Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Énekes sikereink Elismerés a szabolcsi kórusművészetnek MEGYÉNK TÁJAIN Laskod Valaki egy kórustalálkozón keserűen megjegyezte: Szabolcsiban keményebben meg kell dolgozni a megyén túli, országos elismerésért. Régi beidegződés, elfogultság teszi, hogy a gazdasági és egyéb termékeket mór kezdik ismerni, értékelni országosan, de a szellemi, művészeti „termékek” elismertetése még nehéz. Idézhetnénk még fővárosi vendégeket, a kórus- és zenei élet nagyjainak csodálkozó megjegyzéseit, amikor egy-egy szabolcsi hangverseny után így nyilatkoztak; sajnos az ország, és ők maguk sem ismerik megközelítően sem a zenekultúra szabolcsi értékeit. Sok év fáradságos munkája, nem egy kudarca is együtt van abban, hogy 1979-ben a szabolcsi kórusok legjobbjai végre beléphettek az országosan is jegyzett kórusok közé. A siker állomásai: a debreceni kórusfesztiválon elért rangos helyezések, egy angliai szereplés, több hazai országos találkozó és minősítő versenyen való derék helytállás. Díjak és meghívások Érdemes felidézni a siker csúcsait; a debreceni nemzetközi kórusfesztiválon a nyíregyházi 4. sz. iskola kórusa második díjat nyert. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium énekkara három ízben llett nagydíjas a sárospataki diáknapokon, a debreceni nemzetközi kórusfesztiválon első helyet szereztek. Jelenleg a londoni BBC rádióban vannak. „Énekelje-, nek a népek” versenyén 'in- - dúl a középiskolai kórus. A nyíregyházi Krúdy Gimnázium vegyes kara szintén „nagydíjas” és Debrecenben III. helyezést ért el. A nyíregyházi Zrínyi Gimnázium leánykara megkapta a Magyar Rádió nagydíját De jól szerepelnek a kisvárdai, mátészalkai, tiszavasvári, újfehértói és vásárosnaményi diákkórusok is. Említhetnénk még a nyíregyházi városi művelődési központ ifjú zenebarátok kórusát, amely a közelmúltban ünnepelte 10 éves fennállását. Ök is harmadik díjasok lettek Debrecenben, 1980-na meghívást kaptak egy belgiumi feszti válra. Szép sikert ért el Angliában a nyírbátori szövetkezeti felnőtt kórus is, hiszen a külföldre kijutó együttesek előzőleg magas szakmai zsűri előtt bizonyították pódiumérettségüket. Mit jeleznek az idei év énekkari sikerei? Mindenképpen a valóságot: széles és népes tábora van megyénkben a kórusmozgalomnak, s onnan nőttek ki az élvonalbeli együttesek. Néhány ,kiugró” énekkar hazai és nemzetközi sikerének így tudunk igazában örülni, hogy mögöttük ott vannak az ugyanúgy szorgalmasan és tehetségesen küzdő többiek. Több mint száz rendszeresen működő kórus van a megyében, több ezer énekelni szerető és tudó emberrel, akik többsége a saját gyönyörűségére énekel, de jólesik a szereplés, az elismerés is. Művészi színvonalban, egyenletes teljesítményiben természetesen változó a kórusok képe. Nem gond nélküli az együttesek szakmai vezetése, a kórusvezetők képzése és továbbképzése, a kórusok sajátosságainak, erejének megfelelő művek kiválasztása, csakúgy, mint a kórusok egyéni arculatának kimunkálása. Mégis, a zökkenők ellenére többségük mindinkább felzárkózik a színvonalban élenjáró együttesekhez, keresik sajátos műsor- karakterülket, egyre eredményesebben tesznek eleget a szakmai minősítő versenyek követelményeinek. Hiányzik a közönség Jó érzéssel vette számba az elért eredményeket legutóbbi összejövetelén a Kórusok Országos Tanácsának megyei elnöksége is, mert — mint többen elmondták — sok-sok zenét tanító, szerető és művelő ember közös fáradozása érett be. Közös az öröm, a siker, de a további munka is. Ahhoz, hogy a szabolcsi kórusművészet a jövőben is országosan és nemzetközileg is hallassa hangját, sok tennivaló vár a látványosság nélkül munkálkodó lelkes kórusvezetőkre. Egy kicsit az a furcsa helyzet is változtatást kíván, hogy ne csak a megye határain túl, hanem azon belül is arassanak nagyobb sikert a kórusok. Ez persze nem érhető él közönség nélkül, márpedig a kórusrendezvények, hangversenyek többségénél még hiányzik az értő és számban is elegendő közönség. De a zenei ízlést aligha lehet máról holnaipra átalakítani, mindenkivel megszerettetni az énekkari műveket Ha az ízlés valóban lassan is változik, tenni kell érte a kórusoknak és a hangversenyek gazdáinak egyaránt. Olykor nem jól választják meg a bemutatók, versengések színhelyeit, máskor a szervezéssel vannak bajok, így adódik, hogy o kórustagok egymást hallgatják; hiányzik a közönség. Érdemes jobban alapozni a már kialakultabb zenei hagyományokkal, zeneszerető törzsközönséggel rendelkező városokra, nagyközségeikre is. Régi felismerés ugyanis, hogy az ének, a zene legjobb népszerűsítője maga az ének és a zene... Éneklő délutánok Hogyan lehetne még több emberhez eljutni, esetleg kötetlen formákat is találni az éneklésre? Ez is foglalkoztatja a kórusmozgalom irányítóit. A hagyományteremtésre olyan elképzelés is szóba került a KÖTA megyei ülésén, hogy vasárnaponként éneklő délutánokat rendeznének több kórus részvételével. De csatlakozhatnának mások is, más kórusok tagjai, vagy énekelni szeretők. Ez a kötetlenebb, nem szorosan hangversenyjellegű kísérlet újabb százakat és ezreket toborozhatna az éneklésnek. Nagyra értékeljük a legjobb szabolcsi kórusok országos sikereit, ezek további folytatását joggal várhatjuk is. De messze vagyunk még attól, hogy elmondhatnánk: a megyében élő és dolgozó emberek többségével sikerült megkedvelteim az ének- és zenekultúrát. Márpedig a kórusmozgalom egyik fontos célkitűzése éppen ez lenne, az ének, a zene nemesítő áldásaival is alakítani az embert, gondolkodását, érzelemvilágát, a jó és a szép befogásának készségét. ÍP. G.) — Túlóra kell? — kérdezte a sofőr. — Nem kell, István. Csak kivisz Esztergomba. Elli gyorsan nyitotta az ajtót: — Mondtam a múltkor, ne gyere idáig a kocsival, s várd meg a sötétet! Le sem vette a nagykabátját, megölelte a nőt. Elli egy kicsit magasabb tőle, s minden nyúlánk, minden fi- nomívűen hosszú rajta. És fekete, mindenütt... Sarkáról enyhén megemelkedve nyúlt a szája után. A nő kiment kávét főzni, ő pedig hanyatt fordult, és cigaretta után kaparászott: Milyen jó meleg van itt. S a múltkor megjegyezte, hogy giccses az a rózsaszínű lámpaernyő: máris kicserélte... Felcsörgött a telefon. Elli rohanvást jött; odakint pongyolát vett magára, annak az övét igazgatta: — Halló!... Értsd meg, ma nem! — S a kagylót lecsapva, rohant ki: — Jaj, a kávé! A férfi a szőnyegre vágta a cigarettát, aztán felkelt mégis, és a hamutartóba fojtotta. Szeme ismét megakadt a lámpaernyőn: Fantasztikus! Ez szolid kék, de valami ugrabugráló figurák vannak rajta ... Meghallotta, hogy jön be és gyorsan nyúlt a ruhája után. Hétkor ért be a Nyugatiba. Az indulási oldalról felhívta a titkárnőjét. — Halló! — szólt egy fér- fihang. — Ki keresi?! Ha most előtte volna ennek a hangnak a gazdája!... Gyalog ballagott, mígcsak szabad taxi nem jött. — Hová tetszik? — kérdezte a sofőr. — Magának hová tetszene? A vezető idős volt, békésnagy pocakkal. Húsos füle szinte lebbent, ahogy hátrafordult : — Nekem, uram? Haza. Az asszony lekváros derelyét főz ma. Mákkal szórja meg. ö oldalt fordította a fejét. — Hát akkor én is elmegyek haza. Nem volt kedve villanyt gyújtani. Ha az előszobában jobbra indul, s kezét a falon simítja, megtalálja a szöget... Nem találta. Bement a szobába, kinyitotta az ablakot: két emelet. „Negyvennyolc mintájú marok lőfegyver. Huszonöt méterre hatásos. Az önvédelem fegyvere” — forgott le fejében a meghatározás, míg az éjjeliszekrény fiókját húzta ki. Leült a sezlonra, hátát nekivetette a falnak ... Így nem lesz jó. Lefeküdt. Emelte a fegyvert. Szépen ment, míg csak a cső pici, lilába játszó száját meg nem pillantotta. Akkor vibrálni kezdett a pisztoly. Gyorsan leengedte: még elsül! Vinnyogva nevetett. Eldobta a fegyvert. Felállt, meggyújtotta a villanyt, odament a telefonhoz. — Tessék! — jött a jól ismert hang. — Te vagy az? ... Azt akarom mondani, hogy ... Reggel édesanyám felhívott... Tulajdonképpen nem emlékszem, hol van az Andaxin? — Tessék?! „A szmoking bal zsebében van!” — jutott eszébe ebben a pillanatban, és ez egészen megnyugtatta: — Engedd meg, hogy házasságunk tizedik évfordulója alkalmából sok szerencsét kívánjak neked! — Mondd, nem lehetne ezt levélben ? — Ne gúnyolódj, kérlek! Nézd, ez alatt az egy hónap alatt én nagyon komolyan ... A vonal valahol kattogott, majd elmosódott hangok hallatszottak. — Halló! — Hallom. — Mit felelsz?! Az asszony egy szavát sem hitte a férjének; három gyermekük volt. Kunszabó Ferenc M int egy félsziget, úgy húzódik meg Laskod a kövesút végén. Az életet, a vérkeringést jelenti ez a betoncsík a községnek. Laskod a megye közepén fekszik, mégis a perifériára szorul. Az út utolsó előtti állomása Petneháza, csak erről lehet könnyen megközelíteni. Ramocsaháza, Berkesz és Nyírtass felé földút visz a faluból. Ez azonban nem zavarja az ott élőket, semmiben sem különbözik a község egy másik nyíri településtől. Szemlátomást növekednek az új házak szegélyezte utcasorok. De a változó falu nemcsak a külső formálódást jelenti, változnak az ott élő emberek is. A református templom, a mozi, a régi tanácsháza előtt, a postával szemben kirakta portékáit a bazáros. Ünnepszámba megy ez. Egy évben kétszer-háromszor jönnek ide Kisvárdáról pulóvert, kendőt, melltartót, táskát, csecsebecséket és gyerekjátékokat árulni. Ilyenkor szinte az egész falu megfordul a főtéren. Nézelődnek az emberek, van, akinek a pénztárcája is kinyílik, és örül, mert nem kell kilométereket utaznia Petne- házára, vagy még tovább, Kisvárdára, Bak- talórántházára. — Ezt vegyük meg, édesanyám — szól egy szőke kisfiú, gyerekkocsit toló anyjához. — De Gergőnek is vegyünk valamit — kérleli. S lehet ellenállni egy gyerek kérésének? Az anyuka megveszi az ingecskét a nagyobbik fiúnak, Sanyikénak, és Gergő is megkapja a színes csörgőt. Mindannyian boldogan indulnak haza. Mellettük egy hetvenen túl járó öregasszony kendőt próbál. Sorra veszi a világosakat és sötéteket, majd kiköt egy fekete mellett. — Mama, miért nem veszi a világosabbat? — kérdi az eladó. — Nem illik az már nekem. — Már hogyne illene, próbálja csak meg. — öreg vagyok én már ahhoz fiam — mondja, s fejére köti a frissen vásárolt fekete kendőt. Az út másik oldalán a postáról kilép a kézbesítő, vállán hatalmas, újságokkal, levelekkel tömött táskájával. Hamar észreveszik a túloldalról, őt is körülállják, mint a bazárost. — Miklós bátyám, hozott nekem levelet? — kérdezik egymás után Nagy Miklóst, ő pedig szedegeti ki a küldeményeket és láthatóan pillanatról pillanatra könnyebbe- dik táskája. Az imént még gyermekeinek vásárló fiatalasszony is megkapja a napisajtót, s már menne, amikor a postás biciklijén lévő szatyorban észreveszi a divatlapot. — Ilyet nem kapok? — kérdezi. — Dehogyisnem — szól a postás. Aztán megfogja kerékpárját, ráakasztja táskáját és elindul a küldeményekkel; immár tizenkilencedik esztendeje járja postásként a falut. Micsoda könnyebbség napjainkban pos- táskodni! Kezdetben nem volt még buszjárat Petneháza és Laskod között. Az ott lakók az azóta már felszámolt vasúthoz gyalogosan tették meg az utat, öt kilométert. A postás is csak jó időben pattanhatott kerékpárjára, hóban, fagyban a két lábára hagyatkozott. Most már postajárat is van. Vajon milyen gond, probléma foglalkoztatja ma a Laskodon élőket? Ezt a tanácsházán tudakolom. A Petneházával közös hivatalban hetente kétszer tartanak fogadónapot. Félegyházi Gyuláné az adóügyekkel foglalkozik. — Legnagyobb gond a községben — mondja —, hogy elvették a közvetlen nyíregyházi buszt, most Petneházán és Bakta- lórántházán át kell szállni. így minden apró-cseprő dolog miatt a szomszédos községbe kell szaladgálni. ácV — Itt 1949 őszén már megalal ült a termelőszövetkezet — mondja Zakc r András. — Akkor az új földhözjuttatottat harmada belépett a közösbe. Engem válás: tottak elnöknek. Hét évig gazdálkodtunk, majd felbomlott a szövetkezet. Négy évv( 1 később alakult meg újra, amikor párttitkárrá választottak. A felszabadulás előtt nagy volt a szegénység. Laskod urasági tanyaközpont volt, cselédek és taksások lakták. A taksások házat kaptak a földbirtokostól — de micsoda házak voltak ezek? — amiért évente ötvenkét napot kellett dolgozniuk. Aratáskor csak minden tizenegyedik kereszt volt az övék. Volt olyan család, ahol nyolc-tíz évig nem vágtak diSznót. Szerencsére ez már a múlté, a kor túlhaladta ezt az időt. — A másik téesz alakulásakor még nem fizetett valami jól a szövetkezet-^ Tdlytat- ja a négy éve nyugdíjas párttitkár. — Ennek az volt a következménye, hogy többen elmentek az iparba dolgozni. Később megerősödtünk, különösen a zöldségtermesztés vitte a prímet. Lassan visszaszállingóztak, akik elmentek. Aztán a hetvenes évek közepéig minden jól ment. A fiatalok a faluban maradtak, a tsz-ben kerestek munkát, de ahogyan iparosodott a környék, úgy szívták el a gyárak ismét a laskodiakat. A községben úgy tartják, hogy a kisvárdai Egyesült Izzót egyenesen a laskodiak- nak építették, mert ott dolgoznak a faluból a legtöbben. Pedig manapság már a gazdaság is jól fizet. A bazáros sátra mellett hallottam az alábbi párbeszédet. — Jóska, mennyit keresel te a közösben? — kérdezi az idős, nagy bajuszú férfi a fiatalembert. — Pista bátyám, megkeresem én a három és felet, sőt a négy is összejön — válaszolja amaz. — Az ördögbe is.-—— mondja az öreg. — Hát akkor ha te négyet kapsz, mennyit keres ott az, aki dolgozik? Természetesen az utolsó mondat nem jellemző az itt élőkre. Dolgos, szorgos emberek lakják a falut, akik haladnak a korral. A boltos, Islai István említi, hogy elvétve akad már az öregek között is, aki marószódát vásárol szappanfőzéshez. Azért még kapható a boltban. Persze a polcokon sorakoznak a legjobb mosószerek, a legfinomabb piperecikkek. Az eljáró asszonyok hazajőve nem állnak le tésztát gyúrni,-inkább átszaladnak a boltba száraztésztáért. A boltos beszélgetés közben sem tétlenkedik. A zsírt rakja a pultra, amikor belép egy háziasszony. — Jaj, adjon nekem gyorsan egy liter olajat, húst sütnék és most vettem észre, hogy kifogyott. A tízéves forma kislány az iskolától szaladt idáig. — Kérek három autósszeletet, meg három túró rudit. Ja, és rágógumit is. Sietek, mert kezdődik az úttörőfoglalkozás. V áltozóban van a világnézet is. Lasko- dot vallásos községnek tartották valamikor, most pedig a kicsiny templomot alig töltik meg vasárnaponként a református hívők. A megváltozott élet, a gyors ritmus következménye ez. Manapság sokan már csak megszokásból járnak templomba. A fiatalok megtalálják a szórakozásukat a községben. Az ifjúsági szervezet és a kultúr- ház jó programokat ad. Az úttörők mindig részt vesznek a községi ünnepeken, rendezvényeken valamilyen műsorral. Ma már kevés az olyan szülő, aki nem engedi továbbtanulni gyermekét. Erre az ügyük intézésére váró asszonyok is nekibátorodnak és sorolják: nem kielégítő az utcai világítás, sok helyen nem égnek a lámpák. Gond az is, hogy a termelőszövetkezet a petneházival egyesült, Laskod félsziget a megye közepén. Mégsem érzik elszigeteltnek magukat az ott élők. Ez rajtuk, munkájukon is múlik. Sipos Béla 1979. december 2.
