Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
'79-es sztárok A Pesti Műsor olvasóinak szavazata alapján az év együttese az Omega. A legsikeresebb lemezük a „Gammapo- lis”. Képünk: Kóbor János az együttes énekes-gitárosáról készült. Számos külföldi országban szerepelt Karda Beáta. Párizsban, a Champs Elisées Xheatre-ban rendezett nemzetközi hangversenyen a zsűri — amelyben Gilbert Bécaud és Aznavour is tagok voltak — különdíjat kapott. Itthon és külföldön az egyik legnépszerűbb együttes a Xeoton-família. Képeinket az együttesek szabolcsi fellépéséről készítette Elek Emil. A hazai diszkósztár Szűcs Judit. Ugyancsak a Pesti Műsor szavazata alapján az év énekesnője. Több ön- válió és közös tévéműsorban lépett fel 79-ben. Basa, Blekk és a többiek A szabolcsi kutyaidomár Mária az állatok szeretetét a nyírteleki tirpák bokortanyák egyikéről hozta magával. „Hámamyik nagyapá- mékinél gyerekeskedtem. Tízéves koromban már szántottam, vetettem és a malomba jártam a kedvelt Matyi lóval.” Szülei Nyíregyházán laktak, a kislány Nyírtelekről járt iskolába az öreg szülőktől. Nagyanyja hat esztendeig ágyban fekvő beteg volt. Így aztán az ugyancsak gyengélkedő nagyapa mellett a gyereklány nyakába szakadt a sok gond, a házkörüli munka. Két-három tehenet fejt, ellátta a bocikat, a sertéseket, a sok aprójószágot. Azóta állatbarát. Tizennyolc éves korában férjhez ment. — Férjem már akkor neves galamb- és nyúltenyész- tő volt. Egyik barátunktól nászajándékba kaptuk Nérót, a nagyon szép német juhászkutyát. Először csak úgy szeretettől foglalkoztam Néróval. Egy gépkocsi vetett véget Néró életének. Marika ekkor megfogadta: kutyákat fog nevelni. Vettek egy törzskönyvezett német juhászkutyát. Fánd fényképe bekeretezve most is őrzött kincs sóstóhegyi lakásuk előszobájában. Itt laknak a Fácán utca 52-ben. Hétvégeken állat-, de főleg galamb-, nyúl- és kutyabarátok találkozóhelye. Muszbek Ferenc- né, Mária asszony ma az ország egyik legeredményesebb német juhászkutya-tenyésztője. Eddig hatvan törzskönyvezett, fajtiszta német juhászkutyát nevelt, közöttük sok-sok sztárt, olyan nyomozókutyákat, mint a filmből ismert Kántor. — 1970-ben kezdtem az ido- mítást. A legismertebbek: az Űjkisteleki Vihar Basa és az Üjkisteleki Vihar Blekk. Ezeknek a nemes kutyáknak előnevük is van. Így szól „anyakönyvi” kivonatuk is. Basa, Blekk és utódaik nagyon erős testalkatúak, állóképességük kiváló, szimat- és őrző-védő munkájuk országosan a legkiválóbb. Ezek a legjobb nyomozóikutyák. A szőke fiatalasszonynak mind a hatvan neveltjéről pontos, precíz könyvelése van. Szerepel ebben minden kiadás. Étkezések, orvosi kezelések, ellenőrzések, kiállítási díjak és természetesen a bevételek is. Sok munkával jár a kutya nevelése, tenyésztése, kiképzése. Férjével épített két kenettet. Ez egy-egy kutyaotthon, amolyan „összkomfortos” kutyalakrész, benne két kutyaház kifutókkal. — Több mint 30 ezer forintba került. Kaptunk hozzá hitelt is, mert a német juhászkutya-tenyésztés állami érdek is — mondja. Mária reggel fél 5-kor kel. Minden reggel forró vízzel kimossa a kutyák edényeit Nyáron az udvaron, télen fürdőkádban mossa őket tisztára. Havonta legalább egyszer. Menüjük moslék, s hetente egy-egy kutya 1 kiló nyershúst, főleg marhavese- osemegét is kap. — Különösen nagy figyelmet kíván a kiskutyák etetése. Ügy kell velük bánni, mint a csecsemőkkel. Hathetes koruktól tanítom őket enSuksin vonzásában Budapesti beszélgetés Suksinával A z idén Magyarországra látogatott szovjet filmművész-delegáció tagjai között örömmel üdvözöltük Ligyija-Fedoszejeva Suk- sinát, a korán eltávozott alkotó hűséges társát, a Suksin- filmek sajátosan egyéni főszereplőnőjét. A lehetőséget felhasználtuk arra, hogy a színésznőnek kérdéseket tegyünk fel Vaszilij Suksin életével, munkásságával, hagyatékával kapcsolatban. Ligyija-Fedoszejeva egyszerű asszony és határozott egyéniség. Mint a vásznon. Ahogy szemben ülök vele, önkéntelenül is felidézem felejthetetlen figuráit s arra gondolok : filmjeiben voltaképpen nem „alakított”, hanem saját személyiségét kölcsönözte a belső gazdagság ragyogásában megszépülő hősnőknek. Nem formális udvariaskodás tehát, ha először jellemteremtő azonosulásának forrásairól faggatom. Különben sem térünk el a témától, hiszen a legemlékezetesebb karaktereknek Ligyija-Fedoszejeva nem kis mértékben férje segítségével adott életet. — Tagadhatatlan — kezdi Suksina a vallomást: —„egy- témájú” színésznő vagyok. A Különös emberekben, a Te- re/erében, a Vörös kányafában, a Hívj a messzeségbe! című filmben egyaránt jóságos, nyílt, becsületes asszonyokat játszom. Valamennyien a boldogságot, a harmóniát szomjazzák. Sokan vannak — sokan vagyunk — ilyenek. Ügy látszik, alkatom és felfogásom egyaránt predesztinált e szovjet nőtípus megjelenítésére s őszintén megválthatom: rendkívül jól érzem magam Ljuba és a többi egyszerű nő bőrében. — Otthonról hozta az élményanyagot? — Nem egészen — válaszol kedvesen. — Leningrád- ban születtem, a falut és a falusi embereket közvetlen közelről nem tanulmányoztam. Mikor Vaszilij Makaro- viccsal összekerültem, fokozatosan felfedeztem magamban azt a képességet, hogy az egyszerűségben rejlő méltóságot (mert elsősorban ez ro- konítja szerepeimet) színészi eszközökkel kifejezzem. Suksin nagyon sokat segített: művészi kibontakozásomat főképpen ő egyengette. Hálás nú. Bébitápszert, főzelékeket kapnak és kristálycukrot. Az idomítást 7—8 hónapos korukban kezdem. Ebben a férjem segít. Hogy mi szükséges hozzá? Elsősorban egy csibészkar. Ez egy mellényből és egy rácsatolható vastag steppelt pufajkaujjból áll. Ez a csibészeléshez szükséges. Megtanítom őket a helyben maradásra, a tárgyak megőrzésére, a nyomkövetésre. És arra is, hogy a lövésektől, durranásoktól se féljenek. Hathónapos koruktól a kutyákat naponta 2 kilométert futtatja. Ez az izomzatúk fejlesztését, erősítését szolgálja. — Nem hiszem, hogy van hűségesebb állat a kutyánál. Sok fáradozásomat sze- retetük, ragaszkodásuk kárpótolja. Mind a hatvan kutyám az országos és nemzetközi kiállításokon az elsők között végzett. Mária betegsége miatt nem tudott résztvenni kutyájával az Innsbruckban rendezett világkiállításon. — Pedig nemzetközileg is nagy elismerésnek számít, ha oda meghívnak valakit. De a kutyák segítettek a gyógyulásomban is. Velük együtt futottam, edzettem. Terveiről ezt mondja: — Szeretnék igazi munkakutyát nevelni a német juhászkutyából. Ugyanis a kiállítási kutya olyan, mint a manöken. Csak szép, tetszetős, de nem az igazi, nem állóképes. Farkas Kálmán vagyok Geraszimovnak és Makarovának is. Tőlük a mesterség fogásait, a hivatás alázatát tanultam meg. — Suksin halála után öt évvel talán még népszerűbb, mint életében volt. Könyveit pillanatok alatt elkapkodják, újabb és újabb filmeket forgatnak írásai nyomán, munkássága tudós disszertációk tárgya. Nem erről akarom kérdezni. Az érdekel: mi magyarázza ezt a kivételes hatékonyságot? Egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy Suk- sint az esztétikailag kevéssé iskolázott befogadók éppúgy szeretik, mint az összetett élmények értő-igényes kedvelői? — Férjem gyakran mondogatta, s a gyakorlatban is érvényesítette az elvet: „Légy bár háromszorosan modern, előzd meg mérföldnyi lépéGyűlölte az ostobaságot, a szolgalelkűséget, a kicsinyeskedést: az ilyesmiért kedvenc falusi hőseit is megcsipkedte. Méghogy bűnös város és tiszta falu? Szó sincs ilyesmiről. — Hogyan fogadta Suksin a bírálatokat? — Kellő kritikával. Megválogatta, hogy kire figyeljen. A lelkendező elismeréseket — amennyiben nem volt hitelük — nem vette komolyan, a jogos elmarasztalásokból viszont igyekezett tanulni. Egyáltalán nem haragudott, ha olyanok bírálták, akiknek adott a véleményére. — Az egyik utolsó Suksininterjúban az állt, hogy a művész pályakorrekcióra készült: egyedül akart maradni a fehér papírral. Más szavakkal: hátat fordítani a filmnek. Mi a véleménye arSuksin és felesége a Vörös kányafa című filmben. sekkel a korodat, mindenekelőtt közérthetőségre kell törekedned." Ennyi az egész. Suksin gyűlölte az üres nézőteret: amikor forgatott, a közönséget maga elé képzelte. Emlékszem egy mondatára: „Ha nem fogják fii, amit ábrázolok, olyan, mintha süketeknek beszélnék." Mindehhez hozzá kell tennem — a Suksin-filmek meggyőzően bizonyítják a megállapítás igazságát —, hogy a publikum szolgálata nála sohasem járt együtt az olcsó ízlés kielégítésének szándékával, ö mindig azt akarta, hogy az olvasó és a néző vele együtt nézzen szembe a társadalmi problémákkal s szenvedjen meg minden felfedezésért... — Legendák szólnak Suksin fantasztikus munkabírásáról. Engedjen meg egy tapintatlan kérdést: belső kényszer, bizonyítási vágy, vagy a „kevés időm lesz" öntudatlan félelme diktálta ezt a fergeteges tempót? — Ez is, az is — hangzik a válasz. — Amikor Suksin dolgozott, teljesen kikapcsolta magából a külvilágot. Sokszor üldögélt éjszakánként az íróasztalánál, ilyenkor öntötte magába a feketekávét, erős dohányos volt. Már-már valószínűtlen intenzitással élt. Ha hiszi, ha nem: összeszorí- itott ököllel aludt. Példásan tudott koncentrálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy sót- lanul viselkedett a társasági tereferék során. Ellenkezőleg. Visszafogott szemérmessége szikrázó humorral párosult. Sajnos, szervezete nem bírta el a napi tizennyolc-húsz órás igénybevételt... — Néhány szovjet és külföldi kritikus szóvá tette, hogy egyes Suksin-művekben a falukép kissé idealizált. Egyetért ezzel a minősítéssel? — Nem értek egyet, az ilyesfajta szembeállítás egyoldalú és igaztalan. Suksin felfogását, szemléletét természetesen meghatározta az, hogy honnan jött, ám kritikai indulatai „vidéki történeteiben” is tetten érhetők. ról: ha Suksin életben marad, sikerül megvalósítania ezt a programot? — Dehogy sikerül — feleli Fedoszejeva-Suksina és kissé elfelhősödik a tekintete. — Amikor irodalmi nosztalgiáiról nyilatkozott, Suksin a Sztyepán Rózin-film forgatására készült. Élete főművére. A forgatókönyvet elfogadták. Nézze, én elfogult vagyok, de mások is esküsznek rá: a remekmű lehetősége rejtőzött benne. Miért beszélt mégis arról, hogy lehúzza a filmes rolót? Nem tudom. Talán babonából. Talán azért, mért fáradt volt (A hazáért harcoltak című Bondarcsuk-drá- mában vállalt szerep meglehetősen kimerítette). Tény, hogy Suksinnak az élete volt a film: semmiképpen sem hagyott volna fel vele. — A pálya immár lezárult. Akad-e feltáratlan, eddig még nem publikált mű az archívumban? — Az örökséget én gondozom, valamennyi posztumusz kötet előkészítésében részt vettem. Suksinnak elég sok harcot kellett folytatnia a kiadókkal, de végül is majdnem minden sora napvilágot látott. Regény, novella, forgatókönyv nem maradt utána: publicisztikai írás, cikk, jegyzet annál több. Folyamatosan sajtó alá rendezzük az anyagokat. — Befejezésül a Hívj a messzeségbe! értelmezésével kapcsolatban szeretném a véleményét hallani. Ugye, szimbolikus jelentősége van a kifejezésnek? — Igen. Suksin messzesége (az eredeti címben: a fénylő messzeség) a vágyat és a hitet egyaránt jelképezi. Életigenlő és mégis szomorú példázat ez, hiszen akárcsak a Vörös kányafában, ezúttal is elmarad a happy end. Az asszony boldogtalan s ez nem jó, de akkor egyenesen tragikus lenne, a helyzet, ha összekerülne a férjjelölttel. A messzeség voltaképpen a 'közelség. A realitások felismerésének józansága. Veress József KMHPNNEPI melléklet 1979. december 31.
