Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

16 KELET-MAGYARORSZÁG-1979. november 11. Edzők a holnapért S okat emlegetik manapság az utánpótlás nevelését — mintha egy régi adósságunkat akarnánk rohamlép­tekkel egyenlíteni. Éveken át az egy-egy kiugró eredményre való törekvés időszakában kevesebb figyelem jutott a fiatal sportolók képzésére. Az egyesületek nem annyira azzal törődtek, hogy maguk neveljenek megfelelő utánpótlást, hanem inkább azt lesték, hol csaphatnak le egy már kiforrott tehetségre. A nehézségek gyökere kétségkívül szerteágazó, és mind a mai napig nem sikerült minden problémát megol­dani. Hiába emlegetjük ugyanis az utánpótlás-nevelés fontosságát, a változáshoz szükséges eszközökkel még nem rendelkezünk. Az egyik legfontosabb ilyen terület, hogy nincs meg a kellő szakembergárdánk a jövő sportolóinak felkészítéséhez. Minőségi és mennyiségi is a hiány, s az előbbi következik az utóbbiból. Egy régebben készült felmérés szerint egy edzőre — minden szintet és korosztályt összevetve — 25 röplabdá- zó, 19 tornász, 30 atléta, 45 labdarúgó és 49 asztalitenisze­ző jut. Ha azóta feltehetően javult is a helyzet — az ada­tok 1969-ből valók —, kérdéses, hogy a mennyiségi növe­kedés mennyire járt a minőség emelkedésével. Tovább gondolkodva a számokon, vajon milyen adatokat kapnánk, ha az utánpótlás területén dolgozó edzőket elkülönítve ke­zelnénk? Köztudott, hogy a legtöbb sportágban a serdülők és az ifjúságiak az edzőnek csak ugródeszkát jelentenek, rosszabb esetben végállomást. Fiatal, még kevés tapaszta­lattal rendelkező szakemberek kerülnek ide, esetleg éppen egy kiöregedett sportoló jut „bizalmi” álláshoz, képesítés nélkül, netán egy többszörösen sikertelen okleveles edző vállal itt megbízatást. Különösen így van ez a csapatsportágaknál, ahol az edzőnek nincs alkalma arra, hogy egy-egy tehetségesebb­nek ígérkező tanítványa pályafutását végigkísérje. Az egyéni sportoknál viszont gyakran egy edző foglalkozik az összes korosztállyal — nem annyira szakmai megfontolá­sok, mint inkább trénerhiány miatt. Lelkiismeretes ember­nek kell lenni ahhoz, hogy valaki külön foglalkozzon a más képzést igénylő alsóbb korosztályokkal és ne vegye minden versenyzőjét egy kalap alá. A csapatsportoknál más a helyzet, bár ott sem ritka az összevont edzés — főleg a kisebb egyesületeknél, ahol pedig — a hivatalos megfogalmazás szerint — az elsődle­ges cél az utánpótlás nevelése. A legtöbb sportágban még ma is szinte mindenütt másodállásban foglalkoztatott edzők vannak az ifjúsági és serdülőcsapatoknál! Azonban ez sem általános dolog. Szűkebb pátriánkban, az NYVSSC B-kategóriás, 120 spor­tolót magába tömörítő — jelentős hányada az utánpótlás korosztályhoz tartozik — teniszszakosztályában például csak egy főfoglalkozású és időnként egy mellékfoglalkozá­sú szakember tevékenykedik. Ugyanezen egyesület legrep­rezentatívabb szakosztályánál, az A-kategóriás atlétáknál viszont dicséretes példát említhetünk: az országos viszony­latban is elismert kiválasztási rendszer mellett, figyelem­re méltó, hogy a sportiskolái részlegnél a 14 edzőből há­rom főhivatásúként dolgozik. Az utánpótlással, ifjúságiakkal foglalkozó edzők mun­káját úgy kell ösztönözni — bérezésnél és jutalmazásnál —, hogy a nagy szaktudással rendelkező, tapasztalt edzők számára is vonzó legyen ez a terület — mondja ki az egyik ilyen irányelv. Melyik nagy tudású szakember szá­mára vonzó azonban, hogy a vezető edző „beosztotja” le­gyen és bár magasztosabb elképzelések szerint a legfonto­sabb feladata az egyéni képzés, a szilárd alaptudás és az alapismeretek megadása, az egyesületek vezetői mégis a csapat eredményein keresztül ítélik meg a munkáját. Eze­ket a hátrányokat még a felnőttekkel foglalkozókkal egyenlő fizetés sem szüntetné meg. (Ráadásul még ez az egyenlőség sincs meg.) Éppen ezért, ha egy már ismert edző ifícsapathoz kerül, azt a közvélemény egyértelműen bukásnak könyveli el. A kialakult szemléleten már nehéz változtatni, s talán már az alapoknál kellene valami újat nyújtani — például az edzők oktatásánál különválasztani a különböző korosztályokat. Időszerű lenne ez a tagosítás, hiszen egy ti­zenéves sportoló egészen más felkészítést és képzést igé­nyel, mint egy kiforrott versenyző. Jelenleg ugyanis az, hogy valaki csak az utánpótlásnál végezhet munkát, még egyáltalán nem egy elért szintet — minőséget — jelöl, ha­nem egyfajta bizonyos megszorítást. Aki továbbtanul, ma­gasabb képesítést szerez, az mehet a felnőtt csapatokhoz — pedig az ifjúságiak edzésmódszerei is elég lehetőséget adnak az elmélyültebb tanulmányozásira. S ennek a terü­letnek is megvannak a maga szépségei. □ napokban az egyik szabolcsi ifjúsági csapat jó nevű edzője mondta: lehet, hogy a mostani gárdából sen­ki sem lesz válogatott. De ahogy ezek a gyerekek szeretik egymást, ahogy tudnak küzdeni a győzelemért, és ahogy együtt örülnek a sikernek, ez a „nagyoknál” már nem igen fordul elő. Pauwlik György RÖPLABDA NB II: Elkészült az osztályozó csoportbeosztása A Magyar Röplabda Szö­vetség versenybírósága elké­szítette az NB II-be jutásért kiírt osztályozó torna csoport­beosztását. A férfiak mező­nyében két szabolcs-szatmári együttes kapott helyet, mivel megyénkben a legszervezet­tebb a sportág bajnoksága az országban! A második vonal­ba jutásért így a bajnok Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola és a második helye­zett Nyíregyházi HAFE SC játszhat Az osztályozó mérkőzéseket november 23-án és 24-én, va­lamint december 1-én és 2-án játsszák a csapiatok. A mező­gazdasági főiskola gárdája a miskolci csoportban, a HAFE pedig a székesfehérváriban kapott helyet. A találkozókat tehát az említett két város­ban rendezik. A Mezőgazdasági Főiskola Alsózsolcával és Recskkel játszik körmérkőzést, oda- vissza alapion. A HAFE SC Keszthelyt és Kővágóőrsöt kapta ellenfélnek. Mindkét csoportból az első és a máso­dik helyezett jut az NB II- be. A szabolcsi csapiatok te­hát nagy eséllyel indulhatnak az osztélyozótornán. A játék­tudást alapul véve mindkét gárda kiharcolhatja az NB II-be jutást. Aranyjelvényesekről s a jövőről Beszélgetés Spiegl Józseffel, a KISZ KB osztályvezetőjével Spiegl Józsefet, a KISZ Központi Bizottságának hon­védelmi és sportosztálya ve­zetőjét a fiatalok tiszteletbeli szabolcsinak fogadták. Az if­júsági mozgalom sportéleté­nek egyik irányítója ugyanis aktív részese volt az ország­járó diákok nyíregyházi ta­lálkozójának s főszereplője az idei egyetemisták és főisko­lások turisztikai találkozójá­nak. Nem is titkolja a vidék iránti szeretetét, ragaszkodá­sát. A KISZ KB osztályveze­tője a héten részt vett az EFOTT társadalmi munká­sainak kitüntetésén. Ezt az alkalmat felhasználva kértük meg az ifjúsági mozgalom kö­zelmúltbeli legjelentősebb ak­ciójának — az Aranyjelvé­nyesek a moszkvai olimpiára nevet viselő kezdeményezés­nek — rövid értékelésére. — Várták-e az akció szer­vezői a napjainkban tapasz­talt sikert? — őszintén bevalljuk, ilyen méretű érdeklődésre és siker­re mi magunk sem számítot­tunk. Közrejátszott persze mindebben az az úttörő jel­legű munka, amire vállalkoz­tunk. Előttünk még senki és soha nem hirdetett meg ilyen akciót. Tudtuk, a cél, már­mint a moszkvai olimpián való részvétel lelkesítő lesz, de hogy ennyire...!? — Hallhatnánk valamit a számokról s a statisztikák­ról? — Húszezer fiatal igényelt jelentkezési lapot, a megyei próbákon 15 ezren indultak a kerékpár- s a gyalogtúrák­ra, futottak, úsztak s eveztek. 1511 olyan fiatalt tartunk számon, aki 4 vagy 5 orszá­gos próbát teljesített. Jel­lemző: a számukra ígért me­legítők egy szálig elfogytak s utánrendelésre most készí­ti a gyár az újabb ezres kol­lekciót. — Tudjuk: nem kis fejtö­rést okozott a sportosztály­nak a játékokra utazó 200 if­júkommunista kijelölése. Ho­gyan történik majd mindez? — A legdemokratikusabb — s úgy érezzük: leghumá­nusabb — módszerrel. Nagy levelezésbe kezdtünk az or­szágos próbákat teljesítőkkel. Valamennyijüknek feltesz­szük a kérdést: vetélkedő vagy sorsolás döntse el .a 200 fiatal személyét. Mindkét esetben megvan a tervünk a „hogyan továbbra”... Hisz- szük, hogy végül megnyugta­tó megoldást találunk. — Lesz-e jövőre folytatása a kezdeményezésnek? — Nagyon szeretnénk ... A 200 fiatal három nappal az olimpia nyitánya előtt indul Moszkvába. Expressz külön- vonattal érkezőket a Kom- szomol képviselői fogadják s kísérik az olimpia esemé­nyein. S a jövő? — A Központi Bizottság e heti ülésén elfogadta új, „Aranyjelvényesek ötpróibá- ja” elnevezésű akciónkat. Természetesen nem ilyen fő­díjjal, de hónapokra progra­mot adó tennivalókkal, érde­kes eseményekkel, feladatok­kal várjuk mindennek során a sportolni vágyó, szabad ide­jüket hasznosan eltölteni akaró kiszeseket. Célunk vál­tozatlan: edzett, erős, a sport alapjaival tisztában lévő if- júkommunisták nevelése... Kalenda Zoltán Színvonalas cselgáncs verseny Mátészalkán Egyre népszerűbbé válik a csel­gáncs Szabolcs-Szatmár megyé­ben. Ezt bizonyítja, hogy az út­törő-olimpia megyei döntőjén né­pes mezőny lépett tatamira Má­tészalkán, ahol — az olimpiával egy időben — serdülő- és ifjú­sági versenyt is rendeztek. A közönség lelkes és színvonalas összecsapásokat láthatott. A me­zőnyből a mátészalkai Kormány József, valamint a nyíregyházi Füzéressy Gábor és Nagy Gyula emelkedett ki, akik két-két kor-, illetve súlycsoportban is az első helyen végeztek. A Mátészalkai MTK-nál Czimbula József, a Nyíregyházi Volán-Dózsa SC-nél pedig Domonkos László edző ta­nítja a sportág alapjaira a leg- fiatalabbakat. A versenyek győz­tesei : Kisdobosok, 25 kg: Huszti Ist­ván (Mátészalkai Zalka Iskola). 29 kg: Molnár György (Mátészal­kai Zalka Iskola). 32 kg: Füzé­ressy Tamás (Nyíregyházi 6-os iskola). 35 kg: azonos pontszám­mal hármas holtversenyben első: Novák Csaba (Nyíregyházi 6-os iskola), Siket Tibor (Mátészalkai Zalka Iskola) és Molnár Péter (Nyíregyházi 9-es iskola). 45 kg: Selmeci Zsolt (Mátészalkai Hő­sök tere Iskola). Úttörők, 35 kg: Füzéressy Ta­más. 38 kg: Balsai Gábor (Máté­szalkai Zalka Iskola). 41 kg: Csik László (Nyh. 6-os iskola). 45 kg: Nagy Gyula (Nyh. 6-os iskola). 53 kg: Dévényi Zoltán (Nyh. 1-es Gyakorló Iskola). Serdülők, 40 kg: Vedres Mi­hály (Mátészalkai MTK). 44 kg: Jónás Miklós (MMTK). 48 kg: Nagy Gyula (Nyíregyházi Volán- Dózsa SC). 60 kg: Fésűs Sándor (Nyh. Volán-Dózsa SC). Ifjúságiak, II. korcsoport, 62 kg: Balogh Attila (Nyh. Volán- Dózsa SC). 53 kg: Iszály Gábor (Nyh. Volán-Dózsa SC). 58 kg: Kormány József (MMTK). 75 kg: Plószegi László (Nyh. Volán-Dó­zsa SC). I. korcsoport, 60 kg: Szabó Je­nő (MMTK). 71 kg: Farkas Mik­A 86 kilogrammos súlycsoportban a győztes Kollár László (Nyh. Volán-Dózsa SC) akciót — belső combdobást — indít a második helyezett mátészalkai Balogh Imre ellen. lós (Nyh. Volán-Dózsa SC). 86 A legjobbak november végén kg: Kollár László (Nyh. Volán- Miskolcon, a területi döntőn sze- Dózsa SC). repelnek. Asztalitenisz: megyei csapat­bajnoki találkozók az NB III-as osztályozóra való kerülésért Nyíregyházán, az 5-ös számú Volán Vállalat Korányi utcai ebédlőjében, 8,30 órától. Részt vevő csapatok: Kállósemjéni Tsz SE, Kisvárdai SE, Nyíregyházi 5-ös Volán SC, Ojfehértói Vörös Meteor. Kézilabda: a középiskolai kupa megyei döntője Nyíregyházán, a városi stadionban. 10,00 órától: Kisvárdai Bessenyei Gimnázium —Nyíregyházi zrínyi Gimnázium, fiúmérkőzés. 11,00 órától: Kisvár­dai Bessenyei Gimnázium—Nyír­Mai műsor bátori Báthori Gimnázium, le­ánymérkőzés. Teke, NB III: NYVSSC—Nyh. Taurus SC, férfimérkőzés Nyír­egyházán, a stadion tekecsarno­kában, 8,00 órától. Tollaslabda: in. Nyírség Kupa I. osztályú verseny Nyíregyhá­zán, a stadion játékcsarnokában, 9.00 órától. Labdarúgás, NB II (kezdési idő 13.00 óra): Asztalos János SE— ATLÉTIKA Vidéki szakosztályok Az utóbbi idők legsikere­sebb esztendejét zárták 1979- ben megyénk vidéki atlétikai szakosztályai. Mindezt a Sza­bolcs-Szatmár megyei Atlé­tikai Szakszövetség állapítot­ta meg legutóbbi ülésén. A szakemberek értékelése sze­rint az egyesületeknél a szak­mai munka elmozdult a holt­pontról. Különösen a Kisvárdai SE eredményei figyelemre mél­tóak. Valamennyi megyei és országos versenyen találkoz­hattunk a KSE atlétáival. Az országos utánpótlás pontver­senyében 97 szakosztály kö­zött 7 ponttal a 64. helyen állnak. Négy ezüstjelvényes atlétájuk van. Az egy éve megindult sportiskolában há­rom edző foglalkozik a kis­várdai atlétapalántákkal. A Nyírbátori BSC verseny­zői már tavaly is hallattak magukról. Az idén viszont egy kissé halványabban sze­repeltek. Az országos után­pótlás pontversenyben a 78. helyen állnak 3 ponttal. Egy atlétájuk az ezüstjelvényes szintet teljesítette. Jelenleg a C-kategóriás besorolásuk­nak nem tudnak eleget tenni. A mátészalkaiak első ízben hallattak magukról. Serdülő B-korosztályú atlétáik már megjelentek az országos baj­nokság döntőjében és ott bronzérmet sikerült szerezni­ük. Nem véletlenül szerepel­tek kitűnően az úttörő-olim­pia országos döntőjében. A tárgyi feltételek, ha ne­hezen is, de javultak. Kisvár­dán, a Bessenyei gimnázium­ban befejezés előtt áll az at­létikai pálya építése és Zá­honyban is jók a pályalehető­ségek. De az egyesületek ve­zetői még többet is tehetné­nek. Ma még a klubok nem tudtak megfelelni annak a feladatnak, hogy az NYVSSC számára versenyzőket nevel­jenek. A jövőben erre na­gyobb gondot kell fordítani­uk, hiszen a támogatás egyik alapfeltétele lesz ez a köve­telmény. A megyei atlétikai szövet­ség elhatározta, hogy decem­berben és januárban minden Szabolcsban tevékenykedő at­létikai szakosztályt beszámol­tat elnökségi ülésén. Ezt kö­vetően döntenek a jövő évi támogatások mértékéről is. Nagy Gábor szakfelügyelő Kosárlabda NB II SZEOL AK—Nyh. Mezőgazda- sági Főiskola 72:57 (39:22). A kez­deti elfogódottság után a nyír­egyházi lányok feljöttek és nagy küzdelemre késztették a vendé­geket. Ld.: Dézsi 16. Porkoláb 12. Jók: Dézsi, Porkoláb és Gulyás. SZEOL AK—Nyh. Mezőgazda- sági Főiskola 88:74- (47:33). A fő­iskolások — akik nélkülözték Szűcsöt és Kozslait — különösen a második játékrészben reme­keltek a listavezető ellen. Szünet után 41:41 volt az eredmény, s ez igen dicséretes teljesítmény­nek számít. Ld.: Szerdahelyi 27, Szabó 12, Salamon 10. Jók: Szer­dahelyi, Szabó és Salamon. Ózdi Kohász, Nyírtelek, ASE- pálya, v.: Szávó (Boros J„ Abo- nyi). Kazincbarcikai Vegyész— Nyh. Vasutas-Spartacus SC, Ka­zincbarcika, Vegyész-pálya, v.: Lauber (Koroknál, Szabó L.) Megyei I. osztály (kezdési idő 13.00 óra): Nyh. Száév-Mezőgép SE—Vásárosnamény, bujtosi pá­lya, v.: Losonczi (Erdélyi, Me­ző). Megyei II. osztály (kezdési idő 13.00 óra): Nyh. Volán-Dózsa SC —Hodász, Zalka Máté utcai sta­dion, v.: Szakács (Király G, Jusz- tus). Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525. 11-846 Telexszám: megyében 844, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 _ _ _ _ Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8—5. 4401 KAlOt* Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 . ..M ... Felelős kiadó: Mádi Lajos ’ HlnHHliHITOll Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél HUliWOI M mw Előfizetési díj egy hóra 30,- forint, m negyedévre 90,— forint, egy évre 380,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 0133-3*58

Next

/
Thumbnails
Contents