Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-29 / 279. szám
1979. ’ ' 99. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Megszegett szerződés ÉRDEKELLENTÉTEK A BERUHÁZÁSOKNÁL (3.) Űj vízmütelepet, a SZAVICSAV korszerű karbantartó bázist kap Nyíregyházán, a Guszev lakótelep és a Simái út közötti részen. (G. B. (elv.) A falvakban egészséges ivóvizet szeretnének, a városi szülő azt várja, hogy ne legyen zsúfolt az iskola, óvoda. Fejleszteni szükséges a kórházakat, az új lakások építése szintén sürget. Ezzel az igénnyel egyezik a kőműves, a vasbetonszerelő, valamennyi építőmunkás érdeke, aki akkor nyugodt, ha munkájára szükség van. Egy nyíregyházi ipari szövetkezet elnöke útikalandnak beillő történetet mesélt arról, miként kereste fel az ország legkülönbözőbb részein fekvő kooperációs partnereit, hogy lépésre bírja őket. A tét nem kevesebb volt, mint az üzem exportterve. Mátészalkán arról hallottam: egy nagyüzem nem akar bírósági vitába bonyolódni partnerével, mert az kijelentette; ha kötbé- rezni mernek, akkor a jövőben ... Nos ebből minden érthető. Egy rétközi gyár vezetője a minap beszélgetés közben azt panaszolta: szerződő felei egy- re-másra szegik meg a megállapodást, holott a jövő évre hatalmas exportkötelezettségeik vannak. Egymás mellé téve az eseteket, nem nehéz levonni a következtetést: a fegyelemmel van baj. Ha ez általánosításnak tűnik, akkor is vállalom, hiszen három egészen más jellegű gyár teljesen azonos problémái erre engednek következtetni. Vegyük ehhez a máshonnan származó információkat, máris készen a kép. A szerződéses rendszer, mely hivatott lenne garantálni a zavartalan termelést, nem működik hibátlanul. Hogy mindennek milyen következményei lehetnek, nem érdemes sorolni. Nemcsak a pénzbevételek hiányáról van csupán szó, bár az sem megvetendő, de erkölcsi vereség is éri azokat, akik nem tudják teljesíteni kötelezettségeiket. Ugyanakkor furcsa, hogy minduntalan visszatér a sértett vállalatok magyarázata: nem csinálunk ügyet ebből, hiszen a jövőben ez jobban visz- szaüthet. Vagyis nem egyszerűen üzleti kapcsolatokról, hanem már-már kiszolgáltatott kapcsolatokról is beszélhetünk. A minap nagyszerű riportfilmet láttam arról, hogyan alakul egy magyar és egy nyugati cég együttműködése. A nemzetközi szintű kooperációnak a lényege az volt: a szerződő felek a legegyszerűbben, formaság nélkül, de iszonyatos pontosságot fogadtak, és teljesítenek. Mert ha nem, akkor oda a jó hírnév, az üzlet, a becsület, a tisztesség, a haszon, a piac. Pedig gyakran csak egy telefon vagy telexen közölt gyors üzenet tartalmazza az igényt, rendelést, követelményt. Mégis, zökkenő nélkül megy minden. Gondolkodom: vajon ha nemzetközi relációban mindez megy, s mégpedig jól, akkor miért döcögnek itthon a dolgok? Hogyan tehet passzra néhány tsz egy gyárat? Miként lehetséges, hogy a mérleget exportáló üzem kuncsorogni kénytelen azt, amiért fizet, amit neki szerződés bitzosít? Ki érti, hogy két országosan jelentős gyár mini alkatrészek miatt vívja övön aluli ütésekkel tarkított csatáit? Hiszem, a szabályozó rendszerek hatásosságához hozzátartozik az is, ha biztosítani tudjuk a partneri voltot. Ha megvédjük a kisebb üzemet a nagyobb önkényével szemben. Ha a szerződésszegés nem minősül bocsánatos bűnnek, s következményét ráhárítják a lezser cégre. És ami talán még fontosabb: ha eljutunk oda, hogy a gazdálkodó szervek nem csupán saját szűk és vélt érdekeiket, hanem a népgazdaság egészét tudják és akarják látni. Mit tagadjam: megkeseredtem, amikor a szerződések ilyenfajta megszegéséről hallottam. Megalázó is, veszélyes is. Márpedig gazdálkodásunk rendjét, kötéseit, semmilyen oldás nem teheti semmissé. B. L. Távlati gondolkodás Az építők már előre tekintenek, a következő ötéves terv feladataira összpontosítanak. Annyi biztos, hogy a megyében az iparfejlesztés már nem hoz olyan látványos beruházásokat, új üzemeket, amilyeneket eddig építettek. A tanácsi beruházások értéke viszont 6 milliárd forint körül alakul. — Mégpedig úgy, hogy folyamatos átmenetet teremtünk a két középtávú terv, 1980 és az azt követő évek között — magyarázza Körtéig Sándor, a megyei tanács vb. tervosztályának vezetője. — Erre a célra 1,7 milliárd forintot fordítunk. Közel harmadából az egészségügyi létesítmények részesülnek, negyedét közműépítésre szánjuk, de jut bőven lakásépítésre, a kulturális ágazatra is. Nem csak mit, hanem milyent! Úgy tűnik, az építőipar legnagyobb megrendelője továbbra is a tanácsi ágazat marad. Azonban az anyagi helyzethez sokkal jobban kell igazodni minden városban ahhoz, hogy ne legyenek még nagyobb feszültségek. A legnagyobb gond Nyíregyházán van, hiszen a város növekedése sokkal nagyobb volt az utóbbi években a számítottnál. Mindezt lakások, közművek, közintézmények építésével alig lehet követni. — A szűkebb lehetőségek egyre jobban igénylik a távlati gondolkodást — jellemzi a helyzetet dr. Petrus István városi tanácselnök-helyettes. — Nem szabad félmegoldásokat csinálni, inkább halasszuk el a beruházást, de amit építünk, az feleljen meg az igényeknek. A megyeszékhelyen különösen a közművek építése sürget, hiszen a vízellátás csak az ötéves terv végéig, a távfűtés 1982-ig elegendő. A bővítéshez már most hozzá kell kezdeni, hogy később ne legyen nagyobb baj. Mivel sok a bizonytalansági tényező, ezért a kivitelezők ma sem nyugodtak. — A tanácsi beruházások előkészítésénél érzünk továbbra is gondot, éppen a szűkebb lehetőségek miatt — mondja Kerekes Imre, a KE- MÉV igazgatója. — Bár változás, hogy szerződés nélkül már nem indul beruházás, amire néhány évvel ezelőtt volt példa. Egyre inkább világossá válik, hogy a gyors beruházások kerülnek előtérbe. Erre az építők is felkészülnek. — Többet vállalni, jobban kompletté tenni az építkezést — mutat rá a követendő útra Szanyi Bertalan, a megyei építőipari vállalat termelési főmérnöke. Gyorsan építeni Vagyis az építőiparban olyan partnert találhatnak a beruházók, amelyik felkészül a nagyobb igények fogadására. Mindezt persze nem úgy, hogy ezentúl ő fog elvégezni mindent, az előkészítéssel kapcsolatos feladatot, hanem inkább a kivitelezés minőségét javítva. — Országosan is egy lesz a cél: gyorsan, jól és olcsón dolgozni — prognosztizál Gajdos András, a SZÁÉV vállalkozási osztályvezetője. — Ehhez viszont nem a hagyományos módszerekhez kell visszatérni, hanem éppen továbblépni, az építési rendszereket szükséges alkalmazni. A SZÁÉV úgy tervezi, hogy már tavasszal bemutatja a házgyári elemekből készült családi házat — ezzel is bővítve a felhasználási területet. Tiszavasváriban egy új eljárás alapján építenek konyhát és éttermet az Alkaloidában. Piackutatás az igényekért A kivitelezőknél új helyzet, hogy nem várhatják a megrendeléseket, hanem egyre inkább utána kell menniük a munkákért. Mindez új felfogást követel meg, várható, hogy a profilon is változtatni szükséges. A tanácsi vállalat, az ÉPSZER például felkészül arra, hogy a következő ötéves terv idején nagyobb arányban vállaljon felújítási, fenntartási munkákat. A minisztériumi vállalatok túl akarnak lépni a megyehatáron, erre inspirálják őket a változó feltételek is. Elsősorban a budapesti építkezéseken számítanak a részvételükre. — Csak egyet nem lehet tenni, visszalépni a szervezett kivitelezéshez képest — vélekedik Kerekes Imre, a KE- MÉV igazgatója. — Az előregyártott szerkezetek alkalmazását növelni kell, minél kevesebb élőmunka felhasználásával érdemes építeni. A következő években erősebb kapcsolatot szükséges tartaniuk a beruházóknak, tervezőknek és kivitelezőknek. Csakis ezen az úton, a lehetőségeknek a mainál jobb kihasználásával lehet elérni, hogy a megyei beruházások rendben folyjanak, a kivitelezők kapacitása ne essen vissza. (Vége) Nfik a gyárban „Labilis munkaerő a kisgyermekes anya?” Ezt a kérdést egy asszony tette fel a Nyíregyházi Konzervgyárban megtartott nőaktíván. Egy középvezető férfi adta meg a választ: „Precízebbek fegyelmezetebbek, mint a férfiak”. S ezt nem csupán udvariasságból mondta. A gyár igazgatója (szintén férfi) is az elismerés hangján szólt a lányok, asszonyok helytállásáról. Ha jól és fegyelmezetten dolgoznak, ha nem tesznek különbséget velük fizetés- emelésnél, előléptetésnél, ha minden rendben van, akkor miért volt szükség nőaktívára? — kérdezheti bárki. Azért, hogy számvetést készítsenek, s értékeljék a párt nőpolitikái határozatának helyi végrehajtását és a még meglévő gondokra orvoslást keressenek. A visszatekintésre mindenütt, így a konzervgyárban is szükség van. A hetvenes évek elején a konzervipar 16 vállalata között a nyíregyháziak a termelést tekintve a negyedik, a bérezést figyelembe véve az utolsói!) helyen álltak. Akkortájt a gyár dolgozóinak 80 százaléka segédmunkás volt, 25 százalékuk nem rendelkezett az alapműveltséggel, a nyolc osztállyal, a fluktuáció meghaladta a 70 százalékot... Az 1970-ben hozott nőpolitikái határozat is hozájárult ahhoz, hogy fokozatosan javult élet- és munkakörülményük. 1971-től kollektív szerződésben rögzítik alapvető jogaikat és kötelességeiket. Télen-nyáron folyamatos a munkájuk, amelynek megkönnyítésére milliókat költöttek. Idézet az igazgatói beszámolóból: „1970-ben gyakran találkoztunk anyagmozgatást végző, kézikocsikat húzó nőkkel, akik a férfiakkal vállvetve végeztek nehéz fizikai munkát”. A gyár a foglalkoztatási gondokon is enyhített és nemcsak a megyeszékhely vonzáskörében, hanem Tyúkodon és Vaján is. Szakmát, technikusi oklevelet, sőt diplomát szerezhettek az egykori segédmunkás lányok. A gyárban jelenleg nyolc osztályvezető nő. 1972 óta fokozatosan javul a gyárban a bérezés, 1975 óta főállású üzemorvos vigyáz a nők egészségére, látja el őket ezernyi tanáccsal. A gyár kétmillió forintot adott a városi tanácsnak óvodák fejlesztésére, hogy a gyermekes anyák munkába járhassanak. Egy szakmunkástanuló lány azt kérte az igazgatótól, hogy segítse a továbbtanulásukat. Elhangzott, hogy a női vezetők és középvezetők bizonyítottak: alkalmasak a vezetésre. örvendetes, hogy nemcsak orvos, jogász is ellátja tanáccsal a gyáriakat, a jogsegélyszolgálat bevált. Egy fiatalasszony felszólalásában így kérte társait: „A munkában háziasszonyi mivoltunk, tisztaságszeretetünk és szépérzékünk is jusson kifejezésre”. Egy idős munkásasszony azt kérte, hogy a „bébiétel üzemben” vizsgálják felül a végzett munka és a bérezés arányát, szerinte és munkatársai szerint is még mindig nehéz munkát végeznek, s bérük átlagosnak mondható. A nőpolitikái határozat óta eltelt kilenc év alatt nem múlt el minden gond. Ezért hangsúlyozta az egyik felszólaló fiatalasszony: „Nincs külön nőpolitikái határozat férfiaknak és külön nőknek”. A határozatot a jövőben is együtt, egymást segítve kell végrehajtani. Nábrádi Lajos J ár a gyerek. Véletlen tanújaként a gyönyörű szertartásnak írom: Jár a gyerek, megy és kiabál: „Tudtál, tudtál”. A boldog kiabálás oka a nagymama, aki kézenfogva járogat- ta, és aki egy szalmaszálat adott a kezébe, évezredes bölcsességgel tudván, hogy a gyerek így hamarább tanul meg járni. Ö kérdezgette: „Tudtál? Tudtál?” A kisfiú most szalad és kiabál: „Tudtál, tudtál...” Felnőtt vagyok. Régen nem fiatal, perben is voltam egy kicsit a szalmaszállal. Kell lennie modernebb pedagógiának, korszerűbb módszereknek. Elvettem a szalmaszálat. Sírt a gyerek, aztán biztos, ami biztos: az ülepére pottyant. A szalmaszálat persze rögtön visszaadták neki. Felállt, elindult, futott és kiabált: „Tudtál!” „Tudtál...” Boldogan szorongatta azt a vékonyka semmit, kezét feltartva nem a földet, azt nézte csak. Szégyelleném, ha irigyeltem volna a gyereket, a szal- maszálba fogódzó emberke örömét. Kaffka Margit versét idézgettem, előbb a „Jött egy csodát”, aztán a „Lackót” és a „Pétiké jár”-t. „ ... Sok régi holmim, szürke írásom. (Ügy fut, Fogódzó iramlik, száz furcsa bogár. S én ennek is, annak is kiáltani vágyom.) Tipp-topp megindult. Pétiké jár...” Jár egy kisember, mert szoríthat, foghat, hihet valamit. Megáll. Sír, ha nincs mibe fogódznia, pedig talán ő is tudhatná, hogy nem tart meg az a szalmaszál semmit. Nem tart semmit, de mégis szolgál: gyönyörű hitet tud adni a félelem ellen. A meglesett örömtől függetlenül élem a magam életét. Botion, olykor gyakorta félelemmel is. Lépek gondolattól gondolatig. A világ is siet körülöttünk, tanulnunk kell a siető világgal a lépést. Az esetlen cipő kopogása gondolhatja velem, hogy talán mind így vagyunk. Min- dőnknek van egy szalmaszála, ami biztonság, fogódzó támasz. Az a szalmaszál lehet cerza, szerszám, írógép, mesterség tudása, szavakkal el- magyarázhatatlan remény, elvárás, hit, és ha ezt elveszik tőlünk, ha ezt elveszítjük, akkor megállunk. Vigyázó, vidám aggodalommal lépegetek a kisemberrel, csodálom őt és féltem Is. Ha úgy tetszik, akkor most ő az egyik, engem az emberekhez kötő szalmaszálam, amelybe fogódva eljutok a gondolattól a gondolatig. És a gyerek gondoltatja velem, hogy más az otthon és más munkahely. Itt most megértettem, hogy nem vehetem el azt a vékonyka semmit. Kint a világban még egymásról se nagyon tudjuk, hogy mibe fogódzik a másik, és nem hivatalfőnöki kötelesség az sem, hogy megértsék és tisztelni tudják az engem megtartó örömet. A zt sem tartjuk emberi kötelességnek, hogy az első lépések után féltve figyeljünk a második, harmadik lépéseire is, pedig lám ez a kisgyerek is többre képes, ha azt a semmi szalmát megkeressük, a kezébe adjuk. Hasonló törődéseken múlik, hogy a világban gyakran a magunk képességeinél vagyunk kevesebbek? Talán. Jár a gyerek. Botlik is. Leül. Nevet, aztán elindul és markolja azt az elgyötrött semmi szalmaszálat. Bartha Gábor Lányi Botond Készül a szőlőcukor Űj termék a Kisvárdai Szeszipari Vállalat demecseri gyárában: a félkilogrammos szőlőcukor. Képünkön Czinke Lászlóné és Tuza Sándorné csomagolják az új terméket. (Mikita Viktor felvétele)
