Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET JJJ^jjjm^979. november 25. Tanulókézbe szelídült eszterga Trapézmenet és patrónus Ahogy a diák látja Gyakorlat az áruházban Az összehúzott szemöldök nem dühöt vagy ingerültséget jelzett, pusztán erősen összpontosított figyelmet. A fiatal fiú esztergált. A gép fölé hajolva állt, mozdulatai nyomán előbb finom fém- csíkocska pöndörült le az acéldarabról, majd éhesen belemart az anyagba az esztergakés. Pár másodperc, és kész is lett a munkadarab, kivette készítője a gépből, s a háta mögött lévő ládába helyezte. Ott már tucatszámra sorakoztak az iker egyformaságú zárókúpok. Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyárában kísérhettem figyelemmel egy Kokinda József darabig a fiatal fiú munkáját — hogy harmadéves szakmunkástanuló, azt tudtam, ám ha nem mondják meg előre, bizonyára kész szakmunkásnak vélem gyakorlott mozdulatai láttán ... Kokinda József Paposon ébred a hajnalokon, onnan indul a gyárba dolgozni — a faluból jár pár nála idősebb szakmunkással együtt ül buszra nap mint nap. Édesapja a Szamos menti Állami Tangazdaságnál dolgozik sertésgondozóként, édesanyja pedig háztartásbeli. — A bátyám autószerelő, s azt hiszem, az ő példája nyomán kerültem közel a vasas szakmához. Pontosabban: az esztergáláshoz. Nem bántam meg azóta sem, hogy az általános iskola után ezt választottam! Nagyon szép szakma. Tolómérőt emel föl, ellenőrzi a méreteket. Elégedettnek látszik az arca: minden rendben. — A legelső komolyabb munka, amit rám bíztak, egy csavar esztergálása volt. Megvallom, a méretekkel volt egy kis hiba eleinte, de aztán mégiscsak belejöttem ... A legnehezebb pedig ez- idáig a fojtókúp esztergálása volt. Ott bizony igencsak oda kell figyelni. Amit most csinálok, a zárókúp esztergálása, az ezekhez képest1 köny- nyű. Az ISG-ben Mátészalkán évente 35—40 szakmunkás- tanuló ismerkedik a szakma fortélyaival. Ebben az esztendőben 36 fiatalt foglalkoztatnak a tanműhelyben, illetve a „rendes” műhelyekben. Sarkadi Lajos, (aki egyébként maga is itt szabadult tíz évvel ezelőtt szerszámkészítő szakmunkásként) hivatalból „fújja” az adatokat: ő a személyzeti vezető az üzemben. — A tanulók nagy többsége esztergályos. Van mellettük pár villanyszerelő, hegesztő és lakatos is, de — munkánk jellegéből adódóan — az esztergályosok vannak legtöbben. Másodéves korukban kerülnek hozzánk, akkor a tanműhelyben ismerkednek a munkával. Harmadévesként aztán beállnak a termelésbe. Egy-egy idősebb szakmunkás a patró- nusuk. No, persze, az „idősebb” jelző egy kis túlzás, hiszen az egész gyárban alig találni koros embert... Akik okítják a tanulókat a gyakorlati fogásokra, pár esztendeje maguk is tanulók voltak ... Évente húsz új szakmunkás szabadul fel nálunk. Egy-két kivétellel itt is maradnak. Zömük arra a gépre kerül vissza, ahol tanulókorában volt... Imre István és Pólyák László Nagyecsedről jár Mátészalkára iskolába, illetve dolgozni. Szintén esztergályosok és harmadévesek — sőt azt is hozzátehetnénk, hogy Kokinda Józsefhez hasonlóan ők is igen szeretik leendő szakmáj ukat. (Érdekesség: Pólyák Laci bátyja ugyancsak autószerelő...) Odahaza a téesz műhelyében láttam először esztergát. Néha-néha benéztem, ugyanis vannak ott ismerőseim. Szívesen bámészkodtam a gépnél. És végül emellett Imre István döntöttem... — mondja Imre István. — Egyébként őszintén szólva nem pontosan ide készültem, ugyanis előbb szakközépiskolába jelentkeztem, de nem vettek föl. Viszont ma sem mondtam le erről: szeretnék továbbtanulni. A személyzetis bólogat. — Menni fog, Pista, nem félek, hogy kudarcot vallasz. Ha jól tudom, négyes tanuló vagy a szakmunkásképzőben ... Pólyák Lacit egy trapézmenetű anya esztergálása közben zavartuk meg, Imre István pedig egy esztergakésen dolgozott. Laci az üvegfalú kis irodából kiintve mutatta fiatal patronálóját: Virágh Sándort. — ö is fiatal, könnyen szót értünk. Ha új, eddig nem ismert darabon kell dolgoznunk, természetesen előbb elmagyarázza, mit hogyan ... — Nekem a patronálom, Popp László ugyancsak itt szerzett szakmát, méghozzá nem is túl régen — fűzi hozzá Imre Pista. — Nem felejtette el az „inaséveket”, úgyhogy jól kijövünk egymással. Pista egyébként szerényen Pólyák László elhallgatta, s csak Sarkadi Lajos únszolására mondta el, hogy az átlagosnál jobb a szakmájában, pontosabban a tanulásban. Másodéves korában ugyanis anyagismeretből megyei versenyen harmadik helyet szerzett, idén is számításba vették a szakmai versengésen! Attól függ a szereplése, hogy milyen vizsgamunkával tud kirukkolni félévkor... — Az esztergályos tanulóink munkáját figyelemmel kísérjük már a második évben is, és akik a legjobbak, ide kerülnek, a szerszámkészítő műhelybe. Az az igazság — mondja a személyzeti vezető —, hogy itt több lehetőségük van a tanulásra, fejlődésre. Mert hát kint, a termelésben dolgozóknál az idősebb esztergályosnak forintot jelent minden perc... Világos, hogy nem adhatja át annyiszor a gépét a gyereknek, mint itt, vagy mondjuk a téemkában, ahol más jellegű a munka. Közben az üvegfalon túl zúgnak a gépek. Amikor elköszönünk, a két fiú máris a gép mellett áll, villan a vaku, s a fotó elkészülte után alakulni kezd a trapézmenetű anya. Engedékenyen formálódik a fém a fiatal kezek irányításával. A gép, mely két éve még ismeretlen, izgalmas és félelmetesen bonyolult lehetett a fiúk számára, ma készséggel engedelmeskedik. Mintha érezné: pár hónap múlva „teljes felhatalmazással” rendelkeznek majd vele a ma még tanuló fiatalok. Tarnavölgyi György Jelenleg a kereskedelmi szakközépiskolások hetenként egy alkalommal a gyakorlatban ismerkednek a kereskedelem fortélyaival. A diákok az első 3 tanév ideje alatt három kereskedelmi szakmában tevékenykednek: élelmiszer, háztartási-vegyi és ruházati szakmában. Az utolsó tanévben visszatérnek az élelmiszer-kereskedői szakma „mélyebb tanulmányozására.” Az évenkénti szakmaváltás miatt a diákoknak évenként munkahelyet kell változtatniuk. A nyíregyházi Kelet Áruházban három árufőcsoport árusításával foglalkoznak, így az áruház minden osztályból egy-egy 6—7 fős diákcsoport gyakorlati oktatását és foglalkoztatását vállalja. Az áruházban a különböző osztályokon kijelölt gyakorlati oktatók az első perctől kezdve szakszerűen és gondosan — a legapróbb részletekbe menően — foglalkoznak a rájuk bízott diákokkal. Nagyon igyekeznek megismertetni és megszerettetni a kereskedelmet — többnyire sikerrel, ök azt vallják, hogy a kereskedelem nem szakma, hanem hivatás — és ezt nemcsak mondják, hanem a jó példát is mutatják. Próbálják „belenevelni” a diákokba. Az oktatást — a siker érdekében — minden gyakorlati oktató igyekszik szemléltetéssel színessé, változatossá tenni, így is elősegítve a kereskedelem megszerettetését. A Kelet Áruházban nagy a forgalom, mert az áruház Nyíregyháza központjában van és a környék közlekedése is jó. Ezért mi, diákeladók is több ismeretet, tapasztalatot szerezhetünk, mert (akárcsak a felnőtt dolgozók) mi Legtöbb szakmunkást — a főváros és Borsod után — Szabolcs-Szatmár megyében képeznek. A képzésben több, mint kilencezer fiatal vesz részt, s évente általában háromezren szerzik meg a szakmunkás-bizonyítványt. Az ipari szakmunkásképző intézetek egyre inkább megfelelnek ezeknek a követelményeknek. A nyíregyházi 107-es számú Mező Imre Ipari Szakmunkásképző Intézetben például — az egyre javuló tárgyi feltételek mellett — a személyi adottságok is megvannak az emelt szintű oktatáshoz. Az intéis foglalkozunk a vevőkkel. Ami igaz, igaz: többnyire csak a vevők egyénisége jelent újat számunkra. Az árusítási munka minden kereskedelmi szakmában ugyanazt jelenti. A különbség csak az árukban van, s így tanévenként mindig új árucsoporttal találjuk szemben magunkat. Az áru bemutatása, raktározása és kezelése szakmánként eltérő. Ezen a téren is kis gyakorlat után szinte mindegyikünk hamar feltalálja magát. A szakma nem igényel túl nagy fizikai megerőltetést, inkább magas szintű szaktudást. A diákok hangoztatják, hogy a legnehezebb az élelmiszer-eladói szakma. Ebben — azt hiszem — van is sok igazság. Ám nincs olyan szakma — főleg a kereskedelem területén — amit ne lehetne megfelelően elsajátítani. A Kelet Áruházban nemcsak tanév közben, hanem a nyári szakmai gyakorlat idején is szívesen fogadják a diákeladókat. Ez érthető is, hiszen a felnőttek ilyenkor veszik ki szabadságuk nagyobb részét. A szabadságukat töltő felnőtt dolgozókat a diákeladók — akik már tanulták és gyakorolták a szakmát — ha nem is teljes mértékben, de helyettesíteni tudják. így a nyári szakmai gyakorlaton a diákoknak több ismeretszerzésre van lehetőségük, mint tanév közben, mert huzamosabb időn át gyakorolják a szakmát. Mindent összegezve: a Kelet Áruház az eddigiek alapján nagyon jó gyakorlati munkahelynek bizonyult, s ezért minden évben sok diák szeretne az áruházban dolgozni. Krankovics Ilona, a nyíregyházi kereskedelmi szakközépiskola tanulója zetben tanuló szakmunkásjelöltek a közismereti tantárgyakból ma már ugyanazt az anyagot veszik át, amit a gimnáziumok elsőmásodik osztálya ad. Van lehetőség a továbblépésre is. Három éve működik már az intézeten belül a szakmunkások szakközépiskolája, több száz tanulóval, de még ennél is több a jelentkező. Ugyanis akik ezt elvégzik, azok bármely egyetemre jelentkezhetnek. Az első érettségi bizonyítványokat az idén adták át. „Tréfák” és tanulók Milyen a jó tréfa? A halhatatlan Charlie Chaplin szerint, ha az emeleti ablakban fagylaltot esztlnk, s az lehull az utcán terpeszkedő, fölényes, nagy kalapú dáma fejére, ez jó geg. Ha azonban egy szomorú, kiszolgáltatott ember fején toccsan, ezen senki sem nevet. Az a tréfa, melyben az egyik fél mulat, a másik sír, általában nem tréfa. A kérdés: milyen színű a fehér csempe? Alkalmasint lehet szellemes, mulatságos, vidámságot fakasztó. Amennyiben azonban a kérdezettet a mínusz tlzenvala- hány fokos hűtőkamrába zárják addig, amíg a fehér csemprt nem hajlandó zöldnek látni, ez akármi, csak nem tréfa. Az eset jó esztendeje történt, s most azért hozakodok elő vele, mert számomra ez volt íz első ilyen jellegű hír — azután követte több is —, s meglehetősen megdöbbentőnek bizonyult. A gyerek, akit a hűtőkamrába zártak, hentes Ipari tanuló volt. A bolt vezetői szabadították ki szorult helyzetéből, véletlenül vették észre. Aki bezárta, hentes volt. Épp javító-nevelő munkára ítélt, mert előző helyén, ahol boltvezetőként dolgozott, sikkasztott. A büntetést a nagy élelmiszer-áruházban töltötte, s közben „nevelgette” az ipari tanulókat. Eszre se vették, hogy valami jogellenes, mondjuk erkölcstelen dolog történik. A hentes még a bíróság előtt Is azt mondogatta: „azért ütöttem a gyereket, n??rt a kezem alatt volt, s nem csinálta, amit mondtam”. Sőt: a gyerekek se panaszkodtak, mert hát azt hitték, az efféle túlkapások vele járnak a dologgal, mármint hogy valaki „Inas”, ipari tanuló. Nagyon szomorú dolog ez. Csakúgy, mint a többiek véleménye, hogy „mi se haltunk bele egy koklba, egy nadrágon billentésbe”. Az eset óta újra és újra hallom az efféle történeteket. Az még nem fáj — legföljebb megalázó —, ha a gyereket nikkelezett szemmértékért küldik el a szomszéd telepre. Viszont amikor beszappanozzák a kalapácsa nyelét, az már ennél sokkal több és sokkal veszélyesebb. Ahogy adott esetben az Is lett, mert az elro- pülő kalapács balesetet okozott. Amelyért ráadásul majdnem a „gondatlan" ipari tanulót tették felelőssé. Az a „mester” sem értette, hogy miért mondtak föl neki, aki nem tett mást, mindössze tréfából, meg kicsit méregből ráültette „inasát” a forró kályhára. Mielőtt bárki ellenvetést tenne, sietek leszögezni: biztos vagyok benne, hogy az ipari tanulók között is akad nagy csirkefogó, link, lusta gyerek. Sőt, az is elképzelhető, hogy nagyon idegesítő tud lenni az ügyetlenség, nyámnyilaság, értetlenség. Mindez azonban nem ok az ön- bíráskodásra, sem pedig a néhány év, az idősebb kor, a nagyobb tapasztalat jogán a fölényeskedésre, lelki és testi megalázásra. Mi se haltunk bele — mondják ilyenkor. Nem. Csak olyan emberek, olyan dolgozók lettek, amilyenek. S ha azokat a fiatalokat, akik több-kevesebb kedvvel, de mégiscsak érdeklődéssel, némi szeretettel — azt már ne is említsem, hogy néhányan talán megszállott hivatástudattal — szakmát Választottak maguknak, Ilyesmi fogadja a munkahelyen, mi lesz belőlük? A negativ élmények, rossz emlékek egyszer és mindenkorra megkeserítik a munkát. Lehet, hogy az, aki ma veri, hűtőkamrába zárja az „Inast”, maga ugyanígy járt annak Idején. Ez azonban nem mentség arra, hogy a következő nemzedéket is épp ilyenné akarja tenni. Ez a módszer, épp úgy, mint az „inas” kifejezés, ideje lenne, hogy Idejét múlttá váljon. Érettségiző szakmunkások Sz. p. Politikai műveltségi vetélkedő a 107. sz. szakmunkásképző intézetben (Fotó: Jávor) lOlLlDlAlLlAl
