Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-25 / 276. szám

1979. november 25. o Hegedűs László nyírbátori bemutatkozása Tárlat a múzeumban Hegedűs László festőmű­vész, grafikus bemutatkozá­sának lehetnek tanúi a nyír­bátori múzeum látogatói. Hegedűs László művészeté­ben a művész fogékonysága és a látható világ formái között állandó kapcsolatot találunk, ö a természettel szemben téljesen elfogulat­lan, azzal minden egyes ta­lálkozása új. Mindegyik mű­vével a természetből merített friss motívumokból sajátos formái által új és váratlan szintézist alkot. Az emberi test büszkén foglal helyet a grafikáin szereplő formák repertoárjában. Mégis em­lékeztetnünk kell arra, hogy Hegedűs mindenkelőtt festő. S mint ilyen, teljes látásra törekszik. A tájkép iránti ér­deklődése fontos kiegészítőül szolgál az emberi formák ta­nulmányozásához. Az utóbbi vész gondolatainak, hangu­latainak fejlődését és kris­tályosodását. Ahogy a külön­böző kategóriájú művek elénk tárulnak — aktok, táncosok, portrék stb. — egyre inkább rájövünk egy mély kapcsolatra a közeg és a választott alapgondolat kö­zött. Hegedűs grafikáinak egyedi, személyes világához, a bennük rejlő gondolatok­hoz és érzésekhez a kulcs formáinak megértésében van. Nincs rá szabály, vagy módszer, melynek segítségé­vel feltárhatnánk az e for­mákban lévő gondolatokat. Egyszerűen csak éberen kell figyelnünk belső rendjük jel­zéseit, és fogékonyaknak kell lennünk a sugallt asszociá­ciók iránt. Hegedűs tájképei a meg­Női portré kölcsönösen gazdagítják egy­mást. Az élő formák anató­miájának hű, érző megalko­tására törekszik. Elemző haj­lama leginkább akt-tanulmá­nyain jut kifejezésre. Átfo­góan vizsgálva Hegedűs női aktjait, feszültséget veszünk észre a forma élénk és kö­nyörtelen ábrázolására való törekvés és a nőiesség lírai megörökítésének élvezete között. Ez az ellentét, mely a művész két egymással szem­ben álló oldalát mutatja, úgy érezzük, művészetének erejét és drámaiságát tükrö­zi. A táncos téma már 1940 óta foglalkoztatta, majd mindvégig munkássága fo­lyamán. Ilyen témájú művei kevés kivétellel rajzok, mert ezzel tud a legspontánabbul és legközvetlenebbül kifejez­ni. Hegedűs grafikái között van számos metszet és rajz, mely kifejezetten portréta­nulmány. Ezeken szakít mű­Tájkép erőteljes, tiszta körvonalait tájképeinek színei és gazdag változatosságú szerkesztése ellensúlyozzák. Festői látásmódja gyakran elutasítja a szín korlátozott szerepét a grafikában. Sok nyomatán a színek elvegyül­nek és végigsuhannak a fel­színen, dacolva a vonalak határaival, kitérve megérté­sünk elől. Hegedűs nyomata­it folytonos, nyugtalan han­gulati mozgások jellemzik. Ez vegyül a felület hatásai­ban rejlő konfliktussal, hogy fokozza művészetének drá­mai, varázslatos dolgokat felidéző erejét. Mély kapcsolata a fákkal, a tengerrel — zárkózott ter­mészetéről árulkodik, arról, hogy szenvedélyesen ragasz­kodik a magányos ember ál­modozásaihoz. Művészete visszatérő formái — hosszú, könnyed gótikus templom- tornyok, lágy, rezgő lombú fák, vagy egy táncos karcsú teste — azt mutatják, hogy a formáit szinte anyagtalanná akarja változtatni, felszaba­dítani szellemüket. De ezt a törekvését rend és korlátok közé szorítja. Így grafikái költőiséggel teli, felidéző erejű művek. A tájképek azokba a főbb hangulati szférákba vezetnek minket, melyek grafikáit egészükben véve is áthatják. Az emberi formákat ábrázo­ló alkotások felfedik a mű­foghatatlan, nyugtalan fel­szín iránti szeretetéről árul­kodnak. Grafikái közül a táj­képek legtöbbje fametszet. Dráma és merészség van ab­ban, ahogy ezt a kemény és ellenálló anyagot a művész aláveti akaratának. A leg­fontosabb a vonal, mellyel Táncos pár megélénkül fametszeteinek felülete. Ahogy a vonalakkal dolgozik, elárulja, hogy az anyag mestere. Hegedűsnek a tájkép és az emberi formák ábrázolása terén szerzett tapasztalatai vészete valamennyi fő visz- szatérő témájával, és kizáró­lag egy-egy különálló arc ki­fejezőkészségére koncentrál. Mesterien örökíti meg egy száj jellegzetes görbületét, a szemek legfinomabb mozgó részecskéit. Mert ezek — a szemek és a száj — egy arc legmozgékonyabb részei, leg­inkább befolyásolva annak kifejezését. A portrék leg­többje a felnőttkor küszöbén álló fiatalokról készült. Több metszete az életké­pek kategóriájába tartozik. Az emberi létet különböző aspektusokból vizsgálják: az ember munkája, szabad ide­je; hite, szenvedése, magá­nyossága érdekli. Mindegyik ilyen tárgyú képe fekete-fe­hér fametszet, ez a legmegfe­lelőbb erős érzelmi tartalom kifejezésére. Életkép Dr. Szalontai Barnabás Á pedagógus felelőssége Egy nemzetközi tanácskozás margójára N ovemberben Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Nevelés- tudományi Tanszékének szervezésé­ben egyetemi, főiskolai oktatók és más szakemberek tanácskoztak a pedagógus sze­mélyiségének formálásáról és a hivatásra nevelés kérdéseiről. Részt vettek a tanács­kozás munkájában szovjet, lengyel, bolgár és német küldöttek is, akik saját tapaszta­lataik közreadásával járultak hozzá a téma sokoldalú megközelítéséhez. Mind a plená­ris üléseken elhangzott előadások, mind a szekciókban kifejtett vélemények (összesen mintegy 60 felszólalás) egyértelműen meg­fogalmazták: az oktatás-nevelés egyik leg­fontosabb tényezője a pedagógus személyi­sége. Ezért igen nagy a felelősségük a hi­vatásra nevelés folyamatában a pedagó­gusképző intézeteknek, majd a szakma gya­korlása során a tanügyigazgatásnak, az is­kolavezetésnek, s mindazoknak, akik a pe­dagógusok továbbképzését szervezik, irá­nyítják, orientálják. A problémakör áttekintése jelezte a ne­velőmunka fejlesztésének aktuális kérdé­seit, a pedagógiai és pszichológiai tárgyak oktatásának korszerűsítési igényeit, de szó­ba kerültek az új alapdokumentumok, a képzés és továbbképzés viszonya, s a peda­gógusszerep jövője és mai gondjai is. A vita egyik tanulsága, hogy különös hangsúlyt kapott az értelmiségi magatartás felelősségének körvonalazása. A másokat befolyásoló értelmiségiek sorában első he­lyen a tanítók, tanárok állanak, akiknek etikai magatartását néhány speciális vonás is jellemzi. Az egyik ilyen, hogy a pedagó­gusnak, aki személy szerint is felelős a ne­velés folyamán a társadalmileg meghatáro­zott eszmények, nevelési ideálok megvalósí­tásáért, magánéletében is érvényesítenie kell azokat az etikai normákat, amikre az ifjúságot neveli. A szó és a tett egységének teljes azonosulása híján e pályán csak bel­ső konfliktusokkal, vagy megalkuvással le­het élni. A másik fontos jellemzője a pedagógus etikának, hogy egy nevelő egész életét a „fórumon” tölti. A katedrán állva minden szavát, tettét, magatartását, reagálását he­lyeslő vagy bíráló megjegyzések kísérik. Egész egyénisége állandó jelleggel társadal­mi kontroll alatt áll, s maga az a tény, hogy hosszú időn keresztül — lényegében egész pályáján — közvetlen kapcsolatban van az ifjúsággal, rajtuk keresztül a szülők jelen­tős rétegével, közvetlenné és mindennapos­sá válnak társadalmi kapcsolatai. Hallgatva a felszólalókat, a kritizáló- kat és az elismerőket, az érzelmesen naiva­kat és a drámai hangon fogalmazókat, fel­villantak a pálya presztízsének nyomasztó gondjai, az elnőiesedéssel együttjáró magá­nyos értelmiségi nő nemcsak az irodalom­ban és a színpadokon megjelenő torokszo­rító figurái, hanem a megoldatlan érzelmi élet hálójában naponta vergődő, „a valaki­hez tartozni kell” szellemi meszaliausz kár­vallottjai. Voltak, akik úgy fogalmaztak, hogy minderre jobban fel kell készíteni a jövő pedagógusait. Az egyetemek, főiskolák ki­képzési felelősségének eredménye a felké­szült, a társadalmi elvárásoknak maradék­talanul megfelelni, a nevelést a közösség­ben és a közösségért végezni tudó pedagó­gus legyen. A pedagógus személyiségfej­lesztésében mindenekelőtt óriási szerepük van azoknak a nevelőközösségeknek, ahová a fiatal pedagógusjelölt kerül. Egy segítő­kész, magas eszmeiségű, korrekt tantestület ki tudja bontakoztatni a pályakezdők am­bícióját, át tudja segíteni őket a pedagógiai tűzkeresztségeken, s képes helyes irányba befolyásolni munkájukat, magatartásukat. Olyan légkört kell teremteni, hogy min­den pedagógus az önképzésben és a szerve­zett továbbképzésben való részvételét fon­tos feladatának tekintse. Ez pedig csak ak­kor sikerül, ha következetesen elemezzük a pedagógusok munkáját, hivatástudatát, vizsgáljuk ideológiai-politikai érzékenysé­güket, közérzetüket, etikai állapotukat, ki­tapintjuk a munkavégzés és az egyéni prob­lémák arányát, érdeklődési köreiket, álta­lános műveltségüket, pedagógiai, pszicholó­giai felkészültségük színvonalát, elemezzük a pedagógiai gyakorlat elméleti megalapo­zottságát) leválasztjuk az ösztönös eljárá­sokat, felmérésekkel és egyéb felügyeleti módszerekkel értékeljük a nevelés, oktatás hatékonyságát, a neveltségi szintek vizs­gálata és a teljesítményképe-, tudás elem­zése révén. E gy tanácskozás — még ha nemzetkö­zi is — akkor éri el igazán célját, ha a megvitatott probléma kapcsán so­kan képesek arra, hogy tovább gondolják a feladatokat, megfogalmazzák a célkitűzése­ket és keressék a megvalósítás legjobb út­jait. Ettől a tanácskozástól joggal várhatjuk el mindezt. Hatása — hisszük — túllép a vendéglátó egyetem falain, s hasznos út­mutatása hozzájárul a pedagógus személyi­ségének pozitív, társadalmi igényeink sze­rinti formálásához. Csermely Tibor, a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatának titkára Szürkebarát Befűzte a papírtekercset a pénztárgépbe, a kispárnát elsimította a forgószéken, le­ült és végignézett a szemköz­ti gondolán. Alig múlt kettő. Most még nincs forgalom, legfeljebb az unatkozó dezo­dordámák sétálgatnak pult­tól pultig, kísértetik magu­kat végig a soron Feri úrral, a főnökkel, aki persze rühel- li ezeket a vénülő nőket, de­ltát ők hozzák a bevételt és a forgalom, ugye, azért az sem utolsó. Meg ki a fene tudja, hogy melyik szalma­hajúnak mi a férje! Az pe­dig egyáltalán nem hiányzik egy ilyen ABC-főnöknek, hogy valamelyik fejes pa­naszt tegyen rá a központ­ban. Pedig Feri úr rémsége- sen unja valamennyit. A leg­szívesebben mindig itt állna, emellett a pénztárgép mellett és le sem venné a szemét az ő comjáról, merthogy őt már csak így szokták meg a ked­ves vevők: a mini alól kilát­szik a feszülő combja, egé­szen a harisnyanadrág sű- rűnszőt csíkjáig. — Csókolom Elzácska! — Jónapot, főnök! Most is menetrendszerűen érkezett Feri úr, s egy kicsit ottfelejtette a tekintetét a rö­vidre vágott fehér köpeny alsó vonalán. — Kezdünk? — Igen, kezdünk, főnök elvtárs! Elza jól tudja, hogy Feri úr rémségesen haragszik, ha főnöközik, mert végülis nem sokkal múlt harminc és ráa­dásul még nőtlen is volt. De- hát istenkém! Akinek egy­szer vezetői poszt jutott, az már magával cipeli a tisztes távolságot, ha akarja, ha nem. — Jól néz ma ki, Elzácska! — Igazán? Köszönöm, fő­nök! Ezt az utóbbit igazán nem kellett volna, ez felért egy sértéssel. Feri úr — aki alap­jában véve jóképű is, ked­ves is lett volna, ráadásul anyagilag remekül állt, csak- hát valami azért mégis hi­ányzott belőle — most is csendben odább somfordáit. Igen, ez a főnöközés felért egy kikosarazással, ami után Feri úr órákig elkerülte a pénztárt, gondolván, hogy sértődöttsége egyszer majd­csak meglágyítja Elzácska szívét. Négy órakor már kezdett torlódni a sor a pénztáraknál. Kattogtak a gépek, fehér csíkban dugták ki a nyaku­kat a számlák a pénztárgép testéből. Fél óra múlva már mind a három pénztár előtt legalább tízen soroltak. Volt, aki a karján cipelte a mű­anyagkosarat a kiló kenyér­rel, két májkrémmel és egy fél kiló savanyú káposztával. Mások kinyújtott kezükben fogták a félig rakott egyen- kosarat. A leleményesebbje az áruház kockázott kövén a lábával maga előtt tolta meg­rakott bevásárlókosarát. — Klárika, légy szíves! Mibe kerül e a bolgár cse­mege uborka? — Vera, a kedves vevőnek hozz ide gyorsan egy csomag sós mogyorót meg egy literes Pepszit. — Igen, uram, csomagolva tetszik? — Nem, ideál mosópor pil­lanatnyilag nincs. Megindult a nagyüzem. Elza ujjai táncoltak a pénz­tárgép billentyűin. Mosoly­gott a kedves vevőkre, s ha nem volt elégséges aprópénze a visszaadáshoz, csicseregve ajánlotta fel a celofánba cso­magolt rágógumit, ami a pénztárgép mellett egy kis papírdobozban sárgállott, pi- roslott, zöldéllt. Végignézett az egyre nö­vekvő soron és meglátta a fi­út. Ekkor úgy érezte, forogni kezd vele az ABC, a gondo­lák nyomban oldalra billen­nek. Nem gondolta ő komo­lyan az este az egészet, úgy érezte, csak hülyéskedik vele, majd kialussza az egészet, különben is, csupán felkisér­KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents