Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
KH VASÁRNAPI MELLÉKLET Könyvtári segítség a helytörténeti kutatáshoz Újságok mikrofilmen Néhány esztendeje megyénkben is örvendetesen fellendült a helytörténeti kutatómunka. Különösen sokan érdeklődnek az új - és legújabb kor, főként a munkásmozgalom-történet helyi eseményei, folyamatai iránt. E korszak — közelebbről a XIX—XX. század —' történeti forrásai között kiemelkedő szerepe van a sajtóanyagnak. A helyi újságok kutatása azonban még ma is jelentős akadályokba ütközik. Egy részük — főleg a két világháború közötti időszak megyei napilaptermése — egyáltalán nincs meg a város könyvtáraiban, vagy ha megvan, akkor nagyon hiányosan. Ebből következik, hogy kutatásuk csak nagy utánajárással — budapesti utazásokkal, hosszadalmas könyvtárközi kölcsönzéssel — valósítható meg. További probléma, hogy az újságpapír élettartama meglehetősen rövid: hamar megsárgul, majd töredezni kezd, azaz egy idő után használhatatlanná, olvashatatlanná válik. Olvasás eredeti méretben A technika jóvoltából ma már mindkét akadály elhárítható a kutatás útjából. Az Országos Széchenyi Könyvtár a fontosabb magyar (fővárosi és vidéki) újságokról mikrofilmet készít, és ezekről a tekercsekről a könyvtárak ún. olvasófilmeket rendelhetnek. Szinte felbecsülhetetlen előny, hogy a mikrofilm elvileg korlátlanul sokszorosítható, vagyis másolatai bármennyi példányban előállíthatok, az ország bármely pontján megszerezhetők, egy-egy napi- vagy hetilap évfolyamai, számai a könyvtárak — és az olvasók — számára bármikor hozzáférhetővé tehetők. Jelentős újítása az OSZK mikrofilmlaboratóriumának, hogy a hírlapokról készített filmeket tájékoztató feliratokkal látja el. Ezek az ún. előzékek, a mikrofilmre vett hírlap első tekercsén a cím egészéről, az egyes évfolyamok előtt pedig az adott évfolyamról adnak tájékoztatást. Közlik, hogy a film a hírlap mely számait tartalmazza, feltüntetik az egyes számoknál előforduló rongáltságot, csonkaságot, a hiányzó számokat, tehát mindazt, amit az olvasónak tudnia kell ahhoz, hogy munkáját eredményesen végezhesse. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a mikrofilmek — amelyek szabványméretben készülnek és azonos méretű dobozokban kerülnek forgalomba — az eredeti dokumentumhoz képest elenyészően kicsiny helyet foglalnak el. (Egy kocka 3,5x2—5 cm, egy tekercs kb. 30 m.) Természetesen, a mikrofilmek használatához szükség van egy leolvasó készülékre, amely olvasható (közel az eredeti) méretre nagyítja ki a felvételeket. A helytörténeti kutatómunka fellendülése és még inkább kiszélesedése szükségessé tette, hogy a megye közművelődési könyvtárhálózatának központja, a Móricz Zsigmond megyei Könyvtár is kiegészítse helyismereti gyűjteményét mikrofilmekkel. Újságok 1867-től A mikrofilmek vásárlását 1972-ben kezdték meg. Több éves beszerzési tervet dolgoztak ki, figyelembe véve pénzügyi lehetőségeiket és a helytörténeti kutatás szükségleteit. A felszabadulás előtti sajtótermékek közül elsőként a Nyírvidék mintegy 52 évfolyamának (1880—1933) másolatát vették meg. Majd megkapták a jogutódjaként megjelent Szabolcsi Hírlap (1933—1934) és a Nyírvidék Szabolcsi Hírlap (1934—1944) tekercseit. Később mikrofilmezésre került néhány érdekes lap, mint a Nyír (1867—1872). a megye első hírlapja, a Sza- bolcsvármegye (1907—1917), a megye első napilapja, továbbá a Kisvárdai Lapok (1888—1919), a Kisvárdai Friss Üjság (1911—1916), a Mátészalka (1890), a Mátészalka és Vidéke (1893— 1912). a Szabolcs (1872—1876) és a Szabolcsi Hírlap (1898) évfolyamai. Az ellenforradalmi korszak hivatalos politikájának, a helyi kormánypárti erők tevékenységének, továbbá a jobboldali törekvéseknek a megismeréséhez nélkülözhetetlen forrás a Nyírvidéken kívül a Felső-Szabolcs (1929—1938), a Kelet-Ma- gyarország . (1931—1934) a Szatmár és Bereg (1923— 1944) és a Tiszavidék (1928— 1930, 1936—1939). A harmincas évek helyi irodalmi, művészeti életéről sok-sok ismeretet nyújt a Forrás (1933—1934), a Hármashatár (1938—1939) és a Szabolcsi Szemle (1934—1944) mikrofilmtekercse. Á felszabadulás utáni lapok A felszabadulás utáni újságok közül kimagasló történeti forrásértéke és az olvasók nagy érdeklődése miatt a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja helyi napilapja, a Magyar Nép (1945—1949) és a folytatásaként kiadott Nyírségi Magyar Nép (1949), Nyírségi Néplap (1949—1950), Szabolcs-Szatmári Néplap (1950—1951) mikrofilmjeit vásároltuk meg. Gyűjteményünk értékes darabja a Magyar Kommunista Párt kisvárdai hetilapja, a Szabolcsi Szabad Nép (1945— 1946) másolata. Felvétel van a Szociáldemokrata Párt helyi napilapjáról, a Nyírség-ről (1946— 1948). A Szabolcsi Kis Üjság — a Független Kisgazda Párt napilapja — 1946 és 1947 között jelent meg. Hiánytalan sorozat — eredetiben — sehol sincs belőle a városban: tehát mikrofilmje hézagpótló. Teljes a Szatmár— Bereg Népe cimű mátészalkai demokratikus hetilap két és fél évfolyama (1947— 1950). Sajnos nincs felvétel Szatmár—Bereg vármegye parasztságának hetilapjáról, a Szatmári Parasztújságról (1946—1947). A megyei könyvtár mikrofilmállománya jelenleg a felsorolt újságok másolataiból áll. A kutatók a nyitvatartási időben (kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken 9—19 óra, szombaton 9—17 óra között) használhatják a fentebb ismertetett filmeket. O. Sz. te az albérleti szobába, kávét ittak, megcsókolta és utána elköszönt. Csók közben az ujja hegyével megérintette a halántékát. — Tudod, milyen egyszerű az élet? — kérdezte akkor. — Milyen? — Pofon. Én mondom, pofon egyszerű. — Ahogy vesszük! Nekem például elég komplikált, ott a pénztárgépnél. — Te drága kis barikám — igen, így mondta. — Éppen ott a legegyszerűbb az egész. Ütsz vagy nem, ennyi az egész! Kacagtak, a fiú erősen magához ölelte s még ekkor is nevettek, forogtak s még megittak egy-egy pohár vodkát. — Tehát egyszerű az egész! Majd én megyek a sok cuc- cal és te csak minden második árut ütöd be a gépbe. Slusz, passz, ennyi az egész. — Ne marháskodj, ez őrültség, nem gondolod? Pontosan emlékszik, az este ő ezzel zárta le a váratlan csevegést. Arra is tisztán visz- szaemlékszik, hogy ezután hidegebbnek érezte a fiú száját. Most itt közeledett a sorban, fehér fogsora már mesz- sziről kivillant. Jobb kezében nyakig megrakott kék kosár nehezedett, alulról háromcsillagos konyak nyaka tűnt elő. Még két vevő és aztán következik a fiú. Elza nyakán parányi gyöngycseppek fénylettek. Már szinte a fiú lélegzését is maga körül érezte, mintha újra a halántékán bizseregtek volna az ujjhegyek. Kétszer a billentyű mellé ütött, zavartan elnézést kért a vevőtől, aztán vigyázott minden mozdulatra, nehogy elárulja magát. Következett a fiú. — Kézcsókom szépkislány. Hirtelen nem tudta, mit feleljen. — Jó ... jóestét. Ragyogott a fehér fogsor. A fiú felemelte kosarát a pénztárpultra, előrébb tolta és felkínálta, hogy segít. — Köszönöm — mondta Elza. Kenyér, húsz deka felvágott, két csomag ropi, konyak, szalvéta, egy üveg világos sör, zacskóban paradicsom, doboz cigi és gyufa, az annyi mint... — Ez egy vagyon, drágács- kám! — mondta a fiú és újra kivillogtatta fehér fogsorát. Percekig jóformán azt sem tudta, mit pötyög le az ujjaival. Azt érezte, zuhanni kezd egy szakadék mentén, s hiába kapaszkodik, erőtlen a szorítása. A konyakot szándékosan nem blokkolta. Este kopogott a fiú. Beengedte. Felbontották a konyakot, vizespohárból ittak, aztán ropit őröltek a fogaik között. Két nap múlva negyedkilós kávé, majd ezután arcvíz, Fabulon-krém, Egri bikavér, Szürkebarát és négy doboz szardínia következett. Feri úr általában csak zá- zás előtt került elő, s akkor már ismét mosolygott, jelezvén, hogy harag és sértődés nélkül akarja zárni a napot. Azon a pénteken váratlanul került a kijárat elé a főnök. Elza csak azt látta, hogy segít a vásárlóknak cekkere- ikbe rakni az árut. Akkor már túl volt a fiú a pénztáron a Szürkebaráttal. Elza rosszat sejtvén leste a főnök minden mozdulatát s valósággal meghűlt benne a vér, amikor két vevővel ki- pakoltatta az árut a csomagolópultra. — Elnézést hölgyeim, rutinellenőrzés ! A fiú kis műszálcekkerét visszagyömöszölte a zsebébe és megindult az ajtó felé. Két idősebb hölgyet udvariasan maga elé engedett, felkínálván segítségét a cipekedés- ben. Előzékenyen tette a vizsgálópultra az idősebb nő kosarát, majd magától értetődő természetességgel kérte meg a főnököt, hadd vihesse ki kosarában az árut a kocsiig, mert, hogy a felesége bízta meg a bevásárlással, s nála természetesen semmilyen táska nincs. — Ez csak természetes, kérem. Parancsoljon! A fiú kisétált, kezében a kosárral. Elza azóta sem látta. Angyal Sándor Gégény M ondják: nagyon nem mindegy, hogy az idegen melyik irányból érkezik Gé- génybe, de az se, hogy milyen időben, mert amikor a homok már eső után sír, a lá- pos réteken még szotyog a víz. Az átutazó nem visz innen emlékeket, csak a nagyon idősek emlékeznek még a századforduló táján lebontott fatornyos templomra, ami a falu egyetlen műemléke lehetne. Pátroha, Dombrád, Demecser, a szomszédok mind nagyobbak, de a kicsinység se tette, hogy fogyó falu legyen. A lélekszám nem változik, 2300- an élnek itt. A történelemkönyvekben sem íródik külön lap Gégényről. A dúlások, háborúk átvonultak itt, és mindig csak annyi pusztítást hagytak, hogy újrakezdeni legyen érdemes. Különöst mégis őriz a község. A református parókián Berencsi Géza tiszteletes úr kézírásos könyvecskét mutat. A helyi egyház történetét írta a kilencszázas évekig egy rég porladó másik tiszteletes. És van egy másik; ugyanígy kézzel írt könyv is: ezt úttörők írták, a falu új történelmének jeles eseményeit összegyűjtve, ezekből építve hidat a máig. — Valamikor — meséli Berencsi Géza — járta ezt a falut török is, német is. Amikor aztán pusztulóban volt az ember, hozattak népeket idegenből. Ruszinokat, és románokat is. Az idegenek pedig belenőttek a faluba. Kenyeret adóként fogadta az őket, de aki megszolgált ezért a kenyérért, annak otthont adott. Azt már az úttörők történelemkönyve mondja el, hogy a felszabadulás után nagyon meggyorsult itt az élet. Nem volt igazi nagybirtok, de volt több négy-ötszáz holdas birtok, az egyháznak is volt háromszáz holdja. A földosztás ruszinnak, románnak, magyarnak egyformán százados éhségére felelt. A mai Gégényről viccelődve mondta a presszó vezetője, hogy a fiatalok között alig van már olyan, akinek szülőfaluja lenne Gégény, hiszen sok éve már, hogy Kisvárdán, vagy Nyíregyházán születnek a gyerekek. Szó még a szülőfalu, de ki kell cserélnünk valami pontosabbra hamarost, mert egy kései történész még azt találná hinni, hogy manapság a falukban már nem is születtek gyerekek. A tanács elnöke, Pivanyik Sándor, őszintén beismeri, hogy a gégényi egyház történetét nem ismeri, de azt igen, hogy hajdan ennek a falunak a káposzta segített a boldoguláshoz. Ma káposztát már a háztáji földeken se nagyon termesztenek, kiszorította azt a jól fizető kender. Az állattartás is inkább csak a múlt. A családokban, szinte mindenütt van eljáró dolgozó is. Vagy a férj dolgozik a Pátrohával közös termelőszövetkezetben, vagy a feleség. Utóbb már egyre gyakrabban visszajönnek fiatalok is. Igaz, hogy az általános iskola végzős osztályaiból alig egy-két gyerek van, aki nem tanul tovább, de az is, hogy a termelőszövetkezet szakemberéhsége nagy. Szívesen épít a faluban az is, aki Kisvárdán, Demecserben, vagy Nyíregyházán dolgozik, ötszázhatvan eljáró dolgozója van a községnek. Heti ingázó már alig van közöttük, jóllehet korábban az volt a jellemző. A környék iparfejlesztése megtartja már az embereket, sokat vissza is hozott. A falukép, és ezt ne vegyék zokon tőlem a gégényiek, nem jellemző Gégény re, hanem egyszerűen a mai magyar faluk többségére jellemző. Az utóbbi húsz évben a házak többsége kicserélődött, vagy átépült. Egyrészt az emberek igényei, másrészt a lehetőségei nőttek. A típustervek (jóvátehetetlen hibáink egyike ez) nem őrzik meg a tájak egyéniségét, és bármennyire gazdagodást jelentenek a sátortetők alatti fürdőszobák, veszítünk is az egyforma tetőkkel. Olyan falu ez, mint nagyon sok másik. Idős, megfáradt emberekkel (harminchat rendszeres szociális gondozottjuk van, de öregek napközi otthonát nem terveznek most, mert nincs miből), gyerekekkel (iskolájuk szép van, a tanyákról, ahol 180 lélek él, autóbusz hordja a gyerekeket), fiatalokkal (az elárvult tanyai iskolában ma ifjúsági klub működik). Változtak az igények, és ezeket a változó igényeket kísérli meg kielégíteni a falu. Nem könnyű feladat ez, hiszen a község fejlesztési alapja mindössze 125 ezer forint évente. Elképzelhető, hogy ebből nehéz kigazdálkodni a szükséges járdát, félretenni a vízműre, adni fiatalnak és idősnek egyformán. Ebből az egy forrásból mindezt megoldani nem is lehetne. Gégényben jó partner a termelőszövetkezet, az segít az óvoda és a napközi konyhájának nyersanyagellátásában, de adott esetben a társadalmi munkához adott gépekkel is, a termelőszövetkezet támogatja a sportkört és a kultúrházat. Alkalmanként segít a megye is, két év alatt kétmillió forintot kaptak a belvízrendezésre, de mindig és mindenben segít a lakosság is. Tavaly plédául 160 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek járdaépítésnél. Az érdekessége ennek, hogy két, a faluból eljáró vízügyis brigád négy munkanapot adott a járdához, és természetes itt az is, hogy az óvodájukat egy Demecserben dolgozó brigád patronálja. A község, amelynek történelme az volt, hogy újra és újra építette önmagát, ma is képes megtartani az övéit. Az iskola mellett az úttörő sportpark, az óvoda mellett a gazdag játszótér, a két kis és két nagyobb élelmiszerbolt árukészlete mind egy-egy magyarázat, hogy miért jönnek ide vissza a fiatalok. Városban, vagy nagyobb községekben élőknek talán érthetetlen hogy Gégényben nem kevés büszkeséggel emlegették: a pátrohaiak is idejönnek a borbélyhoz, mert itt kettő is van, ott meg, hiába na- gyohb Pátroha, egy sem. A tanács mégis elégedetlen. Ujjain számolja az elnök, hogy nincs a faluban suszter, nincs szabó és kovács is kellene, de ahhoz, hogy egy suszter megtelepedjék, már túlságosan gazdag a falu. Hamarább lökik el, mint javíttatják a cipőt. Elővettük a falugyűlések, tanácstagi beszámolók jegyzőkönyveit. Ezekből nemcsak az derül ki, hogy milyen jó viták zajlanak ott, hanem náplót lehet írni a most sürgető gondokról is. Sok helyre kellene járda, a néhány év előtti bekötő út építését emlegetik sokan, mert az állomási útra nagyon ráférne a javítás, és annak a bekötő útnak az építésekor, három éve, bebizonyosodott, hogy jó feladathoz könnyen mozgósíthatóak itt az emberek. Több mint négymillió forint értékű társadalmi munkát végeztek akkor, harmadikok lettek ezzel a megyében, és az önmaguknak adott ajándékhoz, jutalomképpen a megye is tett százezer forintot. Persze ilyen nagy, az egész községet megmozgató feladat a vízmű építése lesz majd 1981-ben. Demecser, Kék és Gégény épít majd együtt, és ha készen lesz a vízmű, akkor érnek el oda, hogy igazán mai falunak mondhassák magukat. Járván a község utcáit, beszélgettem múltról, jelenről, jövőről és egyre azt kerestem, hogy mi az, ami itt, ebben a faluban a legkülönösebb, mi az, ami rájuk a legjellemzőbb? Estézős, hosszú beszélgetésekben érdekes lenne persze keresni, hogyan ölelkezik, hogyan forrt össze itt a távoli tájakról hozott kultúra, de legtöbben már a hajdani telepítésekről sem tudnak. Hallani még néha borzongós lápi meséket, idősek bizonygatják, hogy láp van a templom dombja alatt is, mert azt a dombot a nyírségi szél ajándékba adta a falunak valamikor, hogy boldoguljon ezen a próbálós földön, de a mesék fogynak, és talán nem is baj, hogy a falu mai önmagát szereti. Van viszont valami, ami igazán különös itt: az ember úgy szokta meg, hogy egy-egy kisközség tisztségviselőit a pedagógusok között keresse. Itt kevés a férfipedagógus, de aligha ezen múlik, hogy az eljárók is nagy szerepet kapnak Gégény életében. A kultúrház vezetője, Tenkely József vasutas, Záhonyba jár. Öt dicséri, hogy a kul- túrházban mindig történik valami, hogy a termelőszövetkezettel közös énnekaruk már nevet szerzett magának. A Hazafias Népfront titkára, Bállá Gyula, MÁV főtiszt, az elnöke, Szilágyi Zoltán, a pátrohai termelőszövetkezet üzemegység-vezetője. Sokdolgú ember a község párttitkára is: Szabó József, a termelőszövetkezet brigád vezető je. Az élet más és más területén dolgozó emberek tesznek egyvalamit egyformán: szeretik a falut. G égényben nem áll meg a turista, az áthaladó egy rendezett kisközségre emlékszik, de jól érzi magát ritkán erre tévedő idegen. Ajándékul Gégényben egy almát kaptam, bizonyságként, hogy nemcsak kötött, püfők földek, hanem homokon termő gyümölcsösök is vannak erre, hogy sokarcú a táj, és talán ezért a sok arcáért is szereti annyira a rajta élő ember. Bartha Gábor MEGYÉNK TÁJAIN 1979. november 25.
