Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-31 / 305. szám

Hint a megszállottak-----------------------------------------------------------------------------------------­--------------------------­// Nem adtuk fel..." Turóczi Árpád majd egy ne­gyedszázaddal ezelőtt volt, Sólymos Gábor pedig mosta­ni elnöke a barabási szék­hellyel működő Lenin Ter­melőszövetkezetnek. Mind­ketten e táj szülöttei, itt fog­tak először kézbe kapa-meg kaszanyelet, s mindketten a beregi ember boldogságáért dolgoztak, dolgoznak. Sorsuk, életük egy az itteniek sorsé­val, életével. Turóczi Árpád: — Soha nem felejtem el a napot, 1949. szeptember 16-án kap­ta meg a működési engedély t szövetkezetünk, Kossuth volt a neve. Augusztusban kezd­tük a szervezést, s mi, a falu talán legszegényebb huszon­egy családja néhány nap alatt döntöttünk. Szalma Ig- nácné, Kecskés János, Gu- thi József, meg apám volt a fő szervező. A múltban majd­nem mindegyik család cseléd volt: a férfiak részes aratók voltak, feljártak a hegyre kö­vet törni, kubi'koltak; az asz- szonyok a nagygazdáknál ka­páltak, gyűjtöttek, meg sor­ban1 ami jött. Turóczi Árpád: — Amihez nem volt tudásunk, lehetősé­günk, azt megoldottuk erő­vel, akarattal. Soha nem fe­lejtem el az öreg Guthi Józsi bácsi két kis kócos továt. So­káig jelentették egyetlen va­gyonúnkat. Ezzel a két lóval vetettünk, kézzel szórtuk a műtrágyát, de szerencsére a tiszaszalfcai gépállomás a szántásban segített. Volt ott egy nagyon rendes pdrttdt- kár, Szabó Mihály, annak igen sokat köszönhettünk. Dolgoztunk,,,mint a megszál­lottak, de nagyon kemény idők voltak. Egyszer aszály, fagy, másszor a sok eső pusz­tította javainkat. Nehezítette a helyzetet, hogy az ötvenes évek elején irányított vetés- szerkezet alapján kellett dol­goznunk így aztán vetettünk mi a salátától kezdve a gu- mdípitypangig mindent. Volt olyan zárszámadásunk ahon­nan két forint negyven fil­lérrel tértem haza Mégsem adtuk fel! Sólymos Gábor: — A mos­tani Lenin Termelőszövetke­zet 1976 januárjában alakult, mikor egyesült a gelénesi, a vámosatyai és a barabási szövetkezet. Négyezer-ötszáz hektáron gazdálkodunk úgy érzem, jó a három község hangulata. Négy évvel ezelőtt könnyen ment az egyesülés is, az emberek megértették együtt többre vagyunk ké­pesek. fin korábban az atyai szövetkezetben voltam elnök 1964 óta, s a közös gazdaság élére is engem választottak. Kedvezőtlen adottságú ugyan a szövetkezetünk hektáron­ként alig éri el a 11 arany­koronát, eredményeink ennek ellenére is szépek Nyolszáz- nyolcvanhárom tagunk van, de ennek csaknem fele nyűg- díjas; az egy tagra jutó kere­set tavaly 33,5 ezer forint volt. Lehetne több is, de er­re sem panaszkodhatunk. Sólymos Gábor: — Sajnos, az idei esztendő nem úgy si­került, ahogy szerettük vol­na. Tavasszal a búzánkban csúnya munkát végzett a bel­víz, augusztus elején pedig a jég verte el a gyümölcsösün­ket. Tavaly ötmillió forint volt a nyereségünk, a terme­lési értékünk elérte a nyolc­vanmilliót. Ez az idén is ha­sonló lesz, de a nyereség jó­val kevesebb. Az almát érez­zük nagyon. Bár a kukorica igazán szépen fizetett, hek­táronként 51 mázsa termett, ez a mi talajunkon igazán di­cséretes. Az állattenyésztési ágazat volt a legkiegyensú­lyozottabb, de ezt már el is várjuk az ott dolgozóktól. Turóczi Árpád: — A szö­vetkezet szervezésével majd­nem egyidőben léptem be a pártba, nem sokkal később titkárnak is megválasztottak. A kezdeti kapkodás után — három hónap alatt öt elnö­künk volt — kezdtünk egye­nesbe jönni. 1955-ben ismét Térfogat 2 .nerfievneáw#1 rrfcf ® i sí« íot1 4 nnyi sok más olvasóval és mozinézővel szem­ben én nem tudok lel­kesedni a sci-fiért, a tudomá­nyos-fantasztikus irodalmat csak Verne Gyulától fogadom el. Pedig velem is történt va­lami, ami arra késztetett, hogy ha nem is regényt vagy film- történetet, de legalábbis egy szakdolgozatot írjak egy álta­lam már huzamosabb ideje észlelt tudományos-fantasz­tikus jelenségről. Az történt, hogy az utóbbi években felfigyeltem egy kü­lönös jelenségre. Harminckét éve lakom a Majolika utca 7. számú házban, foglalkozásom folytán elég sokat tartózko­dom odahaza. Egy idő óta azt vettem észre, hogy dolgozó- szobám térfogata egyre ki- sebbedik, a mennyezet és a falak lejjebb, illetve beljebb kerültek, csupán a padlózat, az ajtófélfák és az ablakdesz­kák maradtak a régi helyü­kön. De nagyjából ugyanezt figyelhettem meg a lakás töb­bi helyiségénél is. A szokat­lan jelenséget, bármennyire rejtelmesnek tűnt is, felvilá­gosult elmémmel annak tu­lajdonítottam, hogy a köz­ponti fűtés a házban általá­ban gyengén működik, a szo­bahőmérséklet szinte soha­sem éri el a húsz fokot, ezért a téli hidegben a falak össze­húzódnak, s ezt a fizikai be­hatást valamely, általam még nem ismert ok folytán a nyá­ri melegek sem tudták ellen­súlyozni. volt egy Ms zűr, elment az elnökünk, s a tagság engem választott meg. Persze, ebből nem lehetett megélni, hiszen az elnök fizetsége 12 munka­egység volt havonta, ami még 250 forintot sem jelentett. Én is hajnalban keltem, s jártam a többiekkel a mezőre. Elnök nem sokáig maradtam, hi­szen csak átmenetileg vállal­tam el. 1956 telén Pestről, ha jól emlékszem Csepelről jött egy vasmunkási, Kolozsvári Sándor, aki egy-kettőre beil­leszkedett a faluba, s hosszú ideig maradt nálunk. Eltelt köziben ötvenkét, ötvennyolc, ötvenkilenc, s hozzákezdtük szervezni a nagyobb téeszt. Estenként eljártunk paszulyt bontani, lekvárt főzni, ten­gerit bántani, agitáltuk az embereket. ötvenkilencben megalakult a Béke is, majd nemsokára egyesült velünk. Négy éve meg már Gelénes- sel és Vámosatyával is házas­ságot kötöttünk. Én közben beteg lettem, leszázalékoltak. Itthon elbabrálgatok a nyu- laimmal, s néha-néha bele­gondolok a régi időkbe. Nyu­godtan mondhatom, érdemes volt élnünk. Felneveltünk hat gyereket, becsületre, tisztes­ségre tanítottuk őket. S ami talán a legfontosabb: falunk, szövetkezetünk él, virágzik. Annyira foglalkoztatott a különös dolog, hogy „A ba- uxitbetonos házfalak térfo­gatváltozása hőhatásra” cím­mel megírtam a már említett szakdolgozatot, s értekezé­semnek már éppen valame­lyik tudományos lapban való közreadására készültem. Óva­tosságból azonban előbb még kikértem a házmesterünk­nek, Zagura Vincének a véle­ményét. A tapasztalt férfiú a helyszíni szemle során meg- nyálazott mutatóujját végig­húzta a falon, utána szaksze­rűen végigkopogtatta a fala­kat. Eme művelet után meg­állapította, hogy szó sincs semmiféle hőhatásról. Csupán az történt, hogy a szobafes­tők a két-három évenkénti lakásfestések alkalmával ha­nyagságból nem kaparták le a régi festékrétegeket, hanem mindig csak úgy rákenték — szaknyelven szólva: felhord- ták — a falra az újat. Zagura Vince látogatása nálam feltétlenül hasznos volt. Hiszen, ha ez így megy tovább, még néhány év és ki­szorulok az amúgy sem vala­mi tágas lakásból. Mások okulására ismertetem a min­denképpen tanulságos ügyet: hasonló esetben tudományos szakdolgozat készítése előtt meg kell kérdezni a házmes­tert, de ami még ennél is fontosabb: a szobafestők munkáját ajánlatos tüzete­sebben ellenőrizni. Heves Ferenc Sólymos Gábor: — Az el­múlt négy év során nyolc­vanmillió forintos beruházást hajtottunk végre. Majdnem húszmillió forintért korszerű szOvarmarhatelep épült, 10 milliós költséggel meliorál- tunk, 12 millióért gépeket vettünk — jelenleg ötven da­rabból áll a gépparkunk — telepítettünk száz hektár al­mát és negyvenöt hektár sző­lőt, most folyik a hegy víz­rendezése. Az egyesüléskor 950 darab szarvasmarhánk volt, jelenleg 1450. Akkor 1680 liter tejet adott egy te­hát évente, ma 3100-at. Ak­kor 26 ezer forint volt az egy tagra jutó évi kereset, ma megközelíti a 34 ezret. Külön büszkék vagyunk arra', hogy nagyon sok asszonyunk sze­rezte meg a szövetkezetben a betanított szakmunkás bizo­nyítványt, busszal szállítjuk őket gyümölcsöseink között, ahol a metszés jobbára már az 8 dolguk. Legfontosabb célunk most a kiegyensúlyo­zottabb gazdálkodás. Nem könnyű dolog, de biztos, hogy megvalósítjuk. így akarja a vezetőség, s így akarja a há­rom falu. Balogh Géza VÁROSÉPÍTŐ, TERVEZŐ MÉRNÖKKEL TA­LÁLKOZNI EGY KICSIT ANNYI, MINTHA A JÖ­VŐVEL RANDEVÜZNA AZ EMBER. SZÁMUKRA, HIVATÁSUKBÓL EREDŐEN MEGADATOTT, HOGY NÉHÁNY ÉVVEL MEGELŐZZENEK BEN­NÜNKET. TERVEZÖASZTALUKON A MEGÁL­MODOTT 1980—81... KÉPE TEKINT RANK, AMELYNEK „LEOLVASÁSÁHOZ” AZONBAN CSAK ŐK ÉRTENEK. MI PEDIG A VALÓSÁG­BAN TALÁLKOZUNK FANTÁZIÁJUK GYÜMÖL­CSEIVEL, S EGY-EGY TETSZETŐS ÉPÜLET LÁT­TÁN ÖNKÉNTELENÜL IS KIMONDJUK AZ EL­ISMERÉST: EZ SZÉP, ENNEK A HÁZNAK EGYÉ­NI ARCULATA VAN. A házaknak is lehet arcuk Csomós Jánosné, a Nyír- terv építészmérraöke, a lakás- tervezési osztály vezetője. Mióta az alagútzsalus építési mód a megyében is elterjedt, nemrég számolta össze; több mint ezer lakást tervezett. Ezen kívül blokkos lakásokat is. Ebben az évben különösein két „lakás-együttes” hívta fel magára a figyelmet a me­gyeszékhelyen, a Kossuth ut­cai Mlemcemetetesek és Rá­kóczi Utcai szép formájú log- giás miunkéslakások. Az utca emberei, a járóke­lők, a város fejlődését a gaz­da szemével néző nyíregyhá­ziak is felkapták a fejüket, ahogyan bontakozni kezdett a lakások egyéni arculata. Mit mondanak a buszon, ut­cán elhangzott „laikus” véle­mények a tervezőnek? Elismerés a buszon — Nagyon sokat. A legjob­ban annak örül az ember, ha ismeretlenül hall véleményt a munkájáról. Igazi kontroll, ott lenni a buszon, és hallani, hogy az emberek rajta felej­tik a szemüket a házakon, dicsérik. Neveztek már aif- raipalotának a Kossuth utcai kdlencemeleteseket, aztán viccesen olyan megjegyzést is hallottam a zöld színek mi­att, talán Fradi drukker va­gyok. Kíváncsi a lakásthaszná- lók véleményére. — Ahány család, annyi módon használják a lakást — folytatja Csomós Jánosné. — Függ az életkortól, a foglal­kozástól, az érdeklődési kör­től. Vannak inkább otthon­ülők, barkácsolók, mások in­kább csak az esti órákat sze­retik otthon tölteni. Vannak, akik elhúzódnak egy kis zug­ba, míg akadnak olyan csa­ládok, amelyek a nagyobb szobában, együttesen töltik inkább szívesen az otthoni órákat. Ök természetesen a nagyobb szobákra szavaznak. Fantázia és valóság Miiként lehet úgy tervezni a lakásokat, hogy mindenki jólérezze magét bennük? — A Rákóczi utcai mun- káslakásokinál arra töreked­tem, hogy megnöveljem a loggiák nagyságát, közelebb hozzam, amennyire ez lehet­séges, a lakást és környeze­tet. Terveimen a fáknak is megvan a helyük és belső parkoknak. Nem tudom, mi­kor sikerül a pénzt is előte­remteni ezekre: a tervező öröme csak akkor lesz teljes, ha a környezet is illeszkedik i a házakhoz... Ugyanez még közvetlenebbül' iagätjaa la­kókat. Fantázia és valóság. Min­dig jelenlevő kettősség a ter­vező munkásságában. — Csak közösségben, a ter­vezőkollektívával együttesen lehet előtolhnejutni. Egyénileg legfeljebb egy-egy felvillanó ötlet segíthet. Álmodni is kell — Álmodozni lehet és kell is. Én magam is járok-kelek a városban. Sokszor elképze­lem, ide vagy oda mit szeret­nék, mi illene. A valóság pe­dig olykor segítségemre jön, úgy adódik, hogy valóban megérkezik a tervezőirodához a megbízás, és akikor az álom valósággá válhat. Mit hozott a 79-es év és milyen izgalmas, újszerű el­képzelést szeretne megvalósí­tani 80-ban? — Hozott jó és kevésbé jó meglepetéseket. Az országos pályázatokon én is részt vet­tem. Erről nem szívesen be­szélek, csupán annyit, tapasz­talatot szerez aiz ember a pá­lyázatokon is. Bízom benne, hogy lesznek olyan munkák, amiket végül is nyíregyházi tervezők oldanak mieg. 79-ben két nagyobb meglepetés ért. Megkaptam a .tervezőirodai nívódíjat, az újfehértód tizen­hét tantermes iskola azóta már el is készült. — A másik meglepetés az volt, hogy az egyik este üze­netet kaptam, hajnalban ül­jek vonatra és vegyem át Pesten a „Kiváló Munkáért” kitüntetést a minisztertől... Mozdítható — Jövőre szeretnénk el­indulni egy új úton, amely­nek az lenne a lényege, olyan lakásokat is tervezzünk, ame­lyeknél a falak elmozdítha­tok. Később a lakók miaguk dönthetik el, egy nagyobb, vagy két Msebb szobát akar­nak kialakítani maguknak. Ebhez meg kell teremtenünk a technológiai lehetőségeket, így a saját igényük és ízlé­sűik, vagy éppen a változó családi viszonyok szerint tudják alakítani lakásukat. A mozgatható fal az épí- tészmiémöknő — és munka­társai — 1980-as ajándéka. Ha az építővállalatok is jó partnernek bizonyulnak. Re­méljük így lesz. Páll Géza T étel: a társadalmi megítélés mércéje a társadalom hasz­nára végzett munka. Antitétel: „Félannyit dolgozik, mint én és há­romszorta jobban él.. „Érdemei vannak, abból él!” „Ügyesen kívül ma­rad mindenen. A társa­dalom neM a tej, amit gondosan lefölöz.” O Enosencs: a férj me­séli, hogy a felesége, meg néhány asszony hó­napokig hajnalban ment, éjfelbe jött haza. A szá­rítónál dolgoztak. — Éra, ha túlórázom, akkor túlórában fizet­nek. Ók meg csak a tel­jesítményt kapták. Mondtam is, hogy nem engedem, de nem lehe­tett beszélni vele... Az asszony: — Nem volt mellet­tünk más, helyettünk se lett volna ... Többet ke­restem, mint az uram, pedig az naponta utazik érte... Más: a juhász harago­san dühöng. Neki nem fizetik meg, ha éjszaka is a jószág mellett ma­TÉTELEK rád, nem is megy töb­bet, hiába ellenek a ju­hok ... Számontartja a tételt. — Majd ha az elnök velem éjszakázik... Tíz- aranyát keres. A juhász kiment az­nap éjszaka is. o Vihar után láttam egy öregasszonyt. A dohány­tábla széléra fadarabok­kal támasztgatta a meg­dőlt töveket. Vízbetörés után jártaim Lyukóbányán. A bánya­mentők mondták, hogy ugyanannyi a fizetésiük, mint máskor és az se ment el pihenni, akit mér zavartak volna. Bejegyzés egy üzem­orvos naplójából: „Azok a nyugdíjasaink, akik nem találnak maguknak rendszeres elfoglaltsá­got, sorra megbetegsze­nek.” Bármelyik antitételre tudok példát, de az en- csancsi aszonyok, a dü­hös juhász is nagyjából ugyanazokat a példákat tudja. Az öregasszony nem a maga dohányát állítgaitta, hanem, aho­gyan ő mondta, a meg­dőlt életet rendezgette, a halálosain fáradt bá­nyászt a szükségesség hi­te tartotta ott és e hit hiányában betegedett meg a nyugdíjas. Vajon miért nem ezt tartjuk számon, miért a másikat mondjuk, me­séljük, miért csontdara- bokiból építünk teste, ha a test itt van előttünk? O Minden szilveszternek van egy pillanata*, ami­kor bevallva, vagy val- latlanül, de elszorul a torkunk, hallgatjuk a Himnuszt, és ebben a pillanatban hazává szé­pül minden jó szándék bennünk. Láttam egy gyümölcs­fát ültető embert és már-már idegesített, ahogyan többször körbe­járta, mustrálta, nézte, mintha a szemével is félteni tudná. Kérdez­tem, hogy mi neki a fa? Mondta: egyszer majd gyümölcs valakinek. És erről eszembe jutott he­gyekkel mintázott sző­kébb hazám, ahol szü­letésemkor egy fenyőfát jelölt baltával nagy­apám, hogy a kicsi fa nőjön, mint a még csak sírásnyd élet. A fa is kí­nokkal nő, mint minden élő, de fa marad akkor is, ha gyom van körülöt­te. Van gyom is körülöt­tünk, de ha az évet kez­dő éjfél percnyi ünnepé­ben jobbak vagyunk, akkor nem elég jussok­ban gondolkozni. Lehet, hogy a tétel úgy még nem egészen igaz, de igazzá csak mitőllünk le­het. Igazzá a mi szemér­mesen elhallgatott jó példáinkkal együtt lehet. Bartha Gábor KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. december 31. j|

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents