Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-29 / 279. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG ‘tn"r' -'ovember 29. Á születéstől a nevelésig Tanulják a babaápolási Kismamakliib a művelődési központban A kisbaba születése, a csecsemő ápolása, gondozása, a kisgyermek nevelése ezernyi apró-cseprő tudnivalójáról kérdezgették a kismamák ár. Pethő Ágnes gyermekgyógyász főorvost, a sóstói anyás csecsemőotthon igazgatóját. A megyei művelődési központban szeretnék minél szélesebb körűvé tenni a kismamák és a fiatal édesanyák tájékoztatását. ff* mama szoknyája" — Azért jöttem erre az előadásra — szól Gráf Istvánná, a MEZŐGÉP statisztikusa —, mert eddig szinte semmit nem hallottam a kisbaba ellátásáról. Fogalmam sincs, mit és hogyan kell vele csinálnom, ha megszületik. Márciusra várom a gyereket, addig szeretnék „megokosodni” a tanfolyamon. — Engem viszont már a csecsemő nevelésével kapcsolatos gondok hoztak ide — fogalmaz Tóth Jánosné, a SZÁÉV technikusa. — Tizennégy hónapos Róbertemet szeretném helyesen nevelni, de ehhez a szakember segítségére is szükségem van. Még otthon lakunk, a bátyámék úgy szintén, s ott is nemrégiben született kisbaba. Így a két gyerek szinte mindig együtt van, viszont félek, nehogy elkényeztessük őket. Három óra előtt már gyermekzsivaj veri fel a művelődési központ kistermét, a foglalkozásra érkező édesanyák legtöbbje magával hozta csemetéjét is. A gyerekeket játékkal megrakott szobába hívják, míg anyuka „tanul”, a kicsik a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szak- középiskola egészségügyi tagozatos diákjaival játszanak. Az egyik gyerek az első hívó szóra rohan, a másik erősen kapaszkodik a mama szoknyájába. — Nagyon észre lehet venni, hogy melyik kicsivel van gyermekgondozásin az anyuka — jegyzi meg a főorvosnő. — Sokkal önállóbbak, bátrabbak azok, akiknek máskor is el kell hagyni az édesanyjukat egy kis időre. Az ősszel kezdődött foglalkozásokra a Vöröskereszt városi szervezete és a megyei művelődési központ dolgozta ki a tematikát. Egészségügyi előadástól kezdve gyermek- ápolásig, a védőoltások hatásától a betegségek felismeréséig igen sóik mindenről véleményt cserélnek a résztvevők. — Én is egyéni probléma miatt jöttem ide — folytatja A kismamaklubban. Palumbi Sándorné, a Kelet Szövker adminisztrátora, — Kétéves a kisfiam, márciusra várom a másodikat. Mivel gyesen leszek, nem veszik fel az óvodába a nagyobbat, csak öt és fél éves korában, ha újból dolgozom. így sokkal nehezebb lesz nevelnem a nagyobbat, hiszen az óvodában már nemcsak játszanak, hanem komoly foglalkozásokat is tartanak és nem szeretném, ha az én gyerekem lemaradna a többiektől. Az jöjjön, akinek kell — Nagyon sok mindenről érdeklődnek a kismamák, csak az a baj, hogy általában nem azok jönnek el, akiknek a legtöbb segítségre lenne szükségük — vélekedik Pethő Agnes. — Most keressük az utat-módot, hogy eljusson a meghívó minél több érdekelthez, s aztán hívás nélkül is látogassák a kéthetenkénti összejöveteleinket. T. K. Tengeri csuka a Szovjetunióból Hal az ünnepekre Ha nem is nagyon válogathatunk majd a fajták között, a Halértékesítő Vállalat illetékesei szerint elegendő hal várja majd a vásárlókat az ünnepek során Szabolcs- Szatmárban. Sajnos a vállalat nem mindig tudta teljesíteni eddig felvásárlási tervét, a havi kétszáz mázsás meny- nyiséget. A legtöbb élő halat a vállalat szabolcsi kirendeltsége a Hortobágyi Állami Gazdaságból szerzi be, innen érkeznek a megyébe a ponty-, a kárász- és a keszegszállítmányok. Az ünnepek során azonban bővül a választék, növényevő halakat is vásárolhatunk majd a megye boltjaiban. Kedvezőbb a helyzet a külföldről érkező halak esetében. A vállalat eddig 1800 mázsa halat kapott az idén, főleg a Szovjetunióból, ami már a következő év első negyedének ellátását is biztosítja. Az első szállítmányok évközben érkeztek hozánk, de már megyeszerte nagy népszerűségnek örvend a mintáj, a hek — közismertebb nevén tengeri csuka — hiszen ezeknek tisztításával már nem kell bajlódniuk a háziasszonyoknak, ráadásul húsa szinte teljesen szálkamentes. A következő esztendőben árusítása is könnyebb lesz, hiszen kiszerelt állapotban, egykilós csomagokban lehet majd hozzájutni. Vásárolhattak az idén a Szabolcsban élők lengyel halat is, hiszen a vállalat száz mázsa bleki- teket — tengeri ragadozó halat — importált Lengyelországból. (bg) ÁFÉSZ-BERUHÁZÁSOK ABC Piricsén Számos új beruházással gazdagította a falvak lakóit a Nyírbéltek és Vidéke ÁFÉSZ. Hálózatfejlesztésre és beruházásra összesen 7,1 millió forintot fordítottak. ABC-áruház épült Piricsén, Encsencsen, és befejezés előtt áll a penészleki is. Zöldségbolt nyílt Nyírbélteken, ugyanitt, csakúgy mint Nyír- lugoson és húsáruda is készült. Az ÁFÉSZ munkáját elősegítendő, Nyírlugoson egy felvásárlótelep, Nyírbélteken központi iroda, valamint az ipari részlegnek műhelyraktár épült. A beruházásokkal, korszerűsítésekkel a szövetkezet hálózata 1404 négyzetméterrel nagyobbodott, de jelentős összeget fordítottak a meglévő egységek korszerűsítésére is. A munkálatokat a szövetkezet építőbrigádja végezte el. Épül a penészleki ABC Győri László kiállítása Nyíregyházán Lehetőségek a plasztikában Győri László művelődési központbeli kiállítása példa arra, hogyan, s mi módon lehetséges a mi sajátosan magyar lehetőségeink közepette harcolni az anyag felszabadításáért. Reliefeket és kis méretű plasztikákat állít elénk a szerző. Törekvése az, s e kiállítás ezt jól példázza, hogy az eddig göngyölegértékre degradált műanyagot képzőművészeti nyersanyaggá nemesítse. Lehetőségei erre ma még szerények, hiszen szín- választásában és anyagminőségében kötődni kényszerül műanyaggyártásunk anyagprofiljához. Ennek ellenére olyan formák, s olyan harmóniai rímelések együttesét képes felmutatni, ami feledteti a nézővel a színredukció szükségszerűségét. Falikép-együttesei sohasem egy formaelem mechanikus sorjázásai, hanem egy a valamiből születő,-s a-valamivé váló pillanatnyi útszakaszának letapogatható értékei. Nagy méretű műanyag- frize bármely modern középületünk méltó térkiegészítője lehetne. Hármas tagoltságú életfaegyüttese a halálrasztelből jut el a körforma napherikus kibontásáig. Műve jól példázza az egyetemes jelkultúra, s az ősi formavilág konstruktív értékekben újjá éledő lehetőségeit. Az egymásnak feszülő formák mai életterünk diagrammjai, s mint ilyenek funkciójukba helyezve képesek közvetíteni kultúrmag- vuk gondolatvilágát is. Mivel Győri építész, így plasztikái elsősorban belső arányteremtésükkel, s a térből kiszakított rész mikrovilágának adekvát megjelenítésével válnak maradéktalanná. Rímelési lehetőségeit környezetükéi a fény harmóniája teremti meg. Ez a fény teszi izzóvá a rétegesen áttört plasztikákat, s bontja tovább azok belső tagolását, s teremt új primer értékrendet. Térkonstrukciói így válnak mobilikussá, s látens pulzálást a fény által nyernek. Vadász György András Á Hóricz-pályázat eredményhirdetése A Móricz-centenárium alkalmából ez év elején irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdettek megyénkben. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a pályaművekből rendezett kiállítás megnyitására november 29- én délelőtt 10 órakor kerül sor a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Elzavarta a családját Tartoznak a tartásdíjjal Tartás elmulasztásának vétségéért ítélte el a Nyíregyházi Járásbíróság Tóth Ferenc 35 éves tiszaeszlári lakost. Tóthot ez év április 23-án kötelezte a bíróság arra, hogy négy gyermeke után havonta 1460 forint tartásdíjat fizessen, de Tóth kezdettől nem fizet egy fillért sem. Felesége — aki most 1200 forint gyermekgondozási segélyt kap — a havi 1200 forintból még VIRÁG. Erzsébet-nap környékén mondta ismerősöm, hogy egész Nyíregyházán nem talált egy szál virágot, pedig sokat ment utána, mert kislánya nem akarta szegfű nélkül köszönteni az óvónénit. A névnap előtti estén azután mégiscsak talált. Szálját huszonöt forintért — egy maszeknál. Nem ez az első eset Nyíregyházán, amikor a városi kertészet boltjai mindössze nyolcvanforintos cserepes virágot tudnak ajánlani. Ilyenkor az őszi nagy és divatos névnapok elmúltával már tizenhat forintért is lehet kapni egy szál szegfűt, s még zöldet is tesznek hozzá. Ismerősöm azt mondja, hogy már-már felnőtt a város, ám alatta maradtak a különböző szolgáltatások. Például a virág. Ami Pesten mindig van, — szegfű például négy-hat forintos reklámáron is — itt sokszor ötszörös áron sincs. Pedig egyszerű lenne. Fejleszteni a virágkertészetet, hogy egyszer elérjük: ne az állami vállalat igazodjék a magánárus áraihoz, hanem fordítva. Nagy üzlet lenne egy városi, városkörnyéki tsz-nek is a virágtermesztés, ha vezetői egyszer rájönnének: van ebben fantázia. KONTÉNER. Üj, okos találmány, le előtte a kalapKöznapi dolgok pal. Kerekeken gördül, megkönnyíti a szemetesemberek munkáját, elfér benne a lépcsőház lakóinak minden hulladéka, s nem törik össze, mint a többi kistestvérét, a kukás bö- dönt. Sajnos, a bemutatkozása nálunk nem volt éppen a legsikeresebb, s erről nem ő, a konténer tehet. Beszélni nem tud, nem mondhatja a házban élő minden lakónak, hogy ne pöttöm kis gyereket küldjön le a szeméttel, aki nem képes felkapaszkodni a konténer tetejéhez, s kénytelen kiönteni a hulladékot a szemétgyűjtő mellé. Annak a felnőttnek sem tudja szegény megmagyarázni, aki a vízcsapba, vagy épp a lefolyóba önti ki a hulladékot, hogy ne tegye, mert ezzel nehezíti mások munkáját, szennyezi saját környezetét. Pedig a konténer jó dolog, csak meg kell tanulni kezelni — és becsülni. VILLANY. Újítás volt ez is, nem is megvetendő. Any- nyit beszélünk a drága energiáról, míg valaki valahol megértette: ő is tehet a pazarlás ellen. Jött a szerelő, — csak így történhetett — s átállította a lépcsőházban a világító automatát, ami addig egy-két percig hagyta a fényt. Minden perc felesleges világítás plusz pénz és elpocsékolt áram. Ha rövidebbek a két piros gomb megnyomása közötti időpontok, akkor is elérhetjük a célt, illetve mondjuk a földszintről az első emeletet. Ha továbbmegyünk, ott újra megnyomhatjuk a piros gombot. Amikor az újítást kipróbáltam, mindössze ötöt léptem a fényben, s ismét sötét lett. Még csak az első emelet felénél voltam. Ott újra piros gomb, újra fény, öt másodpercig. Keresem a lakáskulcsot a táskában, ismét sötét. Következik a játék: gombnyomás, keresgélés, sötét. Á hetedikre sikerült. Ez ment két napig. Mígnem valaki a házból nem honorálta az újítás jelentőségét, s addig nyomta a gombot, amíg egész éjjel világítottak a lépcsőházi lámpák. A következő éjjel ismét, s azóta állandóan. Benyújtanék az illetékeseknek egy javaslatot. Stop- perral mértem az időt, így hát hiteles: legalább húsz másodperc kell, amíg valaki felér az emeletre, annál kisebb időközre állítani a lépcsőházi automatát nem érdemes. Másrészt, hiába akar valaki kicsivel takarékoskodni, ha elveszti a nagyot. KOLBÁSZ. Sokan tanulhatnának a nyíregyházi húsipartól, amely — úgy látszik — jól érti a takarékosság fogalmát. Bementem a Kun Béla utca elején lévő mintaboltjába, ahol a négyhatvanas főzőkolbászok szomszédságában láttam meg a „Csemege debrece- ni”-t. Fél kilót kértem. Tíz deka hét forint, az egész harmincöt. Otthon megfőzöm, kiteszem a családnak, kezdünk a vacsorához. A kolbász leve valami nyúlós ragacs, tartalma pedig nem valami szerencsésen megdarált sertésbőr, itt-ott a perzselésből visszamaradt szőrrel. Gondoltam, csak nekem nincs szerencsém. Sajnos, tévedtem. Abban is, hogy debreceni, — hiszen Nyíregyházán készült — s abban is, hogy csemege. Arra viszont rájöttem, hogy valami félreértés áldozata lehetek, azokkal együtt, akik ebből a kolbászból vettek. Azé a félreértésé, hogy a vállalatnál valakik úgy gondolták: a takarékosság címszó alatt bőrrel lehet helyettesíteni a húst. (k) a létminimumot sem tudja biztosítani a négy gyermeknek, de Tóth mit sem törődik ezzel, az alkalmi munkával keresett pénzét magára költi. Eddig közel kilencezer forinttal maradt adós, amiért a bíróság 8 hónapi szabadság- vesztést szabott ki rá, de a büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Bár két hónappal kevesebbet, hat hónap szabadság- vesztést kapott a 30 éves nyíregyházi Lukács Károly, neki le kell tölteni a büntetést, mert 1976-ban már egyszer megbüntették tartási kötelezettségének elmulasztása miatt. Akkor kifizette amivel adós maradt, azóta azonban nem fizet, állandó munkát sem vállal, s mostani adóssága már meghaladja a 24 ezer forintot. A foglalkozás nélküli Lukács fogházban köteles letölteni a hat hónp szabadságvesztést. Az ítélet jogerős. E két, gyermekeivel nem törődő apától sokkal súlyosabb cselekményért ítélte el a bíróság a 65 éves Jakocska Jenő nyíregyházi lakost. Az embernek a 15 évvel ezelőtt kötött házasságából két gyermeke született, de tavaly óta tűrhetetlen magatartása miatt külön él a családtól. Azóta naponta zaklatja volt feleségét, durván szidja két gyermekét, sokszor elzavarja a családot a házból, akik ilyen esetekben a szomszédban találnak menedéket. Jakocska brutális magatartása miatt gyakran kellett hívni a szomszédoknak a rendőrséget, de az idős ember magatartása semmit nem változott, viselkedésével gyermekei erkölcsi fejlődését gátolta, romlott tanulmányi eredményük. A bíróság ifjúság elleni bűntett miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte Jakocska Jenőt, de idős kora miatt a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.