfiam, meg a házi munka engedi, otthon is olvasok. A naményi malom garatjára régen töltötték fel az első zsák búzát. Mi tagadás, az öreg masinák hangosan zúgnak, az ékszíjak élénken csattognak, a finom fehér por betölti az egész épületet. A molnároknak nem kell ugyan sokat cipekedni, de műszak végére alaposan elfáradnak. Puskás Menyhért molnár csendesebb zugba húzódva mondja: — Három műszakban dolgozunk. Előnye, hogy több a szabad időm„ Itt. lakom, a -közelben, új emeletes házban. Gyakran előfordul, hogy feleségem dolgozik, egyik gyerek iskolában, másik óvodában. Egész délelőttömet, vagy délutánomat nem tudom kitölteni, csak ha olvasok. Hogy miért főleg politikai könyveket? A tévé és a rádió híreit jobban tudom értelmezni az olvasmányok után. Értem, vagy legalábbis keresem az összefüggéseket. Az üzemben pártvezetőségi tag vagyok. Ügy érzem, az alapvető politikai műveltséget nem nélkülözhetem. A naményi malomban és a takarmánykeverő üzemben nagy az olvasási kedv. Ha nincs helyén a főraktáros, a vásárlók becsületkasszába teszik a szekrényből kiválasztott könyv árát. N. L. / lmos, esős vasárnap dél/\ utániban kanyarog a villamos. Az egyik oldalsó ülőkénél zsokésúlyú, haliványarcú -néniké álldogál imibolyogva. Mellette korpu- len-s férfi ül. Sokasodnak körülöttünk a különös kórrágta fiatalok, akiket annyira elgyengít egy- egy álló öreg látványa, hogy hogy menten lecsukódik a szemük, látni sem bírják az ilyesmit. Ezt a pozsgás javakorabelit más fából faragták; ő még tudja, mi dukál. Nyájasan megszólítja a n-éndt. — Micsoda helyzet!... De szívesen átadnám a helyemet! A feltételes mód nyomatékos. Nehogy a néni örömében az ölébe ájuljon. Három centi-méternyire fölemelke- diik,de csaik azért, hogy szemléltesse: ólomsúly húzza visz- sza az ülőkéjéhez. A néni, csekélyke életerő-tartalékát messze meghaladó megértésbe sűríti jószándéká-t; megérinti a férfi vállát. — Tessék csak nyugodtan ülve maradni. Elvégre emberek vagyunk. Igazán belátom, hogy... A férfi tudja a leckét — Lefogadom, hogy korosabb vagyok -kegyednél. A kulcs Ha telne a vörösvérsejtjei- ből, a néni elpirulna. — Aligha. Hetvenegy leszek. Holtverseny Hét évtized súlyától imbo- lyogva, sesizíinű-fekete ruhájában, ósdi kalapjában: mintha molyirtóból röppent volna elő — mégis hozzáfűzd, hogy leszek. Kivirágzott az ablaknál is átlátszóbb bóktól. A férfi egyenesben van. — Viccelni tetszik! Hatvanötnek sem néztem, úgy éljek. Hiába, nagy dolog az egészség! Én csak hatvan múltam, de hát... kornyad- tan legyint — szívesen cserélnék ! Nehogy azt higgyék, hogy helyet cserélne, sietősen hozzáfűzi. — Szívesen cserélnék álló- képességet. Ülve marad, mindenáron. De nem enged az udvariasság látszatából sem. Nem hazudhatja magát nyolcvankilencnek — nincs egyebe, csak a szövege. De hát mit el nem ér azzal, aki akarja! Eszmei mondandója egyértelmű: ezt a kerek és kicsattanó porhüvelyt, akár a mosolygó almát, bévülről fúrják — méghozzá a Nagy Kaszás előőrsei. Ki tudja, tán utolsó útja ez, sárga villamoson, nyugdíjasbérlettel megyen a temető felé... — Hopplá! — rikkant föl hirtelen. És úgy pattant fel, mint egy békebeli teniszlabda. A n-énit félrelökve ugrik le a mozgó villamosról. Cimborái várják a megállónál. Tréfálkozva veregetik a vállát; nagy baj már -nem lehet, irány a minden vasárnapi, megállómenti kocsma. Öt perccel később már veri a blattot. Csaknem annyira koncentráltan ténykedik, mint az imént, amikor azért dolgozott, hogy levegyen a lábáról — azaz állva tartson — egy lábán alig álló nénikét. Micsoda erőket mozgatna meg, ha az ember ugyanolyan energiákat ölne az értelmes ügyeibe, mint amilyeneket az aljas, útszéli kis tétek érdekében fejt ki! Péreli Gabriella □ z irányításban dolgozó szakembereknek — de gondolom, hogy ettől jóval szélesebb a kör — nem mond újat a tény: Szabolcs- Szatmár 1980-as fejlesztési lehetőségei közel sem fedezik az igényeket. A gazdasági növekedés üteme az ismert okok miatt országosan lelassult, s ennek a következménye nálunk is kiesett forintokban, korábban tervezett, de most kényszerűségből későbbre halasztott közintézményekben mérhető. Pedig égető szükség lenne minden új óvodai helyre, minden méter járdára, mindén kórházi ágyra. Különösen itt, ebben a megyében, amely sokáig volt kénytelen nélkülözni a másutt már régen természetesnek vett feltételeket. Ha más nem is, ez a helyzet arra int bennünket, hogy csodákra nem várhatunk, minden eddiginél jobban oda kell figyelni a meglévő forintokra és fillérekre. Ügy kell gazdálkodni a tanácsok rendelkezésére álló összegekkel, hogy azokat a legjobb helyre fordítsuk, a legokosabban gazdálkodó családi háztartások mintájára költ- sük el. Ez ad aktualitást annak az ajánlásnak, amelyet a napokban kaptak meg a helyi tanácsok elnökei és a népfrontbizottságok titkárai, s amelyben a hamarosan sorra kerülő falugyűlésekre és vá- roskörzeti tanácskozásokra hívják fel • a.Ügyeimetv■ . Nem új formái ezek a gyűlések a lakóterületi demokratizmus gyakorlásának. A falusi parlamentek haszna eddig is nagy volt. Elsősorban az, hogy a választók minden rétege jelenlétében számoltak be a tanácsi vezetők arról, mire költötték az elmúlt esztendőben a falu, a városkörzet anyagi eszközeit. Túl ezen, ott a 18 éves fiatalembertől a 80 éves aggastyánig mindenki szót kérhetett és a legtöbb esetben kért is. A tájékoztatás és tájékozódás jó színterei tehát ezek a gyűlések, amelyeket mindinkább az érdemi munka jellemez, ahol az emberek véleményükkel, kérdéseikkel, javaslataikkal hozzájárulnak a község- és várospolitika formálásához. A forma — mint mondtuk — nem új, azonban nem árt újból és újból hangsúlyozni, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van az emberek okos gyülekezeteire ahhoz, hogy a kevesebből többet és jobbat hozhassunk ki, hogy kerüljük el a formális megoldásokat. Lényegbevágó, hús-vér kérdésekről van szó: a szabolcsi-szatmári városok és falvak holnapi képéről, az emberek közérzetéről. Vallom, hogy mint eddig, ezután is sikerül majd hozzátenni az állam által adott milliárdokhoz a kisemberek száz vagy ezer forintokat érő munkáját. Hiszem, hogy a legutóbbi fehérgyarmati példa — amellyel meggyorsították az autóbuszváró és az ABC-áruház átadását — idén is sok-sok követőre talál a megye más területein. Az idei találkozások a lakosság és a tanácsi illetékesek között jó alkalomnak bizonyulnak arra, hogy számot adjanak az elmúlt esztendő javaslatainak sorsáról, a tanácsi dolgozók egyéves tevékenységéről, s arról: milyen módon lehet és kell a jó gazda gondosságával működtetni a helyi irányítást. B átran mondhatjuk, hogy sok a tartalék, hogy az okos, a takarékos gazdálkodás nem jelent sovány spórolást, hiszen csupán az egyes óvodákban eldobált virslidarabok és vajas kenyerek is mutatják, a pazarlás szokásai még itt élnek közöttünk. És ki ne tudna lakó- és munkahelyéről más, hasonló esetekről! ■ 'gy^ifte 150; a hozzájárulás, amelyet : a* megye lakossága végez. Ezt is lehet fokozni, nyilván sok javaslat születik majd arra, hogyan. Ám talán ennél is nagyobb összegeket menthetünk át más, nem kevésbé áldásos célokra azzal, ha a tanácsoknál dolgozók, a népfront aktivistái felhívják a figyelmet, javaslatokat gyűjtenek arra is, hol és hogyan lehet megtakarítani. Legyen az óvoda, iskola, kórház, művelődési otthon vagy termelő- szövetkezet és ipari vállalat. A megoldás kulcsát mindinkább ezekben kereshetjük. Kopka János
