Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-04 / 259. szám

i TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJÉGYZET Beethoven Martonvásáron A martonvásári Brunszvik-kastély és tájvédelmi körzete Eurőpa-szerte ismert a kulturális és gazdasági életben egyaránt. Az 1770-es években épült kastélyt száz évvel ezelőtt angol gótikus stílusban átalakí­tották. Ezt a külsejét máig megőrizte az épület. (Első képünk.) Kultúrtörténeti nevezetessége e hely­nek, hogy a BrunszvBr család vendégeként Beethoven több alkalommal is itt tartózkodott az 1800-as évek elején. Emlékére a kastély néhány termében múzeumot rendeztek be. (Második képünk.) Az épü­let nagyobb részében és a gondozott parkban az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézete talált otthonra. A szabadtéri hangversenykert pó­diumán állították tel Pásztor Já­nos alkotását, a halhatatlan ze­neszerző szobrát. Az egykori kápolna homlokzatán barokk szobrok, belsejében pedig a bécsi Johann timbal freskói láthatók. A negyvenhektáros park közepén mesterséges tavat létesítettek. A tóból kiemelkedő szigeten minden év nyarán Beethoven-emlékhang- versenyek várják a zenekedvelő­ket. A szigetre ódon hangulatú tahidon át juthatunk. Brunszvik Teréz alapította Magyarországon az első óvodát — 1828- ban Budán —, s később is lelkes támogatója volt az óvodaügynek. Emlékét ez a ház őrzi Martonvásáron, amelyben egyébként ma is óvoda működik. Győri Lajos képriportja A magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődés követ­kezményeként a népesség na­gyobb része századunk első felében is községi, falusi la­kos volt. Mai tudományos fel­fogásunk értelmében a régi falu lakóinak is csak egy — bár nagyobb — százalékát le­het paraszti foglalkozásúnak tekintenünk. Nem minden fa­lusi volt gazdaságilag önálló, az elmaradt földreform miatt nagyszámú mezőgazdasági munkást tarthattak nyilván. Községeink társadalmának felszabadulás utáni átalaku­lása többirányú, folyamatos, máig sem befejezett változás eredménye. Az ország iparo­sodása, a lakosság városokba költözése miatt a falusiak száma az összes lakosság 48 %-a 1977-ben, A megnö­vekvő városi lakosság több, mint egyhanmada volt nem városi születésű 1973-ban. Az egész ország népességének növekedése a falusi lakos­Suksin filmöröksége Vaszilij Suksin — amint ez megszokott a lázas szen­vedéllyel tevékenykedő mű­vészek esetében — egyszerre több vasat tartott a tűzben. Ha valakire, rá pontosan il­lik a szólásmondás: két vé­gén égette élete gyertyáját. Megszámlálhatatlanul sok témája volt és többfélekép­pen tudta kifejezni önmagát. Prózája friss és természetes: a falu egyszerűsége árad be­lőle. A falué, ahonnan Suk­sin elszármazott. Regényt, novellát, forgatókönyvet egy­aránt írt: a történelmi múlt éppúgy érdekelte, mint a hét­köznapok világa. A híres VGIK, a Filmművészeti Fő­iskola neveltjeként ismerte meg későbbi hivatásának tit­kait. Általában’ hármas mi­nőségben jegyezte alkotása­it: írókiént, rendezőiként és színésziként. E területeket természetesen különvá­mfcthatjuk, amikor alkotá- sairoTszólunk, nekem azon­ban az a véleményem, hogy sokkal célravezetőbb egysé­gében szemlélni az életmű­vet. Suksin megsokszorozta önmagát, de- ars poeticájá­hoz, politikai és morális meggyőződéséhez mindig hű maradt: ezeket sohasem vál­togatta. A korai halál derékbatör- te a pályát. A hallatlanul termékeny szovjet filmcsina- ló — ne becsüljük le ezt a ki­fejezést, több nagy mester is használta — már sohasem áll többé a kamera mögé, művei és hagyatéka alapján azonban bizonyára nagyon sok „Suksin-filmet” fognak készíteni. Az egyik az idei szovjet filmünnepre érkezett el hoz­zánk, Hírj a messzeségbe! a címe. A történetnek novella az alapja, ezúttal mégsem ez perdöntő, hanem másvala­mi: a képi változat Vaszilij Suksin elképzelései szerint készült. A Hívj a messzeségbe! fel­ismerhetően magán viseli a jellegzetes hangszerelés, stí­lus, s ami ennél sokkal lé­nyegesebb : a világszemlélet megbatározott jegyeit. Vegyük számiba az eszmei­művészi sajátosságokat. Suksin kedvelte az egysze­rűséget. Olyan embereket vá­lasztott hősöknek, akik álta­lában nem emelkedtek az át­lag fölé és különleges tette­ket nem hajtottak végre. Szi­kár öregapó, börtönviselt férfi, józan parasztasszony, ábrándozó sofőr, szabadság­ra áhítozó rab, kikapós me­nyecske: efféle figurák népe­sítik be kis és nagy világát. „Naggyá nem lenni: gyalá­zat!” — mondja Jevtusenko. Suksin soha nem hangozta­tott ilyesmit. Pontosan az el­lenkezőjét mondja annak, amit a költő-titán tézisében megfogalmazott. S milyen bonyolult a művészet: Jevtu- senkónalk is, Suksinnak is igaza van. Utóbbinak azért, mert munkáiban a kis — de nem kisszerű! — emberek vágyait, törekvéseit, boldog- ságkeresését ábrázolja s a költészetet nem az éteri szfé­rákban, hanem a földön ke­reste meg. A Hívj a messze­ségbe! meséje is hallatlanul egyszerű. Szereplői — akár az üveg. Átlátni rajtuk. Pon­tosan érzékeljük indulatai­kat, terveiket; megértjük cél­jaikat, ábrándjaikat; átéljük csalódásaikat, vereségeiket. Egy asszony, aki egyedül ne­veli gyermekét, talál „vala­kit”, aki esetleg beköthetné a fejét Beszélgetnek, ismer­kednek, „próbálgatják egy­mást”. Aztán a parti mégsem jön össze. Ennyi az egész. Sok-e ez vagy kevés, nehéz megítélni. Lehet, sztorinak sovány a mese, ám a hold­udvara roppant gazdag. Gon­doljuk csak meg: ennek a k'ihimbózás helyett elhamva­dó kapcsolatnak az apropó­ján mennyi mindenről szó esik a filmben! A teljesség igénye nélkül felsorolom a címszavakat. A késői házas­ság problematikája. A nő­anya, aki szeretne feleség is lenni. A gyermek és a felnőt­tek. Az emberi természet, a férfi és nő közötti kapcsolat vonzása és taszítása. Hogyan motiválja tetteinket a külvi­lág (az ismerősök, a rokonok stb.) véleménye? Szavak és tettek egyensúlya: az okos életvitel egyik fontos feltéte­le. A Suksin-filmekben nin­csenek csodák. A Hívj a messzeségbe! sem szolgál hazug happy end-del, cukro­zott illúziókkal. Bizonyára sokan jónéven vették volna, ha a furcsa fickó (Ljubsin kitűnően játssza a szerepet) és a derék asszony (Fedosze- jeva alakítása ugyancsak ki­tűnő) „összekerül”. Suksin azonban nem kedvelte az olcsó megoldásokat. A talmi sikert elhárította magától, amikor a hitelesség és az igazság felidézésére töreke­dett Emlékszem, a Vörös kányafa bemutatását köve­tően sokan felzúdultak a szovjet nézők közül: mégis­csak felháborító, hangoztat­ták, hogy a szerző nem ke­gyelmezett meg Jegor Proku- gyinnak. Suksin válaszolt. A következőképpen: Nem a fantáziáimat' követem, ami­kor filmet készítek, hanem az életet. Igen, ez a lényeg. A szituációk, az érdekek és el­lenérdekek csatái, a párbe­szédek valóban hitelesek. Néha a különös fölébe kere­kedik-ugyan a megszokott­nak, az egyensúly azonban nem bomlik meg. Néni hallgathatjuk el, hogy Vaszilij Suksin — aki nagy­vonalú és kiapadhatatlan volt a mesebonyolításban — a szerkesztésnek, a kompo­nálásnak nem volt mestere. Néha terjengős, olykor bele­feledkezik a részletekbe, elő­fordul, hogy indokolatlanul felduzzaszt egyes epizódokat. (Erről egyébként főként a te­levízióban játszott Suksin- filmek tanúskodnak.) A Hívj a messzeségbe! — melyet ketten rendeztek: Ljubsin és Lavrov — furcsa módon kö­veti a „receptet”. Ami igazán remek a filmben — a jóízű humor, a mesterkéletlen de­rű, a szomorúságon mindig diadalmaskodó mosoly. Fő­leg ezért érdemes megtekin­teni a Suksin-örökségből elő­bányászott filmet, pedig egy­általán nem harsány komé­dia elevenedik meg előttünk. A Suksin-archívum élő-lé­legző rekvizítumokkal telí­tett. Érdemes barangolni benne és felkutatni rejtett kincseit. Veress József Falvaink sorsa ság termékenységének kö­szönhető, a megváltozott élet­módviszonyok a falun és vá­roson születettek számát kö­zelítették ugyan egymáshoz, de mindmáig községeinkben születik több gyerek. A falu­si lakosságból elsősorban a fiatalok költöznek városok­ba, így a nagyobb születés­szám ellenére sem nő a köz­ségek népessége. A megszű­nő tanyák volt lakosainak nagyobb része is városokba kerül. A városi és falusi lakosság arányának változásánál na­gyobb mértékben alakult át a falvak társadalma. A kis-, közép- és nagyfalvakban élők nagy része ma már munkás­nak minősül társadalomsta­tisztikáink szerint. 5—8 %-uk fizikai munkásként alkalma­zott mezőgazdasági, vízgaz­dálkodási, erdőgazdasági ter­melőegységeknél. Az ipari munkásokéhoz sokban hason­lóak munkakörülményeik (kötött munkaidő), bérezésük, társadalmi juttatásaik. A másik jóval nagyobb csoport a mezőgazdaságban szakmunkásként dolgozóké. Az állami gazdaságok és tsz- ek létrehozása, majd az ipar­szerű termelésre való átté­rés követelte meg munkáju­kat. Feltehetőleg a további­akban is számolhatunk ennek a rétegnek a számszerű nö­vekedésével. Munkájuk nem mezőgazdasági jellegű, leg­nagyobb csoportjaik: a mező- gazdasági gépszerelők, gépla­katosok. Gazdasági szerkezetünk át­alakulásának következmé­nyeként a falusi lakosságnak a korábbinál sokkal nagyobb hányada nem mezőgazdaság­ban, hanem a különböző ipar­ágakban alkalmazott mun­kás. Számuk nagyjából meg­egyezik a mezőgazdaságban fizikai munkát végzőkével. Szakképzettség szempontjá­ból is nagy a fejlődés, a fa­lusi munkások egyharmada szakmunkás, hasonló arányú a betanított és segédmunká­sok csoportja is. A falu ha­gyományos termelési ágaza­tában, a mezőgazdaságban dolgozik az 1970-es népszám­lálás adatai szerint 800 ezer fő. A nem szellemi jellegű munkát végzőknek a 3—4 évtizeddel ezelőttihez viszo­nyítva elenyészően kevés há­nyada a 40 ezer önálló gaz­da. Főként azok tartoznak ide, akik olyan területen él­nek, ahol elmaradt a közös gazdaságok szervezése. Sok köztük az idős ember. Napjaink falusi lakosságá­nak életmódváltozásai össze­hasonlíthatatlanul jobb vi­szonyokat teremtettek, de nem tudták teljes egészében megszüntetni a falu és a vá­ros különbségeit. Ipari mun­kásságunk jó része faluról jár be dolgozni városainkba, az ingázás nehézségei mellett a falusi viszonyokhoz való kötődés is társadalmi gondo­kat okoz. A hátrányos hely­zet a pályaválasztásnál is ér­vényesül. Falun alacsonyabb az iskolázottság szintje. A fa­lusi fiatalok elsősorban a kör­nyezetükben megtalálható szakmákat választják. A köz­ségekben élők jövedelme va­lamennyivel talán magasabb — a szellemi pályák kivételé­vel —, mint a hasonló fog­lalkozású városiaké, de a kul­turális lehetőségek falun sok­kal kisebbek. Falvaink népessége jelen­tős részt vállal nemzeti jöve­delmünk előteremtéséből, né­pességünk számának növe­kedése is jórészt a falunak köszönhető. Nem mindegy hát, mi történik falvainkkal! Közvetlen .feladatnak a falu­siak kulturális szintjének emelése látszik. (Andorka Rudolf: A ma­gyar községek társadalmá­nak átalakulása — Gyorsuló idő sorozat) Kovách Imre KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. november 4. 1 Könyvest L polc A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents