Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
1979. december 2. o Asszonyok álarcban Sok lány és asszony piheni ki azzal a munka fáradalmait, hogy idegnyugtatónak — kézimunkázik. A közelmúltban a SZAÉV munkásszállásán az Alföldi Vendéglátó Vállalat dolgozóinak kézimunkáiból rendeztek kiállítást. Szólások a nőkről Népi szólásaink között szép számmal találunk olyanokat, melyek nőkről szólnak. Ezekből kötöttünk csokorba néhányat, O. Nagy Gábor: szólás- mondás-összeállítása alapján. Amikor asszony lesz a lányból, azt mondják: „Bekötik a fejét”. A mondás eredete a feudalizmus zárt társadalmi rendjében keresendő, amikor a ruházkodás, az öltözet is kifejezte viselőjének hovatartozását. Még ma is él az a szokás, hogy a mennyeg- ző napján a menyasszony éjfélkor kontyoló ruhát vesz fel és bekötött fejjel jelenik meg a násznép előtt. Valamikor ez azt jelezte: a nő átlépett egy másik közösség tagjai sorába. Nehéz teher - gyenge váltakén Női munka — mondjuk bizonyos foglalkozásokra, munkakörökre, amivel szemben áll az, hogy: fériimumka. Hogy is vagyunk ezzel valójában? A nemek közötti valamikori munkamegosztásra az élet ma már sok területen rácáfol. Mint például a tiszavas- vári Alkaloida Vegyészeti Gyárban, ahol lányok-asszo- nyok százai viselnek gyenge vállaikon férfiakat is próbára tevő terheket... Fitos Lajosné Fitos Lajosné betanított munkás családjáról már nyugodtan el lehet mondani, alkaloidás dinasztia. Férje is a gyár dolgozója, gyógyszer- gyártó szakmunkás és az idén - már 30. éves törzsgárdatag. De itt dolgozott az édesapja, most meg már a lánya, a ve- je is. Tizenegy éve állt munkába. Vajon azóta nem jutott eszébe, hogy könnyebb munkahelyet keressen, olyat, ami inkább nőnek való? — Hát, bizony az elején borzasztó volt — emlékszik vissza. — De volt egy főnököm, aki azt mondta: jegyezze meg, hogy minden munkának van szépsége, meg hátránya, hát hiába is keresne másikat. Mintha most is hallanám! Mert igaza lett! — Most itt dolgozom az expediálóban. Innen küldjük el a csomagokat szerteszét az egész világba. Voltam takarító, aztán dolgoztam a gyártásban, vákuumkezelő is voltam. Most csomagolok. Vesz- szük azt a nagy dobot, mérünk bele 30—35 kiló port. Ha nem megy, belepüföljük, aztán visszük a helyére. Húsz kilónál többet nem nagyon lenne szabad emelni, de hát van itt még 67 kilós láda is. Ha nagyon muszáj, megfogjuk azt is. Aztán a legrosszabb, hogy hajolva kell megírni a címkét. Mintha répát egyelne az ember, műszak végére majd leszakad a derekunk. De hát mást nem tehetünk. Aki itt marad, annak ezt is meg kell szokni! Tóth Ferencné betanított munkás abban az üzemben dolgozik, amelyet még az edzett alkaloidások közül is sokan kényszerülnek otthagyni, veszélyessége miatt. A kémiai V. üzem mostani gyártmánya, a Delagil szinte percenként teszi próbára az ember tűrőképességét. Gyakori a fejfájás, az orrvérzés, szédülés, és van, akinek a szeme nem bírja. — Egy párszor én is megjártam már az orvosi rendelőt — meséli Tóth Ferencné — de eddig még bírom. Az ember megszokja és elmegy egyik nap a másik után. Meg aztán, csak nagy úr a muszáj és az ember a pénzét nem kapja ingyen. Mi is építkezünk, a férjemet meg műtötték, és a háromszobás családi ház belekerült egy pár ezer forintba. Hogy én menynyit keresek? Ha jó hónap Tóth Ferencné van, felmegy négyezerig. De ezért a négyes műszakolást kell vállalni: például most hétfőn kezdtem, dolgozom csütörtökig, utána péntekszombat szabad, jövök vasárnapra. — Most már persze össze se lehet hasonlítani azzal, ami még egy évvel ezelőtt volt itt. Tavaly a kémia V.-ben már egyszerűen lehetetlenség volt rendesen dolgozni. A tálcás szárítóról szállt a vegyszer, a gyógyszerpor. Most ezzel az új olasz géppel már sokkal könnyebb. Ketten szedjük le a port a papírzsákba. Vannak olyan munkafolyamatok, mint például a ho- mogenizálás, amikor naponta 30—32 mázsát is. Ahhoz már férfi munkaerőt is 'kapunk segítségnek. — A férjem is gyári dolgozó. Hűtőgépszerelő. Két gyermekem van. A fiú a nagyobb, most már gimnazista. Ajánlottam, hogy jöjjön ő is ide. De egészen más pályára készül. Erdész szeretne lenni... Veress Lajosné, vagy ahogy a gyárban jobban ismerik: Muoa, kilenc évvel ezelőtt jelentkezett az Alkaloidában munkára. Kezdetben segédmunkás volt, aztán amikor a gyermekgondozási szabadság után visszajött, úgy döntött, hogy munka mellett vállalja a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését. Sikerült. Ma egyike azoknak a gyógyszergyártóknak, akik a gyár fő termékeinek előállításában részt vesznek. Veszélyes üzem a kémia II., ahol gyakran dolgoznak morfinszármazékokkal. Férje is gyári dolgozó: targoncavezető a szállításnál. Három kislányuk van. — Sosem készültem gyógyszergyártónak. Fodrász szerettem volna lenni. És azt sem hittem volna, hogy ezt meg fogom szokni. De megszoktam. Sőt, talán szeretem is. Mert változatos. Üstöt feltölteni, centrifugázni, aztán a törés, szűrés, autoklávba berakás, porítás, szárítás, s közben a különféle kémiai folyamatokra ügyelni. Savakkal, lúgokkal, alkoholokkal dolgozunk, szóval színes, érdekes a munkánk. Iparkodunk, de aggódunk is, hogy szép fehér anyagot adjunk ki a kezünkből. Mert meglátszik rajta, ha jobban törődnek vele. Hívtak már engem a laborba is. Könnyebb munkára. Nem mentem. Ezt már ismerem ... Veress Lajosné — Egy műszak is kiszívja az ember erejét. A gyerekekkel már nem tudok annyit foglalkozni, amennyit kellene. Inkább a férjemmel mennek el ide-oda, én addig elvégzem az otthoni második műszakot. Fodrász, kozmetika? Az itteni asszonyok ritkán szánják rá magukat ilyesmire. Mozi? Nem is emlékszem, mikor voltunk együtt a családdal. Hogy engedném-e idejönni majd valamikor a lányaimat? Nem. Inkább válasszanak mást. De én, ha az egészségem engedi, szeretnék nyugdíjig itt maradni... Muca alig múlt harmincéves, de már a nyugdíjig tervez. Munkatársnőivel együtt férfiakat is keményen próbáló munkára szegődött. Amit vállaltak, azt igyekeznek becsülettel teljesíteni. És úgy, hogy közben tudják: holnap sem lesz könnyebb. Vendégünk: dr. Bodnár Ilona Megelőzni a betegséget Van, aki egészségügyileg egyszerűen alkalmatlan a vegyészeti gyár munkaköreinek betöltésére. A tiszavasvári Alkaloidában éppen azért dolgozik üzemorvos. — Mi volt a célja, amikor ezt az állást elvállalta? — kérdeztem dr. Bodnár Ilonától. — A gyár a megyében az egyik veszélyes, vagy talán a legveszélyesebb üzem. Korábban a kollégám ezt a területet üzemi körzetként látta el. Most viszont már szükségszerű volt, hogy főállású üzemorvos dolgozzon itt, hiszen a létszám 2500 körül van. Először is alaposan meg kellett és kell ismernem a helyet. Hogy mi vár rám. Izgultam: vajon képes leszek-e ellátni egy olyan szakterületet, amelyre külön képzés nincs, s úgy kell lépésről lépésre megtanulnom az Alkaloida speciális követelményeit, hogy közben már dolgozom ... — Miből áll jelenleg az üzemi orvos munkája? — A napi nyolc óra eleinte így oszlott meg: 7-től 10-ig, illetve délután 1-től 2-ig rendelés, a többi időben pedig üzemi ismerkedés. Ez utóbbi kevésnek bizonyult. Több időt igyekszem arra teremteni, hogy tapasztalatokat szerezzek az üzemből. Az üzemorvos feladata ugyanis nem csak és elsősorban nem a panasz- szal jelentkező betegek ellátása, illetve a kötelező vizsgálatok, szűrések elvégzése. Emellett a másik, fontos munkaterület: a munkakörülmények állandó megfigyelésével bizonyos betegségek megelőzése. — Az orvos munkája az alkalmassági vizsgával kezdődik. Nem mindenki alkalmas minden területre. A következő nagy feladat: a szűrővizsgálatok. Munkahelyektől és technológiai folyamatoktól függően állapították meg a rendszeres ellenőrző vizsgálatok gyakoriságát. Vannak, akik félévente jönnek: nem érte-e őket valami károsodás; de vannak olyanok, akik gyakrabban. Például: hetente újjbeszúrásos vérvétellel ellenőrizzük a kémiai anyag hatását az egyik üzemrészben. Az üzemorvos részt vesz továbbá a munka- védelmi bejárásokon, szemléken. Ilyenkor aztán mindenre figyelünk: használják-e a gázálarcot, a fülvédő készüléket, milyen a világítás, milyen a munkahely higiéniája stb. Fokozottan figyelünk a nők egészségi állapotára, mert bizonyos vegyszerek rájuk veszélyesebbek, mint a férfiakra. A kismamáknak első dolguk, hogy az orvosnál jelentkezzenek, mert azonnal elhelyezzük őket más munkaterületre. S természetesen mindig megvan a napi beteg- forgalom. Táppénzre nem vehetünk fel, tehát a komolyabb panaszokkal körzeti orvoshoz, vagy szakrendelőbe küldjük a beteget. — Mi volt a legérdekesebb az eddigi munkájában? — A Delagil. Ez egy olyan gyógyszer, amely sokféle károsodást okozhat. Fejfájás, hányinger léphet fel, kezdetben orrvérzésre is panaszkodtak, a gyógyszer és egyik mellékterméke pedig szem- károsodást okozott. Szakirodalma nem volt az új terméknek. A vállalat ekkor szerződést kötött a debreceni szemklinikával és a szövettani intézettel bizonyos vizsgálatok elvégzésére. Kísérleti állatokon tanulmányozták a hatást, épp egy hónapja jött vissza az eredmény, amely szerint egy reverzibilis (visz- szafordíthatój hatásról van szó. Jó érzés volt hallani, hogy maradandó károsodást nem okoz a gyógyszer. És az is szép, hogy tulajdonképpen itt dolgozták ki a téma szak- irodalmát, melyhez most már mások is hozzáférhetnek. — ön itt lakik a gyár melletti lakótelepen. Előfordul, hogy otthon is keresik a doktornőt? — Volt, hogy beszaladtak, ha valaki egy ismeretlen, erős anyag gőzét belélegezte. Vagy ha égés, vagy robbanás van. Egyszer azzal, hogy valakinek hányingere van, máskor, hogy a szemébe csapott valami. Jönnek, persze. Éjszaka is. De ez természetes. Ezt már akkor és azzal vállalja az orvos, amikor a hivatását vállalta. Az ügyes lányra-asz- szonyra azt mondják: „Ég a keze alatt a munka! Érről a mondásról sokáig hitték a nyelvkutatók, hogy azt jelenti: olyan gyorsan jár a keze a megdicsért személynek, mint annak, aki két fával tüzet akar csiholni. Később aztán igazolódott, hogy bár valóban a tűzről van szó, de más értelemben. A tűz gyorsan megemészti, ami útjába kerül. Aki serény, annak keze alatt a munka olyan gyorsan elfogy, mintha a tűz égette volna el. Szókimondó asszonyra mondják: „Nem tesz lakatot a szájára”. Ennek a mondásnak az eredeti jelentését régészeti leletek igazolták. A Felvidéken ugyanis a sírokból megla- katolt szájú emberi állkapcsok kerültek elő, melyek ma is láthatók a múzeumokban. A lakat — a hallgatás jelképe. A tudósok tehát arra a következtetésre jutottak, hogy sem kínzóeszközként, sem halálbüntetési formaként nem alkalmazhatták. Valószínűleg így büntették régen azokat, akik azt is kifecsegték, amit nem kellett volna. Az is bőbeszédű, aki „hosszú lére ereszti" a mondókáját. Ennek igen egyszerű a magyarázata: elég, ha a híg levesre gondolunk, amiben sok a víz és kevés — a lényeg. Vannak aztán „minden hájjal megkent” nőszemélyek. Ezt a szólást magyarázza a következő idézet egy 1728-as boszorkány- perből. „Kémény alatt legelőször magát a Dénes- né hóna alatt valami /Sírral megkente, s azután a fiának a hónalját is és mindjárást kirepültek a kéményen által.” Világos: boszorkányokról van szó, akikről a nép azt tartotta: testileg-lelkileg is képesek megrontani ellenségüket. Ma a szólás már inkább csak ravasz nőt jelent. S végül egy olyan szólás, melyről titokban bizonyosan minden nő álmodik: a „tenyerén hord” valakit. Jelentése közismert: különös szeretet, becézés valakitől valakinek. A kifejezés bibliai eredetű, hozzánk fordítással került. A Károlyi-féle fordításban még kézen hordozás szerepel. Pázmány Péternél már a tenyér. Mindkettő egyet jelent: olyan férfit, ugye hölgyeim, aki általában csak szólásmondásokban található... Az oldalit összeállította: Baraksó Erzsébet Fényképezte: Mikita Viktor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
