Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
Nem segít! Kijózanodás után döbbennek rá, hogy az alkohol nem segít. Valamilyen lelki sérülés hatására mégis újra és újra sokan nyúlnak a pohár után. Ezeket egy cél vezeti: menekülni a realitások elől. így elérkezni a mámor állapotáig, a feledésig. Sajnos szomorú, és elkeserítő az alkoholos nők statisztikája is. Sokszor leküzdhetetlenül jelentkezik a bánat oldásának igénye, s úgy érzik a feledést keresők, hogy azonnal szükség van az italra, hogy a szíveket szorongató szomorúság oldódjék. Egészséges a baba. Dr. Pethő Ágnes főorvosnő. használnak fel. Egy gyermek ellátása havonta 5 ezer forint. Játékokra évente 50 ezret, a 30 gyerekszoba bútoraira, berendezéseire 150 ezret költenek. Itt egyszerre két kézzel kell osztani a szeretetet, ezerfelé gondoskodni, szívekbe zárni az „elhagyott” kicsinyeket. Anya helyett anyának lenni. Itt élni, dolgozni csak hivatásként lehet. Ennek az intézetnek a vezetője dr. Pethő Ágnes igazgató főorvosnő, gyermek- gyógyász, két gyermek anyja. S ezek mind meghatározói indíttatásának. Negyedik esztendeje vezeti az intézetet. ö így vall a kezdésről: — 1970-ben végeztem, utána a nyíregyházi kórház gyermekosztályán és mellékállásban itt dolgoztam. Mindig gyermekgyógyász szerettem volna lenni, s a gyermekneveléshez közel álló gondolataim voltak. Váratlanul kerültem ide, de annál nagyobb örömömre, hiszen lehetőség nyílt előttem elképzeléseim megvalósítására. Intézetünkben egészséges gyermekek vannak. Háromha- vonkénti váltásban a kórház gyermekosztályáról egy-egy orvos dolgozik nálunk, gondoskodnak a gyermekek egészségügyi ellátásáról. A főorvosnő azt az elvet vallja, hogy az intézet csak átmenetileg lehet a gyerekek otthona. Ha egy mód van rá, a körzeti védőnők, a tanácsok segítségével felkutatják a szülőket. — A gyerekeknek előbbutóbb családba kell kerülniük. Mi azt nem pótolhatjuk — mondja. — Az utóbbi két évben a gyerekek 50 (!) százalékát sikerült vagy vér szerinti, vagy örökbe fogadó szülőkhöz juttatni, 25 százalék nevelőszülőkhöz került, és „csak” 25 százalék útja az intézeti rendszer. Dr. Pethő Ágnes főorvosnő készenléti ügyeletet tart. Itt lakik férjével, családjával az intézetben. Ha baj van, a kis otthon ajtaja megnyílik a nagy előtt. — Szeretnénk elérni, hogy ezek a gyerekek is részesei legyenek majd felnőtt korban annak a boldogságnak, testi-lelki egészségnek, amelyet társadalmunk biztosít, hogy élni tudjanak vele. Ráthy Lászlóné 22 éve óvónő. Négy évvel ezelőtt került az intézetbe. Hivatássze- retete szólította ide. — Ezt a munkát nem lehet szív nélkül végezni — vallja. Itt az anyai szeretetet Foglalkozás az óvodában. Ráthy Lászlóné óvónő. igyekszünk egy picit pótolni. Ez az intézet a szeretette- rápia otthona. Óvodája is van. — Csakhogy ez nem olyan óvoda, mint a többi. Nálunk az óvodai foglalkoztatóban egyszerre csak 2—3 gyerek tartózkodik. Egy-egy órás foglalkozások vannak. Utána jön a másik kis csoport — magyarázza. — Ez nagyon fontos, mert a mi gyerekeink állandóan és sokan vannak együtt. Szükséges, hogy egy- egy alkalommal családi környezetet teremtsünk részükre. Ebben az oviban ismerkednek a gyerekek az életben használatos eszközökkel. Az intézet 15 éves, az óvoda 4 éve működik. — Az óvoda az igazgatónő kezdeményezésére született. Ezeknek a gyerekeknek nagyobb szükségük van az ilyen kiscsoportos, családszeokairól, iszákos anyákról, randalírozó férjről, szülői fe- leletlenségekről, elhanyagolt lakáskörülményekről. Felcsillan a szeme, amikor a sikerekről kérdezem. — Ezért érdemes dolgozni, ez ad erőt. Legnagyobb az örömöm, amikor az édesanyát sikerül megtalálni, s vállalja is gyermekét, látom boldogságukat. Ezért kell újra és újra kutatni, írni, győzködni. Mi nem adhatjuk fel a reményt. Sóstón egy hétholdas parkban áll az anyás csecsemő- otthon. A főépülettel szemben kőbe faragott anya és gyermeke. Integrált intézet, a máriapócsival együtt 260, 0—3 éves korú gyermekről gondoskodnak. Sóstón 134 gyermek van. A két intézet éves költségvetése 13,5 millió. Ebből Sóstón 9 milliót rű foglalkozásokra. Hároméves korig fejlődik ki a személyiség-intelligencia. A gyerekek a családban tanulnak a szülőktől. Itt ezt kívánjuk pótolni, ugyanis nálunk egy gondozónőre 10 gyermek jut, s nem tudnak annyit a gyerekekkel foglalkozni a csoportszobákban, ahol a gyerekek laknak, mint itt az óvodánkban. Intézeti védőnő. Űj státusz, s aki betölti, Nagy Ibolya. Tizennégy éves praxisa van körzetben. Két éve került Sóstóra. — Teljesen új dolog ez. Nekem kell kialakítani és megszervezni a munkámat. Az országban is összesen 7 intézeti védőnő működik. Egy-két éve. Ibolya feladata a gyerek felvétele, családi hátterének felkutatása, az intézetbe kerülés okainak keresése, a kapcsolatkeresés, -teremtés és -tartás a szülőkkel, — ha sikerül! — Most 134 gyerekünk van. Szüleik felkutatásáért mindent megteszünk. Eddig 30—40 gyerek szüleit kerestem fel. A többiét nem ismerjük. Nem voltak még az intézetben sem, nem látták gyermeküket. Kutatunk utánuk. „Ismeretlen” megjelöléssel az országos lakónyilvántartótól is visszajön sokszor az írás — mondja. — S Ibolya újra kezdi, fáradhatatlanul. Szól a szomorú sors Két kézzel osztott szeretet Vendégünk Záhonyi Mária Mmkásnők képviselője Tizenhárom éve szakmunkás. Az ÉDOSZ központi vezetőségének tagja. Ott képviseli a Szabolcs megyei élelmiszeripari dolgozókat. Főleg a nőket. Tagja a Nyíregyházi Konzervgyár törzsgárdájának. Felsősimái. Mindennap busszal jár munkahelyére, és haza. — Miért a konzervipari szakmát választotta? — Nem választottam. Itt volt hely, ide vettek fel. Első évben berzenkedtem, később már megszoktam, most meg itt sem tudnám hagyni, úgy megszerettem. — Mit kedvelt meg ebben a munkában? — Álmom volt, hogy gépeken dolgozhassak egykor. Ez itt megvalósult. Nem hiszem, hogy akad olyan gép a gyárban, amelyiken ne dolgoztam volna. Kezelésüket elméletben a szakmunkás- képzőben tanultam, itt szereztem a gyakorlatot. — Megbecsülik-e? — Itt- voltam tanuló, még az „első fecskékkel” végeztem. Igaz, legalább 40-en kezdtünk, s csak 10—12-en maradtunk. De ezek meg is ragadtak, s megtalálták számításukat. Fejlődtek, tanultak, s előbbre jutottak velem együtt. 5,50 volt a kezdő órabérem, négy hónappal korábban szabadultam, mint a többi ipari tanuló. Ugyanis országos szakmai -versenyen 4. helyezést értem el. Akkor 500 forint jutalmat és oklevelet kaptam. Két év múlva csoportvezetőnek neveztek ki a gyümölcsüzembe, és 8,50 lett az órábérem. Azóta is a gyümölcsüzemben dolgozom, főcsoportvezetőként. Most 18,50 az órabérem. A törzs- gárdapótlék 5 százalék, a műszakpótlék 500 körül van, így havonta összejön a 4200— 4300 forintom. — Elismerték-e már másként is a munkáját? — Igen. 1975-ben vállalati kiváló dolgozó lettem, tavaly Az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést kaptam meg, s 1978- ban brigádunk aranykoszorús lett. — ügy tudom, annyira megszerette ezt a szakmát, hogy most tovább képezi magát. Igaz? — így van. 1977-ben a közgazdaságiban érettségiztem, most az élelmiszeripari technikusi minősítőre járok. Ez évben végzek. Úgy érzem, ez kötelességem is, szükségem is van rá, s egyáltalán nem azért csinálom, mert nemrégen léptettek elő. Úgy gondolom, csak így tudok lépést tartani a fejlődéssel. — Ajánlja-e ezt a szakmát nőknek? — Aki szereti a nagyüzemi légkört, a gépeket, s szeret emberek között lenni, velük együtt dolgozni, ajánlom. De tényleg szeretni keli, s úgy tapasztalom, ha először nem torpan meg valaki, kitartó és le ' tudja küzdeni a nehézségeket, előtte is megnyílik a fejlődés lehetősége. Persze évekre van szükség, hogy előbbre jusson, s ehhez valóban kitartóan és jól kell dolgoznia. Érdemes mert megbecsült szakma. Ezt igyekszünk elplántálni a fiatalokban, ennek a szakmának igyekszem szerény képviselője lenni az ÉDOSZ központi vezetőségében is. Vannak, akiket a magány, az egyedüllét, a társtalanság vezet a pulthoz, nyúlnak pohár után, és válnak rabjaivá az italnak. Nem lehet végleges megoldás. Az ital csak ideig-óráig feledteti a bánatot, a magányosságot, a lelki válságot, s annál szomorúbb a ráébredés a kijózanodás után a valóságra. Még mélyebb szomorúság, kilátásta- lanság lesz úrrá az alkohol mámorába menekülő nő egész lényén. Rendkívül érzékeny a nő szervezete, az érzelmi túlterhelést -nehezen tudják elviselni. S az italba való menekülést legtöbb esetben az érzelmi túlterhelés motiválja. Kétségtelen: sok-sok lelki sebet okozó gond akadhat az életben, mégsem az ital a megoldás. Erős akarattal kell szembenézni a valósággal. Valójában minden életkorban és minden szituációban szükséges megkeresni azokat az örömforrásokat, amelyek széppé, értékesebbé, tartalmasabbá teszik az életet — de keresni is kell a válság- helyzetekből a kivezető utat, barátok, ismerősök segítségével. Ha egy magányosan élő nő szeretetigényét nem tudja kielégíteni, az alkohol és az önsajnálkozás helyett az egészséges életfelfogással igyekezzék olyan miliőt teremteni, amelyben jól érzi magát. Ehhez természetesen szükség van kapcsolatteremtési készségre, e képesség fejlesztésére. Helyes, ha részt vesz közös kirándulásokon, keresi a társaságot, hiszen számtalan lehetőség van a barátságépítkezésre. Egészséges életfelfogással, reális szemlélettel le lehet szokni az alkohol mértéktelen fogyasztásáról. Ezt, míg nem késő, meg is kell tenni. Nemcsak azért, mert a túlzott alkoholfogyasztás árt a női arcbőrnek, a szépségnek. Más, lényegesebb veszélyei is vannak. Bizonyos idő múlva fellépnek a személyiség- változások, jellemtorzulások, amelyek megnehezítik az emberekkel való kapcsolatot, kellemetlenségekhez vezetnek a munkahelyen, s megnő a balesetveszély is. Nem feledhető: a túlzott alkoholfogyasztás rongálja a testi és a szellemi egészséget. Az oldalt írta: Farkas Kálmán Fényképek: Mikita Viktor Boldog gyermekkor (MTI Fotó: Szabó Imre felvétele) „Nem adhatjuk fel a reményt" KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. november 4. Előkészület a védőoltáshoz. Nagy Ibolya védőnő.
