Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. január 3. Széljegyzetek Szemét Az ablakokból kidobott karácsonyfák kopasz seregét fújja, fújja a téli szél. Az ember szíve szinte megkeseredik : a tegnap még díszes örömszerző ma lom. Nem vitás, a meleg lakásokban hamar hullani kezd a tű, tönkremegy a fa, le kell szedni. Ez mindig így van. De nem szükségszerű, hogy szemetet csináljunk belőle. Minden évben kijelölik a fáik lerakodóhelyét. A házak közelében, csak olyan messze, hogy bárki odavi- heti a sajátját. Hogy ez mennyire természetes lenne, arra egy kis ünnep utáni példázat. A szülő lehozza a fát, viszi a többihez. A kisgyermek, lehet úgy 3 éves, odaszól: azt is, meg azt is vidd! — és mutatja a szanaszét heverőket. A legkisebb is érzi: rendnek lenni kell. Kellene. Mikor a fát vették ünnep előtt, igényesek voltak a vásárlók. A tűvel egyszerre azonban lehullt az igényesség. Mert a környezet nem a kidobott fától karácsonyi, ünnepi. Fásítás A nyíregyházi közterületek fásítása évek óta nehezen döcög, sok sikertelen kísérlettől tarkított. Ügy tűnt, hogy végre: a múlt év késő őszén sikerült valami végsőnek tűnő megoldást találni. Csupán egy kis hó kellett, s kiderült: megint az íróasztal mögött születtek a termék. Tessék kisétálni a Jósavárosba, a domb mellé. A kis csemeték mind ott sorakoznak, ahol a szánkópályák véget érnek. Az eltévedt és kormányozhatat- lanná vált ródlik egyre- másra döntik ki a csemetéket. S a gyermekek még nem is hibáztathatok. A. domb nekik készült, játék céljára. Tiszta osztály Karácsonyi és újévi kórházlátogatásom idején mindig megdöbbentem, amikor az egyik osztály lengőajtaja fölött ezt a táblát láttam: tiszta, rendes osztály. Elgondolkoztam: vajon minek ezt kiírni? Miért ez a formalitás? Mert milyen legyen egy kórházi osztály, ha nem tiszta és nem rendes? Nyűglődünk a rossz beidegződésekkel, s diadalt ülünk akkor is, ha valaki teszi a dolgát, ha valami természetétől fogva jó, tiszta, rendes. Ez a kis tábla értékrendünk nagy hibájára hívta fel a figyelmet. Mert sose a törvényszerűt, mindig a többletet ünnepeljük! (bürget) Lustálkodnak a medvék... Telelésre készül a sóstói vadaspark Zsuzsi medve pihenését megszakítva az első hívó szóra kijött odújából, hogy fotómodellt álljon. (Elek Emil felvétele) A medvék naponta már csak egyszer jelentkeznek ennivalóért, nagyokat pihennek, lustálkodnak. Az őzek rég elhullatták agancsaikat, új trófeájuk már eléri a nyolc—tíz centit. A park fáit ellepték a ven- dégmadaralk: a cinkék és süvöltők. Egyre több harkály mozog otthonosan az etetők körül. Telelésre készülnek a vadasipark régi és új lakói. S talán már természetesnek is veszik, hogy az ember gondoskodjon mindennapi eledelükről. Pedig az idei télen több lesz az éhes száj, mint eddig. Hat őzzel, négy gímszarvassal, két dámvaddal, két muflonnal, öt rókával és hat pávával lett gazdagabb az állomány. A három vaddisznóval, a két medvével, a vadmacskával és a mókussal együtt — a rengeteg tapsifülest és fácánt nem is számolva — ötvenháromra nőtt a számuk. A gondos ápolás következtében jó kondícióban készülhetnek a télre a vadak, s nem lesz továbbra sem fennakadás az ellátásban. A főbb takarmányt — a szénát, árpát, zabot, kukoricát, — a Kemecsei Állami Gazdaság biztosítja, a húst — a kényszervágott állatokból, főzve — a húsipari vállalat. Persze a napi porció nemcsak ebből áll. Vannak kiváltságosak is, mint a medve vagy a mókus. A medvék napi adagjához például tíz deka méz is dukál. A mókus földimogyorójáért pedig a fél országot bejárták. Gyümölcslekvár, dió, keksz, de lehetne még sorolni tovább. A makkért nem kellett messze menni: öt mázsát gyűjtöttek ösz- sze az erdőben. Egyedül a takarmányrépát nem tudták még beszerezni. Abban bizony felférne a segítség ... Nem éheznek majd a vendégek sem. Az etetőkön olajos magvak, árpadara várja a szárnyasokat. A hívatlan vendégeknek pedig rövid úton kiteszik a szűrét, még a kerítésen kívül. Bár az új kerítés jól védi a vadakat, az óvatosság nem árt. Nemrég például egy kóbor kutya már fél méter mély gödrött ásott a betonlábazat mellett, úgy akart bejutni. Puskavégre került, mint a többi. Aftdíábálf hetente leterítenek egy-egy kerítés mellett ólálkodó, dézsmára éhes kóbor kutyát. Felőlük már nyugodtan ropogtathatják a szénát az őzikék és tapsifülesek ___ — tá — Békegyűlés az év első napján A SZOT szociálturisztikai irodájának hagyományos szilveszteri rendezvényére érkezett 550 olasz vendég az új esztendő első napján az európai atomrakéták telepítése elleni tiltakozás és a világbéke megteremtésének óhaja jegyében békegyűlésen vett részt. A SZOT központi iskolájának nagytermében megtartott nagygyűlésen Vittorio Magni, az olasz csoport vezetője tolmácsolta a hazája haladó dolgozóinak békevágyát. Felszólalt Harmati Sándor, az Országos Béketanács alelnö- ke, a szolidaritási bizottság elnöke, és Palotai Károly, a SZOT alelnöke. A lelkes hangulatú békegyűlés háborúellenes filmek vetítésével zárult. Exportra Csaknem a világ minden tájára szállít automata radiál fúrógépeket a Csepeli Szerszámgépgyár nyírbátori üzeme. A képen az egyik ilyen gépet ellenőrzi Werner Antal és Donka Endre. (Podoveczky József felvétele) Who is Who? Rajtavesztett a farmerüzér Pongor József nyírmihály- di lakos a pénzszerzésnek egy könnyű, de annál veszélyesebb módját választotta. Még 1978 nyarán Budapesten, a Keleti pályaudvar környékén megismerkedett három lengyel állampolgárral, akik farmerárut kínáltak eladásra. Pongornak megtetszett a vásár és elhatározta, hogy ilyen módszerrel fog rendszeres jövedelemhez jutni. Már akkor vásárolt néhány nadrágot és dzsekit, és azokat a nyíregyházi piacon értékesítette. Pongor megbeszélte a külföldi állampolgárokkal, hogy a későbbiek folyamán is szívesen megveszi a felkínált árut. Közös megegyezés alapAz óév utolsó estéjének műsora amolyan kettős leltár. A néző, a hallgató azt várja a szilveszteri műsortól, hogy most mintegy listát kap azokról a dolgokról: eseményekről és jelenségekről, amelyek az év folyamán örömet vagy bosz- szúságot okoztak neki. Másrészt pedig azt méri fel a néző (hallgató), hogy ezekből mit és milyen színvonalon voltaik képesek összehozni a televízió munkatársiad. S az ítélkezés' végletes és szigorú, meri mindenki kiváló szórakoztató műsorokat vár (követel!) szilveszterkor. Ennyi körülményes bevezetés után már igazán illik megmondani, hogy a televízió 1979-es szilveszteri műsora jobb volt, mint az előző évekbeli összeállítá- rengeteg műsorszám- ból alig akadt néhány, amely gyengére sikerült... (Azelőtt mér szokássá vált szidni a televízió szilveszteri műsorát általában. Lehet, hogy most ez a lánc megszakadt? Bár úgy lenne!) A sok jó szám közül nehéz kiválasztani néhányat, amelyekről mégis említést kellene tenni. Mindenekelőtt két felfogásbeli dologról. Az egyik: jó, hogy most is készültek bíráló, politizáló műsorszámok, de az talán még jobb, hogy ezek nem kerültek túlsúlyba, s nem volt a műsor egészének politikai kabaré jellege, mint némely más szilveszterkor. A másik: az is életrevaló ötlet volt, hogy külföldi szórakoztató műsorszámokat is bevettek az adásba, film formájában (a késdobáló, az indiai árnyjátékos, a zsonglőr). Változatosabbá, színesebbé tették az estét. A műsor első részéből emlékezetesek a Hilton-beli szilveszteri vacsoráról, a szaionnázó deszka eredetéről az IBUSZ-firodák előtti sorban állásról, az aranyvásárlási lázról, a pesti utcákon karácsony előtt árusított giccsekről készített riportok. Többnyire elfogadhatóak voltak a jeles költőnk operaktalauzi tevékenységét parodizáló képek. Szellemes összeállítás sikeredett a két Rátonyi fellépéséből. Az Alfonzé Világszínházat az általa kiparp- dizált műveket ismerők élvezhették igazán, bár a művész most nem múlta felül korábbi teljesítményeit. A Szentágothai -sorozat Szuhaf Balázs-féle interpretálása nem volt kiemelkedő teljesítmény. Az öt dudás egy csárdában jelenetei karaktereket felvillantva szórakoztattak. Igen jól sikerültnek tartom a tévé diszkóklubját a szilveszterest végén. Minden résztvevője, szereplője kiválóan játszotta el az eredeti énekest, s az egész összeállításnak lendülete, sodrása volt. Talán ezért hatott túlontúl komolynak (mesterkéltnek?) a műsor legvégén, éjfél előtt, a Sakkfeladvány meditációja. Seregi István Lehetetlent nem kívánhatunk a rádió kabarérova- tától sem Nevezetesen azt, hogy nyolctól éjfélig tartó, nonstop szilveszteri vidám műsorának minden száma újszerű és falrengetően szórakoztató legyem (A rá- d iábal Igató sem igen képes négy óráig egyfolytában a humorra koncentrálni, bár ezen az estén a szokásosnál „éhesebbek”, nyitottabbak vagyunk a derűre.) Mindenekelőtt tiszteljük és köszönjük meg Marton Frigyes csapatának azt a hallatlan erőfeszítését, hogy bevetettek arzenáljukból tartalomban és műfajiban mindent, amit a politikai kabaré egyáltalán nyújtani tud. Mégpedig — általában — a rádió Kabarészínháza megszokottan jó színvonalam Legfeljebb itt-ott hosz- szadlailmasaibbra, terjengő- sebbre sikeredettem Volt tehát miből válogatnunk. Hadd írjam le mindjárt, hogy én nem érzékeltem semmi lényeges kül- lönlbséget az első és a második rész (a szilveszteri bemutató a Kertészeti Egyetem klubjából) között. Sőt, az első rész mintha összefogottabb lett volna. Ebből néhány számot külön is kiemelve, nekem legjobban a Társalkodónő tetszett, Verebes István finoman ironikus szövege és Schubert Éva hangvételben illeszkedő, remek Karády-pa- rodizálása. Abody Béla „lábjegyzete” (Pedagógusok fóruma — Belépés csak gyógycipőben!), szellemes csevegése telitalálat volt. Ugyancsak jól sikerültnek „könyvelhettem” el Sinkó Péter paródiáját, a Falurádiót, melyben „az év kertésze” díjának ünnepélyes átadásáról a riporter Gál- völgyi János és a győztes Major Tamás párbeszédének minden mondatában hatásos poénpetárdák robbantak. A tulajdonképpeni főműsor, második rész (Vállaltuk a veszélyt — feljöttünk a Gellérthegyre) — egyben az egész est — legújszerűbb és tartalmában legcsattanó- sabb, mondhatnám a legpo- litikuisabb száma Kaposy Miklós körkapcsolásos műsora volt a Mit tenne, ha megyéje önálló köztársaság lenne? Ezzel egy sorban említhetem Komlós János közismert erényeiben most is bővelkedő, bár ezúttal egy árnyalattal visszafogot- tabbnak tűnő konferanszait Moldova György „mutatványszáma”, készülő könyvéből, a Rendnek muszáj lenni! emelkedett még ki szeriintem a műsorból. A többi, most külön, egyenként fel nem sorolható tréfa, jelenet magánszám képviselte azt a bizonyos jó kabairészínvonalat, amiről a bevezetőben esett szó. (Akár mindegyikre is sort keríthetnék.) Azzal együtt is, hogy egy-két szám körül- ményeskedően túlnyújtott- nak hatott. Pl. a Mindenki lehet első (Bodrogi Gyula), az Én és az apukám (Verebes István), s főleg a Vége a gyermekévnek c. zárójelenet. De hát istenem, igazán volt időnk — és kedvünk is a rádiószilveszterhez — ezen az éjszakán. Mcrkovszky Pál I^KÉPERNYÖfílllíl a rrrrw mellett Dr. Márián Zoltán ügyész ján egy év alatt a három lengyel és Pongor József mintegy nyolc esetben találkozott és minden alkalommal farmernadrág, farmerdzseki és újabban külföldi eredetű szappan eladására és vételére került sor. Pongor összesen 100 nadrágot, 50 dzsekit és 200 szappant vásárolt fel, 94 ezer forintot fizetett ki értük a külföldi állampolgároknak, de még így is mintegy 40 ezer forint tiszta haszonra tett szert. Pongor József egy nagy csomag külföldi áruval ki tudja hányadszor ismét a nyíregyházi piacra indult, amikor igazoltatták és lefoglalták tőle az árut. A Nyíregyházi Járásbíróság Pongor Józsefet üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek. Felelnie kellett azonban devizagazdálkodás megsértésének bűntettéért is, mivel magyar fizetőeszközt adott át külföldi állampolgároknak. A bíróság az elkövetett bűncselekményekért 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte Pon- gort, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A lefoglalt farmerárut elkobozta és kötelezte őt 20 000 forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. Ki kicsoda — a magyar zenei életben? WJiftjs. Who? Vágyig;,Ki kicsoda? Ezt; kérdezte annak idején az angol nyelvterületen elterjedő politikai közéleti ismertető kötet, afféle személylexikon. Mindenkiről — aki számított valakinek — olvasható volt benne minden lényeges adat. A Who is Who-kötetek aztán elterjedtek az egész világon, sőt, szakosodtak is. Most látott napvilágot a Ki kicsoda a magyar zenei életben? című magyar változat is. A Székely András szerkesztette kötetben szerepel minden zenei intézménynél dolgozó minden személy; akár zenei végzettséggel rendelkezik, akár zenei beosztásban működik. Kérdőíves módszerrel gyűjtötték össze az adatokat: egy-egy címszó tartalmazza az illető születési helyét és idejét, végzettségét, régebbi és mostani munkahelyét, műveit, kitüntetéseit, vendégszerepléseinek helyét, sőt sok esetben lakcímét és telefonszámát is. A könyv érdekes olvasmány még találomra is belelapozva az adatokba. Ismert operaénekesekről, karnagyokról, sőt dzsessz- és popzenészekről tudunk meg új adatokat vagy éppen pontosabb adatokat — felfedezzük a magyar zenei élet olyan tevékeny közreműködőit is, akiknek talán csak a nevét tudtuk, de hogy milyen sokat dolgoztak, hogy mennyivel járultak hozzá a magyar zene tartalmasabbá, érdekesebbé válásához, arról kevés ismeretünk volt. Olyanokkal is találkozunk természetesen, akik itt, Sza- bolcs-Szatmár megyében élnek és dolgoznak, s jóleső érzéssel olvassuk a sok ismerős nevét. Mert ez azt bizonyítja, hogy megyénk gazdagodó zenei élete egyre több olyan „nevet” mondhat magáénak, akinek munkásságát egy Ki kicsoda? érdemesnek tartotta rögzíteni. A „Ki kicsoda a magyar zenei életben?” c. könyv oktatási intézményektől kezdve a zeneszerető olvasóig mindenkinek a polcára kívánkozó kötet, (o)
